Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-07-27 / 30. szám
BO. szám. keni költségét is, mert az lett volna hasznos tájékoztató, — Igv csak megközelítőleg állíthatjuk több furatás eredményéből, hogy 100—met.-ig méterenként 10; 20Ö met.-ig 15; 300 met.-ig 20; 4-00 met.-ig 40; 500 met.-ig 65; 600 met.-ig 100; 700 met.-ig 140 koronába kerül. •— A szilágymegyei kőolaj -társaság házi kezelés mellett végzett néhány évvel ezelőtt egy mély fúrást 812 met.-ig, mely méterenként 130 koronába kerül. — Igen megszivelni való azon körülmény, hogy a pénzügyministerium a hazai mély fúrásoknak nemzetgazdasági szempontból támogatására évenként. 200 ezer korona felett rendelkezik és abból kész örömest támogatott eddig is, és támogat ezután is minden oly fúrási vállalatot, mely 500 met.-en túl még nem érte el legalább annyi hasznot hajtó czélját, hogy abból a fúrási költségek megtérülhessenek. —• Csupán előzetesen kell bejelenteni a fúrási szándékot azon nyilatkozattal, hogy nemsikerülés esetében a mélyfúrás állami támogatásában részesülni kíván, és ennek folytán kész magát alávetni a fúrási munkálatok állami ellenőrzésének. — így részesült volt a szilágymegyei kőolaj társulat is a fennebb említett 812 met. mély fúrásáért, mivel eredményes nem volt, az államtól 100 ezer korona támogatásban. (8) 1902. julius 27. _____________________ Jó kai Nagybányáról. Örömmel eltelve irom e sorokat. Az ország költő-királyától, magyar büszkeségünktől jövök, a koszorús Jókai Mórtól. Nagy örömmel fogadott, mert mint mondá, Nagybánya igen kedves neki, büszke emlékek kötik hozzá ehhez az igaz magyar városhoz, mely igazi végvára a magyarságnak. Ez évi julius 22-én, kedden reggel 10 óra előtt mentem be hozzá s 11 után váltam meg tőle. Bámultam azt a szellemi rugalmasságot, melylyel a ma 78 éves fiatal költő lélek rendelkezik. Budán, I. kér., Isten-hegyen, Költő-utczán a 23. szám alatt van hat holdas gyönyörű lakása, több épület, a bejárattól balra van az ő kedves otthona, a dolgozó szobájában van rendesen iró-asztala mellett, hol reggeli 5 vagy 8 órától dolgozik csöndben délig, délután nyugszik arany tolla. Büszkén mutatta meg a Teleki Sándor, a szabadságharcz' ezredesétől kapott botot, melyet ő faragott volt ki s adott neki. Mikor dolgozik, pedig naponkint teszi, szereti a csöndet, -egykét ember jelenlétében s^hse tud Írni, de a sok nem zavarja, mint mondá, az országházban a legnagyobb vitában is nyugodtan tudott Írni, dolgozni. A múltra pompásan emlékszik. — Hogy van Turman, a polgármester? Derék, jó magyar ember! — Meghalt! Ma Gellért Endre a polgár- mester, ez is kitűnő magyar ember, méltó feje annak a városi tisztikarnak, melynél jobb hazafiakat nem ismer sehol a haza! Nagyon jól esett neki e mondás. — Hja — úgymond — arról a vidékről szép és kedves dolog ilyet hallani egy magyar embernek, mert hat a magyar jó nép, vallásos is, de nem türelmetlen. Mikor a gvmnasiumokat reformálták s legalább három tanárnak kellett lenni, Verseczen a magyar gymnasiumban csak egy tanár volt, annak sem volt oklevele, összeült a katholikus, kálvinista és a lutheránus magyar pap, hogy a magyar iskolát nem kell hagyni, s ők kik más vallás papjai voltak, a hazafiságban egyek lettek s a magyar gymnasiumban hármuk közt felosztották a tanítást, 3 kathedrát magukra vállaltak ingyen. Közülök a bold. Kármán József nekem iskolatársam volt „A magyar nemzetiség szeretete mennyire dominál a felekezetiség felett.“ Kedvesen emlékezett meg Bányáról, mely a Lendvay-szobornál az ő ítéletében bízott meg. — Nagyon kedvesen emlékezem Nagybányára. Igen jól esett neki, mikor megemlítettem, hogy az ott idözés emlékére a ligetben azt a helyet, hol lepihent, ma Jókai dombnak hívják. — Igen, — mondá — 1876-ban voltam ott, kedvesen emlékezem reá, akkor Költőn is voltam. Mikor örömömnek adtam kifejezést, hogy oly jó színben van, emlité, hogy atyja 56 éves korában halt el, de ő fivérével együtt jól érzi magát, pedig a bátyja, Jókai Károly ügyvéd 89 éves, minden foga még van, délczeg a járása ma is, Hathalmon lakik Ihász Lajosnál, ki a leányát bírja feleségül s ma is kitűnő szellemi erővel bir s emlékező tehetsége páratlan. Még ma is gyalog jön fel hozzám a hegyes nagy utón, ha Budára érkezik. A munkásságáról beszélve felemlítette, hogy első műve 1842-ben jelent meg, az »Isten Ítélet«, öt forint honoráriumot kapott érte. Eddig 800 munkája jelent meg, 300 kötet regény. Mikor regényen dolgozik, előzetesen jegyzéseket készít, 20 drb notisza van tele jegyzésekkel, élvezettel lapozgattam bennök. Ma egy-egv kötetért 500 frt a tiszteletdija egy kiadásnál. A jubileumos száz kötetes kiadásért százezerét kapott. Mikor hosszas beszélgetés után egy jó óra múlva elköszöntem, a kedves költő-király velem jött s megmutatta szép kertjét, a szőlőt, melyet ő ápolt, a fákat, virágokat, elválásnál egy szép _______NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE______ ró zsát adott nekem s forró kézszoritás után kedvesen mondá; — Nagyon tisztelem, üdvözlöm a bányaiakat! E rózsa drága emlékem lesz a költő-királytól, melyet büszkén fogok őrizni életemen át, s édes boldogság érzete fog el, hogy az én kedves Nagybánya városomra ily meleg szeretettel emlékezik legnagyobb Írója hazánknak! Dunay János. Heti krónika. Panaszkodott egy szép asszony, hogy a krónikák sokszor nem oly hangulatosak, mint voltak a téli szezonban. Mivel az asszonyoknak mindig igazuk van, ezt a véleményt is igaznak kell vallanunk. De ne feledjük, hogy az iró is olyan, mint a színész, akár van kedve, akár nincs, neki Írnia kell. A hires komikus Follinuszt láttam egy alkalommal kedélyeskedni egy nagy városi színházban, élénken forgolódva énekelte az »Ö du lieber Augusztin«-I, meg is tapsoltuk s csak hazamenet hallottuk, hogy odahaza két kis gyermeke fekszik a halottas ágyon difteritisz- ben kiszenvedve. Sokszor bánatos, szomorú körülmények közölt kell Írónak, művésznek egyaránt szinészkedni a közönség előtt, s azért néha nem lehet rossz néven venni, ha silány a szellemi termék, mely napvilágot lát. Aztán meg mikor csökönösen nem akar történni semmi, Írni akkor is csak Kell. A ligetbe vágyik a világ; hétfőn a bizottság tárgyalásai tették hangzatossá, utána dal és zene következett. Kedden a térzene ezrekre menő hallgatóságot gyűjtött össze, minden útja a ligetnek hullámzott a sétára vágyó közönségtől. Nyaralók napról-napra érkeznek hozzánk s ren desen nem tudnak lakást kjtpni. De úgy látszik, mennél nehezebb itt megtelepedni, annál nagyobb kedvet kapnák az idegenek »csak azért is« Nagybányán maradni. A kirándulásoknak szepi-szána sincsen, holnap például majd minden fiakker le van foglalva, ki Fer- nezelyre, ki Felsőre, ki Feketepatakra mén, el ki a zöld lombok közzé, hol a c-alogány dalol s illatos a levegő. Természetes, hogy mulatságokban sincs hiány, mikor ilyen a hangulat ; a felsőbányái estély, az ifjúsági kör, a kereskedő ifjak tánczvigalma küszöbön vannak, a nyári farsang tehát megkezdődött s a lelkes rendezőket üdvözli a krónikás. Különfélék. Személy hir. Kuszkó István a kolozsvári ereklye és néprajzi muzeum titkára s Dr. Konrády Dániel annak igazgató elnöke ma d. e. városunkban érkeztek. Áthelyezés. Geday József helybeli fögymnasiumi rendes tanárt, az illetékes miniszter, saját kérelmére a beregszászi állami főgymnasiumhoz helyezte át. még a Nyitra környékén lakó szegény tót nép. Egykét magát agyoncsipogó, satnya csibe, néhány esett szárnyú liba és pár véka rozs volt az egész zsákmány, a mely sovány kereset Lojzkó testvér önérzetét na gyón sértette. Leverten kullogott fel a gvárdiánhoz. — Nos mi baj, amice? Tán kevés az alamizsna ? — Bizony kevés. Csak mehetnénk a magunk birodalmába, ott majd lenne elég — Mehetni mehetnél fiam, de hátha megtalálnak ölni a török katonák. — Az épen nem lenne nagy baj, csak hagynának koledálni — A mint gondolod, édes fiam. Csak aztán eszeden légy, akármi vész fenyeget. Bízzál a jó Istenben. Lojzkó testvérnek erre a szavakra hirtelen kipirosodott gömbölyű, kövér arcza a nagy örömtől, hogy most már mehet a maguk uradalmába, a rég ismert jó helyekre. És homlokát ütögette egyik mutató ujjával, hogy majd tudja ő mit cselekszik. Azután kezet csókolt főnökének és alázatosan köszönve távozott. Nem is várta meg az ebédet, úgy, a mint volt, sebtében kihajtott a portáról, nehogy mást gondoljon a gvárdián. Estefelé volt az idő, midőn elérte az első falut, a régi jó szent Ferencz birtokát. A gyermekek vették észre először, a kik a falu végén kergetőztek. Elkiáltá egy közülök magát: — Nini! Lojzkó bácsi! — Lojzkó bácsi! Lojzkó bácsi ! harsogja utánna a többi s egy részök elébe szalad Lojzkónak, a többi pedig haza, hogy megvigyék apjuknak, anyjuknak a hirt, hogy itt van Lojzkó bácsi. Egy gyerek már felugrott a szegény öreg szamár hátára, a másik a kordéra, többi pedig tolja, huzza a szamarat, a kordét. Mire Lojzkó beért a faluba, már az egész nép a nagy utczán ácsorgott. ügy várták, mintha püspök jött volna. — Szegény Lojzkó bácsi! Már azt hittük, sohse látjuk többé. — Hogy már a tatárok elvitték, vagy megölték. És Lojzkó bácsi úgy állt ott közöttük, mint egy apostol. Volt is rá okuk, a miért szerették Lojzkó bácsit. Hisz ő volt a második papjuk. Hányszor elimádkozta a plébános ur helyett a litániát, ha úgy néha, vasárnap délután borkóstolóra, vagy egy kis honi csöndesre berándult a szomszéd plébánoshoz. Hányszor prédikált nekik a falu közepén az öreg szilfa alatt a szentek életéről. Sok öreg asszony jobban szerette volna neki meggyónni a vétkét^mint saját papjuknak. Még az udvarol* is hangosabbak lettek. Azok a lipántos baromfiak, kóczos malaczok, előhasi borjuk, bárányok, a mit a nép csak Isten nevének szokott szánni, a mik eddig ott gubaszkodtak, bégtek a telek aljában, a meleg verőfényen elgondolkozva, hogy mi lesz már most ő belőlük, ha Lojzkó testvér el nem viszi őket a szegény barátok számára: mind fölébredtek, mind lábra keltek, a mint kezdték összefogdosni az urnák nevében. Fel is pakoltak emberül. Az a rozzant taliga majd etört az áldás alatt. Pedig a maga lábán mehető aprómarha nem is volt rajta. Azok csak úgy a taliga hátuljához, oldalához voltak kötözve, mindenféle elnyűtt kötéllel, madzaggal. Még a gyerekek is segítettek tolni a falu végéig. Alig megy Lojzkó igy valamennyi földet, egyszer csak elébe toppan vagy tiz török lovas és se szó, se beszéd, közre veszik és hajtják mindenestől a legközelebbi őrállásra. Itt aztán teljesen megkÖDnyitik a vén csacsi terhét és rá is, Lajzkó csuhájára is húznak köszönetül és búcsúzóul egy mogyorőfa pálczát. — Isten fizesse meg! dörmögte szegény Lojzkó már csupa megszokásból, a mint ráhúzott acsufolódó török katona. Aztáu visszanyikorgott szekerével kedves hívei közzé, elpanaszolva nekik ügyét-baját. Azok újra felpakkoltak még jobban, mint előbb, s elbocsátották Isten hírével. Lojzkó bácsi nehogy úgy járjon, mint előbb, más utón akart visszatérni Nyitrára. Már jó messzire poroszkált, mikor egy másik török lovascsapat fogja körül, és hasonlóképp bánik vele. — Isten fizesse meg ! kunkogta csak úgy a foga között Lojzkó. mikor porzott a pálcza alatt a kámzsája. Alig haladt az őrségtől száz lépésnyire, megállt egy pillanatra s mutató ujjával megütögette ránczos homlokát és egyenest tartott Érsekújvárnak. Az utón valahogy szerzett egy ócska turbánt, levette gubaszemü olvasójáról a nagy rézkeresztet, s olvasója igy kereszt nélkül olyan volt, mint a teszpi, a török olvasó. Aztán igy turbánnal a fején, teszpivel az oldalán, beállított régi portájukra, a basa szállására. Alig fordult be a barátok közébe, már a jámbor csacsi bátrakban lépegetett, sőt tudván a járást, egyenest neki ment a kapunak s megállt, mint máskor, mig kinyitották. Az udvaron egy csausszal találkozott Lojzkó, a ki véletlenül tudott magyarul. Elmondta, hogy sürgős dologban a nagyságos basával szeretne beszélni s megtanulta tőle törökül a hozzá illő köszöntést: Mass’ Allah ! (Dicsértessék az Isten !) A basa elé vezették Lojzkót, a ki keresztbe tett kezekkel mellén, mélyen meghajolva nagy alázattal re- begto : »Mass’ Allah!« A hatalmas ur, ki kényelmes divánján kuporgott, elneveté magát, mivel életében még sohasem látott ilyen kövér dervist. Mindennemű utazó bőröndök y ===== nagy raktára ' Jl* RadÓ Andor czipő- és férfidivatáiu-űzietéheii Nagybányán, Főtér 9. sz.
