Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-16 / 42. szám
(2) 1904. Október 16. 42. szám. leteket, kiadná természetben a fűtést, irodai szükségleteket stb. Ilosvay Étidre főszolgabíró kijelentette, hogy ha az alispán által jelzett rendszer érvényesülne, ők igen szívesen lemondanak arról, hogy az iroda helyiség, fűtés, lótartás, világítás, papír stb. szükségletet ők átalányból fedezzék. Látni lehetett, hogy a főszolgabíró hivatali pótadó körül nagy harcz lesz a szavazásnál. A főispán, igen helyesen, úgy rendelte el a szavazást, hogy 5 jegyző jegyzi a szavazatokat s mindegyiknél másmás pótadóra lehet szavazni egyszerre, két bizottság előtt, melyek egyikének elnöke Kölcsey Antal, másikának elnöke Domahidy István volt. Kiki kinyilváníthatja szive érzelmeit, hogy mit szavaz meg és mit nem szavaz meg, azonban csak egyszer kell felvonulni és nem ötször, mint ez előtt szokásban volt, a mikor is az első- nap rendesen a pótadó szavazással telt el, a vidékről jöttek nagy bosszúságára. Így félóra alatt megtörtént a szavazás. A négy pótadó majdnem egyhangúlag ment keresztül, az ötödik, a főszolgabírói, 37 nemet kapott és 83 igent, igy tehát a törvényben előirt kétharmad többséggel keresztül ment. Többek kérésére a főispán a 23-ik pontot vette elő: Debreczen város átiratát a hazai nyelv jogainak megvédése tárgyában. E tárgyban sok szép hazafias beszéd hangzott el, némelyek az állandó választmányt támogatták, hogy Írjon fel a minisztériumhoz a vármegye, mások az országgyűlést akarták megkeresni. Névszerinti szavazással, nagy többséggel az állandó választmány véleménye győzedelmeskedett. A meglehetős izgatott tárgyalás után az újonnan választott tisztviselők letették az esküt, s ezzel a csütörtöki tárgyalás befejeződött. 209 tárgya volt különben a közgyűlésnek s ezeket tegnap morzsolták le gyorsan. Tegnap döntöttek a nagybányai vízvezeték, csatornázás, csendőrségi szolgálat, Marosfy Dezső nyugdíjévéinek megállapítása stb. dolgában is kedvezően. A város nagyobb kérdéseit azonban a megye, a községi törvény 165. §-a értelmében átteszi a miniszterhez is. Izik Vilmos mátészalkai szolgabirót. városunk szülöttét a főispán t. főszolgabíróvá nevezte ki. Csütörtökön este szerencsétlenség is történt a gyűlés után, ugyanis igen sokan távoztak Nagykárolyból s a szatmári vonat megtelt utasokkal teljesen. Szatmáron az állomáson a Szigetről jött vonat mostanában rendesen elállja az útját azoknak, a kik Nagykároly felől jővén ki akarnak szállani. Azelőtt úgy csinálták azt, hogy mikor jött be a károlyi, ugyanakkor, ment ki a szigeti vonat. Most azonban életveszélyes az a tumultus, a milyen támad a két vonat közt összetorlódó százakra menő közönség körébep. Az utasok kiindultak keleti irányban megkerülendő k a hosszú szigeti vonatot, már az -itatóig érkeztek, mikor valaki a sötétben utjokat állotta s azt kiabálta, hogy nem szabad tovább menni, mert tolatás lesz. Ekkor egyesek keresztül mentek egy fékező kocsin, s a nagy közönség ezen a meglehetős magas lépcsőjü előtornáczu kocsin keresztül igyekezett az állomáshoz jutni. Ezen népvándorlás közben Bortnyik György kölesei ev. lelkész, alesperes a sötétben oly szerencsétlenül lépett le a kocsinak 50—60. cm magas alsó lépcsőjéről, hogy bal lábának alsó lábszárcsontja, a boka felett ketté tört. A súlyosan sérültet közelében levő barátai a főnöki szobába szállították, honnan a mentők pár perez múlva a kórházba vitték. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Az eset nagy izgatottságot keltett az utasok között is, mert bizonyos az, hogy ha Szatmáron rendesen ki lehet szállani s nem kell a sötétségben botorkálni, akkor ez a szerencsétlenség meg nem történhetik Pénteken már alig egy-két bizottsági tag vett részt az ülésen. Az egész gyűlés hangulata különben emelkedett volt s a főispán szokott ügyességével, jártasságával és tapintatával vezette a tanácskozást. HETI KRÓNIKA. Nagy érdeklődést keltett a városon kedden, október hó 11-én, mikor Budapesten valami nagy szocziálista gyűlés volt, hogy akkor nálunk is a felsőbányai-utezán, korán reggel kidugta fejét egy piros lobogó. Éppen az én szomszédságomban tűzték ki, drága szép piros szövetből volt s hatalmas nemzeti czimer ékeskedett rajta. A hetivásárosok szájtátva nézegették, vájjon mit jelent ez ? kérdezték egymástól. Az iskolás gyermekek gyülésileg elhatározták — már úgy a zászló alatt ácsorogva — hogy ez angol lobogó. A cselédek azzal futottak haza, hogy háború lesz. Tíz óráig beszéltetett magáról a zászló, mely a magyar nemzeti szocziálizmust akarta jelképezni, aztán bevétette a rendőrség és Európa újra csendes lett. Annál lármasabb volt azonban a vármegyei közgyűlés, hol sohasem tudnak el lenni politika nélkül. Keresztül gázolnak száz fontos tárgyon, az mehet, mint egy jól fütött gép-kocsi, de ha csak egy kis politikai mérkőzésre nyílik alkalom, azt a korifeusok el nem szalasztják, nagy vitát provokálnak, ez már nem mehet. Egy nagykárolyi ur még azt is kifogásolta, hogy miért költenek olyan sokat a székház átépítésére : 250000 koronát. De nem is késett valaki közbekiáltani: vigyük el Szatmárra, ott ingyen szállást adnak és csináljunk ebből bolondok házát. (Lásd Nagy Kálló és Nyíregyháza történetét) Néha nagy felzúdulás moraj lőtt végig a termen, pedig oda nyilatkoztak a leghangosabb képviselők, hogy itt nem akarunk zúgni, mert nem vagyunk otthon (t. i. a városháza termében volt a gyűlés), de majd, ha hazakerülünk az uj székházba, akkor mutatjuk meg, hogy milyen vihart tudunk mi rögtönözni. Bő szüret lévén, szinte nem is csodálkozunk a hangulatos gyűlések fölött. Mikor e sorokat irom, előkelő emberekből álló bizottság utazik éppen az uj vasúton. Eljöttek megnézni, hogy lehet-e már megnyitni a nagybánya—felsőbányái vasutat. Az üzletvezetőség, a felügyelőség befogatott egy vasparipát s végig kocsikázta az egészet, (10 kilométert menni nem is olyan fárasztó) úgy gondolkozott, hogy ha ők mehetnek, akkor kisebb urak is utazhatnak rajta, így tehát a vasútnak 31-én tartandó megnyitására az érdeklődőket tisztelettel meghívja a krónikás. Különfélék. Meszlényi püspök átirata. Szatmár püspöke a következő átiratot intézte a helybeli jótékonyczélu nöcgyesület elnökéhez: Robelly Lajosnéhoz; — »Nagyságos Elnöknő ! Fájdalmasan érintett a jelentés, a mely Svaiczer Ilka ö nagysága elhunytál, hozta hírül. Vele a fennkölt gondolkozásu, nemes lelkű s a jótékonyság gyakorlásában fáradhatatlan nő egyik tiszteletreméltó példányát ragadta ki a halál az élők sorából. A nagy veszteséget, a mely halála által különösen a nagybányai jótékony nöegyletet sújtotta, átérezve, legöszin- tébb részvétemet fejezem ki a nöegylet hosszú időn át tevékeny elnökének halála fölött. Az elköltözött lelkének adjon a végtelenül irgalmas isten örök üdvösséget s a szomorkodóknak vigasztalást. Szatmár-Né- meti, 1904, október hó 8-án. — Meszlényi, szatmári püspök. Díszes esküvő volt e hó 12-én Apában. E napon tartotta ugyanis egybekelési ünnepélyét Ujfalussy Lajos, néh. Ujfalussy Sándor volt főispánunk fia, Szentiványi Gyula országgyűlési képviselő leányával: Annával. Az esküvő az ottani ev. ref. templomban volt s az ifjú pár másnap a reggeli vonattal elutazott. Kinevezés. Dr. Buday Sándor plébánost, városunk szülöttét, a budapesti Ferencz József intézet vallástanárává nevezték ki. Özv. báró Vécsey Józsefné született Dessewffy Blanka grófnő a következő levelet intézte a helybeli jótékony nőegylethez: — «Tisztelt nöegylet! Fájó, szomorodott szívvel vettem az egylet felejthetetlen alapitója s elnöke elhunytának gyászos hírét. A bol- dogultban egy minden tekintetben kiváló hölgy fejezte be példás életét, kinek önfeláldozó, emberszeretö tevékenysége — áldásos működése — szivjósága örökké élni fognak azok emlékezetében, kikkel kifogyhatatlan jótékonyságát éreztette — nem különben azokéban is, ki.<et ö vezérelt az emberbaráti tevékeny működésre ! — Valódi forró szivü, fenkölt szellemű igaz »Magyar hölgy» volt Svaiczer Ilka, kire szülővárosa méltán büszke lehet! Áldás, béke lengjen porai felett, a Mindenhatónak mutassák be imáikat azok, kikkel irgalmasságot gyakorolt! — Fogadja a tisztelt nőegylet legöszintébb, legforróbb részvétem kifejezését, raelylyel vagyok honleányi üdvözléssel igaz hive. Sárközön, 1904. okt. 5-dikén. stb. A gazdasági egylet telepéről a gyümölcsfa oltványok kiadása f. ho 24-én megkezdődik, tagsági dij illetménybe I oszt. oltványok, minden héten kétszer, hétfőn és csütörtökön adatnak ki. G. E. elnökség. A »Svaiczer llka<í-alapra a nöegyesületi elnökséghez gróf Degenfeld Sándorné 20 K, Bittsánszky Edéné 10 K adományt küldött. A szives adakozóknak köszönetét mond: Robelly Thaisz Fanny a nőegyesület elnöke. Tárczarovatunkban egy régi és hires Ingoldsby angol legendának Londesz Élek avatott költői tollából eredő fordítását közöljük. Gazdák figyelmébe. Házi állatjaink idei tele'.tetése czimen földmivelésügyi m. kir, miniszter ur kiadásában egy füzet jelent meg, mely a takarmányhiány pótlásának több módját ismerteti. Ezen füzet a inig a készlet tart Molnár Antal egyesületi pénztárnoknál kapható; ugyancsak nála a marhateleltetést elfogadó gazdák névsora is betekinthető. — Gazd. egyesület. Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József keserüviz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet. Beiratások a budapesti m. kir. áll. felső épitö- ipariskola (VII., Csömöri-ut 74. sz. a.) rendes szakosztályába és az intézetben szervezett épitö-ipari téli tanRepül, kapaszkodik, merül vagy úszik, Ha sebesen jár vagy lassan megyen, Ha él avagy hal: átkozott legyen! Nem hallott ember még ily szörnyű átkot! Annál nagyobb csodálkozással állt ott Mindenki, mert az átoknak daczára lm, senkinek se történt semmi kára. Elmúlt a nap, leszállt az este már — A sok barát még mindég ki s bejár. A gyűrűt szüntelen kutatja mind — De a harangszó feléjök int: Csitt, csitt! Mi az ? Ni, egy kicsiny madár! Szegény remegve, csuszva-mászva jár, Rét szárnya földre lóg s vékonyka teste Minden görönygyben támaszát kereste. A szarka volt. Megfogta tán az átok ? Hőkölnek hüledeznek a barátok — Az átkozottra most mindenki rávall És nem törődve a grammatikával, Kiáltja mindenik, egy sem kivétel: Ez az izé izélte az izét el 1 A szarka — hipp-hopp ! elejükbe rebben — Utolsó erejét kiadta ebben — S olyan keservesen nézett reájuk, Hogy azoknak tátva maradt a szájuk. És mintha mondta volna ezalatt: Kövessetek — aztán tovább haladt Czammogva — nyomta szegénykét az átok, Lábujjhegyen követték a barátok. Addig úszott, addig mászott előre. Mig fel nem ért, hol fészke volt, a kőre — Ott, ott a gyűrű! Szikrázó tüzet hányt Hold sugarán a gaz között a gyémánt. Kikapták onnan és örömmel tele Akit úgy meghatott a szarka tette, A bíboroshoz futottak vele, Hogy róla összes átkait levette. A szarka erre — oh csodák csodája! Mintha igézet szállott volna rája: Egyszerre elkezd gömbölvödni szépen, Ugrándozik, röpköd vidáman, épen, Külömb madár, se eleven, se holt, Az Óperencziáson túl se volt! Régi fészkéből ki nem költözött, Ott élt tovább a barátok közölt, S a szakácsokat nem hiába leste. Kijárt a porcziója, reggel, este. A hire messze földeket bejára S zarándokok jártak csodálatára. És mintha mondogatta voln’ ezeknek : Ne lopjatok s ha loptok térjetek meg! így éldegélt az ájtatos madár, Mig el nem érte mi mindönkre vár: E földi élet szörnyű elmúlása — Nincs és nem is lessz néki földi mása! S mig sírját fájó könnyek árja mosta, Rómába vitte a gyászhirt a posta. A konklávét ott nyomban összehívták És nagy könyvekbe a szarkát beírták Londesz Elek. A góré. (Emlék a millenniumi kiállításról.) Volt a kiállítási faluban egy szép nagy német porta. Most is előttem áll. Zsalugáteros ablaksora, széles a tornácza; a színek, ólak gyönyörűek, rendesek. A tornácz falait együgyü falusi tájképek ékesítik és az ajtók fölött is képek magyarázzák, melyik hova nyílik? A konyhaajtó fölé kés, villa keresztben, pincze- ajtó fölé hordók, a kamra-ajtaja fölébe zsákok vannak festve. Az istálló ajtaja fölött sárgafölddel, hamvasmésszel festett lovak ugrándoznak, igazi német rend és tisztaság mindenütt. A nagyházban a fiatalok élik világukat terített asztal körül. De vagyon egy kis ház is, az udvar baloldalán, ott laknak az öreg szülők, meg egy vén kuvasz. Az öreg asszony a búbos kemencze oldalához támaszkodva fon, — a kutya széken ülő ősz gazdája lábainál hever. A nyugalmazott Bauer és Lizája itt készülhetnek el, kellő Istenfélelemmel, arra a hosszú útra, ahol még jobban el lesznek különítve a fiatalságtól és ahol még a mostaninál is kevesebb alkalmatlanságot fognak nekik okozni, — mint ezen az első temető-állomáson. Szóval nagy itt a rend. Bölcs észre, de hideg szívre vall ez a szalmatetős, házi Szent-ilona-rendszer, az öreg-törődöttek e számkivetése. Az uj lomb lassan- kint letolja a tö'gyfáról a tavalyit. Valami irigylelkü vidéki magyar, akinek szemet szúrt ez a nagy rend, addig jártatta kritikus szemeit a szép háztájon, mig hibát nem talált. Valósággal csomót keresett a kákán. Rájött az ármányos lelkű, hogy a kukoriczagórén, — mely tele van aggatva szép tengeri koszorúkkal, — nincsen ajtó! Se alól, se felül, se oldalt nem lehet beleférni. Félóra alatt hire ment az örök meg a jó falusi látogatók között, hogy a svábok elfelejtettek ajtót csinálni a góréra. Nagy szenzácziót gerjesztett ám ez! Csodájára húszával, hartninczával tódultak a nézők. Volt bosszantás, megjegyzés, ingerkedés annyi, alig győzte nyelni a derék házőrző. — Hogy rakták be ezt a tengerit bácsi ? — Ott nőtt az öcsém. — Ugye, előbb a koszorúkat akasztgatták ágasokra, aztán építettek köribök górét ? — Az ágyúhoz is lyuk kell, amit körülöntenek rézzel. — A görgeiek is igy vitték keresztül a lajtorját az erdőn.
