Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-01 / 35. szám
Nagybánya, 1901. Szeptember 1. — 35. szám. XXVII. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE OÁZIST ZIEHST A. SADIES IST A. 1= Előfizetési árak: •. Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20 fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések oln ár ihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők Nyilttér soronként 20 fill. Városi közgyűlés augusztus 28-án. A múlt héten rendkívüli közgyűlés volt tíz tárggyal, most pedig rendes közgyűlés egy tárggyal, de e felett az egy fölött több vita folyt, mint amott a tárgyak egész sorozatán. A nagyvendéglőről szólt az ének és pedig siralmas ének, a feledhetlen istállókról, melyeknek idejében oly boldog volt a magyar. A régi bírósági épület miként való felhasználására nézve a közgyűlés véleményt kért egy bizottságtól. Ez a bizottság azt javasolta, hogy a börtönökből istállókat, a földszintből múzeumot s az emeletből magán lakást kell csinálni. A javaslat praktikus szempontból kétségtelenül figyelemre méltó, mert az épület igy jövedelmet hozna a városnak, ha nem is annyit, mint a bíróság ott székelése idején kapott, de még mindig elég szép összegei. Más oldalról azonban a javaslat erősen kifogásolható, mert a nagyszállóra azért szavaztunk meg 80000 koronát, hogy az tiszta, modern szálló, hotel legyen s a bűz onnan kihelyeztessék, már pedig ily megoldás mellett az lényegtelen, hogy az épület nyugati vagy déli oldalán van-e a valódi (és nem mű) trágyagyár. Továbbá magán lakót sem lehet kapni olyan épületbe, mely egyvelges illatokkal fűszerezi a levegőt. Hosszas vita folyt a kérdés felett, a többség kimondta, hogy az istállót ott nem engedélyezi, s igy újabb javaslatra van szükség. Az a baj, hogy az ilyen ügynél mindenkinek van egy jó gondolata 3 mindenki azt hiszi, hogy az övé a legjobb, mi pl. azt szeret- nők, ha a börtönhelyiségbe a tűzoltó őrtanya költöznék be, mert annak a központban s neme a posztfunduson kell lennie. A földszinten csinálnánk 2 bolthelyiséget, az emeleten pedig elhelyeznők az anyakönyves hivatalt, a főorvosi, mérnöki szobát és a múzeumot. Az anyakönyves lehet bárhol a városházán kivül is, a mostani hivatalos helyiségét irodának szánnók, a mérnök, főorvos, épp úgy mint ma, a központi városházától függetlenül helyezhetők el, minden akadály és hátramaradás nélkül. Egyébiránt bármely közczélra használják is az épületet, ha nem lakatlanul áll, bele lehet nyugodni, csak istállót ne csináljanak belőle s úgyis elégé szennyes városunkba ne hozzák be a miazmák konczentrált tanyáját éppen a központba. Kapcsolatban e tárggyal Goldsteintól ajánlat érkezett, hogy ő a Timárközben hajlandó istálló helyiségnek telket adni, ezt azonban máskor fogják tárgyalni. Mi pedig azt tartjuk, hogy a mennyiben a múlt év végén a szállodát a képviselet istálló nélkül adta ki 10 évre, tehát arról gondoskodni nem tartozik, de meg nincsen is szükség a képviselet ilyen atyáskodására a szabad polgárok felett. Egyébiránt ez istálló kérdésről más kéztől ime külön, részletes czikket hozunk. .A tengeri kígyó. Más czimet nem is lehetett adni az olyan hírlapi czikknek, mely a városi szállodáról szól. A világnak is hamarább vége lesz, mint ennek a kellemetlen ügynek, a mely minduntalan felüti fejét és bosszantja a közvéleményt. Más városban azóta egy egész negyedet építettek volna ki templommal, iskolákkal és kaszárnyákkal, mióta mi a nagyszállót »reparáljuk.« Reparálni fogjuk pedig a nemzedékek korának legvéső határáig, sőt azon is túl, csak legyen sok, tömérdek sok pénzünk hozzá és legyenek jámbor, békés városatyáink, akik a bárány türelem jegyében születtek és abban is fogn ik meghalni. A reparálásnak legújabb senzatiója az, hogy istálló kell a vendéglőnek s erre keresünk alkalmas területet. Jólehet a szálloda bérlőjével kötött szerződésünk értelmében nem tartozunk istállót is adni, mégis a világrend békessége megköveteli, hogy erről is gondoskodjunk. Nos hát ez nem volna még nagy baj, segítsünk rajta, hátha dédunokáink unokái megérik még, hogy jóravaló Hotel is lesz Nagybányán, istállóval persze, a mely nélkül azt elképzelni a legmagasabb röptű phan- tázia sem képes e városban. Hogy mennyire a lelkűnkön hordjuk az istálló sorsát, megható bizonyítékát szolgáltatjuk azzal, hogy a régi járásbíróság udvarát, akartuk e czélra átalakítani. A néh. öreg épületet, a melybe múzeumot, városházát, casinót, tüzőr-tanyát, kiváló úri lakásokat szántunk, az istálló díszes keretébe óhatjuk beleilleszteni. Szerencsére a közgyűlés másként gondolkodott. A régi járásbíróság épületét nem teszi tönkre s ma uj tervek vajúdnak, a melyek a kérdést a józan gyakorlat elvei szerint fogják megoldani. Hogy minő javaslattal lép majd ez ügyben a közgyűlés elé az a bizottság, a melyei ebben a dologban kiküldöttek, s hogy mit határoznak városatyáink, ezt ma még teljes bizonyossággal nem tudjuk. Akármit javasoljanak és bármily irányban döntsenek azonban, lehetetlen e mozgalmat szó nélkül hagyni. Első sorban is megfoghatatlannak látjuk azt, hogy miért nem képesek sokan megbarátkozni azzal az eszmével, hogy egy nagyobb város előkelő szállója ellehet istálló nélkül is, a melynek szennye, ronda- sága szinte tűrhetetlenné teszi a benne való lakást. Hisz mi nem vagyunk termelő emporium, a hova a tájék minden részéből beözönlő vevőközönségnek kényelméről kell gondoskodni a tűrésnek azon határáig, a melyet e függő és alárendelt viszony parancsol! Mi fogyasztó közönség vagyunk, a melyet állandóan és következetesen fel fognak keresni, mert a_ közel é* távol fekvő termelők sehol sem tudják gabonájukat úgy értékésiteni, mint a mi piaczunkon. Ö érettük fölösleges egy szép és díszes szállót szemétdombbá alacsonyilani, a hol a beözönlött/kocsis sereg barbár módon pusztít, s a hol eddig is több kárt okoztak a városnak, mint az összes bérleti és álláspénzek egy somraában. A kiket mi a szállóba fogadni akarunk, azok a müveit nyugatnak vendégei, a kik évről-évre nagyobb számmal keresik fel Nagybányát, s már a lefolyt nyáron is oly rajokban jelentkeztek, mely a legpes- simistikusabb fölfogást is meggyőz arról, hogy e város tényleg vidékének szépségében bírja amaz ellenállhatatlan varázst, a mely hozzánk az idegeneket vonzza, s a mely igy a jövő fejlődésének igazi perspectiváját tárja föl előttünk. A nyár folyamán a szálló összes szobái telve voltak idegenekkel. Az étteremben nap nap után láthattunk idegen arczokat. Touristák, kiket a város szépsége vonzott," vailaiitozók, kiket bányáink érdekeltek, a külföldi festőiskola tagjai és sok más érdekes vendégünk oly kellemesen változatos képét nyújtották a mi szállodai életünknek, hogy az méltó lett volna bármily nagyobb város idegenforgalmához. Ezeknek a kényelme lebegjen előttünk és nem azé a nehány vidéki bricskáé, a mely miatt ma az egész képviselőtestület permanencziában ülésezik. Az idegen forgalom emeli a város hírét, tekintélyét és növeli a szálloda pénzforgalmát, a melynek kárát igy senki sem vallja. A világ összes szállodái a vendégekből és nem a lovakból gazdagodtak meg. A mi szállónk szoba és étel árai egy csöppet sem olcsóbbak a hasonló rangú külföldi szállókénál, a hol istálló kultuszt nem tűrnek, s a hol valóságos botrány számba esnék, ha a vendégek kényelmét ilyesmivel megzavarnák. Ám ha még sem tudunk azzal a gondolattal megbarátkozni, hogy hotel élet istállók nélkül is létezhessék Nagybányán, hát keressünk ilyet, de azt helyezzük el oly helyre, a hol a lehetőség szerint mentői kevesebb bajnak a forrása. Szerencsétlen gondolat lett volna az istállót a volt járásbíróság udvarára helyezni ! A szálloda A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tárczája.-j ^ .«■BiMi'i.'iiH* 1 __ji... ..„ ^ 1 A néma barátoknál. S a mi fiatal papocskáink, hogy begyeskednek pipeskednek az arany óralánczal. Persze kanonokhatnám. Pózolni ez is jó, mig az igazi megjön, ha .. . jön. Kérdésünkre, hol van az ajtós, a szokásos előcsarnokra mutatlak; az üveg ablak félre csúszott s köszöntésünkre némán válaszolt egy öregebb szerzetes. Páterkám, előre! szóltam utitársamnak, igy talán többre megyünk, ha pap áll szembe pappal. De bizony nem segített semmi protektió. Beszélni, ugyan beszélt a barát, s szelíd német előadással tudtunkra adta, hogy már tilos a bemenet s mutatott a künn függő táblára, mely németül mondta, hogy az idegeneknek, d. e. 9—11-ig, d. u. 3—5-ig szabad belépni. »Nőknek soha, semmi szin alatt nem engedtetik meg.« Lám lám, az a félórai zivatar isméi minő galibát okozott nekünk ! Engemet biz elfogott a sz. Antal tüze, s gyengéden félre tolva társamat s oda állva a sprechfenster elé, Gőthe nyelvén rákezdtem: De kérem, ha lehetséges tekintsék a mi furcsa helyzetünket. Magyarország legkeletibb csücskéjéből jöttünk ide Önökhöz, a zivatar visszatartott bennünket (s nem a kényelem) s most üressen visszatérhetünk 200 mfd utunkra ismét. Jó, tessék kérem várni, újból bejelentem Önöket a priornak. Ment s nem sokára jött mosolyogva : Nagy az Önök szerencséje uraim, a prior megengedte hogy egy pater rövid időre, de rövidre, végig mutasson, Önöknek egyet-mást, mert nálunk mindennek meg, van a szabott ideje, egymásba zavarni nem lehet a dolgokat, pd. most munkát, látogatást, imaórát stb. Tehát eddigi jó szerencsénk nem hagyott el most se; a zár kettőt csettent, az ajtó megnyílott s mi újból üdvözölve a portást, beléptünk a hosszú, fehér folyósőra, hol egy fiatal, de fáradt, törött arczu ifjú szerzetes köszöntött bennünket s vezetőül ajánlkozott, de újból hangsúlyozta hogy csak rövid időre. Köszönettel fogadtuk a szives kivételt, mely ő szerinte még csak másod ízben történik ez évben, s szivdobogva megkezdtük szemlénket a titkos világban. Hová való születés ? tiszt, atyám, szóllitá n meg fiatal vezetőnket magyarul, amint megindultunk. Nagyot villámlott a szeme szomorú, halovány arczát rózsapir futotta el s tört magyarsággal válaszolt: Én kérem budai sváb vagyok, de hosszú éveken át nem lévén már alkalmam beszélni magyarul, bizony-bizony el is feledtem már anyanyelvemet. Nem vehető észre — mondok — sem a kiejtésén, sem a szókincsén, csak igy beszélnének még milliók Magyarországon magyarul, mint ön, hajh de máskép volnánk odahaza, minden tekintetben kérem, beszéljünk csak magyarul, mert amint vehette észre, bizony mi csak úgy »vagdalunk« a német szóhoz mint a tyuk a kukoriczacsévéhez. Ballagtunk befelé a hosszú, hófehérre meszelt I folyosón, minden felé ajtókon ablakokon tündöklött a tisztaság, persze ezek maguk végzik a munkát, künn is, benn is, nem mint mások, hol a lomha cselédség, végzi, ahogy végzi. — Néptelen volt a rengeteg épület, a setét barna ajtók zárva, rajtuk kis tábla, a lakó nevével s egy jellemző igével, mondattal a bibliából. Ugyan kérem, be lehetne egy czellába kukan- tani, hadd lássuk a gazdag szegények lakását belül is egy pillanatra. Kérem, nem lehet, senkinek sem szabad — közülünk se a másik küszöbét átlépni. Különben is nagyon egyszerű kis szobácskák ezek, nincs bennük semmi se a lázas világ tömött szobáiból amint majd meggyőződhetnek róla odább. Néha jött velünk szembe egy egy szerzetes, kö- ; szüntettük hangosan, néma fejbilíentéssel fogadta s ment tovább, ránk se ügyelve többé. Persze egymást érik a magunk-féle látogatók, ha minddel szóba állanának, nem sokára kaszinó lenne itt nem trappista zárda. De hát tiszt. Atyám, csakugyan, senki sem beszél itt eben a rengeteg épület-halmazban? senki. Hát ön? hogy merésszel beszélgetni velünk már 5 p. óta ? Kérem, én most föllettem oldva a tilalomtól, főnököm által, mig csak önökkel maradok. így föl van oldva az, ki künn a vagy munkával mint vezető, rendelkező dolgozik, aki utazik stb. Másik hosszú. .. hosszú folyosóba fordultunk, a háló-helyiségekhez. Vagy 80—90 deszka gunyhó állt
