Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-25 / 34. szám
(2) 34. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1901. augusztus 25. tárak országos főfelügyelősége uj szabályzatában előirt feltételeknek minden irányban megfelelnek.« Azok a feltételek, melyekre ez átirat hivatkozik, az országos főfelügyelőségnek Ö Felsége által folyó évi január 10 én jóváhagyott uj sz abályzatában foglaltatnak és részletesen előírják azon kötelességeket, melyek az állami segélyben részesülő múzeumokra háramlanak. A szabályzat ide vágó pontja szerint állami segélyben csak oly múzeumok és könyvtárak részesíthetők, melyek : í. kellőleg biztosított állandó javadalmazásból meritik a fentartásukhoz szükséges fedezetek, 2. a gyűjtemények megőrzésére, megszerzésére és használatára alkalmas helyiségekkel birnak, 3. kellő szakképzettséggel biró és lehetőleg rendszeres javadalmazással ellátott tisztviselők kezelése alatt állanak, 4. gyűjteményük anyagát növedéki napló, leltárak és szaklajstromok vezetésével rendszeresen nyilvántartják. A városi múzeum ügyének kezdetleges stádiumában, annyi akadálylyal küzdve minden irányban, még mindig örömmel konstatálhatjuk, hogy vajúdó intézményünk az első feltételnek már ma is meg képes felelni. A 600 koronában megállapított városi javadalom és a múzeum-egyesület fillérei, ha szerény méretekben is, de az állandóság erejével biztosítják a múzeum feniartásához szükséges alapot. S ha a többi kérdésnél megakadtunk, ha a nagybányai városi múzeum még mindig csak papiroson létezik, ennek oka egyedül az, hogy á helyiség kérdése mai napig nincs megoldva. Ezt a megoldást máshol nem kereshetjük, mint a városnál, mely közgyülésileg mondta ki a városi múzeum alapítását, s melyet most már nem csupán történelmi múltjának hagyományai, de intelligens társadalmának és az államnak ez ügy iránt tanúsított érdeklődése is kötelez e határozatának végrehajtására. ügy tudjuk, az a bizottság, melyet a város képviselőtestülete a régi bírósági épület felhasználásával kapcsolatos elhelyezési kérdésekben javaslattételre kiküldött, a múzeum ügyét a megérdemelt figyelembe részesítette s a javaslat, melyet a közgyűlés elé terjeszt, lehetőséget fog nyújtani a városi múzeum elhelyezése kérdésének rendezésére. Reméljük, hogy helytelenül alkalmazott takarékossági szempontok, nem fognak e megoldás elé akadályokat gördíteni. A kérdés háttere sokkal komolyabb, mint a hogy az első pillanatra gondolnék. Ha a személyes vonatkozások szerepét nem is tagadhaijuk el azokban az eredményekben, melyeket a városi múzeum ügye felmutatni birt, kétségtelen, hogy a kötelezettség, mely az államnak és a társadalomnak ez ügy iránt tanúsított érdeklődéséből a városra háramlik, nem személyeket terhel, hanem az egész közönséget, s ha mulasztás történnék, nem egyeseket sújtana a vád, hanem az egész várost, hogy e nagy horderejű kulturális ügyben nem volt képes megfelelni a vezető körök részéről belé helyezett bizalomnak. Felsőbányának egy köztiszteletben állott férfin, a társadalom hasznos, munkás tagja, Ssäia Illés nyug. m. kir. bányafőmérnők, volt zuzómű felügyelő, kidőlt az élők sorából. Hirtelen halála mindenfelé általános részvétet keltett. Még az augusztus 18-iki jótékony czélu előadás rendezésében közreműködött, a következő nap dél előtti 11 órája meghozta az utolsó per- czét, szivszélhüdés érte. Nagy azoknak a száma, kik elvesztőt mint igaz tisztelői s barátjai őszintén fájlalják. Született Akna Sugatagon 1831. julius 26-án. 17 éves korában a bányaiskolába lépve, azt szép előmenetellel 1859-ben, 1861 1864 évek folyamán pedig a selmeczi bányaakadémiát jó sikerrel végezte. Munkásságának legelső műhelye a sugatagi sóbánya volt. 1864 szeptember 15-től 1866 végéig mint bányász gyakornok a szélaknai m. kir. bányahivatalnál, továbbá mint tisztjelölt a körmöczi és a szélaknai m. kir. bányahivatalnál alkalmaztatott. 1869 november 9-én zúzó felügyelő segéddé neveztetett ki, megbizatott a zúzok, a kovács és gépműhely vezetésével. 1873. elején mint kinevezett zúzó felü-. gyelő a selmeczi érczelőkészitő műveknél működött egész 1882 október haváig, mikor is ugyancsak mint zúzó felügyelő a m kir. pénzügyminisztérium által Felsőbányára helyeztetett át. A munka embere volt; pihenést semmittevést, nem ismert. Nyílt szivü, egyenes, őszintén jő szivü a szolgálatra, a kielégítésre készséges, emellett igazságos, nem nagyravágyó, nem fenhéjázó, de úgy le, mint fel felé előzékeny, szerény és alázatos volt. Örvendhetett is népszerűségének; a »Szüts bácsi« czi- mezést legszívesebben fogadta. Nem igen akadt olyas , féle munka, melyhez ő nem értett volna; a műszaki munka-tárgyak legfinomabb részleteit is ügyesen tudta elkészíteni saját berendezett műhelyében. Mint városi képviselő meleg érdeklődéssel járt el; a bizottságokban nem csak névleg, de a megbízások elvégzésével szerepelt. Mint a szegény iskolás gyermekeket segélyző egyesületnek sok éven át volt tevékeny elnöke odaadással működve, ennek nemes cze,. . lelkesen szolgálta s vagyoni erejét társas ösz- szejövetelek. estélyek s műkedvelő előadások rendezése által jelentékenyen emelte. Valódi lelki élvezetét találta abban, hogy *a gyermekekkel, a fiatalság körében ezek játékait intézve örvendhetett. Nagy részvéttel végbement temetésén megjelentek a m. kir. bányászati tisztikar Nagy- és Felsőbányáról, Fernezelyiől, Felsőbánya képviselő-testülete, hivatalok, iskolák és egyesületek mindkét városból és a vidékről számos tisztelője, barátja és ismerőse. Sirja felett dr. Szokol Pál m. kir. bányatanácsos mély hatást keltett következő gyászbeszódét mondotta. Tisztelt gyászoló gyülekezet! Társadalmi körünkben kivált, felette nagyra becsült család éleiének koronáját letörve, éltető napját, derült egének fénycsillagát váratlanul letűnve itt a sir szélén zokogva veszszük körül. E szomorú valóság mély fájdalommal tölti el sziveinket; a mindennél elvesztett család leírhatatlan nagy fájdalmát átérezve osztjuk mi, az elhunytnak szerető barátai, szak és pályatársai; a megboldogultnak mindannyi jó ismerőse és tisztelője, a zsenge gyermek-sereg és fiatalság szive. És mi indítja ez általános bánat érző könnyeit ?.. Egy nemes, jöságteljes szív verésének a megszűnte, egv érdemekben és erényekben gazdag élet földi pályájának hirtelen megszakadása. Immár megdicsőült társunk, ki legelső napvilágát 1831 julius 26-án, hegyormaink túlsó oldalán, Zsellér-utcza, meg a Zsák-utcza, vagy a Szombat- utcza? Pedig ezek a belvárosban vannak. De hát ízlés dolga. Oda lenn a vad bosnyákok, herczegóczok megszokták immár és nem nélkülözhetik ezt, még köznapon se, nálunk még az uri-utcza és környéke sem gondol rá, még sátoros ünneyen. vagy a legma- gyarabb ünnepen, Szt. István napján sem. — Nem érzik szükségét, az uj évezred kezdetűn sem. Pedig szab. kir. rendezett város lakói volnánk már századvk óta, oda lenn meg csak 20 éves a nyug. czivilisatió. Négy őrá után bérkocsira kapva, kihajtattunk a szomszéd telepre: Máriasternbe, (Hajnali szép csillag) hogy a hires trappista zárdát és munkáját megszemléljük. Lehet annyira, mint N.-bányához K.-Remete. Útközben már feltűntek a különösen jól miveit táblaföldek : rengeteg répatermés — a ezukorgyár közelségét mutatja, arató-gépek, csatornás rétföldek, be- láthallan setét kukoricza táblák, géppel töltögetve s minden tábla mf. hosszúságra bár, be van külön külön kerítve faragott oszlopok és gerendákkal. Kérdésünkre, Kié ez a remek uradalom ? kocsisunk azt felelte: Mind a trappistáké. Én még eszlékszem, u. m. mikor mindez vadvizes, mocsáros világ volt, tele náddal, sással, kákával, vadruezák, szárcsák, gólyák kedves tanyája, s ma? tetszik látni mivé lett. Ahol itt ott csillog még egy vizfolt, az tiszta tóság, tele hallal, és igy is szép pénzt hoz a néma barátoknak, mert ezt mind ők cselekedték, mer hát uram, éjjelnappal dolgoznak azok mint a, de meg is látszik a kezük szennye, szólta el magát kissé gorombán a jó sváb fiakeres, ki mint baka ott maradt a foglalás után, obsittal zsebében, s ma? háziúr és több bérkocsik ura Ez is valami. Aki tesz, annak lesz. Hatalmas zivatar kerekedett, fele útban kénytelenek voltunk beugrálni egy szerény úti csárdába, mely már ugyancsak tömve volt hasonló menekültekkel, mindenféle fajtája a népnek: török, czigánv, bos- j nyák, német, még lengyelzsidó is akadt mutatóba ; de mind tiszteségesen viselkedett noha egyes asztaloknál ! már hatott az árpalé (a barátok söre. mert ők főzik ezt is,) de a rikkantóra 5—6 támadt rá egyszerre : Csitt! csuti! mit mondanakazok az urak ott? s >Con- tieuere omnes, intentique óra tenebant.« Csendre verődtek mind s forgatták újból a kancsót.« Átnyargalt a zivatar, s mi fél órai késéssel folytattuk utunkat a barát-telep felé. A Verbász partján tágas komp (hidas) fogadott bennünket újból mindenféle népséggel megrakva, köztük egy trappista barát is, kit munkás csoportjával együtt szintén haza vert a heves zivatar Közeledtem hozzá s megszólitám a legszebb nemzetközi nyelven, melyen beszélnek még a felsőbb kínai körök is — t. i latinul. Laudétur Jézus Krisztus! gondolám, akármiféle teremtés vagy tiszt. Atyám, igy csak megérijük egymást. Némán bóliintott, aztán mutató ujját szájára tette, legyintett kezével. No ebből a legrégibb nemzetközi volapükből meg én értettem meg: hogy: Nem beszélünk, vége a faggatásnak, tudakozódásnak De hát akkor hogy leszünk a kolostor atyáival, ha mind igy hátat fordít az ékes- szóllásnak. Megindult a széles hidas a négy kocsival s 25—30 Akna-Sugatagon látta, gyermek korától fogva munkássága és vas szorgalmának vértjével folyton tört és küzdött előre s kezdve a 18 krajezáros napi bérrel, bányászati rögös pályáján széleskörű képzettségével a magyar bányászat javára 46 évet meghaladó hasznos szolgálatot teljesített. 1882 évi október óta egészen a mienk volt; itt a mi körünk tisztelete és szeretetétől környezve, úgy is mint sok éven át a képviselő testület s több szakbizottság hasznosan működő tagja, úgy is mint a szegény iskolás gyermekek egyletének fáradhatatlan túlbuzgó elnöke, az egylet megszilárdításával s fejlesztésével elhervadhatlan érkemeket szerezve, Istentől rábízott adományait, tehetségeit s lelkének nemes tulajdonságait, folytonos munkálkodásban és tevékenységben, nem csupán családja boldogitására, de úgy egyesek, mint a társadalom javára s e város köz jó érdekének a czéljaira fordította. Kedves társunk, szeretett barátunk! Te mindenben csak a jót, csak a hasznost önzetlenül kerested de nemes tetteiddel, sok oldalú hasznos tevékenységeddel, képességeddel, soha sem kérkedve, mindig a szerénység otthonában maradtál Szived telve vala jósággal, nemes indulattal, forró vágygyal és akarattal, felebarátaidat segíteni, a szegényeket gyámolitani, a közjót előmozdítani, a gyermekeknek, az árváknak örömöt szerezni. Azért bizonnyal várhatod az Urnák kegyelmét e szent igék szerint: »Jól vagyon, jámbor és hiv szolgám, kevesen voltál hiv, sokra bizlak ezután: menj be a te Uradnak örömébe«. Ennek hitében búcsúzunk tőled mindnyájan. Isten hozzádot mondunk mi, Őszinte barátaid, szeretve tisztelő szak- és pályatársaid, kik megtanulhattuk tőled a munka nagyrabecsülését, a fáradhatatlan tevékenységet. Fájdalmas rezgésbe hozza sziveinket a bányász ko- lomp bús hangja, melylyel utolsó utadon elkísértünk ide, a mécs gyarló lángjával meg nem világítható, sötét, zajtalan uj otthonodba, többé már nem munka — de pihenő helyedre; fájó szívvel válunk tőled a bányász búcsú szavával : »jó szerencsét«, Isten veled ! Isten veled! . . . Így sóhajtanak feléd mind, kik szerettenek, igy az iskolás gyerekek. »Jó hácsi«-juk voltál, úgy hivtanak sokan ; majd megemlegetnek, majd reád gondolnak, hogy ha évről-évre beköszönt- get újból karácsony estéje, mert el nem felejtik, ha nagyok is lesznek, hogy ilyenkor nekik örömöt szereztél. A jó Isten igy rendelte, hogy hasonló czélu ily nemes törekvéseid közben, éppen távozásod előestéjén, örömtelt szívvel élvezted fáradozásodnak és kedveseid közreműködésének fényes sikerét. Oh, ki gondolta volna, hogy ez leend itteni boldogságodnak és velünk együttesen érzett örvendezéseknek utolsó dicsfénye! Ám ez öröm hirtelen bánattá változott, de jóságos lelked ezt nem hagyja vigasztalás nélkül, midőn kedveseidhez e szózattal fordulsz. Jól tudom, igen nagy a ti bánatotok, de ennél még nagyobb a szeretetek, melyet magammal vive, távol is tőletek kell, hogy boldog legyek. Ne sírjatok, ne búsuljatok, mert én ezentúl is tiveletek vagyok. A ti könnyeitektől drága nőm, jó leányom s kedves testvéreim, rokonaim, jó b a rátáim és minden szeretteim, bánat harmatjából majd kikelnek sirom hantjain viruló virágok, síromból életet hirdetve, sziveteknek vigasztalást adva s bizonyságot téve arról, hogy közietek az Urban élek. mert örökké magmarad e szeretet, melytől az én szivem kitörölhetlen s igy emlékem felejthetlen marad. — Isten veletek! emberrel s ment szépen magától a nyug. part felé kormánylapátja segélyével csúszva a magasan kifeszi- tett vaskötélen, s az ő vaspórázán. Ez is valami, ilyet is csak a vad bosnyaföldön látok először, pedig sokat jártam ilyes alkalmatosságon Láposon, Szamoson még a Maroson is. Zökkent a komp, kiönté hozományát s újból megrakodva indult vissza, — mi pedig a rideg zárda felé. , Emeletes, hosszú, nagy fehér épületcsoportok terjeszkedtek előttünk, középen egy kis templom szerény tornya tekintett szét a Verbász-vőlgyében, ez Máriastern, a néma barátok otthona. Útközben már több ily szerzetessel találkoztunk, kik mind a zárda felé igyekeztek. Csontos, munkában, paraszti munkában, eke, ásó, kasza, kapa, fejsze, fűrész, zsákhányás, tr.- licska révén megedzett és megtörött alakok mind, apraja, örege, tudósa, parasztja Kopasz fej, görgeiesen nyírva, fejtetőn egy kis fekete fedő, mint levágott kerek dinnyehéj, dohányszinü darócz-csuha, ugyancsak mélyen kivágva, mint a divat hölgyei mondanák, rajta durva fehér nyakbavető (skapurlaré) lóg le elől-hátul, kérges mesztélábukon egy darab deszka kaffog egy szál szijjal a lábfejhez erősítve, derekuk durva nad- rágszijjal (s nem hivalkodó kék vagy vörös selyem szalaggal) átszoritva. Ilyen a trappista barát mind, még a prépostjuk is, csakhogy annak lánczon nagy kereszt lógg a nyakában, de mind a láncz, mind a kereszt fából van faragva. »Hogy pap vagyok, mutatja minden, Alázatosság jelszavam.« (Tompa.) Ki ]Í7Ípt-}jlp0ííVÍtík! BRÜLL JENŐ első budapesti Uj tlZilfjl ilClü ■ jp- férfi», gyepmefi-puí^a és női felölfőfi áruháza szeptember 1-én megnyillik. mt Nagybányán, Főtér. Szűts III és 183Í—1901.
