Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-04 / 31. szám
(2) 31. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1901. augusztus 4. 15. Ugyanezen kedvezmény a városi erdó'őrökre is kiterjesztetik. 16. Ludányi Bay Lajos és 70 képviselő társa indítványt tesz egy közös hadseregbeli vagy honvéd gyalog zászlóalj állandó elhelyezése iránt. Közgyűlés az indítványt lelkesen pártolja s intézkedés végett a tanácshoz teszi át. Gyűlés vége 12 és fél órakor. Egy ipari szakiskoláról. Néhány nappal ezelőtt Ungvár városában jártam. Szokásom szerint első dolgom az volt, hogy a város nevezetességei után tudakozódjam. A felelet, a melyet kaptam, olyan volt, mint a minőt a mi vidéki városainkban rendesen adni szoktak a benszülött polgárok: nincs itt kérem semmi, legfeljebb a vár meg a liget. Helyi lapokból fedeztem aztán fel, hogy van valami agyag ipari szakiskola, a melyben ép most van kiállítva a növendékek munkálkodásának egy évi eredménye : rajzok, gypsz készítmények, cserép edények stb. Elmentem, megnéztem a kiállítást, és mondhatom, végtelenül sajnálnám, ha elmulasztottam volna a tanulságos szórakozást. Azon természetesen nagyon csodálkoztam, hogy bár másodszor is — az igazgató tanár előzékeny kalauzolása mellett — meglátogattam a kiállítás termeit, alig akadtam egy-két érdeklődő látogatóra. Pedig a belépés teljesen díjmentes volt. Az igazgató Papp János, egy feladatáért nemesen lelkesedő úri ember, méltán panaszolta, hogy a helybeli közönségre nem gyakorol elég vonzó erőt a kiállítás és különösen hidegen hagyja az egész szakiskola a helybeli fazekas mester-embereket, a kik többféle édesgetés daczára sem akarják közelebbről megismerni az iskolát, a felajánlott összeköttetést, útbaigazítást támogatást, közvetítést a tanároktól nem fogadják el. A modernebb eljárásokat és az azokkal az iskola által elért eredményeket nem akarják tudomásul venni. Ez az a magyar-közömbösség, a mely még oly igen meglassítja a mi haladásunkat. A magyar állam díszes épületet építtetett az intézet számára, fennállásának 10-ik évében t. i. a múlt évben. A felszerelése pedig már 14 ezer koronát adott ki. A fentartás is 20 ezer koronába kerül évente. Az államnak mintegy 100 ezer koronára menő áldozatához Ungvár város mindössze 20 ezer koronával járult. És nyert egy oly intézményt, a melyre mindenkor büszke lehet Most, a mikor a magyar ipar fejlesztése a legelső politikai és társadalmi feladat s a mikor a kereskedelmi kamara, a főispán és Nagybánya hatósága is a kaolin értékesítésén, majolika és kályhagyár létesítésén fáradozik, a mint arról e lap múlt számából értesültem. Az volna kívánatos, hogy hasonló intézmény nálunk is létesüljön. Hiszen a mint látszik, az állam a műipar fejlesztése érdekében nagy áldozatokra hajlandó. Lássuk egy kissé az ungvári agyagipari iskolát. A czél az, hogy értelmes, szakképzett műizléssel biró kisiparosokat, vagy nagyobb gyárak számára munkavezetőket képezzenek ki. Hogy a gypsz és agyagformálásban nemes Ízlést sajátítsanak el, remek minták állanak az intézet szekrényeiben, melyeket elébb rajzban tanulnak meg másolni a növendékek, majd a szobrászat-technikáját is megismerik. Maga Pelridesz János a szaktanár, jónevü szobrász, kinek alkotásai az Iparművészeti múzeumban Nemzeti Salonban sőt a Műcsarnok tárlatain is feltűnést keltettek és elismerést arattak De azért gondosan ügyel arra az intézet vezetősége, hogy a szobrászat múzsája el ne hódítson a dicséség pálma ágával hivatottság nélküli növendékeket a szerény, de biztos kenyérkeresettől, az ipartól. A rajz és mintázás mind szorosan a keramika szolgálatára szükséges mértékben tanitlatik. Épigy a szinérzék fejlesztése végett készített iskolai festmények is rendesen arra szolgálnak, hogy általuk a por- czellán festéshez mintákat készítsenek. Rajzolnak ezenkívül mértani rajzokat, kályha szerkezeteket, takarék tűzhelyek alaprajzait, kereszt metszeteit. Elkészítették a különféle rendszerű agyag-égető kis méretű gypsz-modelljeit, részben a szemléltető oktatás czéljaira, részben azért, hogy azon kemenczá- ket később az intézel elhagyása után, képesek legyenek a tervrajzok alapján otthon maguknak is elkészíteni. Az igazgatótól nyert adatokból látszik, hogy az ulóbbi években 20—25 növendéke volt és van az iskolának. S ezek egy részét is csak nagy nehezen lehet oda édesgetni. Közülök 12 kap ösztöndíjat ösz- szesen 2200 korona értékben, A rendes tanulókon kívül elfogad az iskola felnőtt fazekas segédeket, vagy önálló iparosokat is, minden különösebb feltétel nélkül rendkívüli látogatóiul az előadásoknak és a műhelyeknek. Érdekes megnézni a növendékeket munka közben, a hogy a nagy teremben egymás mellett dolgoznak. Apró lábaikkal gyorsan pörgetik az alsó korongot, minek megfelelőleg a felső fazekas korong kőlapja is elkezd forogni saját tengelye körül nagy gyorsasággal. S a kis tanítvány a kőlap közepére reácsapja a nedves agyag tömeget, két keze közzé fogja, s a hogy a kerék forog, kis mester ujjai mozognak, mind kivehetőbbé vállik egy csinos csupor, kancsó, korsó, tányér vagy virágváza karcsú alakja. A kész edény aztán csiszolás, esztergálvozás alá kerül, majd falára felrakják a füleket, a díszítményeket, melyeknek késsel, finom metszésekkel művészi formákat adnak. A kész edények a levegőn lassan megszáradnak. S mikorára megkeményedtek az edények, berakják az égető kemenczébe, melynek nyílását befalazzák. Ekkor kezdik lassan hevíteni a kemenczét addig, a mig az edények fgész a fehérizzásig áttüzesednek. Azután ismét lehűtik a kemenczét és kiszedik a kész cserép vagy kőedényeket. Ezután bemártják a különféle festékekkel elkészített színes mázfolyadékba, a mely után az edény felveszi a kivánt szinét. A szerint, a mint az edényeket egyszer égetik ki, vagy ismételve is égetik s a szerint, hogy minő anyagból, menyire kövér vagy sovány agyagból dolgoznak, vagy a szerint, a mint a színes festékkel az égetést más és más szerkezetű ke- menczékben viszik keresztül, — lesz az agyagból cserép, majolika vagy porczellán. Az ungvári iskolában főként a fayence-edény és a cserép-kályha készítésének elsajátítása a czél. A festékeket is maguk a tanulók készítik. A kiállítás meggyőzhetett bárkit, hogy a tanárok és művezetők lelkiismeretesen dolgoztak. Mert valóban bámulatos az, hogy négy elemi iskolai osztályt végzett gyermekek 3 év alatt itt milyen szép munkát produkáltak s a mellett megtanultak jó számolni, tisztességesen és helyesen írni, fogalmazni, könyveket vezetni, kereskedelmi számadásokat, üzleti levelezéseket végezni. Megtanulták az ipar törvényt, a kereskedelmi és váltójog elemeit. Megtanulták a mértannak, physikának alap elemeit, s különösen foglalkoztak a vegytannal. És ezek mellett a keramikai technológiában gyakorlatilag is igen sokat produkáltak. Készítettek minta cserepeket, téglákat, terra-cotta szobrocskákat, alagcsőveket s főként fazakas árukat, A majolika készítmények minden typusát megtalálhatjuk a mórstylüektől a Palissy-féle készítményekig Leginkább használják újabban azokat a mintákat, a melyeket a Zsolnay-féle gyárból Pécsről kapott az intézet. A világhírű »eosin« edények készítésének titkát is megtanulhatják ezekről az ungvári mű-faze- kasok. i Mikor este fél 9-kor szép csendesen megindult vonatunk s lassan csobogva, tengelyig gázolva a Duna szőke vizében ereszkedett alá annak medrébe ..!. , hogy a hosszú vaskompra rámásszék, mint a rák, lassan, de biztosan, némi borzongás futott át rajtunk s kiléptünk a kompra, hogy ha fordulat talál történni, ugorhassunk a széles Dunába; de a kalauzok visszaparancsoltak bennünket, mivel hogy e merész útnál a szolgálattevő népségnél egyébkinek nem szabad a kompra lépnie. Nyolcz perez múlva nagy csobogással megindult ismét vonatunk föl a Dunapartnak s vigan füttyentve, (csakugyan füttyöt hányva a veszélynek) robogott tovább Bosznabród felé. Pontban éjfélkor berobogott velünk e remek állomásra s átadta utasait, szállítmányait a keskeny vágányu bosnyák vasútnak. Itt a Bosn — ne tovább, na most már igazán vége Magyarországnak s a magyar világnak! Kezdődik az uj, vad bosnyák világ. De minő kellemes meglepetés: A villany-lámpák, napok egész sorozata majdnem nappali fényt áraszt a roppant nagy indóház épület- tömegére. S minő épületek! Megkapó mórstylu porlá- lék, erkélyek, tornyok bűvös szinvegyülettel, arabesz- kek, keleti díszítések tömegével elárasztva, közbe a falakon gyönyörű freskók, nevető csoportjai, a roppant nagy, templomszerü díszteremben emeletig érő tükörfalak, köztük Őfelsége a király és Nagyasszonyunk Erzsébet remek képei néznek le reánk s fölkelték lelkűnkben a jóleső érzést, hogy nem vagyunk magunkra hagyatva, ugyanaz a magas hatalom őrködik fölöttünk itt is, melynek védelme alatt élünk oda haza a Száván túl édes otthonunkban. A termeken, folyosókon ragyog a márvány, meg a hófehér asztalsorokat tarka népcsoportok ülik körül, mintha a Noé bárkájának dísztermében ülnének egy készülő — bankethez. — Nyugat fényes divatjában páváskodó nők, mint elburkolt apáczák, fekete köpenybe burkolva, fehér kendővel, fátyollal körül csavart arcz- czal, homlokkal elhúzódnak egv-egy sarokba, mig a deli férjek, vagy testvérek, vagy talán udvarlók csibu- kot,. czigarettát szíva hideg tekintettel mérik át a betolakodó idegen nyugtalan csevegő nyugati népséget. A pinezérek hozzánk rohannak — étlapot meg képes-levelező lapokat kínálva. Gefällig ich bitte!.. Hát jó Ganymed — mondok — ha jó tüzes bosnyák bort hozna, meginnánk bizony mi, mert hát pilseni, meg steinbrucki árpalében oda át sincs hiány. Igen is kérem alásson! Litert, vagy féllitert mél- tóztatik ! Gégéje válogatja szógám, nekem öblítőnek hozzon hát féllitert. Nyomban ott termett a gyönyörű kristály üveggel, pohárral. S minő pompás, tüzes bikavér! Jó hogy nem hamarkodtam a borkóstolással, mert ha literi találok rendelni, bizony-bizony nem jutóttam volna én a magam lábán a bosnyák kupéba, alighanem mint gyorsárut küldenek el jó társaim Dolna-Tuzlára — utánvétellel. — S ez a jó ital-étel mindig jobb- és jobb lett egyre, amint belebb-belebb mentünk Kállay Béni vad országába. Öles bosnyák rendőr elkiáltja bosnyákul, németül: Jegyet tessék váltani. Megtörténik, belépünk a csinos, középen választott második osztályba, mely oly csinos, ragyogó, mint nálunk az első hely, a vonat nagyot füttyent s robogva megindul velünk a Bosna-folyó kanyargós medrében — Szerajevó felé! (Folyt, köv.) Boncaik János. Jellemző a tárgyak csinosságára és olcsóságára, hogy látogató még eddig nem igen távozott a szép killitásról anélkül, hogy egy-két tárgyat ne vásárolt volna. A kevésbé jó módnak kaphatnak egy-két koronáért virágvázákat, vajtartókat, ezukortartókat, kulacsokat, disztálakat, tinta vagy tolltartókat, a módosabbak természetesen drágábban kerti vázákat, terra-cotta szobrokat, nippeket, eosindisz-edényeket, sőt teljesen kész, belső szerkezettel is ellátott szép cserép-kályhákat. Felhívom én is közönségünk figyelmét erre az olcsó bevásárlási forrásra, de felhívom arra is, hogy ha van ismerőseik körében szegényebb sorsú, de a képzőművészetre hajlammal biró fiú gyermek, annak ez intézetbe való küldését elősegítsék. Most már négy évessé bővül a tanfolyam, a megkívánt előképzettség ezután 6 elemi, vagy 2 polgári, esetleg középiskolai osztály sikeres elvégzése lesz. De ezután, a ki ez iskolából kikerül, egy évi gyakorlat után művészileg képzett önnálló fazekas-mester ember, vagy a nagy keramikai gyárakban! Herenden, Muránybán, Pécsen és másutt, hol százan, meg százan dolgoznak, hogy a magyar iparnak külföldön is becsületet szerezzenek, munkavezetői állást nyerhet. Végül felemlítem, hogy az intézetben a magyarnemzeti szellem ápolására nagy gondot fordítanak. Magyarország jövő haladásának alapjait csakis ilyen intézményekkel lehet biztosan megépíteni. Gergely György. Heti krónika. Viharos időket élünk. Kedden csak úgy zúgott a szél és ömlött a zápor, a piaczon 3 gesztenyefa kettétört, több háznak a fedele félre csúszott, némely ferdén állott kémény kalap pedig egyenesre igazodott. Sokan a gazdák közül panaszkodni kezdtek, hogy a gyümölcsnek harmadrésze lehullott, ez azonban általában nem bizonyult valónak. Pénteken megismétlődött a vihar, épp akkor, midőn az ország szívében egy nagy embert kisértek ki utolsó útjára. Hozzánk is gyorsan hozta meg a táviró a szomorú hirt. A hatalmas agyvelőben megpattant egy erecske s a nemzet nagy fia, büszkesége összeomlott egy pillanat alatt. Ki ne gyászolná meg őt, hisz mi oly szegények vagyunk nagy emberekben. Helye valóban pótolhatatlan. Talán sejtette is már a nagy csapást, s azért volt oly izgatott a szerdai közgyűlés. A kánikula már-már tűrhetetlen. Mondják hogy Nagybányán is van két áldozata, kik a forró levegőben összerogyva kiszenvedtek. Megáll a munka, rest és kimerült minden ember, a nélkül hogy dolgoznék valamit. Mégis csak igazuk van az öreg embereknek, hogy rideg tél után forró nyár következik. Hogy azonban mulatni télen nyáron egyaránt lehet, csak akarni kell, annak bizonysága az a három konczert, mely a héten lezajlott s a két mulatság, a mely még ma és holnap elkövetkezik. Ä liget árnyas fái alatt még élvezet az ilyen estély, de a nagy teremben igazán kitüntetést érdemel a zenepártolásból minden kánikulai hallgató. Annál szebb, hogy a holnapi hangversenyre a jegyek nagy része már elfogyott, a régi Nagybányára valóban ilyenkor ismer rá a krónikás. Különfélék. 0 ... TT 7" az országház volt elnöke, Magyar- Szilágyi Dezső ország %gykori igazságügy minisztere, a kiválló bő csességü államférfiu jul. 30-án este meghalt. Hatalmas szónoki erejében évek előtt Nagybányának is volt alkalma gyönyörködhetni. Halál hire már szerdán ide érkezett, az itt időző Lovrich Gusztávhoz, kivel jó barátságban voltak. A férfiú elvesztését, kitől még oly sokat remélhetett volna a nemzet, nálunk is mindenki őszintén sajnálja. Ezüst menyegző. Guzman János m. kir. bánya- tanácsos Ó-Radnán jul. hó 28-án ünnepelte ezüst menyegzőjét. Az ünnepély díszét emelte, hogy Neubauer Ferencz főbányatanácsos épen ott járván hivatalos működésben, az ünnepélyen megjelent; ezen kívül jelen volt mint régi jó barát Hudoba Gusztáv p. ü. tanácsos is. Kinevezések. A debreczeni kir. ítélőtábla elnöke Bátori Oszkár nagybányai kir járásbirósági díjtalan joggyakornokot dijjas joggyakornokká nevezte ki és Szilágy-Somlyóra helyezte át. Eljegyzés. Leitner Emil szinérváraljai kir. járásbirósági albiró eljegyezte Tóth Móricz patóházai föld- birtokos leányát Margitot. Levél a távol Veresvizről. Tisztelt Szerkesztő ur ! Becses lapja legutóbbi számában szembeötlött egy kis czikk, a mely úgy végződik: »és nem művelt ember az, aki a világosságot nem szereti.« Tévedni méltóztatik kérem. Az ismeretlen bűnösnek ellenkezőleg a sötétség nem tetszhetett s valószínűleg e fölötti elkeseredésében verhette be azoknak az ártatlan lámpáknak a fejét. Mindene-etre elitélendő e nem épen helyes módja a nem tetszés kifejezésének, de viszont az sem tagadható, hogy nagyon sokan szoríthatták meg gondolatban az ismeretlen tettes kezét, a kinek e ténykedése révén a t. főkapjtány ur figyelme talán kissé jobban fog a jövőben a veresvizi nyaraló
