Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-07 / 32. szám
(2) 1904. augusztus 7. 32. szám. NAGYBANYA ES VIDÉKÉ A város nyaralói. Az utolsó órában, de még az utolsó perez előtt állok a nyilvánosság elé azzal az óhajtásommal, vajha megtudnám győződtetni polgártársaimat arról, hogy a miket elmondok: az az igazság, az a valóság és nem az a fata morgana, a mit egyesek lelkesedése vagy hiúság vagy feltűnési és szereplési vágya logika és számítás (egyszeregy) nélkül rózsaszínű keretben, csillogó színekkel pingál szemünk elé. ^Azokról a villákról, nyaralókról fogok beszélni, a miket a város fog vagy akar építeni. Az öt villa vagy nyaraló (egyelőre csak ötről van szó, azután lehet még 25 is) 25000 koronába kerülne berendezés nélkül és pótlékok nélkül. Egynek-egynek berendezése legalább 1000 K, összesen 30000 K.-ba kerülne öt nyaraló. Egyre esnék 6000 K. A minimális évi bért 6 7,,-ra számítva (pedig a fentartás sokkal többe fog kerülni), ez évente 360 K volna (két hónapra), mert azzal teljesen tisztában lehetünk, hogy julius, augusztus hónapokon kívül nyaralókra számítani nem lehet. Esnék egy hónapra 180, naponta 6 korona a lakásért, ha mondom, teljes 2 hónapra volna kibérelve. Hat koronát naponta Nagybányán csupán lakásért, sohase fog egy nyaraló vendég vagy család se fizetni, mert akinek ennyi pénze van, az első rangú világfürdőben nyaralhat. Ezért a pénzért Nagybányán egy hattagú család lakást, kosztot kap és a családfő Regalia-Mediát is szívhat belőle. Tessék Szincsánnétól megkérdezni, ő majd elmondja, hogy előkelő nyaralók napi ellátása, kivált ha többen vannak egy csoportban, személyen- kint nem jön többe 8-12 forintnál egy hónap alatt. Aki ily csekély pénzért kitűnő élelmezést kaphat, az nem fog hatannyit adni a lakásért. Esztelenség is volna, mikor teljesen tiszta, csinos, egészséges lakást vagy házat vehet ki a liget környékén (Veresviz) 6 — 15 forintig, ahol meg van neki a szükséges kényelme, a hol megvan készséges segéd személyzete a házigazda családjából. Ha néha egyik-másik idegen beszéd közben ábrándozik is kényelmes, elegáns nyaralóról, az valószínűleg nem venne ilyet bérbe. Adjunk módot telekadással, olcsó anyaggal egyeseknek arra, hogy építsenek ők maguk, úgy mint Felsőbánya teszi, az esetben igenis tegyen meg Nagybánya minden tőle telhetőt és a telkeket se a liget kerti telkéből adja, hanem ott, a hol az a liget épségét, nyugalmát, tisztaságát és klasszikus jellegét nem rontja meg; adjon a város a lövőházon túli területeken kis villákra való telkeket és az építési anyagot adja haszon nélkül vagy legfeljebb minimális haszonnal. A nyaralókra szánt és megszavazott 30000 K t pedig adja a nyilvános kórház kibővítésére, amely után tisztességes és biztos kamatot kap és ezen anyagi előnyön kívül még annak is bizonyítékát adja, hogy van érzéke, humánus intézmények létesítése által filantróp missiót teljesíteni akkor, a mikor nyomorék, törődött és szegény embertársaink elhelyezése és gondozása által letörli arczukról a szén védések verejtékét, megóvja őket a hidegtől és ad éhségiiző falatot kiszáradt szájukba. Mert azt a nyomort, a miben embertársaink közül igen sokan gyötrődnek, csak mi ösmerjük ketten-hárman, a kik felkeressük őket ólak, fészerek padlásán, nedves, penészes vaczkok bűzös sötétjében. Mindig yan egynéhány hajdan vagy még nemrég szebb napokat látott polgártársunk, a ki Istentől, embertől elhagyatva nyomorultabbul tengődik, mint a legutolsó barom s a kiknek elhelyezésére nincs megfelelő humánitárius hajlékunk, mert a kis kórházba fel nem vehetők. Nem festőház, nem nyaraló kell ide előbb, hanem kell mindenek előtt kórház, mert mig azok minimális jövedelmezősége sem biztos, sőt mindenképen bizonytalan, addig a kórház kibővítése által 25 ágyra évente 12—16000' K-val többet vennénk be, a melyből a befektetett tőke kamatja busásan kijönne. Es ha majd elhelyeztük nyomorék vagy gyógyíthatatlan beteg szegényeinket, ha elláttuk városunkat jó vízzel, csatornázással, ha sétautainkat nem rájuk öntött kövekkel, és kavics-garmadákkal tesszük tönkre lábunkkal és czipőnkkel együtt, hanem tisztességes módon rendbehozzuk azokat, ahogy mindenütt cselekszik, egyszóval ha a város egészségügye, humánitárius intézményei, tisztasága mind rendezve van, akkor jönni fog a nyaraló mihozzánk bőviben, de akkor se jöjjön a mi számlánkra, hanem a saját kedves egészségéért, szórakozásaiért jöjjön a maga zsebére és örüljön annak, ha olcsó pénzen minálunk kellemesen üdülhet, szórakozhatik és takarékoskodha- tik, a mint hogy eddig is ezt igyekeznek tenni mindannyian. Csak mellesleg említem meg, hogy vájjon az öt nyaralót 10 hónapi pihenésében ki fogja gondozni, tavaszkor a lerepedt falakat újból javítani, festeni, a 10 hónapon át lakatlan nyaralók megrepedt bútorait renoválni? Mibe fog ez kerülni és honnan veszszük ezekre a költségeket ? Még ha vasas, hévizes fürdőt építünk a fürdőkertben 20-30 egyszerű lakószobás házzal nem luxussal, de praktikusan, még akkor is nagyobb idegen forgalmat biztosítunk és pénzünket jobban helyeztük el. A mi bányászházainkban igen szép, tiszta, egészséges szobák 6 — 10 írtért kaphatók. — Előkelő, vagyonos úri népek laknak bennük, évek óta mindig visszajönnek és ezek soha se fognak a kényelmetlen, gazda nélküli s drága nyaralókban lakni, mert kevesebbe kerül nekik egész ellátásuk, mint maga a nyaraló bére A városi kórház betegforgalma óriásilag nő: 1894-ben 2135 volt a betegnapok száma, az utolsó évben már 3-szor több 6334. Ezek a számok beszélnek. A betegek nagy tömegét kénytelenek vagyunk szabályellenesen a járványkórházban elhelyezni, mert a városiban vagy nincs hely, vagy a betegség természete miatt a kis kórházban be nem vehetők. A kórház bővítésére hely elég van és a 25 -30 beteg részére való felépítés nem jönne többe 20 -25000 K-nál és amint már megemlítettem, biztos, tisztességes jövedelmét adna. Végezetül még annyit, hogy vandalizmusnak tartom egv százados park fáit kivágatni, megritkitni, hogy helyükbe nehány házat építsünk akkor, a mikor ezekre nincs szükség. A ligetet bővíteni kell és nem csonkítani és levegőjét, talaját befertőztetni gödrös rendszerű, árnyékszékekkel és szárításra kiterített pelenkák és egyebek fellegeivel. Mindenkinek kell ma tudni azt, hogy a befási- tott területek gyarapításával az emberek egészségét szolgáljuk és gyermekeink fejlődését segítjük előre, mig a fás területek kiirtásával épen az ellenkezőt érjük el. Az utolsó perezben még egyszer kérem polgártársaimat és a városi képviselő urakat arra, hogy ne Élet — halál. Nem mindig hal meg, akit eltemetnek, Zárja bár súlyos koporsófedél, Ha volt egy szív, mely igazán szerette, Mely mindent — mindent odadna érette: A síron túl is, mindörökre él. S nem mindig él az, kit százéven át is őriz az élet csodás hatalma, Ha nincs egy szív, mely igazán szeresse, Mely minden üdvét ö benne keresse: Már itt, e földön meg van az — halva. Jörgné Draskóczy Ilma. Világosság a sirok között . . . — Halottak estélyére »Nagybánya és Vidéke« számára 1887-ben irta dr. Harácsek Imre. — A borzalomnak egy dermesztő nyilalása fut végig meleg véremen valahányszor megcsendül a lélekharangnak zokogó búcsúztatója. Képzeletem keresztül ragad a közönynyel zajongó város egyformaságain, a köznap un- talan ismétlődő jelenetein, a nevető, káromkodó píaczi népen, a finom mosolyu urakon és gyönyört sugárzó leányarezokon és e tarka képek összefolyva eltűnnek szemeim elöl, hogy remegő lélekkel csak egyet lássak, a halállal vívódó ember végső vonaglását . . . A lélek küzd a megsemmisüléssel . . . A leghatalmasabb szenvedély: az élet szereteté- nek ösztöne harczol kétségbeesett csatát a gyilkos halállal. A mosolygó életé, hol a remény sugarainak özönében felragyog a hit, dicsőség és szerelem, és eltűnik a kétségbeesés, bánat és nyomor. A mosolygó életé, mely bűvös hatalommal lán- czolja lételünket gyönyöreihez és kínlódásaihoz. Ez a halál kioltja az emberi szenvedélyek izzó lángjait és rémes csöndjében nem hallatszik többé a szivek dobbanása. A csendülő harangszó végső zöngéi reszketnek a légben, az üvegesedö szemek mereven bámulnak az örök sötétségbe s a teremtés remeke, a lélek nagyságában hatalmas ember, oszlásnak induló holttetem. A tragédia utolsó jelenetének vége . . . A bevégzett pályafutás, bármily fényes is volt útja, hasonlit a hulló csillagokhoz, melyek sugarai csak perczekig kápráztatnak ragyogásukkal, hogy nyomtalanul eltűnjenek az örök mindenség titokzatos méhébe. Az idő megmérhetetlen nagyságában évszázadok is perczekként tűnnek le. És mily parányi idő az, mely egy embernek hajszálon függő életére, vagy éppen emlékezetére jut! Az idők múlásával eljön a felejtés kérlelhetetlen végzete, mely ki törli emlékezetét elméinkből és gyógyító balzsamot csöpögtet a keservében megtépett szív sebeire. A koporsóra hullott rögnek s a fájdalom első hevében kitörő zokogásnak hamar elnémul a visszhangja . . . Keservesen csalódik az az ember, aki azt hiszi, hogy halálának emléke soha nem enyhülő fájdalommal emésztendi a visszahagyottak sziveit. S ha a sorsnak elkényeztetett szülöttei — a rendkívüli lángelmék — eszméik és érzelmeiknek nagyságával, cselekedeteiknek korszakot alkotó hatalmával századokon keresztül is megőrizték nevük emlékezetét: ama dicskor, me-y nagyságuk emlékét környezi, hideg fény marad csupán, mely az idők múlásával többet foglalkoztatja ridegen fontolgató elménket, mint melegen érző szivünket. Nincs oly nagyság, kit idővel ne pótolna még nagyobb, akinek fényes cselekedetei ne borítanák a feledés árnyékát elődeinek és vetélytársainak cselekedeteire, emlékezetére. siessenek a nyaralók építésével, hanem jól meggondolva, megbeszélve ezt az ügyet, fordítsák a 30000 K-t olyan nagy, nemes és humánus czélra, a mi által jobban szolgálnak Istennek, embernek és városunknak, mint az »egyelőre öt nyaralóval.« H. Dr. Dienes Dezső. Mintha még közöttünk járna, hallani véljük szavát, látjuk öt munkálkodni ügybuzgalommal, hivatásos sikerrel. Pedig szomorú valóra vált minden! Dienes Dezső a kitűnő családfő, a leghívebb barát, a legmunkásabb vármegyei hivatalnok már csak az emlékezeté ! Oly nehezen válunk el tőle, kit munkakörében örömmel szemléltünk, oly nehezen bocsátjuk el, kit hü bajtársnak ismerőnk, hát még azok, kiknek életadó törzse, biztos támasza, vezetője, törekvéseiknek súlypontja, reményeiknek horgonya, életüknek mindene volt ! Evek óta hordta a gyógyithatlan betegség csiráját a nélkül, hogy hivatásos munkálkodásában szünetet tartott volna. Dolgozott ő még akkor is, mid'rm orvosai pihenést, nyugalmat ajánlottak neki. Csak mi közeli jó barátai láttuk, hogy évről-évre, napról-napra hervad s igy lelki ereje győzött mindvégig testének erőtlenségén. Iszonyú fájdalmat kelle kiállania a múlt év novemberétől. Csak a leggondosabb angyali hitvesi gondozás tudta enyhíteni a végtelen fájdalmakat. E tavasz végén ment Bajfaluba fürdőbe, még mindent remélve, hogy csoda hatással lesz reá e fürdőzés; majd az utolsó hetekben nevezetesebb orvosok tanácsa s gyógykezeltetése végett áldott lelkű hitvesével Budapestre ment. Pár heti ott tartózkodás után orvosai tanácsára Szatmárra utazott Mariska leányához, dr. Unger Gézáné törvényszéki biró nejéhez, hogy onnan kölesei birtokára menjen üdülni családjával. Sietni kellett Szatmárra; alighogy odaérkeztek. a sokat szenvedett erős férfi, kedves leánya házánál, az elmúlt vasárnap 61 éves korában kiszenvedett. Nemcsak szerető családja, hanem az egész vármegye, rokonai, barátai feljajdultunk e súlyos veszteségre. A család mindenét, a megye leg- peldásabb, leghívebb főtisztviselőjét vesztette, ki 37 éven keresztül működött egyfolytában minden megszakítás nélkül a vármegye szolgálatában. 1867-ben kezd e működését a megyénél mint esküdt, majd szolgabiró s később főszolgabíró lett. Munkálkodásának legnagyobb része a fehérgyarmati járásra esik, hol mindenkit megnyert egyenes lelkülete, lelkiismeretes pontossága és tapintatossága által. Később a nagybányai járás föszolgabirája lett. E jó részt nemzetiségi vidékén tűnt ki az ő gyakorlati ügyessége, igazA vallás fönséges költészete, mely prófétai ihlettel pillant a szivek és vesék legelrejtettebb titkaiba, bámulatos tapintattal fürkészi ki az emberek kedélyvilágának ezer változatát, erényeit és bűneit és számtalan alkalmat nyújt arra, hogy híveinek legnemesebb érzelmei méltó külsőségekben is nyerjenek hatályos kifejezést. És ama külsőségek, ha a szelíd józanság, keretében maradva, a rajongás oktalan ferdeségeivel pro- fanizálva nincsenek, határtalanul nemesítő befolyást gyakorolnak az emberi kedélyekre. Mert nem e költői gondolat, az enyészetnek átadott kedves halottaink sírját kereszttel, virágokkal és az évnek egy különösen erre szentelt estéjén, ragyogó mécsekkel felékiteni! A halál borzalmas képét, az életnek legszebb külsőségeivel eltakarva, a kegyeletnek fájó merengései közben elhunyt kedveseink emlékét felidézni! Kétségtelenül nemes és fenkölt idea. Méltó megnyilatkozása a vallási szeretet nagyságának, mely részvéttel törekszik enyhíteni híveinek keserves bánatát. Ily érzelmektől eltelten haladunk halottak estéjén a fényesen kivilágított temetőbe. Alig van ember, kinek ne volna egy sirhalomja, melyre fájó szívvel ne hullajtaná bánatának forró könnyeit. Fájdalom a kép, mely a halottak e csöndes birodalmában elénk tárul, ritkán emeli föl fogékony kebliioket s az előttünk lefolyó jelenetek, mint a galambokra lecsapó vércse had, úgy riasztják szét leg- gyöngédebb érzéseinket. A temető nappali fényben úszik. A sírok körül rajként nyüzsög a lármázó tolakodó embertömeg. Egy vásári bódé zajos látványosságát nem környezi oly frivol elevenséggel, mint a kegyeletnek e szent helyét. A keresztek mögött nevető párok találkoznak, kik különös ledérséggel kutatják a félhomályban maradt hantok eltakart sötétjét. A legszebben díszített és világított sírokat a legkedélyesebb közönség állja körül. A fecsegő zaj
