Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-04-26 / 17. szám
17. szám. Dr. Schönherr Gyuláról írja a B. H hogy Rómában egy állami könyvtárban nagy értékű fölfedezést tett, olyan Korvin kódexet talált ugyanis, a mely magyar szöveget foglal magában s világot vet Mátyás udvarának magyarságára. Dr. Schönherr a nevezetes nyelvemléket az akadémiában ismertetni fogja Nyilvános köszönet. Fogadják mindazon jó akaróim, kik boldogult drága férjem elhalálozása és temetése alkalmából, nagy bánatomat részvétükkel enyhíteni szívesek voltak, hálás köszönetem kifejezését. Nagybányán, 1903. évi április hó t9-én. Özv. Kapusinszkv Jánosné. Iskolai ünnepély. Alsó-Kapnikon az április 11-iki nemzeti ünnepély nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében tartotta meg az állami iskola tantestülete. A felolvasás, szavalat és hazafias dalokból álló ünnepély, melyet legnagyobb részben román gyermekek adtak elő, a jelenlevők zajos tetszését érdemelte ki. Haltai János m. kir. erdőmester, iskolaszéki elnök ur örömmel látván a tanulók magyarosodását, a tantestületnek elismerő szavai kíséretében kijelentette, hogy a magyar nyelv elsajátításában kiváló előmenetelt tett. tanulókat pénzbeli jutalomban óhajtja részesíteni. Így 15 tanuló lett megjutalmazva 1—2 koronával. Ugyan- onnét értesitnek, hogy Kapnikbánya képviselő-te»tülete Zagyva József Alsó-kapniki áll. isk. igazg. tanító Írásbeli folyamodására elhatározta Alsó- és Felső-Kapnikon a népkönyvtár felállítását. Az ez iránti kérvényt Papp Sándor és Zagyva József igazgatók ifj. egyl. elnökök (elküldték a földmivelésügyi miniszterhez. Vasutunk kiépítése. A Szatmár-nagybányai vasút által közzétett közgyűlést összehívó hirdetmény (mely különben teljes terjedelmében lapunk 3-ik oldalán található;) napi rendjéből kitűnik, hogy a társaság mégis mozog és modern tervek kivételére törekszik. Kiakarja t. i. építeni a Batiz-vasvári-, szatmári- és a Nagybánya-felsőbányai vonalat, automobil kocsit kíván járatni, valamint a régi felépítményt megerősíteni, miáltal vonatai 40 km. óránkinti sebességgel járhatnak. Vidékünkre igen üdvös volna a vasút menetsebességének emelése, mert akkor Szatmártól Nagybányáig, illetve Felsőbányáig két. óra alatt lehet majd eljutni. Természetesen a társaság csak úgy valósíthatja meg terveit, ha részvényesei támogatják és nézetünk szerint ez érdekükben is áll. Mindazok, kik két részvénynyel bírnak, már egy szavazat leadására vannak jogosítva, mely jogukkal azonban csak akkor élhetnek, ha egy itteni letét helyen részvényeiket idejekorán letétbe helyezik. Ha valamely részvényes személyesen nem jelenhetne meg a közgyűlésen, úgy jogában áll egy más részvényest meghatalmazni, ki őt a közgyűlésen képviseli. Rövid hírek. A helybeli polgári leányiskolánál szükséges pót munkálatokra a közokt. miniszter 2008 koronát utalványozott. — Dr. Koller János főgimn. tanár megrongált egészségének helyreállítása véget a ma délutáni vonattal délvidékre utazott. — Az ev. ref. templomban a vasárnapi Isten-tiszteletek holnaptól kezdve mindig d. e. 9 órakor veszik kezdetüket. — A szatmári elemi iskolák fölszerelésére a miniszter 32666 korona 40 fillért irányzott elő. A tűzoltóság köréből. Legutóbb a közgyűlésen szóba került azon mozgalom, mely ismét önkéntes tűzoltó egyesületet akar létesíteni. Az érdeklődőkkel tudatjuk, hogy az uj szervezetnek terve már teljesen készen van s legközelebb ismertetni fogjuk. Vasúti menetrend változás lesz máj. 1-én, a a szamosvölgyi vasút menetrendjében csak annyi változásról van tudomásunk, hogy Dézsről Kolozsvár- felé a vonat nem d u. 4 órakor, hanem 3 óra 30 perczkor fog indulni. A deés-zsibói délután közlekedő vonat máj. 1-től minden nap fog közlekedni. Időjárásunk kedvező fordulatot vett, kedden reggel volt ugyan egy kis fagy, ez is csak az alsóbb részeken fekvő mezőkön s majdnem semmi kárt sem tett. Délnyugati, majd déli széllel fordult az idő, a fagyot szárazság előzte meg s igy a szőlőnek és a gazdagon viruló gyümölcsösöknek mit sem ártott. Uj vasúti menetrend lép életbe május hó 1-én. Nagybányáról Szatmár felé indul reggel 5 óra 15 perczkor, d. u. 3 óra 20 perczkor. Nagybányára érkezik Szatmár felől d. e 9 óra 33 perczkor és este 10 óra 41 perczkor. Tehát délután 5 perczczel előbb indul s délelőtt 10 perczczel hamarább érkezik. A zsibói menetrend Nagybányai része semmit sem változott. Gyászhir. Lapunk zártakor értesülünk, hogy Ember Elekné szül. Szilágyi Ilona, ma d. e. 10 órakor meghalt. Ember Elek gyógyszerészt, társadalmunk egyik igen kedvelt és tisztelt alakját a kegyetlen sors valóban súlyos csapásokkal látogatja, az őszszel halt el egyetlen kis leánya Olga, még be nem telt a gyászév s im a végzet hitvesét ragadja el. Évek óta gyenge volt a boldogult, de inkább csak gyengélkedett, mint. betegeskedett, az utóbbi 3 nap óta volt rosszul s ma hirtelen elhalt szélhüdésben. Temetése 27-én d. u. 4 órakor lesz A borzasztóan sulytott férj és számos rokonok mély bánatát enyhítse a jó emberek igaz, őszinte részvéte. Gyászhir. Özv. Lengyel Endrénót súlyos csapás érte, testvére Csánk István fényi róm. kath. plébános, e hó 17-én elhnnyt. Nem régen szerencsétlenség érte a derék lelkészt, uzsódásokat szenvedett, később tüdő- gyuladást kapott s abban halt el. Csánk igen rokonszenves, művelt pap volt, a kinek halála vesztesség a magyar kath. klesszusra nézve is. Temetése folyó hó 19-én ment végbe Fényen a részvét nagy megnyilatkozása mellett. A boldogult nagybátyja volt Nagy György tanácsos, helybeli városi mérnök feleségének Schick Mariskának. NAGYBÁNYA ÉSVTDÉKF. 1903. április 26. (3) Kataszteri munkálatok A nagybányai járásban május 1-től kezdve következő mérnökök fognak működni : Kardos Lajos mérnök, Erőss Lázár m segéd Fekete faluban, Horváth Béla mérnök, Csömör Elemér m. segéd Giród-Tótfaluban, Schattelen Mihály mérnök, Pap Zoltán m. segéd Oláh- Kékesen, Kubinyi Ferencz mérnök, Sáfáry és Erdős m. segédek Szakállas-Dombon, Glück Ferencz mérnök, Péchv Tibor m. s >géd Tőkésen, Joó Endre mérnök, Gaál Sándor m. segéd Hidegkuton, Darabánth Jenő mérnök és Li bért in y Jenő m. segéd Lénárdfaluban. Megyei párt van alakulóban, a bizottsági tagok között ivet köröznek ezzel a szöveggel: Tisztelt megyebizottsági tag ur! Bármennyire takargatott dolog, de mégis közismert tény. hogv a szalmármegyei közigazgatás nagy mértékben javításra szorul. A ki a dolgok folyását a megyében figyelmesen szemléli, az tudja, hogy az ország előtt elhangzott panaszok -- sajnos — nagy része alappal bir. Mindnyájan közvetlen tudomás alapján mondhatjuk, hogy a közigazgatás mai menete a törvény által kitűzött nagy czéloknak, a megye gazdasági, culturális és társadalmi igényeinek meg nem felel, m igasabb követelményeket pedig egyáltalán ki nem elégít. A megye minden ió fiának kötelessége, hogy igyekezzék a megye jó hírnevét ápolni s a bajok elhárítását nem mástól várni, hanem maga magának saját körében közrehatni, hogy a sérelmek orvoslást nyerjenek, hogy az adminisztratió a méltán megkívánható niveaura emeltessék. E kötelesség a törvényhatósági bizottság tagjaira nézve, az önkormányzat forgalmából is következik és habár eddig annak teljesítése elhanyagoltatott. a mostani korban, midőn már a megyei önkormányzat légjogosultsága van annak lanyha- sága miatt kétségbe vonva* kétszeresen szükséges és fontos a nem hivatalnok eletn activ közreműködése a megyei kormányzat ügyeiben. E czéltól vezéreltetve, miden politikai párt állás nélkül, tisztán a megyei bajok megszüntetése, a közigazgatás helyes alapokra való fektetése és fejlesztése czéljából, a nélkül, hogy klikkérdekek szolgálatába szegődnénk, egy párt alakítását határoztuk el. Felkérjük az igen tisztelt megyebizott- I sági tag urat, hogy bennünket e hazafias és nemes czél érdekében támogatni, az alábbi aláírási ivet aláírni, esetleg más megyebizottsági tagokkal is aláíratni és e czimre: Böszörményi Emil Szatmár beküldeni szíveskedjék. Kiváló tisztelettel Böszörményi Emil, Buday József, Domahidy Viktor, Ferenczy Imre. Kossuth István, Luby Béla, Luby Géza, Madarassy Dezső, Mándy Zoltán, Moldován László, dr. Nemestóti Szabó Albert, dr. Pap József, Km Papp Sándor, Szeőke Bálint, Szeőke Sándor, gróf Teleki Géza, ifj. dr. Vetzák Ede Tisztelettel kérjük a jelen aláírási ivet eredeti aláírásokkal ellátva a fenti czimre 1903. évi május hó l-ső napjáig beküldeni és az aláirt tagtár«akat kérjük 1903. évi május 6-án d. e. 11 órakor Szatmáron. a Károlyi-ház vendéglő külön helyiségében tartandó első és fontos értekezletünkre okvetlen megjelenni. Levelek a szerkesztőhöz. Tekintetes Szerkesztő ur! Ilyenkor tavaszszal mindenki örvend ha kimehet a szabadba élvezni a jó levegőt és gyönyörködni a tavasz pompájában, a külömbféle fák virágaiban, ámde mit tapasztalunk, a város elkészíttette a gyalog járót majdnem a Bodon kutig, a gazdasági egylet szépen be is fásitolta a sétányt, a sétány mellett, levő területet azonban több kert tulajdonos trágya rakodó helynek használja, ámbár 5 —10 lépéssel ha tovább vezeti, saját kertjébe és nem a város területére rakja le a büzhödt trágyát, igen kérjük mindnyájunk érdekében illetékes helyen oda halni, hogy nevezett egészség és levegő rontó anyagok mielőbb eltakaritassanak, eddig semmi intézkedés sem történt, most még több helyen van mint a múlt héten. Tisztelettel Többen. -- Tekintetes Szerkesztő ur! Kérjük alkalom adtán kipuhatolni b. lapja utján, miért van egy oszlopon egy fenyőfa tábla a Kis-téren s egy másik a gör kath. templom melletti téren, ha talán ez valami járvány vagy egyéb hirdetése lenne, talán jó lenne azt a valamit reá is Íratni. Tisztelettel Járó-kelő. Felsőbányán Ló sorozás lesz a katonaság részére jövő hó 26-án. A sorozásnál egy közös hadseregbeli huszár-százados lesz jelen. Öngyilkosság. Nagy Mihály felsőbányái lakos, szabó, a múlt hét péntekén, mint ágyban betegen fekvő 70 éves ember, egy ócska rozoga puskával mellbe lőtte magát. A puskának nem lévén már kakasa, a lőkupakra mért kalapács ütéssel sütötte el s vasszeg darabokból álló töltés a szivét találta. A megejtett rendőri vizsgálat kiderüli, hogy a nevezett szándékos öngyilkosságot követett el. Fuvarosok figyelmébe. A nagyváradi posta- és távirda igazgatóság V. építési osztálya, 450 darab távirda-oszlopot óhajt Nagybánya pályaudvarról — Kapnikbánya — Horgospataka — Kápolnokmonostor — Nagysomkut — községeket összekötő távirda-vonal mentén szétosztani. A kik a fuvarozásra vállalkozni akarnak, ajánlataikat fenti czimre Szatmárra, sürgősen küldjék be. Fuvardíj darabonként átlag árban állapítandó meg. JÓ tanacs. Mindazoknak, kik pázsitot akarnak akarnak létesíteni, ajánljuk, hogy szerezzék be Mandiner Ödön csász. és kir udvari magkereskedéséből Budapesten a »Sétatéri« vagy a »Margitszigeti« fűmag- keveréket. — Ezeket már 29 éve szállítja Mauthner Ödön Budapest és Margitsziget oly bámulatra méltó és gyönyörű sétaterei részére. — Születtek. 124. április 16. Szathmári Lajosnak »Mária.« 125. április 16. Rabotvin Lászlónak »György.« 126. április 14. Jeniczki Antalnak »György.« 127. ápr. 17. Klucs Ferencznek »György.« 128. április 16 Pnpovics Illésnek »Panaszkéna.« 129. április 19. Kosztin Györgynek egy leány gyermeke, a ki elhalt mielőtt utónevet kapott volna. 130. április 20. Krizsán Péternek »Teréz« nevű gyermeke. Kihirdetés alatt állanak. 1. Sarmaság Istán, József Gida (Ödön) és Nagy Róza nagybányai. 2. Erdélyi László és Giogyan Anna nagybányai lakosok. Elhaltak. 122. április 15. Herskovics Ma ti Id özv. Weisz Emánuelné, izraelita 90 éves, aggkór. Foulard-selyem 65 krtól 3 frt 70 krig métere Blousoknák és ruháknak való, úgymint a »Henneberg selyem« fekete, fehér és színes 65 k tói 14 frt 65 krig métere. Mindenkinek bér- és vámmentesen házhoz szállítva. Minták forduló postával. Kétszeres levéldij Helvéziába. Henneberg G. selyeuigyáros. (cs. és kir. udvari szállitóZürich.) Nagybányai piaczi árak. (Hivatalos kimutatás.) Április hó 26-án Búza — — — 75 kg.-os egy mázsa 16 K. — f. Rozs — — — 68 » 12 « — » Tengéri — — 70 » 15 « — » Zab — — — 40 » 12 « — » Burgonya 1 zsák 5 K. egy mázsa 7 » — » Széna egy mázsa minőség szerint 3.50—4.50 Felelős szerkesztő: Révész János. Kiadótulajdonos: Molnár Mihály. Hallatlan olcsó növények, úgymint: Szeqfütővek a következő még ez évben szabad földben virító és ~ ■ —^ télen kint telelhető fajokból. ^ Bécsi teljes vegyes szinü szegfű 10 drb 1 korona 100 drb 8 korona. Gránát piros teljes szegfű 10 drb 1.20 f, 100 drb 10 K. Fehér teljes szegfű 10 drb 2 korona, 100 drb 16 K. Toll szegfű fehéres szinü 10 drb 1 K, 100 drb 8 K. Árvácska nagy vir (Panszé) 10 drb 60 f, 100 drb 4 K. Amerikai Tubarózsa 1 darab 30 fillér. Nagybánya, 1903. évi április hó. Vásárhelyi Gyula. Szatmár-nagybányai vasút részvénytársaság. Meghívó a szatmár nagybányai vasút részvény társaság részvényesei XX. rendes közgyűlésre, mely f. évi május hó 15-én, délután l/25 órakor a magy. kir államvasutak igazgatósági épületében (Budapest, VI., Andrássy ut 75. sz. I. emelet) fog megtartatni. Tárgysorozat: 1. Az 1902. évi üzemszámadás előterjesztése. 2. A mérleg megállapitasa, a tiszta nyereség hováforditása iránti határozathozatal. 3. Az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése. 4. Hatarozathozatal az igazgatóságnak és a felügyelő bizottságnak adandó felmentvény tárgyában. 5. Igazgatósági tagok jelenléti jegyei értékének megállapítása. 6. Felügyelő bizottság választása. 7. Szatmár állomásba való közvetlen beágazás czéljából szükséges építkezés tárgyában megadandó felhatalmazás. 8. Üzetr.szerződés kötése iránti felhatalmazás az építendő nagybánya-felsőbányai vasúttal. 9. Tőkefelemelés iránti határozathozatal és az alapszabály módosítás. A felügyelő-bizottság által megvizsgált és jóváhagyott mérleg 1902. deczember 31-én a következő t leieket tünteti fel: Vagyon: Vasútépítés 2.500.000 —- K; uj beruházások 352 82P71 K; letét 38.800' — K; adósok 325.891 28 K; összesen 3,217.512-99 K. Teher: Alaptőke 2,500.000— K; tartalékalap 58,34591 K; beruházási alap 293.223-29 K; Nationalbank für Deutschland kölcsön 120.000'— K; törzs- részvény 20.000'— K; letétek 18 800 — K; hitelezők 59.620 30 K; meguj tási alap 331171 K; forgalmi eszközök szaporítása 14.000 — K; Iloba állomás építése 680-— K Üzleti felesleg: Maradvány 1901. évről 14.503 11 K; felesleg 1902. évben 115.028-67 K: együtt 129 531-78 K; összesen 3,217.512-99 K. Azon részvényesek, kik a közgyűlésen személyesen, vagy megbizottatk által résztvenni kívánnak, részvényeiket i> még le nem járt szelvényekkel együtt f. évi május hó 7-ig a Magyar Általános Hitelbanknál (Budapest, V., Nádor-u. í2.), a Nationalbank für Deutschland főpénztáránál (Berlin W, Vosstras.se 34/a), a Szatmári Takarékpénztár Egyesületnél Szatmáron, vagy Nagybánya város takarékpénztáránál Nagybányán letenni tartoznak, hol a leteti részvényekről elismervény adatik ki. Az évi mérleg, valamint az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése f évi május 7-től kezdve az igazgatósági irodában (Budapest, VI., Dávid-utcza 8.) naponta 9—12 óráig közszemlére lesznek kitéve és nyomatott példányban minden részvényesnek rendelkezésére fognak állani. Budapest. 1903. április havában. Az igazgatóság.