Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-02-11 / 6. szám
Nagybánya, 1900. Február 11 6. szám. A NAGYBÁNYAI am. TÁRSADALMI HETILAP. GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ME&TELEN'IK VASÁE1TAP. Előfizetési árak;: Egész évre 8 Kor. Fél évre é Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20 fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 245-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként 20 fill. Nagybánya, és a festőművészet. Még élénken él emlékemben, midőn az úri kaszinó diszes nagytermében egy tekintélyes intelligens gyülekezet együtt ült a hosszú zöld asztalnál s kimondolla, hogy a nagybányai festőművészek megnyerése érdekében, műtermeket kell építeni. A képviselet legnagyobb része olt volt, a szónokok lelkesen emlékeztek a város dicsőségéről s örömmel foglaltak állást az építés mellett, mert váro-unk erkölcsi és anyagi haladását látták abban, ha ezt a kérdést ügyesen tudjuk megoldani. A képviseletben, a hivatalos zöld asztalnál egy hang sem emelkedett ellene, a tervek fölmentek a miniszterhez — azóla több mint két év telt el s a dolog ma is úgy áll, mint a kezdetnek kezdetén. Festőink hűségesek hozzánk, de műtermeik nincsenek A napokban egy olyan lap akadt a kezembe, melyhez ritkán és kevesen jutnak. Turista Közlöny a czime. Azt hittem, hogy kirándulásokról, hegymagasságokról s havasi menházakról olvasok belőle s ime mit találtam benne, megemlékezik festőinkről, a nagybányaiakról, Grünvaldról, Glatzról, Ferenczyről és a többi nagyokról, kiket az ország ünnepel s kikben a f ■stőmüvészot jövőjét üdvözlik azok, kik igazi érdeklődéssel és tudással kisérik figyelemmel ezt a kérdést. A sajtóban mindenfelé ez a hangulat, lehetnek eltérő nézetek, gondolkozhatik valaki ósdi sablonok szerint a művészetek ezen ágáról, de a nagybányaiakról Írnak, beszélnek, tárgyalnak mindenütt az egész országban. A legutóbbi kiál lit ásón, (hogy senkit se sértsek, betűrendbe foglalom) Ferenczy, Glalz, Grünvald, Réthy, Thorma, oly fényes sikereket arattak, hogy mi azt kellőleg mérlegelni nem is tudjuk. És mégis Nagybányán mi történik. Az, hogy szívesen látjuk a bohémeket, de éreti ük nem teszünk majdnem semmit. A műtermek a Nirvánában alusznak még. Pedig Szolnok és más magyar városok erősen kaczérkodnak a művészekkel s nem tudni, hódításaiknak nem lesz-e olyan eredménye, mely megfoszt minket eddigi erkölcsi és anyagi sikereinktől. Azért hát röviden szólva, mi erősen várjuk a műv szét terén a kezdeményező lépést városi hatóságunktól. Lehetnek panaszaink a város anyagi helyzetére nézve. De minden panaszunk mellett is helytelen dolog volna magasabb érdekeinket mellőzni s összetett kézzel nézni azt, hogy egymásután fosszanak meg minket mindattól, mi Nagybányának díszt ad s nevét forgalomba hozza. Most még nem késő, a kora tavaszt fel lehet használni, hadd emelkedjenek azok a műtermek, s a gondos kézzel vezetett művészi ecsel, hadd fonja tovább is a babért Nagybánya ősrégi jó neve köré. Félre a formalitásokkal, alkossunk gyorsan és maradandót, hogy az, mi a magyar művészet történetében epochát jelez, fűződjék ennek a kis városnak nevéhez s nem Szolnok vagy Czegléd, de Nagybánya legyen továbbra is a magvar Barbizon. — ...............................4 A fogyasztási adópótlékról. A városnak ezen uj és tekintélyes hasznot adó jövedelmi forrásáról újabban sokat hallotunk és olvastunk s ennek daczára a pSTgarság körében még mindig nagy a tájékozatlanság ügy véljük, a köznek érdekében járunk el, midőn a városi fogyasztási pótlék miniszterileg jóváhagyott terjedelmes szabályrendeletéből közöljük azon lényegesebb részeket, melyek a polgárságot közelebbről érdeklik. A hivatalos szabályrendelet ezen szakaszai igy hangzanak: 1. §. Nagybánya sz. kir. város az 1899. évi VI. t.-cz. 3. §-a alapján elhatározza, hogy a területén fogyasztott mindennemű bor-, has- és égetett szeszes italok és folyadékok után városi bor-, hús-, illetve szeszfogyasztási adópótlékot szed. A borfogyasztási adópótlék tétele az 1887. évi XLVII. t.-cz-hez mellékeit árszabás szerinti borfogyasztási adó 20u/0-ban; és pedig bor után hektoliterenként 54 fillért, bormust és szőlőczefre után hektoliterenként 40 fillért, gyümölcsbor után hektoliterenként 24 fillért; a húsfogyasztás! adópótlék tétele az 1887. évi XLVII. mellékelt árszabás szerinti husfogyasztási adó 25%-ában ; és pedig vágó- és kisebb marhák, u. m. ökrök, bikák, bivalyok, tehenek és egy éven felöli borjuk után darabonként t koronaa 26 fillért; egy éven alóli borjuk után darabonként 21 fillért; juhok, kosok, kecskék, kecskebakok, ürük és birkák után darabonként 08 fillért, bárányok 14 kilogrammig, gödölyék és m.daczok után darabonként 05 fillért; süldősertések után 6 kilogrammtól 20 kilogrammig darabonként 16 fillért; sertések után 20 kilogrammon felül darabonként 31 fillért ; friss hús, a vágott marhának fogyasztásra alkalmas egyes darabja, besózott-, füstölt és páczolt hús, szalámi s egyéb kolbászok, szelencze-hus és szalonna u'án 100 kilogrammonként 47 fillért; a szeszfogyasztási adópótlék tétele az olyan égetett szeszes italok és folyadékok után, a melyeknek alkoholtartalma a közönséges százfoku szeszmérővel közvetlenül megállapítható, hektoliter fokonként 10 fillérben, az olyan égetett szeszes fialok és folyadékok után pedig, a melyeknek alkoholtartalma a közönséges százfoku szeszmerővel közvetlenül meg nem állapítható, literenként 8 fillérben állapittatik meg. Nem esik városi szeszfogyasztási adópótlék alá az a szesz, a mely a szeszadó-törvény értelmében az államadó alól mentes, továbbá az a szesz, a mely bor- nagykcreskedők és nagyobb terjedelmű pinczekezelést folytató bortermelők által boraikhoz, ezek szesztartalmának emelése végett vegyittelik, azon esetben azonban, ha ez utóbbiak égetett szeszes italok kimérésével vagy kis mértékben való elárnsitásával is foglalkoznának, a boraik szesztartalmának emelése czéljá- ból felhasznált szeszmennyiség után is tartoznak fizetni szeszfogyasztási adópótlékot. A fentiek szerint fizetendő városi bor-, hús- és szeszfogyasztási adópótlékok tételeit a vonatkozó állami adók tételeivel együtt az I. függelékben mellékelt árszabás tünteti fel. 6. §. A szeszadótörvény értelmében az államadó alól mentes szesz a pénzügyőri közegek ellenőrző e alatt állván, a szeszfogyasztási adópótlék szempontjából külön ellenőrzés alatt nem áll s sem beszerzése sem felhasználása a szeszfogyasztási adópótlék beszedésére és ellenőrzésére rendelt közegeknél benem jelentendő. Bornagykereskedők és bortermelők a boraik sze- szezésére szükséges szesznek szeszfogyasztási adópótlék alól mentesen leendő beszerzésére a nagykárolyi pénzügyigazgatóság engedélyét tartoznak kikérni s az eziránt benyujlandó bélyegmentes folyamodványukban a czél megjelölése mellett kitüntetni, hogy a kérdéses czélra a naptári év foly.imán előreláthatólag mily mennyiségű szeszt fognak felhasználni. A kérvényhez csatolandó a polgármester bizonyítványa, melyben a folyamodványban foglalt adatok hitelessége igazoltatik. Az engedély csak azoknak adható meg, a kiknek megbízhatósága kifogás alá nem esik és a kik a bor szeszezésére egy év lefolyása alatt legalább is 500 hectoliter fokszeszt akarnak felhasználni. A pénzügyigazgatóság az engedélyt egy-egy naptári év tartamára a szeszfogyasztási adópótlék alól mentesen beszerezhető szesz mennyiségének kitüntetése mellett Írásban adja meg s közli a féllel, valamint a A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tárczája. A bányász. Irta: Szellemy Geyza. Az emberiség művelődése a bronz-korszakkal, tehát a bányászat keletkezésével kezdődik s azóta is a czivilizáczió haladása folytonos összefüggésben van a bányászat haladásával. Europa ős lakói a kő-korszakban a kő és csont mellett a rezet is használlak ugyan, de csak csekély mértékben s az azokból készült eszközök és fegyverek nagyon tökéletlenek voltak. A bányászat tehát ezen ős korszakban nagyon kezdetleges volt s lakói ennek folytán nem voltak képesek ellenállani a rájuk tört árja r.épfajnak, mely a magával hozott bronz fegyverekkel meghódította Európát az Uraitól az Atlanti tengerig s megalapította Europa művelődését. A földmivelés, hajózás és ipar meglepő lendülete! vesznek e korszakban, az iparczikkeket művészies csin jelzi, érzékkel birnak a fény és pompa iránt s az emberi szellem magasabb szárnyalása látszik meg műveiken. (Lubock.) A bronzot, mely nagy átlagban kilencz rész rézből és egy rész ónból áll, legelőször oly vidékeken állították elő és hozták használatba, a hol ezen erezek a bányában, illetőleg a természetben megközelítőleg ugyanazon arányban találhatók, mint Európában, különösen Olaszországban. A bányász már a kő-korszakban nagy szerepet játszott s még hatalmasabban kiemelkedik a bronzkorszakban. Tirolban és Olaszországban ez időszakból maradt sírokban hatalmas bányásznép maradékai tárulnak szemeink elé. Az ős sírokban a bányászokat szerszámaikkal temették el, bronz és arany lemezekből készült széles övékkel, miket valamikor derékon és válla ikon hordottak. Nálunk 11 lóba, Láposbánya és Misztbánya völgyeiben kellene keresni ilyen történelmi idő előtti emlékeket. Csakhogy ezen völgyekben századok óta romban h> ver a bányászat s igy az emlékek legnagyobb része elenyészhetett. Pedig itten a bányászat ősrégi s már a talárok betörése előtt virágzott s akkoriban pénzverője volt és oly ősi központot képezett, a honnan a bányászat távolabbi vidékekre is biztosan előnyomulhatott. Azonban a bányászat alkotásai a bronz-korszakban minden dicsősége mellett is csekélyek voltak, mert szerszámaik nem voltak alkalmasak a kemény szikla átfúrására, a mihez vas kell. A vasnak előállítása azonban nagyon nehéz volt, mert ez a fém csak a legritkább esetben található termés állapotban a természetben s még akkor sem használható; mert az alkalmazásban levő mindenféle vasnemü nem tiszta elem, hanem a vasnak szénnel való vegyülele grafit vagy gyémánt alakban. A bambus hazája a vas előállításának a hazája is. Kétezer évvel időszámításunk előtt a régi Egypto- miak Assiria és Babel ős lakói már vas fegyverekkel birlak. A görögök a trójai háború alkalmával már szintén ismerték a vasat és a rómaiaknak Elbán és Noricumban virágzó vastelepeik voltak. Innét jött a vasgyártás Styriába a régi Pannónia és Csehországon keresztül Szászországba, Thyringiába és a Harzon keresztül Spanyolországba, innen pedig Németalföldre, Angol és Svédországba. A vasnak feltalálása rohamosan emelte a bányászatot. A régi bányász csodákat művelt az ő egyszerű szerszámával : az ék és kalapácsosai, ezeket dicsősége jeléül felvette czimerébe s azt a mostani bányász is büszkeséggel viseli. Nagybánya és környékének akkori bányász története nagy mértékben meg van örökítve hegyeinkben, bányászkézzel a szilárd kőzetben. A végtelen kiterjedésű régi fejtések és evések, melyek vésett munkával eszközöltettek, nemkülönben a vasékkel hajtott és 2000 méter hosszú veresvizi Sarlós-boldogasszony altáró. az ezer méter hosszú kereszthegyi Anna altáró és a vésett püspökeiről nevezetes Salvator-táró mind ez idő dicső maradványai De szomorú idő következett ezzel a szegény bányászra. A rómaiak által hadi fogságba ejtett german és szláv népek bányászai, noint rabszolgák dolgoztak az akkor ismert világ összes bányáiban és Így Erdélyben és vidékünkön is. Meztelenül, korbácscsal sanyargatva, súlyos munkát végeztek a föld alatt s egyszer leszállva a föld alá, nem jöttek fel a nap-
