Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-01-25 / 4. szám
(2) 1903. január 25. 4. szám. le. Sokan látván, hogy nincsenek ellenpártok, nem is szavazt k. A köri pártnak listája, mely teljesen győzött, következő : Elnök: Torday Imre, alelnöki Szerencsy József, jegyző: Németh József, pénztáros: Rónai Géza, ellenőr: Mendihovszky József, ügyész: Dr. Miskolozy Sándor, könyvtáros: Thurzó Ferencz, borgazda: Virág Mihály, Választmány: Bálint Imre, Bányai József, Csepey Ferencz, Égly Mihály, Fritsch Samu, Incze Lajos, Kornis Ernő. Kupás Mihály, Lereh Ignácz, Moldován László, Révész Janos, Varhold Jakab. Póttagok : Szűcs Károly adótárnuk, Szász József, Doby Ervin, Szellemy Geyza, Égly János, Bay Béla. Ez a régi tisztikar s a régi választmány. C-upán az utóbiba került 1—2 uj tag. aki mégis a régiek közül való volt. Torday Imre megköszönte a bizalmat s elfogadta az elnökséget. Szerencsy József azonban semmi szin alatt nem volt hajlandó továbbra is elfogadni az al- elnökséget, mivel újabban ipartestületi elnökké választották s igy oly nagymérvű elfoglaltsága lesz, hogy sajnálatára a köri aielnökség bokros teendőinek nem tehet eleget. így állván a dolog, uj választás lesz a polgári körben, febr. 1-én. A hangulatból következtetve, Almer Lajost fogják alel nőkké választani. Ugyané gyűlésen még egy más tisztséget is be kell majd tölteni, amennyiben időközben Németh József főgimn. tanári, az egyesület derék és rokonszenves jegyzőjét Szolnokra helyezték ál. Úgy értesülünk, hogy a kör jegyzőjévé Incze Lajos tanárt fogják választani. Heti krónika. — Mi zaj riad, mi nép tolong Alpár határidőn? Tán még kevés a csonthalom, s pelyhedzve hulla hó? (Ez ugyan nem való ide, de azért jő. Szedő.) Nincs itt csonthalomról, nincsen itt a hóról szó, nem volt abban megadásról, nem volt abban a halálról. Azért riad a zaj, azért tolong a nép, mert a polgári körben választás van. Összegyűlnek a komoly férfiak s egy darabig a tisztikar beszél és a zöm szépen hallgat. Majd jön a szavazás, akkor a zöm lármázik és a tisztikar hallgat. Végűi mindenki lármázik, éljenez és zajong s akkor az ügy lovagias utón be van fejezve. Tehát a kör túl van azon, a min a kaszinó csak pár hét múlva esik keresztül. Alkotmányos kötelességünket elvégezvén, mehetünk haza, egy hirtelen varázs szóra gazdákká változunk, és várhattuk, hogy a hét nevezetes napjai, milyen jövőt előlegeznek. Vincze fénylett, mint a nap fényességgel, ez tehát rendin van, a tavalyi rossz bort akár ki is lehet önteni, lesz elég és lesz jó, mert Vinczének méltóztatott legmagasabb leereszkedéssel fényleni. Ma van Pál. Erre nézve mondják, hogy Pál fordul köddel, ember hullik döggel, Pál fordul esővel, ember hullik erővel, Pál fordul fagygyal, nyáron sárban járunk a kerék agygyal. Arról azonban nem szól a nóta, hogy ha Pál fordul ifjúsági bállal, akkor mi történik. Részemről azt hiszem, erre az a kádenczia: Pál fordul ifjúsági bállal. Tavasz jön sok házassággal. Mily tündéri látvány lesz is az este, 30 viruló ifjú leánykát szemlélni egyszerű ruhában ! Mert a meghívó — kérem alásson — igy kívánta s a varrónőktől tudom, hogy egyszerű selyem, bíbor, bársony, plüss, szerelmet csak fokozza ép úgy, mint a vasat a kohó tüze megaczelozza ? A mama nevezhet daczosnak, esztelennek, ehhez joga van; de én azért »Róla« lemondani nem tudok, nem is akarok, ehhez jogom van ... És én hiszem, — bármily képzelt akadályok valaszszanak is el Tőle, a természet erejénél fogva, ha kell az anyai ellenkezés daczára is az övé, egyedül csak az Övé leszek . . . 1* Ha szemem elmereng... Ha szemem elmereng Édes bus arczodon, Szivemből ki-kitör A titkolt fájdalom. Szép halvány arczodon Ott ül a gyötrelem. Nefelejts szemedben A titkolt szerelem. Te is szenvedsz tudom, Te, a jóság maga, Reménytelen ragyog Szép szemed csillaga, Od’adnám éltemet, Hogy szenvedésedet Megválthassam vele S boldoggá tegyelek. De a sors mostoha Hiába könnyezem, Boldogság számunkra E földön nem teremi Nemo. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE hattyuprém, atlasz s egyszerű arany, gyémánt stb. lesz az esti jelszó, egyszerű frakkal, egyszerű lakkal és egyszerű klakkal egybekötve. Fel tehát az egyszerűség jegyében az esti bálra, hol harcztéri tudósitó lesz a krónikás. Különfélék. A beállott uj évnegyed alkalmából t. előfizetőinket az előfizetés megújítására s a t. hátralékosokat, hátralékaik befizetésére kérjük A kiadóhivatal. Egyes példányok Vásárhelyi Gyula biz. üzletéban kaphatók, hol előfizetések is eszközölhetők. Eljegyzés. Kováts Sándor helybeli szolgabiró eljegyezte Szuhánvi Ödön ivácskói földbirtokos leányát: Margitot. Áthelyezés. Németh József helybelyi áll. főgim- naziumi rendes tanárt a miniszter, saját kérelmére. Szolnokra helyezte át, helyére Gaál Lajos aradi f'őgim- naziumi rendes tanár jön a nagybányai középiskolához. Jegyváltás. Dr. Vass Gyula ügyvédjelölt, az ifjúsági körnek volt elnöke, a napokban váltott jegyet Mikó Béla kir. főmérnök leányával : Pálmával. Grünwald Béla festőművész képei úgymint : a Nyári délelőtt, Nyári délután, Itatás, Ruhaszáirtás, Nyires, ez Idei tárlaton mind elkeltek. A nyári délelőttöt a budapesti főreáliskola vette meg, az itatást az állam. A többiek magán kézbe kerültek. A művész tegnap nejével együtt Budapestre utazott, honnan Olaszországba, majd Siciliába mennek s ott hosszabb időt, valószínűleg egy fél évet fognak tölteni. Emlékeztető. A Gazdasági egyesület rendes közgyűlése január hó 25-én, vasárnap d. e. 10 órakor a tanácsteremben. — A Kegyelet temetkezési társulat közgyűlése délelőtt 10 órakor a régi járásbirósági épületben. A tombola estély, melyet az ág. ev. egyház febr. 1-én rendez általános érdeklődéssel találkozik. Tombola tárgyakat maga a közönség igen nagy számmal irt alá, úgy, hogy kör lbelól 100 tárgyat fognak kisorsolni. A tárgyak között diszművek, könyvek, bor, alma, zsuzsuk, torták, képek stb. is vannak, szóval dús választék a legkülönbözőbb nyereményekben. Az egyik tombola tárgy Grünwald Béla egy festményének gyönyörű reproductiója lesz. Egy tombola kártya csak 10 krajczár — A rendezőség gondoskodott róla, hogy az italok úgymint: bor, sör, fekete, Ihea, pezsgő viszonylag olcsó árban álljanak a közönség rendelkezésére. Az egyház maga egy hordó bort ültet csapra. A megállapított árnál többet a kiszolgálóknak nem szabad elfögadniok s igy minden zsarolás ki van zárva. Általában a rendezőség oda törekszik, hogy a mai viszonyoknak megfelelő olcsó és jo mulatságot mutasson be a város érdemes közönségének, hol fesztelenül s egészen otthonosan érezze magát mindenki. Karzat- és egyéb jegyek előre válthatók Platthy Géza és Hoffmann Árpád urak üzleteiben. — Ismételve fölkéretnek azok, kik netalán meghívót nem kaptak volna, hogy kegyeskedjenek ez iránt szót emelni a rendezőségnél. A mulatság 8 órakor kezdődik tombolával s aztán jön a táncz, melynek rendezését az ifjúsági kör fogja vezetni. A polgári leányiskola udvarán igen szép munka folyik, azt a tágas nagy területet, a mi itt rendelkezésre áll gyönyörű parkka alakítják át. A legszebb (8—10 méter magas) fenyőfákat,, pár mázsa fagyos földdel a héten szállitatták oda s most ültették el őket, a kertben méhes is van, hol aReányok a méhészetet tanulmányozzák, de nem hiányzik a tennis- és korcsolya pálya sem. A csinos parkírozás tavaszra valóságos kellemes meglepetés les^, mely egyaránt, dicséri az igazgatónőt. Waigandt Annát, mint a befásitást vezető gazd. egyleti titkárt : Bernhardt Adolfot. Kérelem. Lapunk t. olvasóit fölkérjük, hogy a kinek az 1902. évi 49. számú »Nagybánya és Vidéke« birtokában volna s azt nélkülözhetné, kegyeskedjék e lap kiadóhivatalához beküldeni, hol azt 20 fillérért megvesszük. Megjegyezzük, hogy két ilyen példányrc van szükségünk. Figyelmeztetés. Községi tanintézetünk ugv helyi valamint vidéki növendékeinek szüleit tisztelettel értesítem, hogy a f. tanévi tandijak II. félévi részletének befizetési határideje f. hó végével lejár : ugyanazért, a tek. városi tanácsnak 1895 évi 1515. szám alatt kelt határozata értelmében, az esedékes tandijak január hó végéig annyival is inkább befizetendők, miután a késedelmezőktől közigazgatási utón fog a hátralékos összeg behajtatni; a vidéki hátralékos szülök gyermekeitől pedig, ha a fentebb jelzett határidőt pontosan be nem tartanák, — az iskola további látogatása meg fog vonatni! Nagybánya, 1903. január 6. A községi tanintézetek igazgatója, mint tandij- kezeléssel megbízott. Értesítés. Van szerencsém a t. közönség becses tudomásara adni, hogy fogászati műtermemet állandóan Nagybányára helyeztem át. Egy úttal tudatom a l. közön séggel, hogy február hó 15-én 2 hétre Berlinbe utazom hogy a szájpadlás nélküli és porczellán munkák tovább haladását tanálmányozzam. A fent említett oknál fogva, a kiknek a hozzám jövetele el nem halasztható február 15-ig tegyék azt. Tisztelettel Nagy Jenő fogmüvész. Dinamit szerencsétlenség, iíj. Dávid László 13 éves ftu a gör. katholikusok karácsom ünnepe alkalmával, állítólag dinamit gyutacsot talalt és addig játszadozott vele, a mig az tüzet fogott és balkezének három ujj pereczét elszakította. A sérültet Nagy János részesítette orvosi segélyben. Balkezére csonka marad. A Pál vásár, vagyis a tavaly óta szokásba jött 5-ik vásár e hó 19-én és 20-án volt, azonban a kemény hideg időben, bizony nagyon csekély mértékben sikerült. Felhajtás igen kevés, mindössze 371 drb állat forgatmány történt A belső vásár egy közönséges heti vásár mértékét nem haladta túl. Vevők idegenből nem jöttek. A sertés állomány igen kicsi volt és rendkívül drága. Csendzavarás nem történt! Bányaszerencsétlenség. Botos Pál 21 éves bányamunkás folyó hó 17-én a veresvizi altárón, a szállító szekerekre, menés közben fel akart ugrani, azonban oly szerencsétlen mozdulatot tett, hogy a szekér a bányafalához odaszoritotta és oldalbordáit, valamint balkarját összetörte. A súlyosan sérültet a kincstári kórházba szállították, hol gondos ápolás alatt van s | felgyógyulásához van remény. Szabad lyczeum. Folyó hó 18-án a főgimnázium helyiségeben Szabó István tartott felolvasást a szabadságharczunk utáni költőinkről. Még pedig: Tompa. Lisz- nyai, Szelestey László, Zalár József, Székely József. Tóth Endre és Tóth Kálmán költőink működését és hatását az akkori korra ismertette igen érdekes tanulságos módon. A legközelebbi felolvasás február 1-én délután lesz. Vetőmagvak. (Mauthner Ödön tudósítása Budapest.) Vürösheremag. (Lóhere.) Az egész világ termelőhelyein immár meggyőződtek, hogy oly rossz magtermés, mint az 1902. évben, már 10 év óta nem volt. Ezen tényállással a gazdáknak okvetlen számolniok kell, ha nem akarják koczkáztatni, hogy részben vetőmag nélkül maradjanak, mert ki van zárva, hogy az idei készletek fedeznék a már amúgy is évről-évre emelkedő szükségletet. Örvendünk, hogy tudósilásainkban kezdettől fogva helyesen ítéltük meg a helyzetet, hogy azok a tényállásnak megfeleltek és különösen hogy a termelők érdekeit előmozdították és védték. Az elmondottak után, nem hisszük, hogy tévednénk, ha mindazoknak, kiknek vetőmagra van szükségük, azt tanácsoljuk, hogy szükségletüket m inéi előbb fedezzék, mert sok orosz gazda és gazdasági egyesület ajánlat- tételre szóllitotta fel a budapesti piaczot és néhány 100 mázsa herét Oroszország már meg is vett. A jelenlegi magas árak nem akadályozzák meg a forgalom élénkségét. mert általános az a vélemény, hogy a csekély készletek következtében csak kisebb területeket lehet majd bevetni, mint különben, minek természetes következménye, hogy jövőre a termés nem lesz igen nagy. Luczernamag A helyzet nem javult, A kínálat gyenge, a kereslet is csekély, úgy hogy az egész üzletmenet kedvtelen volt. Takarmány répamag. Közönséges kereskedelmi áruból az utóbbi időben meglehetős nagy volt a kínálat, de az impregnált mag iránt oly nagy az érdeklődés, hogy a keresletnek megfelelő mennyiség nem igen lesz úgy beszerezhető, mint tavaly, mert a kedvezőtlen őszi időjárás következtében nem termett elég oly minőségű répamag. amely alkalmas volna az iinpregnálásra. Baiiaczin. Világos árut keresnek kivitelre, inig közepes minőségű áruból egy nagyobb tételt vettek meg 13l/2 koronáért 50 kg.-ként ab. termelőállomás. Bükköny. Hanyatló irányzat mellett a kínálat igen nagy. Muharmag, a folytatólagos magas követelések következtében nincs forgalom. Jegyzések nyersáruért 50 kg.-ként Budapesten; Lóhere . . . 62—76 K. Muharmag . 9—IO1/« K. Luczerna . . 55—63 K. Baltaczin . 12 —14l/s K. A rutén elnevezésről. Szatmár vármegye főispánja. 10 elnöki szám alatt a főszolgabiráknak s polgár- mestereknek a következő rendeletét adta ki: Hitelt érdemlő helyről kapott értesülésem alapján arról győződtem meg, liigy a »rutén« hivatalos eluevezés, mely külömbon is csak a napi sajtó néhány évi használata folytán van divatban, mint külön népfaj elnevezés éles választóvonal gyanánt tekinthető és bénitólag hat a magyar müveit elem érzelem és gondolkodási módjára és az idegenajku köznép megmagyarosodására, sőt észrevehetőig a rutén nemzetiségi öntudat felkeltésének és lasankénti fejlődésének ki induló pontját képezi, a mi nemzeti szempontból már magában véve hátrányos, de későbben veszedelmessé is válhatik, tekintve a galíciai rutének közelségét. De más részről nem tartom a «rutén« elnevezést a történelmi igazsággal meg- magyarosodott rutének és nem tartom helyesnek, hogy a magyar liturgiának állami szempontból előnyös terjedése elé a »rutén« név korlátokat emeljen. Tekintetbe véve továbbá azon körülményt, hogy a magyar királyi földmivelésügyi miniszter, ur is az előbb úgynevezett, »rutén akció« nevétől valószínűleg a fenti fonlos oknál fogva a «rutén» szól kihagyta és azt alkalmasabb »hegyvidéki« szóval pótolta, azért felkérem, miszrint megkülömböztettsül a görög katolikus vallásu románoktól, a munkácsi egyházmegye vallási fenhatósága alá tartozó egyének és intézmények címzésénél ezentúl feltétlenül kerüljék a «rutén« elnevezést és ahol erre szükség volna, ott kizárólagosan az egyszerű »görög katolikus« jelzéssel éljenek Felkérem továbbá arra is- hogy saját hatáskörében oda hatni szíveskedjék, mis szerint ezen indokolt újítás nem csak a hivatalo- érintkezésben, hanem a társadalmi életben és közfelfogásban szintén bemenetelt találjon és állandóan meghonosodjék. Az e tekintetben tapasztalt eredményrő. annak idején szives értesítését kérem. Nagykároly, 1903. január 7. Gr. Hugonnay, s. k., főispán . Jégünnepóly. A korcsolya egylet f. hó 2l-én este 8 órakor jégünnepély rögtönzött. A pálya acetylén reflektor lámpákkal volt világítva, a zene szólott, az összegyűlt kis társaság vidám kedvvel repült, iringált. ivezett a sima jégén a 12°-os hidegben. Ha az idő kissé engedékenyebb lett volna, valószínűleg többen