Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-02-04 / 5. szám
Nagybánya, 1900 Február 4, 5. szám. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 0wrBi3-JE]i_,Eisrxis: :m:ixtxdeixt v^sAeistap. Előfizetési árak: Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20 fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 245-ik szám alá — küldendők. V Nyilttér soronként 20 fill. Még egyszer a mait év statisztikája. Lapunk legutóbbi számában, minden kisérő megjegyzés nélkül közöltük a helybeli állami anyakönyvvezető hivatalos kimutatását az 1899. év népmozgalmi eredményeiről. Mig egyrészről köszönetünknek kell kifejezést adnunk a fáradhatatlan anyakönyvvezetővel Virág Lajossal szemben, hogy ezen kimerítő adatokat oly gyorsan és készségesen lapunk rendelkezésére bocsátotta, másrészről lehetetlen némely tanulságokat le nem vonnunk a száraz numerusokból. Mindenek előtt konstatáljuk azt, hogy a lelkészi hivatalok anyakönyvei az államiakkal nem egyeznek. A rám. kath. egyházban lelkészi kimutatás szerint született 67 fi, 66 nő = 133. Állami szerint 70 fi, 71 nő = 141. Meghalt 65 fi, 39 nő = 104, állami szerint 65 fi, 45 nő = 110. Szaporodás az egyház szerint 29, állami szerint 31. A gör. kath. egyházbau született 76 fi, 54 nő = 130, állami anyakönyv szerint 87 fi, 70 nő = 157. Meghalt 58 fi, 55 nő = 113, állami szerint 68 fi, 68 nő = 136, Szaporodás az egyház szerint 17, állami szerint 21. Az ev. ref. egyházban született 21 fi, 23 nő — 44, állami anyakönyv szerint 20 fi, 25 nő = 45. Meghalt 25 fi, 17 nő = 42, állami szerint 24 fi, 17 nő = 41. Szaporodás az egyház szerint 2, áll. szerint 4. Az ág ev. egyházban született 5 fi, 5 nő =10, állami anyakönyv szerint 3 nő, 2 fi == 5. Meghalt 6 fi, áll anyakönyv szerint 2 fi. Szaporodás az egyház szerint 4, az állami szerint 3. Az izraelitáknál, mivel a rabbinus nem ér reá anykönyvet vezeíni, itt összehasonlításról nem lehet szó. Láthatjuk ezekből, hogy az állami anyakönyvek adatai egyik egyházéval sem egyeznek meg.Lehetnek ennek az egyházak azokai, de nincs kizárva az sem, hogy az állami anyakönyből is kimarad valami, vagy a felek bemondása alapján bejegyeztetik oda olyan, a mi esetleg a valóságnak meg nem felel. Pl. sok meg sem tudja helyesen mondani a vallását, az áll. anyakönyvvezető előtt, mig ellenben a lelkész ismeri őt. Nem minden okmányok alapján jegyeztetik be az anyakönyvbe, igy pl. a születés csak bemondás alapján. Helyes lett volna az államtól, ha a születéseknél is bekivánja a szülőktől a régi házassági bizonyítványokat, a törvényesség a vallás igazolását stb. Másodszor konstatáljuk azt, hogy Nagybányán a halálesetek száma igen nagy. 386 születéssel szemben 302 haláleset áll. 10,000 lakosra számítva 30 perczent. pro mill. Ezt helyes egészségügyi intézkedésekkel s a nyomor enyhítésével tetemesen lejebb lehetne szállítani. Hogy ez nem természetes állapot, kitetszik abból, hogy a gyermek-halandóság igen nagy. 125 gyermek halt el l-től 5 évig 1899. folyamán. 125 uj kis sir, melyben a csirájában elfojtott élet porlad. A halottaknak fele gyermek s a szülötteknek egyharmadát teszi ki az elhalt apró gyermekek száma. Pedig az elmúlt évben járvány nem is uralkodott, hátha még ez is tizedelte volna a kicsinyeket. Itt nagy a szülők gondatlansága. A szegény ember odahaza hagyja, becsukja gyermekeit. Nem esznek sokszor egész nap, fütetlen, hideg szobábin dideregnek s ha megbetegesz- nek orvosi nem hivat, mert van eiég gyerek »nem is olyan nagy baj, ha l—2 a föld alá kerül.« Ismerek bányászt, a ki 10 gyermekből csak 2-őt tudott ilyen rendszer mellett fölnevelni, mind 5 éves koruk előtt haltak el. Szomorú dolog ez, a nyomor enyhítésével, menh izakkal, kisdedóvódákkal lehetne rajta szegiteni úgy a hogy. Nagy a tüdőbajokban elhallak száma is. Összesen 79. Ezek legnagyobrésze tüdőgümő- kórban halt el, ebben a ragályos betegségben, mely pestisnél, koleránál, tífusznál jobban pusztít az emberek között. Újabban e részben az állam sokat igyekszik tenni, de a városok még lassan czammognak a haladás terén. Évről-évre 70—80 ember hal el Nagybányán tüdőbetegségben. Ezt a számot is lehetne apasztani helyes közegészségügyi intézkedésekkel. Kuriózumként m&gemliljük, hogy a legtöbb haláleset januárban volt 35 s a legkevesebb februárban 18. Legtöbb születés májusban 43, legkevesebb születés áprilisban 25. Legtöbb házasság köttetett júliusban 18, legkevesebb márcziusban és szeptemberben 4—4. Az idők jele, hogy a törvénytelen gyermekek száma évről-évre szaporodik s 1899-ben már 47 volt. Az erkölcsök lazulnak, pedig a társadalom az ily törvénytelen gyermekekkel szemben még mindig szigorúan ítél s egész életükön át érezteti velők, szüleik hibáját s ezeknél a törvénytelen gyermekeknél nyilik tág mezeje az u. n. angyalcsinálók aljas üzelmeinek. 1899-ben 19-el kevesebb született mint 1898-ban s 12-vel több halt el, mint az azelőtti évben. Az elmúlt év tehát a népmozgalmi statisztika alapján, jónak éppen nem modható. Útmutatás a cserebogarak irtására. A cserebogár és lárvája, a mely utóbbit a magyar nép pajor, czimasz vagy pata néven ismeri, egyaránt kártékony a mező- és szőlősgazdára s az erdészre is épen úgy, mint a kertészre. Minthogy gedig e bogár megjelenése országos csapás számba megy, az ellene való védekezésnek általánosnak kell lennie s a mezőrendőrségröl szóló 1894. évi XII. 1. ez. 50. §. tényleg el is rendeli, hogy »a cserebogarak tömeges megjelenésük alkalmával megfelelő módon pusztitandók». Minthogy a cserebogár kifejlődéséhez hazánkban — a magas fekvésű, hegyes fölvidéket kivéve — három év (36 hónap) szükséges, azért nálunk a cserebogár csak minden harmadik évben szokott nagy tömegben megjelenni, még pedig egyes helyi eltéréseket nem tekintve (amikor e bogár egy évvel elébb vagy egy évvel utóbb rajzik) rendszerint azokban az években, a melyek 3-mal maradék nélkül oszhatók: igy cserebogaras év volt 1896 s 1899 legközelebb 1902, 1905 stb. Ehhez képest a bogár irtására is csakminden harmadik esztendőben kerül a sor. A cserebogarak irtásának legczélszerűbb módja a cserebogarak összeszedése és elpusztítás a. A szedést mindjárt a bogarak első megjelenésekor kell megkezdeni, hogy elpusztítsuk azokat, még mielőtt petéiket lerakták volna. Minthogy napos időben és estefelé a bogarak élénken repkednek, legjobb a cserebogarakat reggel, vagy borús időben nappal is gyűjteni, a midőn a bogarak meg vannak gémberedve vagy halált színlelve, a fákról könnyen lerázhatok. Szedéskor nagy gond fordítandó a magányosan álló, vagy az ültetvények szélén levő fákra, a melyeket e bogár különösen föl szeret keresni. A „NAGYBÁNYA ES VIDÉKÉ" tárczája. Téli kirándulás. Jól beburkolózva prémes bundáinkba, minden tőlünk telhető módon biztosítva magunkat a hideg ellen, szánra ültünk, hogy egy kissé a városon kívül körülnézzünk. Pedig igazán nem is tudom, mi élvezet van abban, ha a szán repül velünk, a csípős szelet még csipősebbé téve, alig merjük a szánkat kinyitni és csak a szemünk élvez. Az igaz, hogy nem az én gondolatom volt a szánkázás, mint inkább a kis lányomé, de ha megkérdezném, mi élvezetest talá1 benne, aligha kapnék feleletet. Bizonyosan tudom, hogy én nem találtam volna fel sem a szánkót, sem a szánkázást. Hanem ha már benne vagyunk, iparkodjunk élvezni, már ki hogy; a szánkat úgy se tanácsos kinyitni, nem mintha sült galamb akarna belerepülni, mint inkább hogy kirepül belőlünk az a kis meleg, ami még bennünk van. Tehát nyissuk ki a szemünket, hadd lássuk, annak akad-e látni és nézni valója. Mert a kettő, látni és nézni, nem mindegy. Sokat lát az ember, a mit különben nem nézne meg és sok van, amit a látás után még meg is nézünk. Utunkban is akadt látni és nézni való bőven, miuthogy az mindig akad, akár az emberek között, akár pedig uttalan és lakatlan pusztákon járunk. Ha az ember látni akar, hát lát is, valamint ha láttatni akar, hát az is sikerül legtöbbször. Ne gyanúsítsanak kérem, én nem tartozom az utóbbiak, hanem az előbbiek közé. Szeretek látni és látok sokszor ott is, ahol — semmi sincs és az a legmulatságosabb, benne, hogy én tudom azt és nem változtathatok rajta. Itt az akaraterő kárba vész, ez a határ, amit át nem léphet, amit a vérmérséklet a természet elébe szab. De beszéljünk a szánkázásról. Tehát elindultunk. A nyilt ulczán egy pár suhancz iparkodik utolérni, érdekes verseny folyik, mind a kettő czipőt szorongat a hóna alatt Nyilvánvaló, hogy a lábbeliművészet legmagasabb tökélyre vitelének tanulása az életczéljuk, mondjuk, hogy suszter-inasok, de most minden más czélt félretéve, csak azon iparkodnak, hogy a szánunkat utolérjék. Egy darabig együtt haladtak, mig aztán az egyiknek kihull a czipő a hóna alól és mig azt felveszi, a másik időt nyer s pár másodpercz alatt a szán hátuljába kapaszkodva, mutat hosszú orrot a vesztesnek. De ez a dicsősége sem tart soká, mert egy fordulónál a szán egy kicsit erősebben megsiklik és a győztes egyensúlyt vesztve, a hóban hemperegve marad el. így jár az életben is sok, aki a nem neki való helyzetbe beleerőszakolja énjét és egyszer csak azon veszi észre magát, hogy véletlenül elmarad. Nem, dehogy is véletlenül, hanem az előzmények következésekép. Hisz a suszter-inas sem véletlenül maradt el a szántól, hanem mert nem számított a szökkenésre, váratlanul találta és ledobta az illetéktelen helyről. E gondolatok közben kiértünk a városból. Egy szegény öreg anyóka rőzsét czipel a hátán; úgy ki van fáradva szegény, hogy ha magam ülnék a szánon, rögtön leszállnék és felültetném őt is és visszafordulnék vele. Nagyon bánt a lelkiismeret, ha szegényt látok, hogy miért nincs annak legalább annyija, mint nekem. Mindig csodálkozom az olyan embereken, akik részvétlen tudnak elhaladni szerencsétiem embertársaik mellett. Pedig hál az is természetes; ha mindenki olyan skrupulozus lenne a lelkiismereti dologbau mint én, a legféktelenebb anarchia lenne a világon. Mert az bizonyos, hogy ha nem lenne nekem megkötve a kezem, mindent megosztanák másokkal; mert azt hiszem, hogy semmi alapja sincs annak, hogy némely ember előjogokat élvezzen ott, ahol mások szükséget látnak. Pedig valószínű, hogy jobb úgy, amint van, mint ahogy lehetne az én képzeletem szerint. Egy kis lányka vezeti a nálánál még kisebbet befele a városba, a nagyobb alig van kilencz éves, a kisebb még annyi sem. Piczi rongyos bocskorkájuk alatt csikorog a hó. Térjünk már talán vissza, aztán szedjük föl azt a két cseppséget, ültessük a lábunk elé, hogy jó melegbe legyenek, hadd emlegessék meg a szánkázást. Úgy is lett, azaz csak félig lett úgy, tudniillik mi megfordultunk, de a két gyerek nem akart felülni. A
