Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1903-05-17 / 20. szám

20. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1903. május 17. (3) Szomorú emléknap. Május 4-én 34 éve volt annak: hogy a Szent Isván torony este 9‘/2 órakor villám­ütés következtében elhamvadt, hosszú idő, egy ember öllő telt el azóta, én, ki szemtanúja voltam, nem óhaj­tanék még egyszer ilyet látni, a szemmel belátható égbolt egy tűzeső képét mutatta, igazán borzasztó szép volt s ha egy zápor nem jön közbe, könnyen eléghetett volna áz egész város, hogy ez valóban igy történhetett volna igazolja azon tény is, hogy például egyszerre fogott tüzet a piaczon a két Csausz-féle ház, a Kis-téren a Csomósné háza, a Zsellér-utczán a Világ dr. háza s ugyancsak Nagy pénzverő-utczán a Kolcza- féle ház fedél, ezen czikk nem akar történelmi ada­tokkal szolgálni, csak felidézése a múltnak, e napot igen sok ideig, mint minden nevezetes tényt, más országok és városokban is, a harangok meghúzásával tették emlékezetessé, pár éve azonban végkép eltöröl­ték ezt a szoká t, pedig kár érte, vajmi hamar feledünk amúgy is mindent! ■ A veresvizi gyilkosság főtettesét özv. Naszódy Józsefnét a járásbíróság börtönébe szállították át. Na­szódy Istvánt azonban a bíróság szabadon bocsátotta. Kriszt Gyula állapotában javulás mulatkozik. Tűz volt ma éjjel 12 órakor. Porondos-ut.ezai 3. sz. a Klein Salamon tulajdonát képező házban egy szobás lakás gyűlt ki, melyben Dunka Mari gyümölcs- árus és városi alamizsnás lakott, aki a füstben oda is veszet.t Ittasan ment haza s a támadt füst megölte, mire kihozták már nem lehetett életre kelteni, bár a megjelent Nagy János városi orvos, mindent elköve­tett életrehozása érdekében. A tüzet elnyomták hirte­len, a szomszédos házak nem égtek le. lfj Ráskv Kál­mán, Szabó Antal iparosok és Daubner rendőr voltak azok, kik az égő házból kihozták a 76 éves asszonyt de már megfulladt az illető. Elég korán érkeztek a tűzoltók s a közönség, a kik részt vettek az oltásban. A kár jelentéktelen. A szatmár-nagybányai vasút ügye, úgy látszik ismét függőben marad. Sokat reméltünk a tegnapi gyű­léstől, de mint hírlik, megint zsákutczába került a dolog, a berlini elsőbbségi részvényesek hajthatatlanok. Nekik 6°j„ kell a vasúttól, holott 3°|n-kal as megelé­gedhetnek ma azok, a kik milliókkal rendelkeznek. Ez ügyben ma Budapestről a következő sürgönyt kaptuk : »Felsőbányái vasút és motorkocsik kérdésében a köz­gyűlés nem határozhatott, mert Berliniekkel a tárgya­lások még folynak.« Tehát valószinü, hogy megint min den a régiben marad. Lavotta-füzet. Zempléni Árpád verses novellája, mely Lavoítáról szól s melylyel a minapában foglalta el székét a Petőíi-Társaságban, pünkösdre megjelenik. A novella czimlapját Lavotta hiteles arczképe fogja díszíteni, a dalbetétekhez pedig hangjegyek is lesznek, melyeket eredeti ) avota-dallamok után a költő neje, Révész Anikó zongoraművésznő szerkesztett össze s alkalmazott énekre és zongorára. A füzet előfizetési ára 3 korona, mely IV., Bástya-utcza 11. szám alá küldendő. Beküldetett. Panaszkodik lapunk egy barátja, hogy a liget felé vezető utón a padok elromlottak s a veresvizi ut felé szintén nehéz| öreg, vagy beteg em­bernek kimenni pihenés nélkül a ligetbe, már pedig sem itt, sem ott nincs pihenő pad sehol Tekintettel arra, hogy a városnak, állítólag semmire sincs pénze, 1 koronát küldött be az illető érdeklődő szerkesztő­ségünkhöz, abban a reményben, hogy más is ad hozzá valamit s majd csak lehet 1—2 szegényes padot csináltatni oda, a hol talán az öregeknek és betegek­nek is szabad megfordulni. JÓ tanács. Mindazoknak, kik pázsitot akarnak létesíteni, ajánljuk, hogy szerezzék be Mauthner Ödön csász. és kir. udvari magkereskedéséből Budapest a »Sétatéri« vagy a »Margitszigeti« fűmagkeveréket. — Ezeket már 29 éve szállítja Mauthner Ödön Budapest és Margitsziget oly bámulatra méltó és gyönyörű séta­terei részére. — Ligeti térzene lesz folyó évi május hó 19-én a következő műsorral: 1. Édes leány induló szerzé: Reinhardt. 2. Utazás Chinába nyitány szerzé: Barian. 3. Májusi virág polka-mazur szerzé: Wettaschek. 4. Stefánia Gavott szerzé: Czibulka. 5. A rózsabimbó és a méh dal szerzé: Penn. 6. Torna induló szerzé: Muzsik. Hát a Deák-téren mikor halljuk a czigány- zenekart? A régi csütörtöki térzenékkel is szegényebbek vagyunk már. pedig ezek is egy kis városi jelleget adtak Nagybányának. Ragályos betegségek. Felsőbányán a tavasz beáll­tával, mint a múlt években is. újból kezd terjedni a járvány. Április hó végén lépett fel szórványosan a kanyaró s az óta tovább terjed. E hó 11-ik óta alis- páni távirati rendelet folytán az óvodák szünetelnek. Legutóbb pénteken reggel, 2 kanyaró eset volt beje­lentve; utóbbi 8 nap alatt 12, egészben véve 20 eset fordult elő egy vörhenynyel, halálos kimenetelű volt egy eset. Nagybányán a héten ragályos megbetegedés nem fordult elő. Huszonhét év a fagyos szentek történetéből. Nagybányán 1876. május 19 én, sok eső után végre kiderült, beállott egy hideg szél s május 20-ra az összes szőlőtermés tönkre fagyott, de még jövőre is vége a szüretnek. — 1878. május 11 re és 12-re virradó éjjel dér fenyegette, de minden nagyobb árta­lom nélkül ment el. — 1880. május 21-én reggelre bekövetkezett a fagy, mely kevésbbé ártott a szőlők­nek, de a veteményt, zöldséget, kukoriczát stb. leta- j rolta. — 1882. Pongrácz erős hideggel köszöntőn be, j mely a kapás növényeknek ártott. — 1885. május 19-én j a Rozsály, Gutin, Fekete hegy egészen fehér volt. a jég sem maradt el, a szőlőket nem bántotta. — 1886. május 11. Az ország minden részéből fagykárokról jelentenek, városunkban főleg a gyümölcsfákon és a szőlőkben észleltek károkat. — 1900. május 12-én, tel jesen lefagyott a vidék s 13-án is fagy volt. — 1902- ben nem a fagyos szentek, de a márczius második felében föllépett erős fagyok tették tönkre a gyümölcs termést. Láthatjuk tehát a kimutatásból, hogy az utóbbi 27 év alatt 1876, 1880. 1886., 1900. tehát főleg 4 esztendő van gyászos betűkkel beírva a gazdag króni- | kajába. Volt több kedvezőtlen év is, de ezek vagy részben lettek mostohák, vagy nem a fagyos szentek ártottak nekik. Az idén elég jó idővel kedveskedett május közepe, eddig nem lehet panaszunk ellene. Kihirdetés alatt állanak. 1. Radacz István és Halász (Emma) Amália özv. Kosztin Sándorné Liv- czenyi. 2 Rácz (Róth) Dezső magasfalusi és Hirsch Eliz kővárremetei. 3. Borsod (Pfeffer) Arthur, József, Ferencz egri és Körösi Mária, Valér nagybányai. 4. Kovács Béla és Kaisz Matild nagybányai. 5. Sajó (Schatteles) Aurél és Feuerstein Borcza (Berta) nagy- ! bányai. 6. Straszer Pál és Filner (Filtner) Teréz nagy­bányai 7. Pacher Ferencz és Minik Mária nagybányai. 8 Dregán Tódor és Buluza Anna nagybányai. 9. Molnár Mihály és Korkálc.-mk Juliánná özv. Buttyán Miklósné nagybányai. 10. Tamoján András hosszufalusi és Horin- kár Róza nagybányai lakosok. Elhaltak. 154. máj. 9. S/.urimák Teréz férj. Na­szódi Istvánná, róm. kath. 39 éves, gyilkosság. 155., máj 9. Bella Erzsébet, gör. kath. 22 éves, napszámos gyermeke, gyomor és bélhurut 125. máj. 10. Palotai Lajos róm kath. géplakatosnak halvaszületett, leány- gyermeke. 157. máj. 10. Sipos Pál, gör. kath. 66 éves, czipész, tüdőhurut. 158. máj. 11. Fleischer József, róm. kath. 28 éves, szabósegéd, tüdővész. Menyasszonyi selyem 60 krajczártől 11 frt 35 krajczárig méterenkint mindenféle szinekben. Bérmentve és vámmentesen házhoz szállítva. Gazdag minta-válasz­ték forduló postával. Henneberg selyem-gyára Zürich. Nagybányai piaczi árak. (Hivatalos kimutatás.) május hó 15-én Búza — — — 75 kg.-os egy mázsa 15 K. — f. Rozs — — — 68 » » 11 « —*- » Tengeri — — 70 » 14--- > Za b — — — 40 » » 11 €--- » Ru rgonya 1 zsák 5 K. egy mázsa 7--- » Sz éna egy mázsa minőség szerint 4­-5 Kor. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Révész János. Most az idő !! Alkalmi vétel Ü! J3pü11 JJenö ávufyázáhan (Nagy bányán.) Leszállított árak. Az összes raktáron lévő árukat a legolcsóbb árak mellett eladásra bocsájtom raktárom ~. tulhalmozása miatt. .Kobrák“ Czipögy árának Talpra magyar védjegygyei egyedüli raktára. Él legelegánsabb kivitel. Valódi magyar gyártmány! BRÜLL, JENŐ áruMzábin Nagybányán. I 1792—1903. tkv. sz. Árverési hirdetmény. A nagybányai kir. jbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a nagybányai kir. kincs­tári uradalom végrehajtatónak Kolta Todorik a és Kolta Nucz végrehajtást szenvedő ellani 202 kor. tőkeköve­telés és jár. iránti végrehajtási ügyében a Szatmári kir. törvényszék (a nagybányai kir. járásbíróság) terü­letén fekvő a m.-kékesi 28. tjkvi A I. 37/b—1 és 37/a—1—a hrsz. ingatlanokra 772 K. a 132. tjkvi A. I 37/a—2. és 167/b. hrsz. ingatlanokra 464 K. a 250. tjkvi A I. 328. és 326. hrsz. ingatlanokra 52 K. a 257. tjkvi A. I. 345/a. és 345'b. hrsz. ingatlanokra 34 K. kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a fen- nebb megjelölt ingatlan az 1903. évi julius hó 17-ik napján délelőtt 9 órakor Magyarkékes községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kiki­áltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becs­árának 10 ''/0-át, vagyis 77 kor. 20 fii. 46 korona 40 fii. 5 kor. 20 fii. 3 korona 40 fii. készpénzben, vagy 1881. LX. t.-czikk 42 §-ában jelzett árfolyammal számí­tott és az 1881. évi novemb. hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadék­képes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX t.-cz. 170 § a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabály­szerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Nagybányán, 1903. április hó 21-án. A kir járásbíróság mint tkvi hatóság. Dr. Makray Mihály kir. aljárásbiró. 1791—1903. tkv. sz. Árverési hirdetmény. A nagybányai kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a nagvbányai kir. kincs­tári uradalom végrehajtatónak Bud llia s társai vég­rehajtást szenvedő- elleni 31 kor. 56 fii. tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a Szatmári kir. tör­vényszék (a nagybányai kir. járásbiróság) területén fekvő a sürgyefalusi 341. tjkvi 282., 283., 941. hrsz. ingatlanokra 308 K a sürgyefalusi 342 tjkvi 93/a. 1078/a., 927/c., hrsz ingatlanokra 174 K. a sürgyefa­lusi 343. tjkvi 93 b., 1078/b. 927/a. hrsz. ingatlanokra 148 K a sürgyefalusi 344 tjkvi 93/c„ 1078 c , 927/b., 842 hrsz. ingatlanokra 159 kor. az árverést ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1903. évi julius hó 29 ik napján d e 9 órakor Sürgyefalu köz .égházánál, megtar­tandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át vagyis 30 K 80 f, 17 K 40 f, 14 K 80 f, 15 K 90 fillért készpénzben, vagy 1881. LX. t-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügy­miniszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170 §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabály- szerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Nagybányán, 1903. évi ápr. hó 21-én. A kir. jbiróság mint tkvi hatóság Dr. Makray, kir. aljbiró. 26 ein. sz. —1903. V|14. Pályázat. ■ Nagybánya sz. kir. r. t. város képviselőtestületé­nek közgyűlése a kereszthegyi külvárosban lévő köz­ségi elemi népiskolájánál 720 korona évi fizetéssel, 20"[„ lakópénzzel, szabályszerű korpótlékkal és 102 korona értékű 30 kbméter saját czéljaira fölhasznál­ható failletménynyel egy II. tanítói állást szervezett, melyre okleveles tanitók és tanítónők pályázhatnak f. évi junius hó 15-éig; ez időn túl beérkező kérvé­nyek figyelembe nem vétetnek. Kellően felszerelt fo­lyamodványok a községi iskolaszékhez czimezve alul­írotthoz küldendők. Nagybányán, 1902. máj. hó 14-én. Vida Aladár s. k. iskolaszéki elnök. Egy biczikli megvételre kerestetik. Hol? megmondja: a kiadóhivatal? Kényelmes bérkocsi áll a közönség rendelkezésére, mely keresztelés, esketés, vizittelés alkalmával is, mint egészen uj, elegáns, 1-ső ■ 1 — számú hintó, igénybe vehető. Moldován Miklós, Felsőbányai-Utcza 17. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom