Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-12 / 24. szám

(4) 1904. Junius 12. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE. 24. szám. hivó kívánatra előmutatandó. Rendezők: a VIII-ik osztály ifjúsága, kik 26-án fognak érettségi vizsgá­latra menni. Szeretünk az ifjúság örömében részt venni, de ismételve kifejezzük sajnálatunkat az iránt, hogy mégis csak Bunkó fog hegedülni ezen a mulat­ságon. — A helyi czigányt pártolni kötelességünk, mert a mi szégyenünk, ha idegenek jönnek. — a kik pedig nyáron gyakran jönnek — s becsületes muzsikaszót nem hallanak, már pedig a zenekartól is csak úgy lehet valamit várni, ha biztos megélhe­tése van. Maradjon minden pénz, még az elhege­dült pénz is idehaza! Ösztöndíj. A Gergely Károly-féle 1000 koronás alap kamatait a ref. egyháztanács ez idén Vágó K. Vili. oszt. tanulónak szavazta meg. A felsőbányái vasút építése rohamosan halad előre, a töltés már nehány kilométeren majdnem egé­szen készen van. Az alapozás, ácsmunka, tisztogatás stb. szintén serényen folyik. Legújabb hir szerint a megnyitás aug. 25-én lesz. A junius 8-iki dalestély szépen sikerült Nagy közönség hallgatta végig az általunk már ismertetett érdekes programmot. Külön ki kell emelnünk Kassay Margit magán jelenetjét és Torday Mimi kitűnő zon­gorajátékát. A pénztáros az anyagi eredményekről következőleg számol be: Tekintetes Szerkesztő ur ! A polg. olvasókör termeiben jun. hó 5-én tartott tag- illetményes dalestélyen befolyt személy- és család- jegyekből 67 korona és felíilfizetésekböl 4 kor., ösz- szesen 71 kor. Felülfizettek : Fritsch Sámuel, Galló Antal, Gyöngyösi Gyula és Vigh László 1—1 koro­nát, melyért hálás köszönetét mond az egyesület nevé­ben Nagybányán. 1904. jun. 6-án : a pénztáros. Igaz mesék. Bársony István friss, üde természeti képekkel, hangulatkeltő vadásztörténetekkel szerzett hírnevet. Uj kötetében azonban egész uj oldaláról mutatja be magát; falusi paraszthistóriák, kisvárosi, provincziális történetek, humoreszkek vannak benne. A milyen mesteri módon festi Bársony a természe­tet, épp oly ügyesen rajzolja az emberi életet; a mily kitünően ismeri a növényeket, állatokat, épp oly mesteri módon világit az emberek lelkében, rejtett vágyaik, titkos érzelmeik közé. Ára piros vászon- kötésben 1 Korona. Singer és Wolfner kiadása, Budapest Andrásy-ut 10. szám. A szigeti takarók epilógusa. A szigeti takarék- pénztár bukásának ügyével e héten foglalkozott a debreczeni kir. tábla s a szigeti törvényszék fölmentő Ítéletét helyben hagyta, A Gellért-utcza alsó részén folytonossägi hiány van a kövezetben, Igen szép sik körséta ut esős idő­ben a közönség részére a Kossuth-utcza s a Gellért-ut- czán vissza a Magyar-utczáig. Ez az ut azonban a köve­zet egy részének hiánya miatt éppen rossz időben nem használható. Többen arra kérik a várost, hogy már a néh. Gellert polgármester nevéért is ezt a hiányzó kövezetét, a közönség érdekében mielőbb teljesítse. A községi iskolák vizsgáltainak sorrendje. Jun. 17. és 18-án az összes felekezetek vallástani vizsgá­latai. 19-én, vasárnap délután 2 órától vizsga Bor­patakon Elnökök; Torday I., Moldován L. és Do- roghy Ignácz. Junius 20-án, hétfőn délelőtt az összes fiúosztályok vizsgálata. Délután 6 órától a fiuk torna­vizsgálata. Junius 22-én, szerdán délelőtt az összes leányosztályok vizsgálata. Délután 6 órától a leá­nyok tornavizsgálata. Junius 21-én. kedden délelőtt 8 órától a veresvizi és kereszthegyi bányatelepeken levő vegyes iskolák növendékeinek vizsgálata. Jun. 23-án 9 órakor tantestületi zárógyülés. Jun. 25-én, szombaton »Te Deum«, utána a jutalmak és bizo­nyítványok kiosztása, s a tanév ünnepélyes befeje­zése, az isk. sz. elnök, esetleg helyettese által. Vizs­gáló elnökök: az I. fiúosztályban Révész János, a Il-ban Stoll G.,a IIla)-ban Bálinti., a IIIb)-ben Sol­tész E., a IV-ben Égly M„ az V —VLban Dergáts S., az 1. leányosztáiyban Szabó A,, a II-ban Moldován László, a Ill-ban Szőke Béla, a IV-ben Soltész Ele­mér. A veresvizi iskola 1. osztályában Neubauer Ferencz, II—Ill-ban Szabó Adolf. A kereszthegyi iskola I. osztályában Szellemy Geyza, a Il-ban Tor­day Imre. Gyászhir. A körjegyzői kar egyik derék tagja dőlt ki a napokban Erdöszádán. Köztiszteletben állott, derék közigazgatási tisztviselő volt, a kit a falubeliek öszinte, igaz részvéttel kisérték sírjába. Néh. Hengye Gergely ez, dr. Hengye Titusz jeles járásorvos édes atyja, a ki 71-ik évében jun. 7-én meghalt. 9-én temet­ték el gör. kath. szertartás szerint. A család gyász­lapja ez: Alulírottak úgy a magunk, mint az összes­rokonság nevében mély fájdalommal tudatják, a forrón szeretett férjnek, apának, apósnak, nagyapának és dédapának Hengye Gergely közjegyző és m. kir postamesternek, folyó évi junius hu 7-én reggel 4 óra­kor, a halotti szentségek ájtatos felvétele után, életé­nek 71-ik és boldog házasságának 48-ik évében tör­tént gyászos elhunytát. A drága halott htilt tetemei folyó l ó 9 én d. e. 10 órakor fognak a gör. kath egyház szertartása szerint örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise-áldozat pedig folyó hó 10-én reggel 8 órakor fog az Egek Urának bemutattatni. Nyugodjék békével! Legyen áldott emlékezete! Erdö­szádán, 1904. junius 7 én. özv. Hengye Gergelyné szül. Zitnán Erzsébet neje. Dr. Hengye Titusz, Hengye Emilia férj Farkas Sándorné gyermekei. Brán Dénes, Szabó Lászlóné, Farkas Sándor vejei Herczegh Péter unokavö. Brán Lujza férj. Herczegh Péterné, Brán Aurél, Ágoston, Ilona, Szabó Kornél, János, Farkas Irén, Valér, Mária, Aurelia unokái. Herczegh Mária édunokája. Múzeumi ör választás. A múzeum-egyesület és a városi képviselő-testületből alakított vegyes bizott­ság folyó hó 9-én tartott ülésében Myskovszky Ernőt egyhangúlag városi múzeumi őrnek választotta. A misztótfalusi gör. kath templom torony-alap javára f. hó 5-én rendezett tánczmulatságon felül­fizettek, illetőleg jegyeiket megváltották. Lázár Ber­talan 2 kor; Suba Károly, Recsán György, Varga Sándor 1 kor. 40—1 kor. 40 fill. Kiss Sándor, Filep Gábor, Negyela Átyim 1 — 1 kor; Rád János, Kovács János, Vass Sándor 80—80 fill.; Hajnal Antal, Gut­man Sámuel, Púp Jóska, Kaisz Gyula, Técsi Lajos, Kaba N. Sztupár László 40 —40 fill. Fogadják a ne­mes szivü adakozók hálás köszönetünket. Az egy­ház-gondnokság. A múzeum-egyesület választmánya folyó hó 9-én csütörtökön a Kaszinóban igen látogatott ülést tar­tott. A napirend 20 pontból állott, legnagyobbrészt az egyesület folyó ügyei s a megnyitási ünnep ké­pezte a megbeszélés tárgyát. Folyó.é. február hó óta a gyűjtemények 441 drbbal szaporodtak. Nagyobb adományok érkeztek: Lukács Ferencz p. ü. biztos, a nagybányai m. kir. postahivatal, Schönherr Sándor, Svaiczer Illka, gr. Teleki Gézáné, Rácsek János (Tépe), valamint több főgymn. tanulótól s egész küldeménynyel Meszlényi Gyula szatmári püs­pök és Szmik Antal mérnöktől. Örömmel vette tudo­másul a választmány, hogy a megnyitó-ünnepélyen a múzeumok és könyvtárak orsz. tanácsa is kép­viselteti magát György Aladár előadó-titkár által. Az egyesületbe uj tagokul beléptek : Fábián Lajos kir. bányamérnök, Szepesházi János m. kir. főerdőhiv. számviszgáló s Winkler Jenő dr. körorvos. Legújabb. Lapunk zártakor értesülünk, hogy a vízvezetéki legszűkebb körű bizottság d, u. kimondotta, hogy a fernezelyi kálvária felett kell a patak vizét megszűrni s azt hozni be a nagybányai vízvezetékbe. E véleményét a nagyobb bizottság elé fogja terjeszteni. Szilágycseh közönsége igen érdekes ünnepélyre készül, az érdemekben gazdag dr. Neményi Ambrus országgyűlési képviselő arczképét, jeléül iránta érzett hálájának s hozzá való tántoríthatatlan ragaszkodá­sának, díszterme részére megfestetvén, azt folyó évi junius hó 26-án d. e. 11 órakor, a községháza disz termében fogja leleplezni, ez alkalommal maga az ünnepelt képviselő is jelen lesz. Szilágycseh kép- ■ viselő testületé külön meghívókat bocsátott ki a szép ünnepélyre. Legkitűnőbb, legkellemesebb, legolcsóbb szap­pan a Kolozsvárit készülő Heinrich-féle Szent László 1 fertőtlenítő pipere szappan. Egyedüli tényleg dezin- ficzált pipere szappan. Egyedüli gyártója Ásvány Higia irodai szappanoknak, melyek festéket, zsírt, : olajat vagy bárminemű foltot hideg vízben is eltá­volítanak, a nélkül, hogy azt megtámadnák, sőt a bőrre puhító és finomító hatással van. — Kapható gyógytárakban, továbbá Harácsek Vilmos utóda, Spinetti Sándor, Almer Lajos és Károly, Wiener­berger és Glavitzky urak üzleteiben. Beatricze, regény két kötetben. Irta Rider Hag­gard. Rider Haggard neve az Egyetemes Regénytár­ban megjelent munkái révén már nagyon jó hangzású a magyar olvasó előtt, s ezt a most megjelent Beatrice még inkább fokozni fogja Ez úttal nem az ókor misztikus homályába vezet, hanem a modern Angliát tárja elénk minden gazdagságával és nyomorával. Igaz mesteri vonásokkal van megrajzolva a napról- ; napra mélyebb szegénységbe sülyedő falusi lelkész, a hir szárnyain mind magasabb polczra emelkedő londoni ügyvéd, a szegény, nemes és szép falusi tanítónő Beatricze, a gőgös, gazdagságra vágyó, szív­telen anya. Az ügyvéd megszereti Beatriczet és e szerelem körül oly mese szövődik, melynek érdekes­sége fokról-fokra nő. A mesteri jellemrajz, az érde­kes meseszövés kiváló oldalai ennek a regénynek s bizonyára kellemes olvasmánya lesz azoknak, akik szeretnek elmerülni egy érdekes könyv elolvasásába. Ára piros vászonkötésben 2 korona. Singer és Wolf­ner kiadása, Budapest, Andrássy ut 10. szám. Felsőbányán a gazdasági- és pénzügyi-bizottság szombaton d. e. a városháza tanácstermében ülést tartott, melyen a következő tárgyak felett érteke­zett: 120,000 korona kölcsön ügyben a pénz felvé­telére a meghatalmazás kiadása. 2. A vízvezeték és fürdő ügyében az építkezési engedély kiadása. 3. Sör­ház bérlet. 4. Telepedési dijak megállapítása. 5. gyámpénztári zárszámadás. 6 1902 évi városi zár számadás. 7. Erdőkezelési szabályrendelet kihirdetése. 8. Dűlő utak megállapítása. 9, A városi határok megállapítása. 10. Nagy Lajos indítványa a szegény- ügyi-bizottság kiegészítése iránt. H. Kandó István földtér feladás iránti kérvénye. 12. Bakó János föld­tér faladás iránti kérvénye. 13. Jelentés a Heinrich- féle per ügyében. 14. Indítvány a vendéglő lépcső­házának áthelyezése iránt. 15. Indítvány a Ludmilla zúzó megvétele és a téglavető áthelyezése ügyében. Kihirdetés alatt állanak : 1. Libotyém Miklós és Magurán Mária nagybányai, 2. Hajdú István nagy­bányai és Szabó Erzsébet apai, 3. Pap Mihály Fe­rencz alsófernezelyi és Plop Lukréczia nagybányai, 4. Puklus János és . Buküna Teréz nagybányai, 5. Vojt János és Elek Éva Mária özv. Hermey Mátyásné nagybányai lakosok. Születtek: 204. junius 5. Tivadar Máriának »János«, 205. junius 4. Legeza Jánosnak »Ödön«, 206. junius 3. Szeleczky Irma özv. Zajácz Józsefné- nek »Irma«, 207. junius 2. Freind Icziknek »Dezső«, 208. junius 4. Sajó Aurélnak »Rezső«, 209. junius 4 Brezoczki Györgynek »Margit, Erzsébet«, 210. junius 2. Szabó Andrásnak »Mária«, 211. junius 9. Bartha Istvánnak »Vilmos«, 212. junius 4. Záj Istvánnak »János«, 213. junius 7., Deák Jánosnak »Mária«, 214. junius 8. Lupsa Györgynek »Dominika« nevű gyer­meke. Meghaltak: 150. junius 4. Treiszig Teréz róm, kath. 3 éves bányász gyermeke, agykérlob. 151. jun. 3. Török Illés gör. kath. 61 éves ácssegéd tüdő- gümőkór. 152. jun. 6. Mihályi Miklós gör. kath. 19 hónapos kocsis gyermeke, hörglob. 153. junius 6. Molnár József ev. ref. 24 éves építészeti rajzoló, tüdővész. 154. junius 7. Eresei Sándor pv. ref. egy­hónapos varrónő gyermeke, bélhurut. 155. junius 9. Mester János, ág. hitv. evangélikus, egy hónapos szobaleány gyermeke, görcsök. Foulard selyem 60 krajczártól 3 forint 70 kraj- czárig méterenkint blúzoknak és uszályos ruháknak való. — Bérmentve és vámmentesen házhoz szállítva. Gazdag mintaválasz'ék postafordultával. Henneberg selyemgyára Zürich. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Révész János. A jövő 1904—5. iskolai idényre két úri gyermeket teljes ellátásra elfogadok. Nagybányán, 1904. jun. 10. K. VIRÁG LAJOS nyugalmazott városi főjegyző 10564—1904. sz. Szatmárvánnegye aiispéni hivatalától. Pályázati hirdetmény. A Nagybánya sz. kir. r. t városnál meg­üresedett s választás-utján betöltendő er fl H ií » a - n fl ^ végrehajtói allasra pályázatot hirdetek és felhívom a pályázni óhajtókat, hogy eddigi foglalkozásukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényeiket hozzám f. évi julius 12 ik napjáig nyújtsák he. A választás határnapjául folyó évi julius hó 28-ik napjának d. e. 11 óráját tűzöm ki. A betöltendő állás a következő javadal­mazással van egybekötve: 1. Fizetés .................... 840 K — f. 2. Lakbér......................168 K - f. 2. 28 m3 tűzifa á 360 100 K 80 f. 4. » » » fuvar á 80 f 16 K 80 f. 5 Irodai átalány ... 6 K — í. 6. Hat csomag gyertya 7. 500 iv irópapiros összesen 1131 K 60 f nyugdíj és korpótlékra való igénynyel. Nagykároly, 1904. junius 4. Nagy László alispán. Kiadó lakás. Nagypénzverő-utcza 25. szánni házas­telken 2 szoba, konyha, kamara s pinczéből álló lakház azonnal kiadó. Értekezni lehet VIDER SAMU zárgond­noknál. \\ Halestély L ftV/ A Nagyszállodában! / w J F. évi junius 12-én, vasárnap este ^ nagy halestély lesz a Nagyszálló éttermében. Halászlé, Halpaprikás,

Next

/
Oldalképek
Tartalom