Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-04-22 / 16. szám
Nagybánya, 1900. 16. szám. XXVI. évfolyam. Április 22. — TÁRSADALMI HETILAP NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZE meg-telezstik: unlustig eist Előfizetési árak-. Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20 fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvny -mdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 245-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként 20 fill. Az ipari hitelszövetkezetről. Holnap, április 22-én érkezik Nagybányára Horváth János miniszteri kiküldött s d. u. 3 órakor a városházán az iparosokkal értekezletet fog tartani a hitelszövetkezet megalakítása iránt. Ez alkalomból ssükségesnek tartjuk röviden ismertetni főbb vonásokban az ipari hitelszövetkezet feladatát, szervezetét, szokásos szabályait, hogy az érdekeltek már bizonyos tájékozódással vehessenek részt a gyűlésen. A nagybányai ipari hitelszövetkezet Nagyt bánya város területére terjedne ki, tagja lehe- minden teljes kom egyén, ki Nagybányán iparos vagy ipari munkás és vagyona felett szabadon rendelkezik. A szövetkezet tagja jogi személy is lehet. A belépő tag köteles legalább egy üzletrészt jegyezni, mely Nagybányán, mint az iparosok óhajtják, valószínűleg 20 korona lesz, ezen összeg 40 filléres heti részletekben fizetendő. Ezenkívül nehány fillér belépési dijat kell egyszersmindenkorra fizetni. Úgy mondják, hogy 100 üzletrész jegyezve lesz s akkor a szövetkezet 2000 korona alaptőkével alakulna meg. Megjegyzendő, hogy minden tag saját üzletrésze névértékének 5-szöröséig felelős. Időközben lehet kilépni is a szövetkezetből, de akkor a befizetés 10 százaléka a tartalékalap javára visszamarad. A szövetkezet üzletköréi csakis a tagokra terjesztheti ki. Takarékbetéteket azonban másoktól is elfogadhat. Váltókölcsönt csak hitelképes tagjainak adhat. Ezenkívül leszámítolja tagjainak váltóköveteléseit, a szövetkezet tagjaitól behajtás végett elfogad mindenféle követeléseket. Előleget ad tagjainak értékpapírokra, sorsjegyekre. Nyersanyag-raktárt létesíthet, melyben a tagoknak az iparüzletükhöz szükséges nyersanyagokat, félgyártmányokat, hozzávalókat, szerszámokat előnyösen eladja. Közös műhelyt állíthat fel, melyben az anyokat feldolgoztatja, vagy feldolgozásra tagjainak kiadja. Közös raktárt tarthat fel a tagok készítményeinek értékesítése czéljából. Számla-követelésekre előleget, kölcsönöket ad. Hitelkötvényre kezességre és jelzálogra is adhat kölcsönt, (esetleg 20 évre) kellő biztosíték mellett. Egy tagnak sem adható nagyobb kölcsön, mint a jegyzett üzletrészek 15°/0-a. 2000 korona jegyzés mellett, tehát egy lag legnagyobb hitele 300 korona volna A központi hitelszövetkezet a jegyzett ösz- szegnek ötszörösét adja kölcsön a szövetkezetnek, vagyis 10000 koronát Már most midőn ezen összegeket tagjainak kiadja a helyi szövetkezel, akkor legfellebb 2°/0-ha 1 szedhet magasabb kamatot, mint a hogy ő azt a központtól kapja. A központ a kezelést természetesen szigorúan ellenőrzi. Közgyűlés évenként egyszer van az esztendő első felében. Ez határoz a tiszta jövedelem felosztása felett, ami azonban 5°/0-nál nagyobb nem lehet, ez a jegyzett részletekre kiosztható, a többi a tartalék-alaphoz csatolandó. Van a szövetkezetnek igazgatósága, felügyelő bizottsága. A kezelést az igazgatóság eszközli, kisebb forgalomnál maga kebeléből választja a pénztárnokot és könyvelőt is. Az igazgatóság tagjai csakis szövetkezeti lagok lehetnek. Egy igazgatósági és felügyelőségi tagot a központ nevez ki. A szövetkezet 25 évre alakul és csak akkor oszlik fel, ha tagjainak száma tízre apadna. Ez ismertetésben korántsem mondottunk el mindent, lehetne még igen sokat Írnunk e kérdésről, ha lapunk szűk tere megengedné. Annyit azonban általánosságban is kijelenthetünk, hogy az ily ipari szövetkezet, ha becsületes, körültekintő és tapasztalt emberek vezetésére van bízva, igen üdvös működést fejthet ki. A vezetők persze itt nem pénzért dolgoznak, hanem a közjónak hoznak áldozatot, az igazgatóság fizetése 10%, a felügyelőségé 4% a tiszta jövedelemből, ebből úgyszólván csak fillérek jutnak jutalmul De hát nem is azt kell nézni, hogy griindoljunk, uj jövedelmező hivatalokat teremtsünk, hanem hogy szerény és önfeláldozó kezelés mellett segítsenek az iparosok önmagukon Nagy dolog az, mikor az iparos 5—6 százalékos pénzzel dolgozhatik, s 6000 írtból már 60 embernek lehet 100 frtos sürgős kölcsönöket adni. Nagy jótétemény az, mikor az iparos számláját benyújthatja az igazgatósághoz és ott rögtön kifizetik, vagy ha kész árujára előleget is kaphat. A tag egy év alatt lefizeti részletét 20 krajczárokkal s aztán 25 évig joga van élvezni a szövetkezet áldásait, még jövedelmet is kaphat pénze után. Reméljük is, hogy az iparosok megragadják a kedvező alkalmai, s az értekezleten minél számosabban fognak megjelenni, meghallgatják a részletes felvilágosítást s megalakítják saját érdekükben mielőbb az ipari szövetkezetét, melynek működéséhez sikert és szerencsét kívánunk. Párisi levél. Paris, 1900. április 10. A Champs de Mars, a Trocadéro, a Quai de la Conférence, a cours-la-Reine, a Szajna jobb oldalán a Palais de l’Industrie, szóval majdnem az egész párisi világkiállítás területe még mindig egy óriási rendetlen műhely képét mulatja, ahol előreláthatólag nemcsak májusban, hanem júniusban is dolgozni fognak. De az a haladás, mely itt szemeink előtt megy végbe, oly látványt enged remélni, mely fényére, nagyszerűségére nézve felülhaladja a képzelet merészen szárnyaló utjának tetőfokát. Nincs az a genialis toll, amely híven le tudná írni a párisi világkiállítás nagyszerűségét. Én aki arra vállalkoztam, hogy időközönként becses lapjukban referáljak azokról az impressziókról, amelyeket bennem a XX-ik század legnagyobb alkotása kelteni fog, erőtlenül ejtem ki a tollat kezemből, némán tekintek ki ablakomból a Szajna partjára, ahol százezrek keze- munkája alkotja a legszebbet, a legcsodálatraméltóbbat, amelyet emberi kéz csak alkothatott. Remegő szemem A „NAGYBANYA ES VIDÉKÉ” tárnája. Álmatlan éjszakák. — Irta: Égly Mihály. — Pompás ebédutáni hangulatban voltunk . . . A leeresztett halványzöld szinü ablakfüggönyt néha meg-meglibbenlette a szellő s a kis nyíláson be- lopózkodó májusi sugarak pajzánul, incselkedve játszottak, fényes, villogó iveket, vonalakat írva a szoba félhomályában. Az ősi, családi karosszékben ülve, Tercsi néni szorgalmatoskodik, de mindhiába... A kötés ki-kicsuszik remegő ujjai közül s galambősz feje bóbiskolni kezd erre-arra, mig egy beröppenő pajkos sugár fel nem rezzenő édes szendergéséből. Az én két hetes kis feleségem pedig egy nagy, kék selyemmel borított hintaszékben hajtogatta magát, halkan, csendesen; ölében egy felnyitott lírai kötét hevert s valahányszor ránéztem, úgy tett mintha olvasna. Pedig valószínűleg csak úgy tettette az olvasást, mert olykor-olykor önfeledten egy fülbemászó keringőrészlelet dudolgatott lágyan, elhalóan, azt, amelyet esküvőnk napján jártunk, ezelőtt — két héttel. Én pedig, őseim szokásához híven, nem adtam alább a tigrisbőrnél. Ott tartottam sziesztámat a tigris- bőrrel lebontott, régi faragványokkal ékesített divánon, gomolygó füstkarikákat eregetve. Közbe-közbe önelégülten s végtelen boldogsággal nézegettem a fiatal asszonykára, aki úgy nézett ki rózsaszínű ruhájával a hintaszéken, mint alkonyaikor az ég kékjén úszó bárány felhőcske, melynek tiszta hófehére a lenyugvó nap bíboros sugaraitól halvány rózsás szinbe olvad . . . Ez édes családi kör mosolygó derűjében megelevenedtek előttem a múltak emlékei, a vándorlások napjai, mikor ép ott volt az én »otthonom«, ahol a fáradtság, vagy az éj utóiért; mikor még enyém volt az egész világ, anélkül, hogy egy iczike-piczike fészket is magaménak mondhattam volna . . . Mily koldus voltam én akkor! Majd megjelentek előttem a jó czimborák, azok a jó kedvű, aranyos kedélyű, újságíró fiuk, akik úgy hónap vége felé bikavérnek nevezik már a Slezsenyák bácsi bicskanyitogató karcosát is, csakhogy kedvében járjanak. Vájjon miket -csinálnak esténkint, most is oly pontosan megjelennek-e a fehér asztalnál, gondol- nak-e reám ? Most is az a kedvencz nótájuk: »Megálljon kend hó, itt a fogadó!« Az átélt vidám, gondtalan órák mind-mind újra megjelennek emlékezetemben, csábitó kaleidoszkóp gyanánt csillogtatva a múltak apró, léha örömeit. ügy félig melancholikusan néztem ez elvesztett, sajátosan csillogó képet, de csak egy röpke pillanatig s mély sóhajtással mindjárt búcsúztam tőle. — Az ihlet percze! hallom halkan suttogni feleségemet. Mintha e szavakra egy kis é égni éreztem volna az arczomat, mint mikor valami bizonyos pir önti el, de egy pillanat alatt tisztában voltam a helyzettel és irói reputáczióm érdekében markiroztam az ihlet per- czét, majd noteszemet véve elő, egy pár szót jegyzék bele. — Mutassa Sándor, mit irt? szólt kíváncsian, szinte azzal a gyermekes csodálkozással, melylyel a bakfis lányok az irók iránt viseltetnek. E kérdése meglehetősen zavarba hozott, mert tulajdonkép magam sem tudtam, hogy mit Írtam, de egy két hetes asszonykának lehet-e a kívánságát megtagadni ? Meghatottan olvasta az összefüggés nélküli szavakat s a végén pedig kijelenti, hogy nem érti. — Természetes, felelém, hisz az csak vázlat. — Novellavázlat ? — Igen. — Óh mesélje el, édes Sándorom, mesélje el! S egy apró zsámolyt odahuzva közelembe, figyelni kezdett. Mit tehettem mást, mint egy rég megirt humoreszkemet, melyet már felolvastam egy féltuczat jóté- konyezéiu hangversenyen, kezdtem uj műnek átgyurni s néhol a hatásosabb részeket szó szerint átvettem. Hallgatta, hallgatta, de csak immel-ámmal ! A szójátékok, melyeket minden felolvasásnál »zajos tetszésben részesítettek, ő reá nézve csütörtököt mondtak ; a komikus helyzeteket, melyek mindig »általános nagy derültséget« keltettek, ő legkevésbé sem méltánylá, szóval, mondjuk ki magyarán: vázlatom teljes fiaskót vallott. — Aztán mindig ilyen mókás dolgot szokott Írni ? kérdé lehangoltan. — Hiszen édesem, a humorista csak nem irhát tragédiákat ? — Pedig látja, mily szépek, elbájolok azok a másfajta történetek. Mily óriási, áthidalhatatlan a különbség azok s emezek között, Azok felemelik a szivet,
