Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-01-28 / 4. szám
1900. Január 28 NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE. 4 szám. 3. tünteti fel a polgári erények zománczos sajátságának nyilvánulását a jelen korban Ujfalussy Miklós remetemezői földbirtokos, városunk egyik választolt díszpolgára, a szabadságharcz lezajlása után országgyűlési képviselőnk, utóbb mint megyénk főispánja megemlékezvén Nagybányán, az ötvenes években köztünk csendes elvonultságban töltött idejéről, majd mint ezen rendezett tanácsú városnak is főispánja irányzó működése alatt megismervén közéletünkből e régi városnak a múltból a jelenre átháramló kulturális fejlődését, most mint érdemben őszült aggastyán a Lendvay szobor-létesitő bizottság elnökének felhívására száz koronát küldött. Becses leveléből közöljük az alábbi sorokat: Lelkem Nagybánya sorsával annyira egybe van olvadva, mint bármely legmelegebb érzésű polgáráé. Ezen érzelmet részben anyai őseinktől örököltem, részben magam gyűjtöttem össze kebelembe, minthogy drága magán érdekeimen kívül a város megtisztelő bizalmát is élveztük, mint annak egykoron tanácstagjai Éveken keresztül lelkem teljes örömével élveztem azon gyönyört, melyet okozott nekem kedves Zsiga öcsémnek azon buzgalma, melyet szóval, írásban és tettekkel fejtett ki városunk irányában. Buzgalmát tetézi ez alkalommal is, midőn nyelvünk egyik úttörő bajnokának Lendvaynak emlékét meg akarja örökíteni városunk kebelében. Nem kétlem, hogy a kezdeményezés kedvező sikerrel fog városunk kebelében végződni és annak létesítéséhez én is teljes örömmel hozzájárulok a 34. sz. a. hozzám küldött aláírási ivén 50 azaz ötven o. é. forinttal, nem számítva sem jegyzőkönyvi, sem levéltári megemlékezésre. Egyebekben kedves Zsigám, mint mindig, úgy jelenleg is, sőt egész életemen keresztül óhajtottam és óhajtom, hogy tartson meg a nekem nagyon becses szives jó indulatában Maradtam mindig tisztelő hive: Ujfalussy Miklós.« így hosszú életen át mindig közszolgálatban löl ött nagy idők tanújának eme vonzó példája serkentse az uj nemzedéket: a közjónak szentelt egyéni tehetségek viszonós egymásra hatásában és eredményében keresni az érdemek elismerését, mely a siron túl is emlékeztet a vett jótéteményekre. Ä Lendvay szobor-alap javára a 7-ik sz. gyüjtő- iven újabban adakoztak : Szabó Adolf kir. erdőigazgató, Molcsány Gábor 2—2 Kor. Chrenóczi Nagy Antal, Schönherr Sándor, Zachar Ádám, Penti Albert, Ment- ler Sándor, Erőss Gyula 1 — 1 Korona, összesen 10 Koronát. A mély köszönettel vett összeget a helybeli városi takarékpénztárba beadta az Elnökség. Gellért Endre polgármester f. hó 26-án Szatmárra utazott, hogy az iskolák államosítása felől a tanfelügyelőséggel tárgyalásokba bocsátkozzék. Szatmárvármegye törvényhatósága e hó 30. */„ 11 órakor közgyűlést tart, melyen a Nagybányai városi főjegyző választás fellebbezése is tárgyalás alá kerül. Emlékeztető. Február 1-én, vagyis a legközelebbi csütörtökön a polgári, olvasókör bálja, másnap gyertyaszente’ő boldogasszony, tehát pihenő ünnepnap. A mulatságra számosán készülnek, nem is csoda, mert újdonság az effajta bál, évtizedek óta nem volt már Nagybányán. Ifjúsági bál. Az ifjúsági bál e hó 19-én zajlott le a díszteremben s ezúttal oly kiváló sikerrel, a milyenre a legöregebb fiatal emberek sem emlékeznek. Mondanunk sem kell, hogy hagyományos, fényes és gazdag toalettekben ezúttal sem volt hiány s a teremben a selyem és a legújabb divatu frakk uralkodott. A négyeseket állandóan 22 pár tánczolta. A jelenvoltak névsorát a következőkben adjuk s ha valakinek neve netalán kimaradt, volna, azért előre is bocsánatot kérünk. Asszonyok: Almer Lajosné, Bay Lajosné, Bányai Józsefné, özv. Becsky Antalné, Bencsikné Rácz Anna, Beregszászy Kálmánná, Gellért Béláné, özv. Hajnal Józsefné, Harácsek Vilmosné, Hoffmann Árpádné, Incze Sándorné; özv. Köhler Jánosné, Madán Ferenczné, Dr. Makray Mihályné, Nagy Lajosné (Sz.-Váralja), Pothorszky Józsefné, Schönherr Antalné, Sipos Gézáné, Dr. Szabó Józsefné, Várady Gyuláné. — Leányok: Almer Rózsika, Bányai Ida, Becsky Gizellák Alma Köhler Irma, Madán Teréz. Mikó Pálma, Nagy Anna (Sz-Váralja), Schönherr Hona, Sipos Elza (Nagyvárad), Sipos Irma, Stoll Mariska, Vájná kisasszony, Várady Erzsiké, Waigandt Anna. A hölgyek csinos tánczrendet kaptak emlékül, melynek secessiós csinos lapját Ferenczy festette, a színpad délszaki növényekkel disziteit csinos szalonná volt átalakítva s a bejárókat is ügyesen földiszitették örökzöld gályákkal. A mulatság a reggeli órákig tartott. Fölkérettünk annak közlésére, hogy jegyeiket megváilani szívesek voltak: Sziklaváry Adolf 5 kor., Stn iregla Mihály 2 kor., Moidován László 4 kor., dr. Kádár Antal 4 kor., Svaiczer Ilka 4 kor., Csausz Gyula 2 kor., összesen 21 korona. Képvásárlások. A nagybányai hírneves művészek majdnem mindnyájan részesültek abban a kitüntetésben, hogy a kormány tőlük képeket vásárolt a jelen téli tárlat alkalmából. így Ferenczy Károly »Esti hangulat« és »Hazatérő favágók« czimü 2 képét. 4000 koronáért, Glatz Oszkártól egy tájképet 1000 koronáért, Grünwald Bélától az »Isten kardja« nagy történeti festményt 10.000 koronáért, Béthy Istvántól a »Honvéd lemetés«-t 6000 koronáért vette meg, s hogy Thormától nem vett ez idő szerint képet, annak oka, mert Thorma kiállított müve már el volt adva. Vieizer György jó nevű zongora hangoló és zongora készítő e hó 30-án és 31-én városunkban lesz s hangolásokra megrendeléseket elfogad a szokott árak mellett. Előjegyezni lehet Molnár Mihály üzletében. A nagybányai kereskedő ifjak köre folyó évi február hó 10-én a nagyszálloda dísztermében zártkörű tánczestélyt rendez. Belépő dij: Személyjegy 2 korona. Családjegy 5 korona. Kezdete este 8 órakor. Jegyek előre válthatók Hofftnann Árpád és Lang és Kindris kereskedésében. Katzatjegyek is adatnak ki. Az estélyre a meghívókat e hétén hordták szét. A kereskedő ifjak minden évben valóságos bravúrt fejtenek ki a díszítés és rendezés körül s úgy hisszük már eddig is nagyon reá szolgáltak a közönség pártolására. Süssner Ferencz m. kir bányatanácsos, a felsőbányái m. kir. bányahivatal volt főnökének nyugalomba vonulása, Baumerth Károly m. kir. bányatanácsos a bányahivatal főnöki állásának elfoglalása alkalmából tiszteletére Felsőbányán a korona-vendéglőben ma este (f. hó 27-én) társas vacsorát tartanak. A banketten hölgyek is részt fognak venni. Balogh Károly számvizsgáló tiszteletére, kit Soóvárra helyeztek át — tiszttársai és barátai ma este a polgári körben bucsu-Iakomát rendeznek. Rátz Pál prépost plébános temetése óriási közönség részvéte mellet ment végbe. A gyászoló közönség soraiban ott láttuk a városi hatóság tagjait, a különböző testületek képviselőit s a boldogult paptársai közül : Frank József főesperes, szinérváraljai, Pemp Antal ez. kanonok, felsőbányái, C-ánk István dr. szentszéki tanácsos, fényi, Kozma Béla esperes, nagybocskói, Szögyény Lajos alsófernezelyi, Moidován Endre józsef- házai, Bötsch Károly barlafalusi, Veszprémi Sándor nagysomkuti, dr. Buday Sándor csapi, Felhő Gyula láposbányai plébánosokat, továbbá Juhász János, Lovász Győző, Fiszter Károly segédlelkészeket és a helybeli minorita rendház tagjait. A díszes érczkoporsót, melyre a megboldogult utolsó kívánsága szerint koszorút nem tettek nagyszámú rokonság s az elhunyt lelkipásztor két káplánja állották körül. A temetési szertartás után, melyet a szatmári püspök megbízásából Dr. Keszler Ferencz pápai praelatus és székesegyházi kanonok végzett, a holttestet a plebánia-temp- lomba vitték, melyet ez alkalomra fekete drapériával szomorú díszbe öltöztettek s a mely már ekkor szorongásig megtelt a megboldogult főpap tisztelőivel. Mig a menet tartott az orgonán bér. Kovács Géza m. kir. bányamérnök a modern zeneirók legkiválóbbjának Griegnek mélyen kesergő, bánatos melódiáju Äses Todjáf játszotta gyönyörű praecisitással. A koporsót rátették a templom hajójában felállított díszes ravatalra, azután megkezdődön a gyászrnise, melyei Pemp Antal ez. kanonok, kér. erperes és felsőbányái plébános tartott teljes segédlettel. Mise alatt az egyházi zene- és énekkar Roeder classicüs szépségű Requiem-ét adta elő, melynek bus dallama annyira hozzáillelt a szív bánatos érzelmeihez. A gyászmise után a temetést végző praelatus mégegyszer beszentelte a holttetemet s ezután megindult a menet a temető felé. A sírnál a praelatus gyönyörű beszédben búcsúztatta el a halottat híveitől, paptársaitól és rokonaitól s nemsokára rá hullott a rög a koporsóra s a közönség könnyes szemekkel távozott a végtisztesség színhelyéről. Itt említjük meg, hogy a gyászeset alkalmából külön-külön gyászjelentést adott ki a kerületi papság és a gyászoló család. A család jelentése a következő: Özv. Gáldy Ferdinándné Rátz Emilia, özv. Petrovies Vinczéné Rátz Josepha, Angyalosy Szilárdné Rátz Anna, valamint fia : József, feleségével Kouczvald Ilonával s gyermekével Ernővel, Balika Sándor családjával, Balika Mária Komárnyig Istvánná családjával, Balika Károlyné Jékey Klementin családjával, özv. Bakó Gáspárné Balika Janka gyermekeivel, Gulácsy Gyuláné Balika Flóra férjével s gyermekeivel, Dollák Guszlávné Papp Mária férjével s gyermekeivel Isten vigaszáért esdő szívvel jelentik, hogy felejthetetlen jó testvérök, szerető nagybátyjok s hő rokonuk Nagyságos és főlisztelendő Dicskei Rátz Pál aranymisés áldozópap, steinbachi ez. prépost, kiérdemüll. esperes, Nagybánya szab kir. bányaváros plébánosa megerősítve az üdvösségünkre rendelt szentségekkel, folyó hó 21-én, hajnali 3 órakor, életének 76-ik évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése a folyó hó 23-an délelőtt 11 órakor tartandó gyászmise után lesz. Nagybánya, 1900. évi január hó 21. Kihűlt porát áldja meg a jó Isten, ki szivét oly nagygyá, nemessé tette! A katasztert elhelyezték. Lapunk zártakor értesülünk, hogy a nagybányai I-ső számú felmérési felügyelőséget Temesvárra helyezték át. Hosszú betegségnek halál a vége, szokás mondani, rajtunk ez teljesült; addig-addig húzták halasztották a dolgot, mig Nagybánya elvesztette a müveit társadalmi életnek egy nagy kontingenséi. Jól tudjuk hogy vannak bürokraták, kik a porlepett akták közt szokták theorelikus cirku- lusaikat tervezgetni s az országos és a praktikus érdekekre komoran reá olvassák, hogy ,.noli turbare circulos meos‘, de hát a miniszteri jóakaratot, mely csak az imént nyilatkozott meg, már végkép elvesztettük ? A polgári olvasókör évi közgyűlése január 21-én d. u. 5 órakor volt igen nagy érdeklődés mellett Dr. Lovrich Gyula elnöki megnyitójában a körnek 8 halottjáról megemlékezett s ezek közt különösen Turman Olivérről, az egyesület volt elnökéről, továbbá Gergely Károlyról, a választmánynak 12 éven át szorgalmas és derék tagjáról. Emléküket jegyzőkönyvileg megörökítik. A kör anyagi ügyei rendben vannak, a pénztár- vizsgáló és számadás vizsgáló bizottság jelentése alapján a fölmentvény a tisztikarnak megadatott. A közgyűlés elhatározta, hogy a bor, sör, kártya, billiárd, domino, tombola és tekepál^ a jövedelmét, a konyhával s a világítás, fűtés és takarítás terhével együtt bérbe adja. A bérlet keresztülvitelével a választmányt bízta meg. Határozatba ment az is, hogy a tekeasztal-terem és a kártya-terem közti falat lebontják s ily módon a kör szép, tágas helyiséghez fog jutni. A három pénzintézetnek Jókai összes müveiért köszönetét szavaztak. A választmány következőleg alakult: Örökős tiszteletbeli elnök: Dr. Lovrich Gyula. Elnök: Gellért Endre. Alelnök: Molnár Mihály. Pénztárnok: Bónis István. Ellenőr : Mendihovszky József. Könyvtárnok : Székely Árpád. Jegyző : Wienerberger Géza. Ügyész : Dr. Miskolczy Sándor. Választmányi tagok: Bányai József, Szerencsy József, Kinál Antal, Vida Aladár, Révész János, id. Biltz István, Fritsch Sámuel, Bálint Imre, Szász József, Torday Imre, Kupás Mihály, Lerch Ignácz. Póttagok: Dobi Ervin, Soltész Elemér, Almer Lajos. Összesen 75 egyesületi tag szavazott le. Rátz Pál alap ezimén egy házi szegény fölsegélyezésére a nőegylet gyűjtést eszközöl. A boldogult prépost ugyanis meghagyta, hogy koszorúkat ne helyezzenek ravatalára, s most e helyett alapítványt óhajtanak létesíteni, Az elhunytnak tisztelői, barátai és tanítványai, kiket esetleg az Ívvel meg nem keresnek, szíveskedjenek adományaikat Svaiczer Ilka vagy Robelly Lajosné czimére küldeni. Á Kaszinó közgyűlését e hó 2l-én, d. u. 4 órakor tartotta. Stoll Gábor elnök megnyitójában az őszinte érzés meleg hangján emlékezett meg a kaszinó három nagy halottjáról, u. m.: Gergely Károlyról, Turman Olivérről és Rátz Pálról. Emléküket jegyzőkönyvileg megörökitették. A kaszinó anyagi viszonyai a Róta részvény eladása következtében a múlt évben örvendetesen javultak. A három pénzintézetnek a közgyűlés Jókai összes müveiért köszönetét szavazott. A választmányt következőleg alakították meg. Elnök: Stoll Gábor. Igazgató: Stoll Béla. Pénztárnok: Lakatos Ottó. Jegyző: Myskovszky Ernő. Ellenőr: Mayer Károly. Ügyész: Dr. Harácsek/ Imre. Választmányi tagok: Bittsánszky Ede, Gellért Endre, Kameráth Gyula, Dr, Kádár Antal, Km. Pap Sándor, Dr. Komjáthy Gyula Dr. Lovrich Gyula, Madáu Ferencz, Moidován Antal, Neubauer Ferencz, Schönherr Antal, Szabó Adolf, Vida Aladár. Póttagok: Dr. Makray Mihály, Bencsik János, Dr. Herczinger Ferencz. A gyűlésen 40 szavazó tag vett részt. A felsőbányái polg. olvasókör folyó évi február hó 3-án a korona-vendéglő nagytermében könyvtára gyarapítására zártkörű tánczmulatságot rendez. Belé- pő-dij: Személyjegy 2 korona, családjegy 5 korona. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetések a jótékonyczélra köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Asztma végre gyógyítható. Schiffmann K. dr. bizonyltja szerében való bizalmát, mert ezt ingyen adja. Schiffmann Rudolf dr., a tüdő- és torokbajok elismert specialistája, több mind 30 esztendei gyakorlata idején kétségkívül több asztma-esetet és azzal egybekötött betegséget kezelt és gyógyított, mint bármely más orvos. Tudatja, hogy egy szert végre olyannyira tökéletesített, hogy nemcsak gyors javulást hoz még a legrosszabb esetekben is, hanem számtalan úgynevezett gyógyíthatatlan esetet is teljesen meggyógyított Schiffmann dr.-nak teljes bizodalma van szeréhez és hogy másokat is annak előnyeiről a legbiztosabb és leghatásosabb módon meggyőzzön, nyilvánosságra hozza, hogy a Schiffmann-féle asztmaporból tekintélyes próbacsomagot minden szenvedőnek ingyen juttat, ki neki cimét levelezőlapon e hirdetés. közzétételétől számított 5 napon belül megküldi Ily kedvező alkalmat, hogy e hires és annyit Ígérő szert dijtalau megszerezhessék, kell, hogy minden szenvedő késedelmezés nélkül megragadjon. Cim: Dr. Schiffmann R. magyar raktára, Bu lapest, Királyidén 12 A szer már, évek óta a legtöbb gyógyszer- tárban elárusittatik és sok szenvedőnek hozott enyhülést és gyógyulást. Felelős szerkesztő: Révész János. Kiadótulajdonos: Molnár Mihály. 4562—99. tkvsz. Árverési hirdetmény. A nagybányai kir. jbiróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Herskovits Bernát végrehajtató- nak özv. Omota Kosztánné mint kiskorú gyermekei gyámja végrehajtást szenvedő elleni 25 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a kis- sikárlói 16. sz. tjkvben felvett 2. hr. sz. belsőségre és azon levő házra az árverést 482 írtban ezennel megállapított kikikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1900 évi február hó 22. napján d. e. 9 órakor Kis-Sikárló községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%'íH készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előieges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Nagybányán, 1899. évi decz. hó 24-én. A nagybányai kir. jbiróság, mint tkvi hatóság. Km. Pap Sándor kir. it. tbiró, mint jbiró.