Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-29 / 52. szám
Nagybánya, 1901. Deczember 29. — 52. szám. / XVII. évfolyam. NAGYBANIA ES TID EKE TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE XÍl MEGJELENIK MINDEN ''-S-J Előfizetési ára Ve : Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 2-ik szám alá Nyilttér soronként 20 fill. küldendők. Nagybánya, 1901. deczember 29. Lapunk jelen száma utolsó ebben az esztendőben. Két nap^jjyjTva 1902-őt írunk s a Nagybánya és Vidéke XXVIII-ik évfolyamába lép, melyből tizenegyet tisztelettel alulírott felelős szerkesztő volt szerencsés szerkeszteni. Minden komoly gondolkozásu ember tudja, hogy a lapszerkesztés nem tartozik a gondtalan szórakozások közzé, nem is valami zsíros hivatal a mely irigylésre méltó volna. A szerkesztői évek valósággal kétszeresen számítanak a közügy szolgálatában. Ha a lap s a szerkesztőség mégis bizonyos elitélő kritikának van kitéve, erre válaszképpen szabad legyen XX VII éves múltúnkra reá mutatnunk. A mely lap nem életképes, nem a közvélemény kifejezője, szóval nem megfelelő, az mihamar maga magától eltűnik a Nirvánába, a mint. az vidéken országszerte általános szokás is. A negyedszázad tehát már bizonyos biztosíték a munka alapján a jövőre nézve is. Mi tudjuk jól,, hogy lapunkat az tartotta fenn egy emberöltőn át, hogy tudott tárgyilagos lenni, pártállást soha nem foglalt, hanem bármily irányú czikknek szívesen helyt adott, ha az a tisztesség hangján volt megírva. Mint egyedül álló lapnak ez kötelessége is és mi rajta leszünk, hogy emez objektivitásunkat a jövőben is megőrizzük. Sem önző, sem pártczéloknak lapunk tereit át nem engedjük, egyedül a köznek kívánunk szolgálni. Programmunk egy szóban kifejezheíö, helyiek akarunk lenni és maradni, ha ez talán némelyek szemében kicsinyéivé lenézett hiba, szerintünk olyau jelleg mely a lapnak létjogosultságát megadja. A mit helyben a vidék erőivel és sokszor a vidéki fogyatékos eszközökkel lehet előállítani, azt nyújtjuk ezután is és miként a szülének kedvesebb a maga gyermeke, ha murezos is, mint a másé, úgy nekünk is a helyi termék mindig értékesebb lesz, ha bár beismerjük, hogy a főváros nagynevű embereivel versenyre nem kelhetünk. A kik velünk elégedetlenek, azok rendesen nem előfizetők és nem munkatársak, kísértsék meg lapunkkal szellemi összeköttetésbe lépni vagy a lapot állandóan járatni és olvasni s bizonnyára komor véleményüket irányunkban meg fogják változtatni. Midőn uj évfolyamba lépünk a müveit közönség iránt való bizodaiommal ajánljuk szerény lapunkat továbbra is a város és vidék szives pártfogásába. Előfizetési árak Egész évre 8 korona Fél » 4 » Negyed » 2 » Molnár Mihály kiadó. Révész János szerkesztő. A nagybányai restaurált Szt. István torony. Miskorszky Ernő helybeiyi főgymn. rajztanár, a Budapesti építészeti szemlében e czim alatt hosszabb czikket közöl a mi öreg tornyunkról. A czikkhez a toronynak sikerült képe van mellékelve. Maga a közlemény igv hangzik : A nagybányai restaurált Szt. István torony. — Irta: Myslíovssky Ernő. — Végre ujjáteremtve áll Nagybánya szab. királyi bányaváros régi, hazánknak egyik számotlevő műemléke, mely nemcsak a letűnt szép idők emlékeinek, de az uj generáció kegyeletének élő tanújaként fenségesen emelkedik ki festői szilTüttjével az őt környező ódon házak tömkelegéből. Valóban igen fontos missziót teljesítettek az illetékes körök, kik hivatva vannak ezen város közművelődésének vezetésére, hogy lehetővé tették e tiszteletre méltó műemlék, nemcsak az enyészet romboló hatásától megóvását, hanem, hogy az vis=za legyen állítva régi, eredeti szépségébe. A harang-torony, — illetve campanille, — mint a város egyedüli középkori műemléke, Hunyady János bőkezűségéből a XV. század közepe táján épült, szerves összefüggésben állott a XIV, században emelt és Szt. István királyról elnevezett csucsives-stilü plébánia-templommal, melyből ma csak a torony állt egymagában a főkapu kis töredékével. A végzet mostohán bánt el az ősi templommal. Ugyanis az 1769-ik évben villámütés következtében lángbaborult és azt, valamint a toronynak addig gúla- alaku sarok-tornyokkal diszitett csúcsíves sisakját teljesen elhamvasztotta. A tetőt a tűzvész után bárok stilü hagymasisakkal látták el, mely 1869-ben ugyancsak villám okozta tűzvész által ismét elpusztult és azóta datálódott a torony renorválásának idejéig a dísztelen, lapos fedelő tetőzet. A templom az első tűzvész után rohamosan pusztult, azon műalkotás, melyet nemzetünk egykor alkotott, őseink, apáink buzgósága, műórzékké emelt. A századok viharainak pusztítását azonban fölülmúlta a kegyelethiányból, vagy talán a restaurálásban való járatlanságból eredő vandalizmus. Nagylelkű ősök, kislelkü unokáinak tudatlansága többet ártott, mint a romboló, dúló had és a pusztító elemek. Ugyanis a kincstár 1787-ben a városnak megadta az engedélyt, kogy a tűzvész után fennmaradt és a még romjaiban is csodálatot és bámulatot keltő falakat leromboltalhatja s azoknak köveiből a plébánia lakot felépittethesse. A kegyelemdöfés akkor találta szivén, midőn 1846-ban — hosszas huza-vona árán bár — a romok végkép eltakarittattak és az 500 éves templom maradványai lőpor által lettek a föld színével egyenlővé téve! íme a tények beszélnek. így pusztult el ez a műemlék, mint hazánkban sok számos, a föld szinéről és valóban csodálkozhatunk, hogy annyi rombolás és pusz itás után, oly gondatlanság és méltatlanság mellett még fennmaradt egy-egy töredék, nyilván jele annak, hogy mily kifejlődött műérzék szerezménye az az örökség, melyet a századok óta vesztegető ivadék elpazarolni máig sem volt képes. A nevezetes emlékekkel úgy vagyunk, mint jeles embereinkkel; c.-ak akkor kezdenek ^érdekelni, akkor kezdjük őket becsülni, midőn már meghaltak. Rajongunk a nemzeti múlt dicső nagyságáért, álmodunk jövő dicsőségéről; örökíteni akarjak nagy történeti eseményeink emlékét, oszlopot, emléket óhajtunk hőseinknek és nagy férfiamknak, szobrokat akarunk nekik emelni, mig fenálló emlékeiket nem ismerjük, a meglévőket veszni hagyjuk, Mig egy magyar építészeti stilusrói álmodozunk es iparkodunk, azt megtemteni és létrehozni, addig veszni, pusztulni hagyjuk nemzeti műemlékeinket, melyekből pedig sokat tanulhatunk. Mert elvitazhatlan igazság, hogy a nemzetek nagyságának, tehetségének és műveltségének jelzői nem csupán a történelem Írott lapjai, hanem azok monumentális műalkotások is, a melyek — mint néma bár, de élő emlékek — a hazai történelemnek kutforrásul szolgálnak és a nemzet egykori műveltségének, fenkölt vallási buzgóságának, szellemi és művészi fejlettségének eklatáns bizonyítékai. Egyplom, Hollas es Róma nagyobbrészt már csak romokban fennmaradt nagyszerű és" kiváló szépségű műemlékei nem fényesebben és méltóbban hirdetik-e e nemzetek egykori magas színvonalán álló műveltségét, finom, nemes Ízlését, kifejlett kultúráját, szellemi nagyságát, mint sok írott emlék ?! Eddig is már sokat vesztettünk nemzeti műemlékeinkben, az előbb említett körülmények között. Külünösen a felvidéken van számos, kiváló becsű alkotásunk, mely teljesen elpusztult; és pusztulnak még napjainkban is, melyekről még tudomásunk sincsen. Á „NAGYBÁNYA ES VIDEO” tárczája. .>aw>> ytfnnfc—>—"*"*------. Az estharang Irta : Szabó István. Megkondult a kis harang a toronyban. Édes anyám piczike kis koromban Tanitgatott imádkozni . S imádkoztunk jó atyánkért, anyánkért; De legelőbb édes kedves hazánkért. Megkondult a kis harang a toronyban. Nen kellett már engem gyerekkoromban Tanitgatni imádkozni . . . S imádkoztam jó atyámért, anyámért; De legelőbb édes kedves hazámért. Megkondul a kis harang a toronyban. Osszeteszem most is felnőtt koromban Két kezemet imádkozni . . . S imádkozom jó atyámért, anyámért; De legelőbb édes kedves hazámért. Úti levelek. Raguza, 1901. deczember 15. (Negyedik közlemény.) 1801, deczember 15.. Öreg este volt már a mikor a látottakon elmerengve, lefelé vezető utunk utosó bevágásából még egy búcsú pillantást vetettem a Drijenó erőd felé, a honnan a véletlen-é, — vagy szándékosan egy reflector fénysugara, — mintegy búcsúként csillant felénk; mig egy rövid óra és leszálloltunk az istenien szép magasból ismét a tenger színéhez, hol az u. n. Portá Platsén át gurulunk be Ragusába. Ragusának legszélesebb, legnevezetesebb és legkeresettebb pontja az u. n. Stradon (Corsó.) Ilyenkor az esti órákban hasonlit egy szép hangverseny-teremhez, a melyben a párok, a katona tisztek sorfala között vonulnak fel s alá, ragyogtatva elegáns toiletjeiket a villanyos lámpák fehér fényénél. Felöltők nem takarják el a szebbnél szebb costeumöket, (mivel itt az még felesleges!) Sőt, bogy a csalódás, illetve a hasonlat még tökéletesebb legyen, a pompás zene sem hiányzik az ünnep napokon. Emeli a fényét e képnek a sok színű katonai atilla és a tarka dalmát, bosnyák, montenegrócz keleties viselet, melyek között nem egy van — különösen a férfi népnél, — a minek értéke százakat képvisel. A nők általában véve igen szépek es sok jó Ízléssel viselik nemzeti öltönyeiket. — Érdekes, hogy egyes vidékeknek egészen elütő a ruházata a többitől s már messziről felösmerbeü a kevésbbé gyakorlott szem is, hogy melyik, mily vidékről való ? Legkedvesebb és megkapóbb a Castelnovó vidéki Cane- serek viselete. A Stradonra vezető nyugati kapun bemenvé legelőször is szembe tűnik az ódon kupolás-kut, melyet még a rómaiak idejében épült mintegy 50 kilométer hosszú vízvezeték táplál. (Feljegyzése méltó,, hogy e kolossális kutat és hosszú vízvezetékét Onofris di La Cava nápolyi építész 1438 évben ll/2 — mond : másfél év alatt építette !) Ennek a kútnak átellen ben van a Francziskánu- sok nevezetes kolostora, diszes (antik) templommal, a melynek 2 bejáró kapuzatán látható szobrászati müvek ős, régi időkből valók—és Jézus életéből egy-egy részletet domdormü faragásban ábrázolnak igen sikerültén. A templomban egy eredeti Titián képet is látunk. Szép maga a kolostor gótikus arkádaival és a falra festett képek és jelmondatokkal Szent Ferencz életéből. Itt van az ő saját gyógyszertárok is, mely Ragusának legjobb forgalmi és legmodernebbül berendezettgyógy- szertára (hófehér és arany couturok benne, - - gyönyörű uj edényzet renesanc formában.) A templom maga is óriás méretű, túl tömött, ragyogó. Elárulja a szerzet gazdagságát. Ez a legkeresettebb templom, de indokolt is, mert központban fekszik és olyan orchestére van (két orgonával) — bogy valóságos műélvezet itt végig hallgatni egy ünnepi misét, vagy most a deczember havi ‘délutáni ‘ájtatosságot, (mely a mi roráténkat helyettesíti) '
