Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-13 / 46. szám
✓ NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 46. szám. Délután 1 óráig tartott a jegyzókönyv szerkesztése és aláírása s ekkor közebéd következett a Korona szállóban, melyet a vállalkozók adtak. A menü ez volt: Barnaleves huspástétommal. Balatoni fogas majonesszel. Tűzdelt bélszín haschéval Liba és réczesült vegyes salátával. Torták : Csokoládé, Mogyoró, Mocca, Puncs, Dobos. Zsárdinettó. Feketekávé. Borok: Asztali sikárlói, Rizling, Muskotály, Leányka és Szamorodni aszú. Pezsgő : Aubertin. A csinos étlapokat Nánásy István nyomatta. A Felsőbányái Hírlap ez alkalomra aktuális bő tartalommal jelent meg s azt az asztalnál kiosztották. Ebéd előtt bemutatták a vendégeknek a vízvezeték hatalmas sugarát, mely a nagy torony párkányáig fölvágódott s a szétporló vlzcseppeken a ragyogó napsugár megtörve, gyönyörű szivárványt alkotott. Az ünnepélyen ott voltak a következők : Gróf Teleky Géza, v. b. t t., Garády Sándor, miniszteri főfelügyelő, Budapest, Tolnay Kornél üzletvezető, Debreczeu, Siegmeth Károly, főfelügyelő, Deb- reczen, Eritz Ernő, íöfelügyelő, Öebreczen, Berényi Lajos, felügyelő, Debreczen, Laszgallner Kálmán felügyelő, Debreczen, Szily Jenő felügyelő, Debreczen, dr Bruckner Ernő orv, tan. Debreczen, Liptovszky Nándor fóelíenör, Debreczen, Bárdossy Gyula ellenőr, Debreczen, dr Odor Imre posta s távirdai titkár, Budapest, Mándy Bertalan forg főnök, Szatmár, Kacsó Károly állatnépitészeti hivatali főnök, Nagykároly, Lov- rich Gusztáv ügyvéd, vasúti igazg. elnök, Budapest, Harácsek László p. ü. főtanácsos vasúti igazg. tag. Budapest, Hollós Jakab. ny. főfelügyelő vasúti igazgató, Budapest, Neubauer Ferencz, Bay Lajos, Km. Papp Sándor, Szabó Adolf. Gellért Endre, Molcsány Gábor, Stoll Gabor, Stoll Béla, Révész János, dr Kádár Antal, Szőke Béla, Gábor Sándor, Kiss Béla, Tordai Imre, Csüdór Lajos, dr Herczinger P’erencz, Égly Mihály, dr Miskolczy Sándor. Bajnóczi Sándor, Janovits Sándor vasúti főnök, Nagybányáról, Czinner Ignácz, Mandel Ignácz, Révész Lipót, Mayer E. Ottó mérnökök, Budapestről, dr Rainer Jenő raáv hivatalnok, Szatmárról. Felsőbányáról: Farkas Jenő, Nyisztor István' Münnich Sándor, Bay Károly, Spáczay Gyula, Pap Márton, Bernovits Emil, Kovács Olivér, dr Csausz Károly, Baumerth Károly, dr. Szoko! Pál, Fizély Sándor. Burkárt Ferencz, Nagy Lajos, Demián Titus, Csausz István, Imre Károly. Az ebéd alatt számos jobbnál jobb pohárköszöntő hangzott el s a hangulat kitűnő volt. 'Posztokat mondottak : Teleki Géza a királyért. Farkas Jenő a kereskedelmi miniszterért s annak kiküldöttjéért Garádyért, Pap Márton, Teleki Gézáért Teleki Géza Felsőbányáért. Stoll Béla, Tolnay Kornélért. Tolnay Kornél Nagy- és Felsőbányáért s annak két polgármesteréért. Nagy Lajos Kacsó Károlyért. Kacsó az egyetértésre és kötelességteljesitésre. Dr Szokol Pál Siegmeth Károlyért. Demjén Titus Stoll Béláért. Csausz István Hoilós Jakabért, valamint Mandel, Révész és Czinner mérnökökért. Czinner Nagybánya és Felsőbánya közönségéért. Hollós a két polgármesterért. Imre Károly a vendégekért. Révész Jáuos Bay Lajosért. Farkas Jenő indítványozza, hogy Hieronymit és Lángot táviratilag üvdözöljük, (megtörténik.) Siegmeth- nek a felsőbányaiak elismerő diszokmányát beszéd alatt dr Szokol Pál átnyújtotta. Neubauer F. a fer- nezelyi vasút létesitéért űrit poharat. Teleki Géza, a bányászasszonyokról emlékezett meg, Lassgalner Farkas Jenőnét éltette. Szőke B. dr Kádárért, dr Kádár Molcsányért, Révész János Lovrich Gusztávért és Harácsek Lászlóért Lovrits Gusztáv e város polgáraiért. Gellért FFidre a jövő zenéjeként említi a két város egyesítését s arra űrit poharat. Azonban Nagy Lajos és Stoll Béla egy-egy köszöntővel felelve reá, nem igen akarták ezt acceptálni, mire Gellért ismét vonzóan fejtegette, hogy a messze jövőben, itt a végvidéken nem lehet más hivatása a két városnak, mint az egyesülés s igy a vállvetett hazafias működés. Stoll B. K. m. Papp S. tábla- birót köszöntötte fel. K. m. Pap S. fejtegette tósztjá- ban a külön vármegyének létjogosultságát itt a keleten s ezen eszméért köszöntött. Dr Szokol Pál Neubauer Ferenczet köszöntette fel. Harácsek László Révész Jánosért ürített poharat. Ezeket sikerült megjegyeznünk, de sem azért, hogy egy-egy köszöntő ki nem maradt, sem azért, hogy a sorrend éppen ilyen volt, nem állunk jót, mert a köszöntők gyors egymásutánjában és sokaságában eligazodni szinte lehetetlenség volt. Üdvözlő sürgönyök érkeztek a városhoz Láng Lajostól, Debreczeni István nagykárolyi polgármestertől, Szmik Lajostól Budapestről, Tomasovszky Imrétől, Turytól Kassáról és másoktól. A zenét Adám Jóska szolgáltatta a banketten. 4 óra 30 perczkor indult vissza a sikerült ünnepség utc'n a vig társaság külön vonaton, amely 17 perez alatt érkezett le Nagybányára, bizonyságául annak, hogy »lehetne, csak akarni kel.« Csütörtökön az uj vonatot átadták a közforgalomnak. Gyászünnepség Svaiczer Ilka emlékére. Múlt vasárnap — nov. 6-án, — a nőegyesület megható ünnepélyt tartott elhunyt nagynevű elnökének emlékezetére. Az ünnepélyen úgy a Svaiczer család, mint városunk értelmisége köréből számosán vettek részt. A városháza tanácsterme előkelő gyászoló közönséggel telt meg. Robelly Thaisz Fanny 11 órakor szép beszéd kíséretében nyitotta meg az ülést. Az elnöki megnyitó egész terjedelmében igy hangzik: Mélyen tisztelt gyászdiszgyülés! Nem rég jöttünk össze, itt e falak között, Svaiczer Ilka tiszteletére, hogy örömünnepet üljünk: — a mi kedves tiszteletbeli elnökünk 40 éves jubileumát. Ma megint itt vagyunk, de szivünkben — az ő vesztesége feletti gyászszal. Az ő puritán jelleme — a ki minden ünnepel- tetést került: nem engedte akkor sem közöttünk megjelenni; sőt gondoskodott arról is, hogy ma se körithessük örök zöld babérral az Ő angyali jóságu képmását. Nem engedte magát levétetni! Gyönge ez a toll, gyönge ez az ajak, azt a hálát, tiszteletet, szeretetet kifejezni, melylyel a város, a társadalom, a nőegylet, Svaiczer Ilka kiváló szellemének tartozik. Múlt hó 4-én, 79 éves korában, fáradhatatlan munkás élet után kihűlt a nemes, a minden szépért lelkesülő szív, megszűnt dobogni, — pihenni tért. Városunk büszkesége, társadalmunk vezetője, nőegyletünk alkotója, — legfőképen pedig a szegények gyámola nincs többé! Nem halt ő meg szellemi értelemben, mert alkotásában mindig élni fog! Fenkölt lelkületét szeretet és kegyelettel vesz- szük körül, mert az ő nevével egy általa alapított és 40 éven át szakadatlan buzgósággal vezetett jótékony egyesület van összekapcsolva. (2) 1904. November 13. egyes tanuló után fejenként 50 fillér fizetendő, mely járulék első sorban az ifjúsági könyvtár szervezésére fog fordittatni, 10. Jelen szerződés az 1905, évi szeptember 1-én lép hatályba. Nagybánya sz. kir. r. t. város községi jellegű iskoláit e nappal adja át a kir. kincstárnak, viszont ez az iskolákat e naptól veszi át kezelésébe. 11. Egyetértőleg megállapittatik, hogy a jelen szerződésből eredő mindazon törvényes lépések, melyek megtételére a kir. kincstár mint felperes van jogosítva, egyedül az általa szabadon választandó kir. járásbíróság és az 1868, évi LIV., illetőleg 1881. évi LIX., illetőleg az 1893, évi XVIII. és esetleg a XIX t.-czikkek által szabályozott sommás eljárás utján tehetők folyamatba, mig mindazon vitás kérdések, melyeknél a kir. kincstár alperesként jelenlkezik, csakis az ügytermészetének megfelelő eljárás utján s a budapesti m, kir. kincstári jogügyi igazgatóság székhelyére nézve illetékes bíróság előtt döntendők el. 12. Jelen szerződés Nagybánya sz. kir. r. t. város közönségére nézve: a m. kir. belügyminiszternek, a m. kir. államkincstárra nézve pedig: a vallás- és közoktatásügyi m. kir minisztérium jóváhagyásával válik kötelezővé, A jelen szerződés, melynek összes bélyegköltségeit Nagybánya sz. kir. város viseli, három egyenlő példányban kiállíttatván, szerződő felek, illetve felhatalmazott megbízottaik áltat helyben hagyatott és aláíratott azzal, hogy a szerződési példányok egyike a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumot, a másik Szatmármegye kir. tanfelügyelőjét, a harmadik Nagybánya sz. kir. város közönségét illeti. A közgyűlés a szerződést egész terjedelmében elfogadta, a polgármestert felhatalmazta, hogy azt aláírhassa s jóváhagyás végett sürgősen terjessze föl a főispán utján a belügyminiszterhez. Ezzel a pár perczig tartott közgyűlés véget ért. A felsőbányái vasút megnyitása. Lapunk múlt számának vesérczikkében már részletesen foglalkoztunk az uj vasúttal, most múltkori czikkünk kiegészítéséül magáról a megnyitásról hozunk tudósítást. Szerdán kivételes jó idő kedvezett a nagy napnak. 8 óra tájban érkezett meg a hivatalos vasúti fő- tisztviselöket hozott külön vonat, mely 6 órakor indult Szatmárról. A vonat csupa I-sö osztályú kocsikból volt összeállítva. Ezen indultak el a meghívottak 9 és 3/i órakor Nagybányáról Felsőbánya felé. A Szénatéren nagyszámú érdeklődő közönség várta a berobogó vonatot s meg is éljenezte, a bizottság úgy itt, mint minden őrháznál s a girodtótfalusi állomásnál is megállóit s gondosan megtekintett minden építményt és fölszerelést s igy nem csoda, ha csak 11 órakor érkeztünk Felsőbányára. Itt a állomáson óriási közönség várta az érkező vonatot s kendő lobogtatassal és éljenzésekkel üdvözölte. Farkas Jenő polgármester rövid talpraesett beszédben üdvözölte az érkezőket s azok élén Garády Sándor miniszteri biztost. Mire Garády rövid beszédben méltatta a vasút jelentőségét s megköszönte a fogadtatást. A bányaiskolás növendékek a hymnuszt énekelték csinosan s a jelenvolt nagy közönség kalaplevéve halgatta a könyekig megható dalt. »Megértettem! Gyermekemnek nem akarsz nevet adni! Úgy áldjon meg a mindenhetó Isten. Szabó Ilona.« Vége. Ezzel a dráma be volt fejezve. A negyedik levél már két évvel későbbi s csak annyiból állott : »Uram! Mi önre nézve meghallunk! Szabó Ilona.« Letette ezt a levelet is s mély gondolatokba merült. Mit tett ő? Hogyan volt képes egy ártatlan leány szivével ily rut játékot űzni? Egy csábitó szirén ragyogó szemeiért ott hagyta gyermekkori szerelmét, azt a tisztalelkü, ártatlan falusi leányt, gyermekével együtt. S futott a szirén után, mint a kincskereső, ki lidérezfényt lát lobogni maga előtt a sötét éjszakában. S mi lett a vége? Az, hogy a szirén gúnyosan kinevette őt, cserben hagyta. Ó, hányszor fordult vissza a meggyalázott leányhoz, ha lett volna bátorsága 1 Meg is próbálta néhányszor, engesztelő leveleket irt hozzá, melyekre azonban soha egy sornyi választ sem kapott. Mintha meghalt volna az a lény, kit ő szerencsétlenségbe döntött. Végre mégis, a második év végén választ kapott Ilonától. Az a negyedik levél, mely csak egy sorból állott, s mely örökre lehetetlenné teszi neki a közeledést. A rohanó idő forgatagja nem hozott megnyugvást a tanár leikébe; valahányszor rágondolt az elcsábított leányra s ártatlan gyermekére, úgy vérzett a szive, mintha éles tövisekkel szurkálták volna. S igy töltött el 10 hosszú esztendőt. Egy egész élet szenvedését élte át e tiz év alatt. De most már végét szakítja! Miért kínlódjék tovább is? Jobb, ha letűnik az élet színpadjáról, úgy se fog sírni senki utána ! Fölállott s határozott magatartással ment a kálv: hához; belehajitotta a leveleket s meggyujtotta. Ő ugyan többé nem lógja olvasni! De még más sem. Ne tudja meg senki, hogy ő milyen jellemtelen ember volt. Talán igy még tanártársai s tanítványai egy nehány szál virágot fognak sírjára hinteni. Aztán bekiáltotta az előszobából a kiszolgáló gyereket. — Fiú! itt van a havi béred, elmehetsz ; nincs reád többé szükségem! A szegény kis diák elpityeredve nézett a tanárra s nem akarta a pénzt elfogadni. — No nem érted ? Vedd el a pénzt, ez a tied ! — Miért haragszik reárn a tanár ur ? — Nem haragszom fiam, de már nekem több szolgálatra nincs szükségem! — Ne kergessen el tanár ur, ingyen is szolgálni fogom! A tanár szive megesett a szegény gyermek ri- mánkodásán; gyöngéden magához vonta s keblére szorította., — ü, te egyetlen hűséges lény! Ne sírj, majd adok én neked egy ajánló levelet az igazgató úrhoz; föl fog majd venni az intézetbe, ott jobb dolgod lesz, mint nálam. Lásd, én olyan beteges, mérges ember vagyok, tőlem sokat kellene szenvedned ! — Én nagyon szeretem a tanár urat! Zokogva ragadta meg a tanár kezét s csókjaival halmozta el; s mintha félne, hogy mindjárt elszakítják tőle, görcsösen kapaszkodott ruhájába. — Várj fiam az előszobában, — mondta gyöngéden a gyermeknek, — megírom a levelet s elviszed az igazgató úrhoz. Azzal leült újra asztalához s gyorsan írni kezdett. Egyszerre, mintha villanyütés érte volna, lecsapta a tollat. Két galamb szállott a nyitott ablak párkányára s ott szerelmesen csókolódzni kezdtek. Hófehér volt mindkettő s minden félelem nélkül, édes bugással udvaroltak egymásnak. Megsanyargatott szive egyszerre megdobbant sápadt arczát elöntötte a pir. — Nem! Nem halok meg addig, mig térdeimen csúszva bocsánatot nem kérek tőle! Hozzá megyek! Látni akarom még egyszer őt s az ártatlan gyermeket! Meg kell, hogy bocsásson nekem! Még a földben sem tudnék békén pihenni, ha ő meg nem bocsátana ! Azután hadd jöjjön a sötétség, a temető némasága ! — Fiú! — kiáltott ki a gyerekhez, — szaladj bérkocsi után, elutazom! Gyorsan csomagolni kezdett; kis kézi táskájába belett egy pár szükséges ruhadarabot; azután revolverét gondosan megvizsgálta s azt is oda csomagolta. Az a kis fegyver az ő utolsó menedéke. A bérkocsi robogva állott meg a kapu előtt. — Gyorsan a vasúthoz! még van 20 perez az indulásig! hajts! nehogy lekéssünk! Lázas izgalommal vetette bele magát a kocsiba s a vasúthoz hajtatott. Délelőtt 10 óra volt; a forró júniusi [nap perzselve égette homlokát s még lázasabb keringésbe hozta vérét. Beült egy kis oldal fülkébe, hogy teljesen egyedül legyen. Irtózott a társaságtól. 8 ekkor eszébe jutottak a 10 év előtti idők. Hányszor utazott szivdobogva, szerelem ittasan ezen az utón, a csöndes kis alföldi faluba, hogy meglátogassa drága szerelmesét, szép menyasszonyát! Mily boldog volt ő akkor! Nem cserélt volna senkivel e világon! Miért is kelle néki eltántorodnia? Az a nő, kiért gáládul elhagyta Ilonáját, mást boldogított szerelmével. Mint egy arczul ülés jut eszébe az a jelenet, mikor a csábos szirénnek bevallá szerelmét; az gúnyos kaczajjal vágta szemébe: — Megbolondult ön ? hát azt hiszi, hogy egy Lehmann bárónő megelégszik egy tanárral? Ne nevettesse ki magát édesem! Ön nevelőnek nagyon jó lehet kis öcsém mellett, de férjnek nagyon nevetséges ! Ezt, ezt nem tudja felejteni soha ! Bárcsak sohase került volna ahhoz a házhoz. Mikor báró Lehmann ezredes nevelőt kért az igazgatótól, miért ajánlotta éppen őtet ? Azok a leczkék, miket a kis bárónak adott, azok voltak az ő életének megtorlói. Mindennap látnia kelle kis tanítványa nővérét, ki lelketlenül
