Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1903-05-17 / 20. szám

(2) 1903. május 17. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 20. szám. Nem hiszem, hogy eredményre ne vezessen az ő felhívásuk. Lehet, hogy ez egyszerű beszéd is, mely! vei a kérdést fel"etettem, — segítségükre lesz a gyűjtőknek. Talán minden további felhívást sem várva, megkezdő­dik a jelzett czélra. Kérem a szerkesztő urat, hogy mint közczélu adakozásoknál szokás, méltóztassék elvállalni a befolyó összegek ideiglenes kezelését* ' Dr. Gergely György. Felhívás a F. M. K. E. összes választmányaihoz, a felvidéki vármegyékhez a felvidéki egyházmegyékhez, a magyar közművelődési egyletekhez és a F. M. K. E. tagjaihoz. A tót nemzetiségi törekvéseknek, a melyeket min­den magyar hazafi feltétlenül jogosulatlanoknak tart, múló jellegű sikerét képezték a múlt század hatvanas éveiben engedélyezett Maticza, tót középiskolák, tanító­képzők és nevelő-intézetek, a melyek Moyses István beszterczebányai püspök oltalma alalt, vakand-munká- jukkal a magyar állam egységének megbontását czé- lozták. Talán súlyosabb bonyodalmakat is okozott volna ez e törekvés, ha útjába nem áll Zólyom vármegye hazafias törvényhatósága, boldog emlékű alispánjával, Grünwald Bélával. Ö bontott zászlót a nemzetiségi propaganda ellen j a Felvidéken. Fényes elméjével ő világította meg a kér- | dést Zólyom vármegye ősi székházában. Hatalmas tolla erejével ő riasztotta fel a magyar társadalmat, hogy figyelmessé tegye a veszedelemre. Egész élete egy elszánt, hazafias és bátor hadviselés volt minden ide­gen törekvés ellen, mely a magyar állam egységére tört. Az ő lelkes munkájának köszönhető, hogy a ma­gyar kormány bezáratta a tót középiskolákat. Hogy betiltotta a Maticza működését,, mely melegágya volt a pánszláv agitácziónak és gondozás alá vette va­gyonát, mely a hazaárulásnak volt kifogyhalallan pénztára. Günwald Béla azonban nemcsak mint zólyomi alispán, de mint a magyar országgyűlés tagja is foly­tatta engesztelhetetlen harczát a pánszlávok ellen. Szóval és írásban küzdött ellenük, szive és lelke egész erejével, fáradhatatlanul, szünetlenül. A »Felvidék,« a »Régi Magyarország,« az »Uj Magyarország« s még számos hazafias munkája maradt reánk örökségül, a mely mindannyi örök hitvallása marad az egységes magyar állam őszinte, igaz híveinek. Munkásságának, életének, emlékének hálával tar­tozik tehát a magyar nemzet. És hálával tartozik különösen a felvidéki társadalom és a Felvidéki Ma­gyar Közművelődési Egyesület, a melynek egyik ala­pítója és lelkes vezérférfia s érdekeinek előmozdítója volt mind halálig A Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület kezdésére Zólyom vármegye hazafias törvényhatósága szoborral akarja megörökíteni a felvidéki magyarság s a magyar állam egység nagy férfiának emlékét Beszterczebányán. Márvány vagy érez, de maradandó emlék hirdesse, hogy a magyar nem tudja felejteni azt, a kinek a *) Szives készséggel. Egyszersmind a czikk Írója által küldött 10 koronát ezennel nyugtatjuk. Szerk megtelt, a kupé. Akkor gyülekezett a nép a januári koronázási ünnepre. Delhi vidékén táborozott a nép, mint nálunk valamikor a Rákos mezején, sátrakban, paripástól együtt. Simla vidékén a nép szegény és nem látszik egészségesnek. A halandóság elég nagy, azt hiszem, mert kevés öregembert lehet látni. És ezt nem értem, ilyen pompás éghajlat alatt. A táplálkozásban van azt hiszem, a hiba. A fecske már febr. közepén itt volt, 19-én lát­tam az elsőt. A kerti munkát már el is végezték. A krumpli elültetve, a gyümölcsfák virágban, a piaczon már kezdik árulni a banánt Calcuttából. Nagyon bosz- szant hogy szőlőt nem művelnek itt, sem narancsot, sem fügét, pedig lehetne. A datolya olcsó. Gyümölcsöt sem termelnek ezideig és az alma méreg drága, télen 50—80 kr. 1 frt. és most följebb is, mert Kasmírból importálják. Főzelék-féle van és olcsó, télen át is friss, mert szabadban terem, a káposzta, répaféle és a kartifiol potom olcsó volt egész télen. A hús 20 kr. kilója, a ezukor 20 kr. A liszt, kenyér mint nálunk. Vizszük- ség van, azaz, hogy kevés a forrás. Van azért vízve­zeték a hegyekből. A vasút még nem kész és Kalkától tengelyen, talyigán kell kocogni Simlába. Ez év vé­gén, mondják, hogy megnyílik a vasút, amelyen évek óta dolgoznak, mint a méhraj. Többet megy alaguton, mint. szabadban. Bele kell vésni úgyszólván a vasutat a hegyekbe. Nyáron itt székel a kormány és a lélek- szám fölemelkedik 15—20000-rel, többel is, mert ten­ger sok nyaraló is jön a forró Indiából ide föl üdülni. Északi oldalon 30—50 kilométernyi távolságban már oly magas hegyláncz emelkedik, hogy örökösen hóval van borítva, télen-nyáron öröktől-örökké, de a Himalaya csak ezek mögött következik; innét nem látni. A háznépem oly müveit, jólelkü nép, hogy bol­dognak kell mondanom magamat körükben. Na, de elég legyen most ennyi, legközelebb töb­bet és jobbat.-y­magyar állam egység védelmében olyan kiváló szerepe volt, mint néh. Grünwald Bélának. . . Hazafiui bizalommal fordulunk tehát a Felvidéki Magvar Közművelődési Egyesület összes választmá­nyaihoz, a felvidéki vármegyékhez, a felvidéki egyház­megyékhez, a magyar közművelődési egyesületekhez, a F. M. K. E. tagjaihoz és az ország magyar lakossá­gához és kérjük, hogy rójják le valamennyien a hála adóját, annak a férfiúnak halhatatlan emléke iránt, a kinek egész élete a magyar államért, a magyar faj szupremácziájáért folytatott ember fölölti küzdelemben folyt le. Minden magyar ember, a ki Grünwald Béla em­lékének anyagi áldozatot hoz, csak önmagát s a magyar nemzetet tiszteli meg vele. Az adományok a F. M. K. E. elnökséghez Nyit rára küldendők. Hazafiui üdvözlettel Tlmróczy Vilmos, c§. és kir. kamtrás, a F. M. K. E. elnöke. Dr. Gyiirky Géyza, Dr. Janits Imre, a F. M. K. E. helyet, ügyv. alelníike. a F. M. K. E. ügy«, alelnöki Clair Vilmos, a F. M. K E. főtitkára. Heti krónika. Voltak idegenek, a kik megnézték a polgári iskola szombati és vasárnapi előadásait s a legnagyobb elra­gadtatással szóltak róla. Gyönyörű dolog is volt ez, valóságos opera, fes­tői díszletekkel, ügyes, szakavatott rendezéssel s a város közönsége, a mint csak tőlle tellett, óriási szám­ban lepte e'. a termet, hogy helyet, még a második előadásra is alig lehetett kapni. Mily szép dolog, hogy az állam létesítette nálunk a polgári iskolát, ha ma is a régi állapotok uralkodná­nak Bányán, a Téli tündér regéjét és a Hamupipőkét bizonyosan nem láttuk volna. Az előadástól a hangulat, annyira fölmelegedett, hogy a fagyos szentek szégyenkezve viszszavonultak odúikba s nem merték rideg lehelletükkel megbosszan­tani a közhangulatot. Pongrácz, Szervácz, Bonifácz kedvesek, nyájasak és hőkebliiek voltak s kétségbeejtő, sivár nyomukat, hiába keresi a jelenkor krónikása a napi események között. Sőt a hét vége felé inkább tüzes volt az esemé­nyek menetele. Pénteken éjjel valóságos tűz ütött ki, mely föllármázta a lakók békés nyugalmát s halottai­ból föltámadott tűzoltóságunknak komoly munkája akadt, hol emberélet is esett áldozatul. Tűzoltóság! tűzoltóság, de hát van-e nekünk tűzoltóságunk ? Mikor a szép zászlót kibontották, fölszentelték, mikor az ezredik őrséget megünnepelték, mikor a gyönyörű berendezést összeszerezték, bizony nem gondolta senki, hogy egy ilyen városban még teljes, kétségbeejtő visszaesés állhat be. Ma ki vagyunk téve a veszély kénye-kedvének, s a tüzet ugyan megnézi mindenki, de oltani nem köteles senki, mert hát a tűzoltó-egyletet régen elsiratta ■ krónikás. Különfélék. Uj plébános. Ékkel Lajos volt felsőbányái, majd m.-szigeti káplánt a püspök Rónaszékre plébánossá nevezte ki. Obholzer Gyula pénzügyminiszteri számtanácsos a szokásos vizsgálatot a klr. adóhivatalnál bevégezvén, e hó 14-én Nagykárolyba visszautazott. A polgári leányiskola két előadása máj 9-én és 10-én igazi ünnepélye volt Nagybánya közönségének. Mint előre jeleztük, szombaton és vasárnap is a Tél tündérét és a Hamupipőkét adták elő, sok szép dallal, zenével, csinos tánczokkal, festői öltözékekben. Való­ságos opera vo't ez a két darab, látványos, gyönyör­ködtető és élvezetes. Közöltük előre az összes sze­replők névsorát s igy feleslegesnek tartjuk ismét fel­sorolni névszerint mindazokat, kik a világot jelentő deszkákon közreműködtek az est sikere érdekében. Most csupán az intézet vezetősége iránt fejezzük ki elismerésünket a kedves estélyért, melyen oly óriási közönséget láttunk, mint soha Nagybányán színi elő­adáson. A rendez s egyöntetűsége, gyorsasága és Ízlé­ses volta Virág Lajos műkedvelő igazgatót dicséri. A tiszta jövedelem körül belől 400 korona, a polgári is­kola udvarának befásitása és kertté rendezése javára. A tiltakozó népgyülés feliratát. Bay Lajos orsz. gy. képviselőnk múlt szerdán adta át a ház elnöké­nek : Apponyi Albert grófnak, aki a többi feliratokkal együtt ennek kínyomatását is elrendelte. A régi idők egy derék alakja dőlt ki a héten. Ki, ne ismerte volna a kedves, tiszteletre méltó Pisla bácsit? Kővár­vidékének egyik kiváltó alakja volt ő. Rövid szenvedés után ragadta el a halál szerettei köréből 80 éves korában. Legyen pihenése csendes az általa annyira szeretett édes haza földében 1 A hozzánk küldött családi gyászlap szövege ez: Özv. kápolnai Rákóczy Sándorné Filep Mária és fia Sándor, szaplonczai Sztán Sándorné Filep Anna és férje a maguk, valamint az összes rokonság nevében mély fájdalommal tudatják a szeretett apa, nagyapa és apósnak Remetei Filep István nyugalmazott kir. törvényszéki elnök, Szatmárvármegye virilis tagjának folyó hó 10 éjjeli 11 órakor, életének 80-ik évében rövid szenvedés után bekövetkezett gyászos elhunytát. A boldogult hült tetemei f. év május hó 13-án d. u. 3 órakor fognak Kövárremetén a családi temetkezési helyre forrón szeretett néhai neje nagy­váradi Beöthy Eleonora porai mellé, a gör. kath. vallás szertartása szerint örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmise pedig f. hó 14-én fog a hely­beli gör. kath. templomban az Egek Urának bemutatni. Kővárremetén, 1003. május hó 11-én. Áldás és béke hamvaira! A temetésen 14-én délután Nagybányáról is sokan vettek részt. Az itteni bíróság két taggal kép­viselve volt. Ott volt az egész környék a végtisztesség- lételen, mely délután 3 órától fél 6 óráig tartott. Polgármesteri kongresszus lesz máj. 18 án Deb- reczenben, ahol azonban csak az önálló törvényható­ságok polgármesterei fognak részt venni. Ugyanakkor kezdődik Debreczenben a zsinati munkálatokat elő­készítő ref. kerületi gyűlés, melyen városunkból Tor- day Imre egyházmegyei jegyző fog részt venni. Emlékeztető. Holnap, máj. 17-én, d. e. 10 órakor a kir. hányaigazgatósági épületben a János evang bá­nya gyűlése. Á varieté czirkusz megkezdte előadásait, a kis­téren a város a tűzveszélyre való tekintetből nem adott engedélyt, s igy a czirkusz a szénatéren tartja érdekes előadásait. Szatmáron, honnan a czirkusz ide­jött, általában dicsérik a Wilson-féle czirkusz kitűnő előadásait. Eljegyzés. Szentkirályi József városi iktató a na­pokban jegyezte el Szalontay Juliskát, özv. Szalontay Sándorné leányát Kiállítás Szatmáron. A gazdasági egyesület május 10-én értekezletet tartott, melyen Poszvék Nándor a vármegyei gazdasági egyesület érdemes titkára is részt vett, kivel megbeszélték az ősszel Szatmáron rendezendő gyümölcs kiállítás részleteit. A nagybányaiak, feltéve, hogy az időjárás kedvezni fog a gyümölcstermelésnek, fülön kiállítást fognak Szatmáron bemutatni Előre is két nagy termet kérnek a terményeknek s úgy szeret­nék, ha gyümölcsvásárral is egybe volna kötve a kiál­lítás. A rendezőség utána fog járni, hogy a kiállítók bizonyos kedvezményekben részesüljenek. A kiállítás a szőlőre, sőt a borra és pálinkára is ki fog terjedni s nemcsak a nyers, de az aszalt gyümölcsöt, sőt magát az aszalót is bemutatja. Mindenesetre igen bölcsen teszik a gazdák, ha mindenütt, a hol csak lehet jó nevet igyekeznek szerezni, a nagybányai hires gyü­mölcsnek. A kereszthegyi iskola mindaddig, mig az államo­sítás keresztül megy, Melichárd Venczel házában lesz elhelyezve, a hol mind a két osztály elfér. A szerző­dést nevezettel ez iránt már legközelebb megkötik. A polgári olvasókör e hó 14-én választmányi ülést tartott, hol tudomásul vették, hogy a könyvtár részére 200 korona ára uj könyv megérkezett s azokat már egy hét múlva a közönség rendelkezésére bocsát­ják. A körnek ajándékozott díszes zászlóért az áprilisi népgyülés rendezőségének s mindazoknak, kik a zászló létesítésében részt vettek, a választmány köszönetét szavazott. A nagybányai tanítói kör értesülésünk szerint junius 3-án fogja szokásos gyűlését megtartani. Dalestélyt tart a nagybányai dalárda, junius 1-én, | pünköst másod napján a polgári olvasókörben, mely alkalommal a dalkar több számmal szerepel s Révész János, lapunk szerkesztője humoros felolvasást fog I tartani. Motoros kocsik a bányában. Kitűnő újítást tett a veresvizi kincstári bánya, a hol az úgynevezett »lóbá- nyászok«-at a mai naptól kezdve nyugdíjba küldik s a | szállítást motoros kocsik fogják eszközölni, az érczet ki a bányából és a zuzókhoz ezután nem lovak fogják huzni, hanem benzin motoros gép viszi maga után az egész kis vonatot. A humanizmus nevében is üdvözöl­jük ezt az újítást, mert valósággal szomorú volt a bánya-lónak az egész élete, de úgy hisszük, a bányá­szatra nézve is előnyös e változtatás, mivel a lovak már nem bírták az összes termelt érczet kiszállítani, annyira fokozódott a termelés. 15-ik májusban indult el az első gép s most a veresviziek gyakorolják magu­kat, hogyan kell kezelni ezt a csodálatos uj vasutat. Uj gyógy-mód. »Mint Herkules fürdőből (Mehádia) írják nekünk, dr. Klein Eberhard a szívbajosok, vala­mint az elhízásban szenvedők számára ott meghono­sított és sikerrel alkalmazott uj, úgynevezett nauheimi gyógy-módot a jövő évad alatt folytatni fogja.« A hernyók és csirkék. (Beküldetett.) Tek. Szer­kesztő ur! A rendőrkapitányi hivatal kiadta ugyan a szigorú rendeletet a hernyó szedésre, ám de arra ki ügyel fel. hogy a lakosság, hogy hajtja a rendeletet végre? Mutatják a példák a város saját telkén. (Var- utcza, Szervirt-ház) a róm. kath. temető stb. s úgy a belváros területén sok helyen pusztít a hernyó most | is a levélzeten, hogy respektálják a rendeleteket, ha a I magokét sem ellenőrzik ? Épp úgy vagyunk a sok rendelettel és eltiltással a heti vásárokon a csirke vétellel is. A kofák elkapkodják az árusok kezeiből 1 kosarostól a csirkét reggel jókor, pedig ott áll a ren­dőr a soron, nem respektálják, mert az ő felesége is csirke-árus. Kérjük már egyszer erélyesen eltiltani a csirke kofákat bizonyos óráig, azt aztán szigorúan be is tartani, hogy pénzünkért mi is juthassunk pár csirke fiókhoz. Tisztelettel Többen. Születtek. 148. máj. 6 Kreibik Ferencznek »Já­nos« 149. máj. 6. Onadi Mártonnak »Róza«. 150., 151. máj. 11. Kranyik Sándornak »János Ferdinánd« és »István Károly« iker. 152. máj. 10. Palotai Lajosnak róm. kath. halvaszületett leány 153. máj. 7. Farkas Gizellának »Betti« 154. máj. 9. Joszepcsuk Illésnek »Mária«. 155. máj. 10. Zelinszki Andrásnak »Géza« nevű gyermeke. Filep István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom