Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-21 / 51. szám
Nagybánya, 1902. Deczember 21. — 51. szám. XXVIII. évfolyam. NAGYBANI A ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE meg-teleitie: T7-^s.á_ebi>t.a_:e= Előfizetési éra le •. Egész évre 8 Kor. Fél évre l Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Nolnir Mihály könyvnyomdájába, intézendők. .............. . " * Kö zlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám aláj í()> Nyilttér soronként 20 fill. Karácsoni hangulat. A hangulat teljesen az, csakhogy még éppen nincsen karácson. Élénk hetivásárok zaja tölti be a piaczot A várost, a határt lábnyi vastag hóréteg borítja. Csengő-bongó szánok repülnek végig az országúton. Az üzletek kirakatai telve ajándéknak való holmival. Igen, ráismerünk, kétségkívül ez a karácsom hangulat! Lapunk ma emlékezik meg az ünnepről. Adhattunk volna szerdán külön számot is, de akkor a fővárosi lapok úgy is kötet számra ellátják olvasnivalóval a világot. A mi jó kívánságunk tehát 1—2 nappal megelőzi most a pestiekét. Városunknak rég nem volt ilyen szomorú karácsona. Nagy a szegénység, sőt a nyon.or, az ínség. Itt az ideje, hogy angyalhozta ajándékképpen felállítsuk a népkonyhát a szükölködőknek. A város úgy tudjuk 1000 koronát vett fel e czélra a költségvetésbe, s a 2G-iki mulatságnak is lesz bizonyosan szép jövedelme. Ezt a kettőt felhasználva, valóban sok nyomort, éhséget lehetne enyhíteni, ha a népkonyhát sürgősen felállítanák. Társulatok, egyházak, iskolák, egyesek igyekeznek különösen ruhával ellátni a szegényeket s e tekintetben dicséretre méltó nemes verseny indult meg. A keresztény szeretet igazi megnyilatkozása ez. A csecsebecsékből, ezukor figurákból, gyertyákból és mézeskalácsból szívesen engednénk ilyenkor s a karácsonfa ünnepélyeket is jobb szeretnők nadrággá, zsebkendővé, és csizmává átváltoztatni. Ne csillogjunk akkor, mikor a nyomor könyjét kell letörölni! Súlyos1 viszonyaink között méltán elvárhatjuk a várostól, hogy menjen elől jó példával a segélyezésben. Oszszon ki minél több fát, hisz, van elég az erdőben, s kezdje meg az adakoA „NAGYBÁNYA ES VIDEO” tarcziya. Szei ötlek.... Szeretlek téged btlnös szenvedéllyel, Pokollá vált az élet, szenvedek í Mosolygó, lázas arezod minden éjjel Almomba’ csókra hív s én nem megyeki Itt lüktet véred forró, tüzes árja A homlokomra szőrt száz csők alatt T viruló tested magános szobámba’ Itt hagyott egy átkos napsugarat I Mert élvezéd ifjú szivem I Szemed Meglopta lelkem szűzi csepjeit I S most kinevetsz I Én jajgatom neved, Arczomra könyár gyászfátyolt terít I Brmy. Hajdú-tatárkai szereplésem. Ezelőtt egy héttel levelet kaptam. A következők állottak benne: Kedves öcsém! Nevezetes szerepléseidnek hire ide is eljutott ám Hajdú-Tatárkára. Mert ne gondold, hogy mi a világtól elmaradt emberek vagyunk. Tudunk ám mi is mindenről, mint ti pestiek. Jár ám nekünk is ide a Friss újság a községbe, meg a Regénycsarnok. (Te, be gyönyörű szép az az uj regény, aminek a czime, hogy : »A halott becsülete, vagy vérfürdő egy kolostorban!« Bizonnyára neked is tetszik, ugyebár?) Hát mondom, zást azzal, hogy a karácsoni szeretet estélyén engedje el a 80 korona teremdijat a rendezőségnek. 80 koronából is sokat lehet segíteni, s miért taksálja meg a város azokat, a kik az ínségesekért hoznak áldozatot? Talán még nem elég erős a karácsoni hangulat. A héten azonban okvetlenül megerősödik, s mi hisszük hogy lapunk legközelebbi számában, a szeretet újabb tényeiről emlékezhetünk meg Boldog ünnepeket! A kohófűstről. Múlt számunkban külön czikkben foglalkoztunk a mozgalommal, mely a fernezelyi kohófüst megszüntetését czélozza. Közöltük főbb vonásokban Oblatek Béla kohász és Bálint Imre erdész szakvéleményét. Hogy az olvasó teljesen tájékozva legyen a helyzetről, ez alkalommal egész terjedelmében hozzuk dr. Herczinger Ferencz városi főorvos szakvéleményét is. A háromból bárki is tiszta képet alkothat magának. Dr. Herczinger Ferencz véleménye igy hangzik: Majdnem 13 évi ittlakásom alatt folytonosan azt tapasztaltam, hogy feltűnően sok a vérszegény, sápadt, nyakmirigy daganatos gyerek, hogy a felnőttek közül igén sok panaszkodik torok és gége, tüdő kai árusról, hogy a meghaltak közt soknál tüdővész volt a halál oka. Mivel a város elhelyezése igen kedvező, mert magasan fekszik, éjszak felől védett, ivó vize jó, (ha nem is a legjobb) a megélési viszonyok sem súlyosak; ezen feltűnő sok, a szervezet gyengülésével járó betegedés okát künnyü volt megtalálni abban, hogy a várost és környékének egy bizonyos részét a napszállta előtt már jóval meginduló rozsályi hideg levegő áramlása lepi el hajnalig, magával hozva az előtte működő fernezelyi kohók mérges gázokkal telt füstjét, a mely füst ellepi az ember tüdőjét, köhögési ingert, gége katarust stb. okoz. A füstben levő, nem teljesen elégett anyagok u. m. szén monoxid, kén monoxid, arzén monoxid, ólom, strontiumoxydulok a szükséges oxygént onnan veszik, a hol legkönnyebben kapják, a levegőből, ezt megfosztják az ezon- tól, oxigéntől, és az ily módon oxigénben sze- gényitett levegő az emberi szervezetei is hiányosan láthatván el oxigénnel, termés'etes következményül azt vérszegénynyé, (vasveg> ilet halmibolin nem képződhetvén kellő mértékben) sápadttá és más betegségek iránt is hajlamosabbá teszi. Ezen fernezelyi kohófüstnek fojtó, maró kénes szaga különösen feltűnik első sorban minden idegennek. Az állandó lakók, aclimatizá- lódtak hozzá, de azért gyakran feltűnően érezhető. Az, hogy a szobában hagyott ezüst és rézholmik gyorsan feketédnek (kénoxid) köztudomású. Már 1891-ben az állami főgymnasium értesítőjében, mint iskolaorvos megtárgyaltam a fernezelyi kohófüst egészségrontó hatását, ezután készült a füstfogó kémény, a minek némi hatását tapasztaljuk ugyan, mert azóta a fent jelzett oxigénfogyással járó betegségek valamivel kevesebb számban fordulnak elő, de azért most is elég gyakoriak épen a füst járás területén. Meggyőződésem az, hogy ha a fernezelyi kohófüst chemiai feldolgozása által ezen oxigénhiányos kohótermények a levegőbe nem kerülnek és a rozsályi üde, ozon és oxigén düs levegőt tisztán, szüzén kapja a város, ennek egészségi viszonyai rohamosan és lényegesen fognak javulni.« A közöltek után, úgy hisszük, bátran várhatjuk, hogy a magas kormány a füstöt felfogja gyárilag dolgoztatni s ha kell szállítási kedvezményeket és egyéb előnyöket is fog biztosítani a vegyi terményeknek, de tovább nem fogja elnézni, hogy a végvidéki magyarságot, melynek az ország fenntartásában oly nagy szerepe van, még a kohófüst is gyengítse és pusztítsa. nekünk is jár ide újság s abból olvastuk, hogy te, Bagaméri Etruk joghallgató a 1 őbányai kisiparosok dal-hitel- és temetkezési egyletének zászlófelavatási ünnepélyén a sertés vészről, mint olyanról, olyan gyönyörűséges szép beszédet mondtál, hogy a jelenlevőknek könybelábadt a szeme. Nem tudjuk, miket mondhattál ott a disznódöglésröl, de annyi szent, hogy nekünk is megeredt a könnyünk árja, olvasván azokat a dicsérő szókat rólad, családunk legkedvesebb rokonáról! Hát tudod Etruk, amondó volnék, hogy ha te most ide Hajdú-Tatárkára lejönnél és itt is tartanál olyan felolvasást, hát a nyakadba borulna az egész' falu. Mert áldott jó nép lakik erre, meghallgat az mindent, még a legnagyobb marhaságot is. Most tudniillik egy mulatság lesz itten (a plébánosunknak 50-ik születésnapja alkalmából) oda kellene neked lenézned ! Hát várunk is, de bizonyosan gyere. Ölel szerető nagybátyád Bogosi Nép. János. P. Scs. Hát a tarka tehenünk megdöglött szegény! Nem hiába volt olyan kehes világéletében. Ereztük mi azt már a tején régóta. A feleségem jól van, tiszteltet téged. * Nem értettem világosan a levelet. Én, tudtommal, semmiféle ünnepélyen nem tartottam felolvasást. Az igaz, hogy a nevem benne volt az újságokban, de egy párbaj űgygyel kapcsolatban, ahol mint segéd szere- repeltem. Könnyen meglehet, hogy épen abban az újságban, amit ők olvaslak összecserélte a szedő a neveket, s igy történhetett talán, hogy a sertésvész érdemes felolvasója került a párbajhirek közzé s az én nevem a kőbányai kisiparosok mulatságán szereplőkébe. A meghívás mindazonáltal szeget ütött a fejembe, annál inkább, mert harmadfokú bácsinak, a ki Hajdú- Tatárkán kasznár volt, volt egy gyönyörűséges leánya Rózsika, a ki miatt gymnazista koromban sok sze- kundát kaptam. Meg aztán — gondoltam magamban — milyen érdekes lenne, ha én ott tann Hajdú Tatárkán tényleg tartanék valamilyen felolvasást. Hogy hallgatna engem az az egyszsrü, romlatlan vidéki nép, milyen áhítattal csüggne minden szavamon s mikor bevégezném mon- dókámat, (igazi kulturmisszió lenne) bizonnyára a vál- lukra emelnének s úgy hordoznának körül a faluban. Ez pedig korántsem válna káromra. Ki tudja, hátha pár év múlva képviselőnek lépek fel — szabadelvű programmal persze. Nem ! néppárti programmal!... Ah, mégse, legyünk csak szabadelvűek, utóvégre sohse voltam ellensége a kormánynak. Kezdtem egyre jobban s jobban belemelegedni e gondolatokba, s a vége a dolognak az lett, hogy leutaztam Tatárkára. A vasútnál egy kis kellemetlenség ért. Nagybátyám, a ki azt irta, hogy a szánkóval kint fog várni, nem volt sehol s mivel az állomás csak egy kis szobából állott s ez is a vasúti őrnek volt a lakása, s abban is a feleségének épen az nap reggel született két gyereke, mit volt mit tennem, kénytelen voltam kint a hóban ácsorogni és várni még valami jármű érkezik s ez bevisS, tekintve azt, hogy a falu a.-. ..(/tamástól éppen két órányira feküdt. Egy darabig csak vártam, be miután láttam Logy a megfagyáshoz közelebb vagyok mint a fuluhoz, elhatároztam hogv gyalog indulok útnak. A bakter, akarom mondani állomásfőnök, látván ebbeli szándékomat, gyöngéden tudtomra adta, hogy ha adok neki 2 koronát, akkor kész a hátán bevinni a községbe, ami nem kis dolog ilyen nyakig érő hóban. Hát be is vitt szépen, mert csak nem gondolják hogy én épen Hajdú-Tatárka határában akarom lel- kemet Szent Péternek átadni megőrzés czéljából. Este kilencz lehetett mikor a bakter hátán beérkeztem a faluba. Egy párszor megbotlott velem útközben s mind a ketten a hóban estünk, de hát az a szerencse, hogy a hó puha mini a jól tömött vánkos,
