Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-13 / 46. szám
1904. November 13. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 46. szám. (3) Fáradságot nem ismerve küzdött az eszméért, pedig jól tudjuk, mennyi erkölcsi bátorság kell ahhoz, hogy az előítéletek sötétségét leküzdjük. Az ő sokoldalú műveltsége és szivjósága által a jónak, a szépnek, igaznak, valódi papnője volt, környezetének nemesbitője, poezise s erős akaraterejével minden szép eszméje kiviteléhez tárt ajtókra talált fent és alant. A mi a nőt önállóvá magának és hozzátartozóinak támaszává teszi: az a műveltség. A mi a nőt jóvá, vallásossá, könyörületessé, munkaszeretővé, kötelességtudóvá teszi, az a műveltségből származó lelki nemesség. Svaiczer Ilka a köztünk járó lelki műveltség eleven példányképe volt. Az a széleskörű tevékenység, melyet ő áldás- dus élete alatt kifejtett, önmagában hordja a jutalmat és azok szivében, a kik őt igazán szerették! Nem szorul az kitüntetésre 1 Hogy hányszor érdemelte volna meg azt, mi tudjuk, a kik hosszú éveken át közvetlen az ő légkörében éltünk. Abban a korban élt, mikor minden igaz honfi és honleánynak igen-igen drága, féltett kincse volt a hon, a magyar haza. Mikor azt mondta a költő: »Szabad hazában születtem: — most rab vagyok s lánozon az emberek « Egyetlen vétke volt a lángoló honszeretet! Ő megtanulta kortársaitól mi tanuljuk meg Svaiczer Ilkától, nem csak szeretni hazánkat, de áldozni is érte ha kell!« Ezután Waigandt Anna. mint e gyűlés jegyzője felolvasta az elnökséghez érkezett részvét átiratokat, majd Szőke Béla plébános, litkár tartotta meg nagyszabású és hasonlatokban, eszmékben gazdag, hatásos emlékbes^édét, melyet azonban lapunk szűk kerete miatt nem közölhetünk. A sok helyen költői magaslatra emelkedett emlékbeszéd után Révész János, mint az egylet volt titkárja indítványozta, hogy mindkét beszéd jegyzőkönyvbe vétessék. Svaiczer Ilka emléke jegyzőkönyvileg megörökittessék s hogy a gyűlés fejezze ki részvétét a család iránt. Ezek elfogadása után az egy óráig tartott gyászünnepély véget ért. Gyümölcsértékesitésről. Gyümölcstermésünk értékesítése az idén több, részben elhárithatlan ókból nem sikerült. Nem csak hazánk majdnem minden gyümölcstermelő vidékén, hanem a külföldön is sokfelé volt bő termés. Ezért maradt el nagyobb része a külföldi vevőknek. A je lentkezett vevők keveset, s nagyon alacsony árban vásárolnak, és a termésnek javarészét kiválogatva átveszik, a silányabb áru átvételét megtagadják s a termelőnek nyakán hagyják. Ezen gyengébb minőséget pedig most már sem feldolgozni, sem elhelyezni nem lehet. Egyes élelmesebb gazdák, kik régebbi összeköttetéseik mellett újabbakat is szerezni tudtak, kik nem sajnálva fáradságot gyümölcseinket osztályozva egységes tetszetős csomagolásban forgalomba hozták az idén is 24—50 korona árakat értek el. A termelőknek nagyobb része, különösen a kis termelők, kiknek nincsen módjában, vagy nem tudják, vagy nem akarják a kereskedelemben divó szokásokat elsajátítani, vagy követni, azonban alig bírtak 7—12 korona árt elérni. Egy bő gyümölcstermés értékesítése már most is, midőn az évekkel ezelőtt eszközölt telepítések terkaczérkodott vele. Halálos szerelemre gyulád! a báró leánjT iránt; elfeledte, hogy neki van egy árva, jó leánya a messze Kunhalmon, kinek becsületét megvédeni tartozik, ki már anyának érzi magát. Elfeledett mindent a bűvös légkörben. De nem egészen ő a hibás! Érzi magában, hogy az első bűnös lépést a báró kisasszony tetle, ő aztán rohant utána az örvény felé. Miért kaczérkodotl vele? Ha a leány föl nem jogositja őt, talán sohase jut eszébe rávetni szemét. Nem lett volna egyéb, mint egy egyszerű nevelő s nem jutott volna ily végzetes sorsra, Ó, átkozott az az óra, mikor megírta Ilonának a lemondó levelet. Minden sora a levélnek hazugság volt; hogy ő nem nősülhet, hogy olyan körülmények közé jutott, mikor számolnia kell a jövővel . . . Minden szó egy égbekiáltó hazugság! Hogy nem tudta őt akkor lesújtani az ég bosz- szuló villáma! No de meg is szenvedett keservesen. Egész fiatalsága veszendőbe ment; rohamosan vénült, 40 éves korára már ezüst szürke a haja, arczát a rán- czok barázdálják keresztül-kasul. S hát még a szive! Az teljesen meg van ölve. A lelkiismeret furdalásai véresre marczangolták szivét. Nem volt egyetlen boldog órája sem a lefolyt 10 év alatt; soha mosoly nem jött ajkaira; tanár társai, mint vén, mogorva medvét gúnyolták őt s elhúzódtak tőle, mint összeférhetetlen embertől. S most eszébe jut az is, mikor egyszer a csábitó szirén, a kaczér bárónő, majd hogy letaposta őt lovával az utczán. — Ügyetlen! — kiáltott a leány, — nem tud kitérni az útból ? Jajj, ha ezen jelenetre gondol, szeretné magát azonnal szivén lőni. Hogyan is tudta ő azt akkor eltűrni ? De hát nem tehetett semmit; egy főrangú nővel csak nem durváskodhatott! — No de most vége lesz mindennek. Ma látja utoljára a lehanyalló napot; azután szemeire borul az örök setétség. Csak bocsánatát kéri a megbántott, vérig sértett, lealacsomést még nem adtak, gondot ad a gazdának, hát ha még az utóbbi és évröl-évre ismétlődő ujabbi ültetvényeink mind termésbe jönnek, mit fogunk akkor csinálni terméseinkkel, ha ennek értékesítéséről jó előre nem gondoskodunk. Több ízben próbáltam a gyümölcsértékesítés szervezésének propagandát csinálni, sajnos, mindig üres szalmát csépeltem, mert akkor bő termésünket akadály nélkül és jó árban tudtuk elhelyezni, (lehet, hogy megfelelő szervezet mellett még jobb árakat érhettünk volna el) ezért felszólalásomat gazdáink közül senki figyelemre nem méltatta s meglehet, hogy ezúttal is hasonló sorsban részesül, de azért még sem szünök meg ismételten hangoztatni, hogy az értékesítés helyes megoldásától függ a gazdák összeségének anyagi boldogulása. — A kérdés megoldása nem túlságos nehéz. A mennyiben viszonyainkat ismerem a legnagyobb baj abban rejlik, hogy egymást félre ismerve, egymás iránt bizalmatlanok vagyunk, Próbáljuk ezen mivel sem indokolt bizalmatlanságot leküzdeni, ezáltal magunkra nézve hasznos dolgot cselekszünk. Az értékesítés kérdése viszonyaink figyelembe vételével két módon volna megoldható. Magam részéről egyik mellett sem foglalok határozott állást, mert mind a két módot czélravezetőnek és fődolognak azt tartom, hogy meglegyen Egyik módja volna : egy részvénytársaság megalakítása, másik módja volna: egy szövetkezet létesítése. Ha a szükséges részvénytőkét összehozhatnánk, ezúton juthatnánk leginkább czélhoz. De ha ez bármely oknál fogva nem sikerülne, a kérdés szövetkezeti alapon oldható meg, még pedig a nálunk már működő ipari és hitelszövetkezet kebelében létesíthető külön szakosztály utján. Ez irányban már folytak a gazdasági egyesület és ipari hitelszövetkezet között tárgyalások, de ezek csekély félreértések következtében megszakadtak. Pedig ha akkor megértettük volna egymást — hiszen az ipari hitel- szövetkezet majdnem minden tagja egyúttal gyümölcstermelő is — a kérdést régen megoldhattuk volna. Remélem azonban az idei rósz értékesítési viszonyok megteremtik a szükséges egyetértést és az értékesítés egységessé tételét. A részletekre ezúttal ki nem terjeszkedem, de azért még is azon szerény nézetemnek adok kifejezést, hogy bármely utón sikerül a felvetett kérdést megoldani, igyekezzünk nem csak városunk, hanem a vidék gazdáit is az eszmének megnyerni, és a termésnek nyers állapotban való értékesítése mellett a feldolgozásra, de különösen egy Konservgyár felállítására is helyezzünk súlyt. Kérem tehát gazdatársaimat vitassuk meg a kérdést, s ha valaki jobb, czélrávezetőbb eljárást tud, ismertesse, hogy a legjobbak közül választhassunk és ezen oly régóta vajúdó kérdést végre sikeresen megoldhassuk. - , b ... a A szerelem. Vedd körül szivedet örök téllel 8 a sivár józanság közönyével, Hogy ne lásson tavaszt, amely virul: Beoson mégis a szerelem titkon 3 szived kigyul. 3 hétszeres lakattal is bezárva Rejtsd el bár a szived aczél-várba 8 fegyveres őröket állíts kívül: Elillan mégis a szerelem onnan S szived kihűl. Jörgné Draskóczy Ilma. nyitott nőnek, szivére szorítja ismeretlen gyermekét, — azután jön, jön a setétség az örökös béke!. .. Ezek a szörnyű gondolatok kavaroglak agyában, mig a vonat robogva haladt Kunhalom felé. Kinézett a végtelen pusztára de lelke most nem tudott gyönyörködni az alföldi rónaság magasztos szépségén. Az aranyos búzatáblákból ki-ki kandikált az égő pipacs, a pitty-palatty vert erősen s kis szürke szárnyait rezegtetve ringatódzott a vetés fölött. A hol a búzatáblák megszakadtak, ott kezdődött a rét ezer meg ezer virágjával s a vadrepeze egy-egv sárga foltjával. A vasút mentén a lombos akácz erősen hullatta már hófehér, illatos virágját s belepte a martot, mintha friss hó esett volna a selymes fűre. Távolból egy-egy gémes kút, vagy szélmalom integetett feléje, de ő ebből mind nem látott semmit. Csak azt érezte, hogy közeledik Kunhalomhoz; hangos szívverése, ereinek lázas lüktetése jelezték a közeledést. Már messziről piroslik a bádogfedelü torony, látja azt a szép kis templomot, hol neki a »holtomig- lant« kellett volna elmondania ezelőtt 10 évvel. Egyszerre megcsillan szemében a kanyargó Tisza, ott szalad éppen a falu alatt s kis csónakokat ringat ezüstös hulláma. Csak most — mikor a vonat a kis állomáson megállt, — döbbent meg erősen. Mit fog ő itt kezdeni? Hátha újra elutasítja? Talán be sem engedi a házba, meg sem mutatja neki gyermekét? Gyorsan leugrott a vonatról s betért a kis állomási épületbe. Égy pár falusi gyerek lézengett ott, kik rendesen utasokat várnak, s mint kalauzok szolgálnak, hogy pár fillér keresményhez jussanak. Akis kalauzok erősen vetélkedtek Császár tanár ur kézi táskája fölött, mig végre a legügyesebb kiragadta a többiek kezéből s gyorsan megindult a falu felé. A tanár ur jól ismerte az utat; nem is kellett volna neki kalauz, hanem hát hagyta a gyereket, hadd legyen öröme annak is. Hej, sokszor járt ő itt annak idején! Hányszor sétált édes ábrándozással a csoHBTI KRÓNIKA. Láttam Felsőbányán a vízvezeték hatalmas sugarát, mely vízszintesen elvitt 40—50 méterre, függőlegesen a torony párkányát nyaldosta s ha a földfelé tartották a sugárcsövet, bevágott a talajba, mint kemény aczélcsákány s őkölnagyságu köveket dobált ki a földből. Utaztam a felsőbányái rendes nyomtávú vasút díszkocsikból összeállított vonatján 17 perez alatt. Es most megyek a városi közgyűlésre, melyen a nagybányai népiskolák államosításának szerződését tárgyaljuk, tehát a végére jutottunk a dolognak. Egy héten ily sok alkotás valóban korszakalkotó, talán nem volt ehez fogható hét még ebben az esztendőben. E mellett az a körülmény, hogy Márton napját megértük fagygyal, meg hogy az első hó leesett, mind igen csekély, említésre alig méltó események. Régi szokás, hogy mikor gyűléseken valami igen nevezetes dolgot határoznak, az elnök a kkor bezárja az ülést és nem tárgyalnak tovább, ha olyan hosszú volna is a tárgysor, mint egy rossz pohárköszöntő. Én is követem az ősi szokást, tapsolva a magistratus- nak és mindeneknek akiket illet, bezárom a hét történetét és többet, habár ezer tárgy kínálkozik is nem ir ez alkalommal a krónikás. Különfélék. Kinevezés. A pénzügyminiszter Paul Jakab bá- yagyakornokot a zalatnai föbányahivatál mellé rendelt számvevőséghez számtisztté nevezte ki. Erzsébet gyászünnnpély Meghívó. Az 1892. évi 44246. számú min. utasítás 45. §-ábari foglalt rendelet értelmében, az igazgatásomra bízott községi tanintézetek növendékei részéről, a központi iskola épületében külön a fiú és külön a leányosztályokban, f. hó 19-én dicső emlékezetű Erzsébet királyasszonyunk ő Felségének névünnepe alkalmából tartandó gyászistentisztelet végeztével iskolai gyászünnepély fog tartatni, amelyre úgy községi tanintézetünk helyi hatóságának t. tagjait, valamint az érdeklődő szülőket és tanügy- barátokat — nem külön meghívóval — de ezen lap utján hívja meg a községi tanintézetek igazgatósága. Az isk. gyászünnepély kezdete 10 órakor. Kinevezés. Nutin J.goston nagybányai adóhivatali gyakornokot a pénzügyminiszter a győri adóhivatalhoz adótisztté nevezte ki. Az országos bányászati és kohászati egyesület nagybányavidéki osztálya decz. hó 3-án Nagybányán gyűlést tart, mely alkalommal dr Makray Mihály az uj bányatörvényről felolvasást tart és Stiglicz János fernezelyi s. mérnök az újabb rézolvasztás módjairól értekezik. Gyűlés után összejövetel a nagyteremben és táncz, hol a műveli közönséget szívesen látják, Helyreigazítás. Múlt számunkban Róka P. Pálnak a m kir. orsz. színművészeti akadémia tanárának eljegyzési hírét hoztuk, s ezen hírünket helyreigazítjuk a ténynek megfelelőleg oly formán, hogy az illető táneztanitó Benkő Imre leányál Irénkét jegyezte el Nagykőrösön. Névmagyarosítás. Stauder Gyula fölszentelt róm. kát. pap nevét belügyminiszteri engedélylyel Székelyre változtatta. Követendő példa sok német nevű embernek, kik a derék paptól, úgy látszik, tanulhatnak. Adomány. Mikes Ödön festőművész 39 drb fényképet ajándékozott a múzeumnak. A képek az olasz szobrászat remekeit ábrázolják. bogó Tisza partján s átölelve tartotta drága szerelmesét. Misem változott 10 év alatt; talán csak a fákat látja nagyobbaknak s talán a Tisza ásóit magának szélesebb ágyat. No de ő maga alaposan megváltozott; a fiatal erőteljes férfiúból egy rom lett ; alakja meggörnyedt, a sir felé hajlik már minden porczikája. Kifizette a kis paraszt gyereket s leült a Tisza partján; Szabóék kertje oda rúgott ki egészen, ügy vert a szive, mint egy húsz éves fiatal embernek, mintha az első szerelem rajongó vágya lepte volna meg. Pedig jól tudta, hogy ez neki az utolsó napja! Ó, ha megbocsátana neki az a szerencsétlen lény! O, ha keblére szoríthatná azt az ismeretlen gyermeket, ki az ő teste és vére! s ki most már nagy, erőteljes gyermek lehet! Sokáig ült magánosán, nem háborgatta olt senki; le akarta zaklatott vérét csöndesiteni s csak azután kerülni az utczára, a kapu felé. Egyszerre nagyot dobbant a szive. A kert hátulsó ajtaja, mely a Tisza partra szolgált, fölnyilt s kilépett azon egy 9 —10 éves fiúcska. Eleven, csinosan öltözött gyerek volt; első tekintetre fölismerte, hogy ez csakis az ő gyermeke lehet. Jól emlékszik gyermekkori arczképére, mit édes anyja haláláig őrzött. Mereven nézte a közeledő gyermeket, haja, szeme, orra, egész alakja a meg- szólamlásig Császár Lajos. Szeretett volna fölugrani, hozzá rohanni s őrjöngve szorítani szivéhez; de félt, hogy elijeszti s akkor kitudja, fogja-e még látni? Gyöngéden, sírástól elfojtott hangon kérdezé : — Kié vagy édes gyermekem ? — Az Ilona mamáé! — Mi a neved ? — Lajoska. — Hát az apa itthon van-e ? — Nekem nincs apám! — Meghalt ?
