Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-16 / 7. szám
Nagybánya, 1902. Február 16. T. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE megjeleitik: iviiisriEEisr ■v.A.s.Á.isisr.A.E’ Előfizetési árak:-. Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként 20 fill. A jubileumok korszakában, midőn kutatjuk és méltányolni szeretjük a múltnak nevezetesebb mozzanatait, lehetetlen hallgatással mellőznünk egy érdekes és tanulságos eseményt, mely városunk kulturális életében valóban fordulópontot jelez. Vasárnap volt éppen negyven éve annak, hogy Nagybányán a legelső hangversenyt megtartották, mely felől egy elsárgult litografált lap ad nekünk hirt. A mai városháza tanácsterme, melynek régebbi szerepe felől a krónikás éppen múlt számunkban emlékezett meg és a melyben a múlt században sok nevezetes esemény játszódott le, hallotta azt a nagyszabású hangversenyt, melyet két zongorán rendezett Erkel Gyula, a helybeli zenekedvelők díszes társaságának közreműködésév-1 az ugyanezen évben megalakult ju- tékonyczélu náegylet javára. Emlékezésre méltó tehát ez az évforduló nem csak azért, mert halhatatlan magyar zeneköltőnk, Erkel Ferencz fiának, a ma is élő ki- válló zongoraművésznek és zenetanárnak nevével van összefüggésben, hanem azért is, mert ez a hangverseny képezte kiinduló pontját, alapvetését mindama zenetörekvéseknek, melyeknek egyes mozzanatai fényesen bebizonyítva életképességűket, e 40 év alatt sokszor magukra vonták a magasabb művészi körök figyelmét és méltánylását is. Sok országos, sőt európai hirü művész fordult meg ez idő alatt városunkban és emelte közreműködésével a nagyrészben jótékony- és közművelődési czélokra r mdezett hangversenyek sikerét, melyeknek szárm megközelíti az ötvenet. Ma azonban csak 0 negyven év előtti zenekedvelőknek szóljon az ének, a k'knek nagy része még ma is él és 'riss erőben ápolja a művészetet. Első sorban kell itt megemlékeznünk Csausz Nináról, Schönherr Antal léről, az 1862-iki hangverseny egyik főszereplőjéről, a ki fényes zenei tehetségének s minden szép és nemes ügy iránt való buzgalmának annyi tanujelét adta azóta, hogy nevét bizonyára Nagybánya jelesei között fogja megörökíteni az u ókor krónikása. Ö miként akkor is, úgy most is zenei életünk mozgató ereje, zenei értelmünk és Ízlésünk hivatott fejlesztője. Richter Jánosné (Neubauer Ferencznének édes anyja) Hunyady Lászlóból a La Grange áriáját énekelte művészi korrektséggel, báró Apor Biri, Széki Anna. Szakmáry Irma, Bremmer Albin, Miss Hornbostelt zongorajátékukkal, Klapsia Róza (ma Oslerlammné) magyar népdalok éneklésével emelték az est fényét, Boitner Lotti (özv. Bittsánszky Edéné) és Péchy Zsiga hazafias költeményeket sr ivaltak, az azóta elhunyt Bremmer János pedig művészi liegediijátékával gyönyörködtél te a jelenvolt nagy számú közönséget. A művészi pályáját körünknen megkezdett Erkel Gyula ma is szívesen gondol vissza az itt töltött hónapokra s a negyven év előtt itt aratott elévülhetlen babérokra. Értesülésünk szerint városunk jeles szülöttével, Takács Mihálylyal lerándul megint hozzánk, a mikor aztán — reméljük Schönherr Antalné közreműködésével is — a negyven éves zenei évfordulót egy fényes hangversenynyel lesz alkalmunk megülni. A 40 éves műsorozatot, a melynek gazdag tartalmát rendkívül emeli kivállóan magyaros jellege, közöljük itt emlékezetnek okáért szóról- szóra, teljes szövegében: »Nagybányán, 1862-ik évi február 9-én a helybeli Zeneműkedvelők, a nő-egylet javára, Erkel Gyula által rendezendő Hangverseny műsorozata. Első szakasz. 1. Nyitány »Ilka« dalműből zongorára négy kézre Doppler Ferencztől. 2. »Népdalok« Egressy Bénitől. 3. Kellős a »Hugenottákból« hegedűn és zongorán. Thalbergtől. 4. Szavalat. 5. »Sobri dal« zongorán Willmerstől. 6. Négyes »Bánkbán« dalműből két zongorára alkalmazta Erkel Gyula. Második szakasz. 1. Nyitány »Zampa« dalműből 2 zongorán nyolcz kézre Heroldtól. 2. Magán ária »Hunyady László« dalműből zongora kísérettel Erkel Ferencz. 3. Szavalat4. Kettős »Teil Vilmosból« hegedűn és zongorán Beri- ottól. 4. »Magyar népdalok« zongorára átírta Mosonyi Mihály. 6. Rákóczy Induló Berlioztól tizenkét kézre alkalmazta Erkel Gyula. Belépti dij: Zárt hely 60 kr. első hely 40 kr. oszt ért. Kezdete 6 órakor. Jegyek Pap Simon gyógyszeres urnái előre válthatók.« Mint látjuk, a kőnyomatos utón, sok nehézséggel készült meghívóban a nevek nincsenek közzé téve, de jma még emlékezünk mindenegyes szereplőre, sőt Isten kölönös kegyelme folytán többnyire életben vannak ők, negyven év után ne sajnáljuk tehát az elismerés szerény pálmaágát azoktól, kik társadalmi életünkben e téren úttörőkként szerepeltek s a kik művészi nyitányt varázsoltak csodálatos ihletséggel a később elkövetkezett és még elkövetkezendő hatalmas zenei mozzanatokhoz. Ä „NAGYBÁNYA ES YIDEKE” tárczája. Szegény szolgabiró. Irta: Szabó István. Biz úgy volt a ! Sehogy sem akart beférni a fejébe annak az együgyű jakabfalvi népnek az az eset, hogy most mért a szolgabiró s miért nem a jegyző ment foglalni Csere- pesiékhez. — Pedig ez a jegyző ur mestersége volna, mint az előtt, monda Judit néni a sarkon ácsorgó egy pár maga-forma vivásu éltes asszonynak, kik bámészan néztek a mellettük elhaladó szolgabiró után. — /.z! — tóditá Kató, mikor ő nem beteg, meg azlán itthon is van. — Jaj leikeim ! — száraz ajkaival egyet csetténlve előbb Lucza, a kisbiróné, majd aztán előkereste két- szélét szájának két első ujjával a hajdani szépség völgyéből, hogy azt megtörülhesse — tán meg akar kö- nyöiülni az ártatlanokon.... Mondja a lányom, Borcsa, mert hisz tudjátok, hogy ott ssolgált; egy hete csupán, hogy hazajötí, — a nagy sanyaruság miatt nem tarthatta tovább az az áldott jó nemzetes asszony... Istenadta!... 0 beszéli, hogy nincs ott édes szülém annyi se, mennyit egv légy a szárnyán elvigyen. Az a három eszemadta kis cselédkéje . . jaj! — a lelkem majd ki szakad ! . . . csak úgy pityereg éhen, hogy . . . még a kőszikla is megszánná őket. — Óh, óh! ... ég ura! — sóhajt fel Judit asz- szony, nem tarthatva tovább szivében a felhalmozódott szánalmat. — Biz . . . megtörölvén két kék szemének meg- nedvesedett vörös rámáját vastag vászon kötényében — innen-onnan fél esztendeje lesz, hogy eltemettük a nemzetes urat s azóta — mondja Borcsa — nem múlt el hét, hogy valaki ne kötött volna le valamit . . . Tisztában van ott minden. így áll szegény nemzetes asszony mint az ujjam-e ! — Hosszutürő a mennyei atya, de nem felejt. Igaz mértékkel mér ő mindenkinek. — - Ez az igaz Judit — fejével is egy mély igent int bólintva hozzá Kató néni . . . Dicsértessék a Jézus neve! . . . s keresztet vetett magára. — Mindörökké amen! susogták mind a hárman. S abban a pillanatban az alól a barnasárgás pillák alól, azon az ösztövér ránczos arczokon végig három fényes köncsepp perdült le a földre — a porba. De a nap, a jolevő nap, mely illatot s szint ad a virágoknak, gyümölcsöt a fáknak, azonnal felszántotta e három öreg cseppet a porból s arany sugárain emelte magához fel a magas égbe . . . Hisz a szív gyöngyei csak nem maradhatnak a porban . . . Csönd lön. A hol a köny beszél, ott nincs helye nyelvnek. Csak a mellettük álló akáczok lombos fürtéivel enyelgett a gondtalan szellő; le-letépve bólingó fejeikről egy-egy megőszült szálat és a földön gyors karikákban kergette tovább azokat. Azok is csak azt sisteregték : igaz — igaz . . . Emlékeztok-e még arra, — felocsúdva Judit a hallgaságból s végig simitá a szív verítékének gya- log-utját reczézelt tenyerével — a mit egyszer az a dölyfös Cserepessi biróválasztáskor mondott a faluházánál, mikor már egész bizonyosra vette, hogy nem ő lesz a bíró: Csak azt szeretném még megérni, hogy szegény emberen szánthatnék! . . Hm ! . . az — az! . . — Az az átok rajta. Nem ver az Isten bottal . . . — Hát kelmetek ilyen hamar visszatérnek ? Magára hagyták a szolgabiró urat — vagy mi ? — Sohse kérdezd Kató, felelt a törvénybiró, ki egy kisvártat előtt ballagott csak a kisbiróval együtt a szolgabiró után. — Nincs tán valami baj hékám ? — rántá meg bancsurja csücskét Lucza Péternek, a kisbirónak. — Tán nincs, válaszolt Péter, s egyet bökött a botja végével a földön. — Dehogy nincs! Csak az Isten a megmondhatója, milyen baj lehet ott. Nekünk egy szóval annyit mondott: menjenek kendtek vissza. — És én nem tudom, csak annyit láttam, hogy mikor e szókat kimondta, úri öklével a szemei felé nyúlt. — Igaz ez törvénybiró uram? — Szóról-szóra Lucza. — No, az Isten is papnak teremtette azt a ga- lambszivü szolgabiró urat. Az epéje se keserű annak. — Szó, a mi szó, becsületes egy ember, annyi áll. Mert a múltkoriban is, mikor itt volt, épen akkor- tájban akartuk elkótyálni holmi össze-vissza adósságba szegény Kovácsné szájából azt az egyetlen tehénkéjét. Ott ritt a jámbor oly szivszakadtan a helységháza előtt! Mi baj? kérdezte a jegyző úrtól, a ki aztán beszédes lett a dolog felett. Egy ujjal se bántsák szegényt, ennyit mondott, és aztán saját zsebéből kifizette azt a kis tartozást. — ügy volt a, szent igaz! a hogy Péter mondja, bizonyitá a törvénybiró. — Nem is hiszem én, még utóvégre elveszi Cserepesinét. Igaz-e Katánk ? — Megeshet a Judit, ha olyan szive van. — Csak nem ment el az esze. Már akkor inkább Terkába, a biró uram lányába gabajodjon, ha abbeli szándéka van. A legalább fiatal is, fáin is, aztán meg van hozzá módja is, a mivel morikálhatja a szolgabi- rónét. ügy van-e szógám ? Fim! Kelmed mindig tréfál. Csak nem leszek szolgabiróné. lilém is én a mellé a nagy ur mellé. Szabadkozék Terka, ki épen most csördült hozzájok az utczaajtóból. — Ugyan te!. .. Igaza van a törvénybiró urnák. Hát tán csak szászorta jobban i 1 lel mellé mint az a .... majd megmondtam ki, szákrament özvegy! Erő- sité Judit, mintegy bátorságot erőltetve Terkába a szolgabirónésághoz. — Nem a lehet ott a baj, hallják kigyelmetek, hanem valami régi tartozás. — találgatá Lucza, a kisbiróné. Lucza néni találta el. Igaza van Luczának. Régi adósság az, amivel Cserepesiné tartozik a szolgaßi- rónak. Régi, nagy tartozás, amit milliók sem bírnának letörleszteni. * * * Negyven év.
