Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-09-02 / 36. szám
NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE (5) 36. szám. ellenállt oly kalandos vállalatoknak, melyek az osztrák iparra igen kevés hasznot, de a monarchiára annál súlyosabb áldozatokat hoztak volna. (Úgy van!) A magyar politikai felfogás ezen diadalai mellett hidegen hagyhatnak bennünket azok az apró tü- szurások, melyekkel érzékenységünket még fővárosunk nevében is ingerelni kísérlik. Magyarország ma már sokkal magasabban áll a világbecsülésében, semhogy ily kicsinységek a magyar közvéleményt idegessé tehetnék és arra vezethetnék, hogy midőn gazdasági viszonyainkat Ausztriával szemben rendezzük, akkor az ország nagy érdekei mellett bármi más mellékes tekintetekre is hallgassunk. S ha netalán egy pillanatra mégis elhagyna hidegvérünk, jusson eszünkbe egy kis történet a régi Ausztria idejéből. Az első franczia köztársaság már évek óta folytatott háborút Ausztriával, amely azonban mindamellett tetszelgett abban, hogy hivatalosan nem ismerte el a franczia köztársaságot A franczia fegyverek újabb nagy diadala után, mikor Campo- formióban béketárgyalások indultak meg, az osztrák kiküldött, mint első pontot, felajánlotta a franczia köztársaság hivatalos elismerését. Napoleon azonban egyszerűen kitörölte ezt a pontot, mint fölöslegest és olyant, amelyre semmi súlyt nem fektet: a franczia köztársaság nem szorult arra, hogy bár;-: is elismerje. (Éljen.) Minél szomorúbbak és ziláltabbak a viszonyok Ausztriában, annál nagyobb érdekünk vigyázni arra, hogy a magyar politikai közélet megőrizze és meg- izmositsa azokat az erényeket, amelyeknek hagyományos tisztelete erőnk legfőbb alapját alkotja. Aki a magyar közéletet csak kivülrő1, vagy épen zajos korteskedésekböl ismeri, igen könnyen elfeledi azt, hogy a magyar politikát mindig nagy eszmék vezették. A mérsékelt szabadelvű haladás, a történelmi alapokon nyugvó fejlődés, minden osztály,' felekezet, nemzetiség társadalmi helyzetének és alkotmányos jogainak őszinte megbecsülése, de a magyar állam nemzeti jellegének kidomboritása: ez az az alap, melyen történelmünknek sokszor fényes, sokszor szerencsétlen, de mindig dicső folyama egy ezredévből a másikba vezetett. (Éljen!) A magyar nemzetben ezenkívül mindig megvolt az a józan politikai érzet, hogy itt a hármas bérezek terében, a világtörténelemnek ezen izzó, vulkánikus talaján, csak egy nagy és erős párt tarthatja kezében az uralmat és vezetheti sikerrel az ország ügyeit. Ezért látjuk azt a sajátságos jelenséget, hogy a midőn egy régibb kormánypárt meggyöngül és összetörik, a helyébe lépő uj párt rendszerint számbelileg is jóval meghaladja a régit. így volt ez 1875-ben a fúzió után, igy volt ez 1899-ben a dissidens politika győzelme után. És látjuk nem egyszer azt, hogy egyesek és egész közönségek, melyeket erős politikai ellentétek választanak el a kormánypárttól, egész odaadással támogatják a vezető párt férfiát, ha egy közös ellenfél diadalát kell megakadályozni, vagy ha az illető személyes bizalmo- kat meg tudja nyerni, ami, szabadjon ezt mély köszönettel és némi elégültséggel is mondanom, az ilyen képviselőre nézve a politikai küzdelem egyik legszebb jutalma. Vannak, akik a mi parlamentáris életünket külföldi sablonok szerint megítélve, panaszkodnak afelett, hogy nálunk nincs parlamenti változandóság, a hol ellentétes pártok egymást a kormányban felváltanák, Pedig ennek igen egyszerű magyarázata van. Nálunk az ország nagy többsége meglehetősen egyformán gondolkozik a politikai czélok felöl, ami nemzetközi helyzetünk és nemzetiségi viszonyaink mellett alig is lehet máskép. Az tehát, hogy itt ellentétes politikai czélokat követő pártok váltsák föl egymást, egyenesen ki van zárva. Ámde erre az, aki ismét csak külföldi sablonok után ítél, azt fogja mondani, hogy a pártok váltakozása a parlamenti életben az egyedüli óvszer az ellen, hogy a kormányon levő párt a nemzeti közérziilettöl el ne idegenedjék, hogy a pártérdek ne kerüljön a közérdek fölé s hogy a kormányzatban is érvényesüljön a politikai kötelességek ama szigorúbb felfogása, melyet a nemzet színe előtt folytatott ellenzéki kritika magával hoz; szóval lesz olyan, ki elengedhetetlennek tartja, hogy a vezető párt helylyel-közzel megujhodjék a nemzeti élet friss vérével és uj gondolataival. Hát én megengedem, hogy ez mind kívánatos, de aki azt hiszi, hogy ez a mi mai parlamenti életünk mellett nem történnék meg, az mégis csalódik. Akik a mi parlamentünknek szemére szokták vetni, hogy abban még egy kormány sem bukott azért, mert nem volt többsége, az tévesen - felállított vád. Mert ez a tény más oldalról tekintve azt mondja, hogy a mi parlamentünkben kényes nagy pillanatokban nem a számszerinti többség határoz, és az ellenzékek nem győzik le ellenfeleiket közvetlenül, mint más parlamentekben, hanem, ha a többség meggyengül, amint meggyöngült az egykori Deák-párt 25 évvel ezelőtt és meggyöngült a vezető-párt a közelmúltban, akkor beáll az a pillanat, midőn a régi párt uj elemekkel felfrissülve, megujhodott erővel veszi föl a munkát ott, ahol azt a régi párt abbanhagyni kénytelen volt. Mindez csak azt mutatja, hogy a mi parlamentünk sokkal érzékenyebb a körűié hullámzó nagy áramlatok iránt, mint első tekintetre gondolnék. Szóval, a mi parlamentünk a legnagyobb mértékben a kompromisz- szumok eredménye. Merev egyoldalúság a mi vezető- pártjainknak nem ad erőt. Ellenkezőleg a rideg párturalom és intranzigens irány egyenesen vésztőkét okozza. A tanulságot ebből levonni nem nehéz és ez az, hogy a mai, különböző elemekből össze alkotott párt csak akkor lehet erős, ha különböző részei teljesen össze tudnak egymással olvadni. Minden versengés, minden oly törekvés, mely annak egyik vagy másik részét a többi fölé akarja emelni, csak megakasztja az összeolvadás folyamatát és előbb-utóbb az ellen fordul, ki az egyetértést megbontja. Minden szervezetnek megvannak a maga szabályai és törvényei, amelyek az ö lényéből folynak, és amelyek kimaradhatat- lanul megboszulják magukat azon, ki ellenók vét. (Úgy van!) És egy erős, egységes, nagy pártra ma nagyobb szükség van, mint valaha. A monarchia külügyi helyzete oly kedvező, minő még a kiegyezés óta sem volt soha. Az európai nagyhatalmak vetélkedése mindinkább elvonul ami közvetlen l.ö••.•:üukböl messze távolba. Afrika és Ázsia uj mezÖRc. tarnak föl e terjeszkedési vágynak, aminek következte-e > régi barátságok omlanak össze és régi gyülölségek olvadnak föl, amint azt jellemzően mutatja az agitáczió, mely ma Németországban az iránt indult meg, hogy a franczia érzékenység kímélése érdekéből ne ünnepeljék meg többé a sedáni győzelmet. Az a mohóság és kapzsiság, mely ma a legtöbb urópai nagyhatalmat elfogta, sőt már Észak-Amerikára is kiterjedt, beláthatatlan érdekösszeütközéseket fog teremteni, a miből senki sem fog annyit nyerni, mint a monarchia, melynek, mint érdektelen félnek, mindenki barátságát és rokonszenvét fogja keresni. Addig, amíg legalább Budapesten van egy erős kormány, a monarchiának megmarad a maga tekintélye, melyet bármikor érvényesíthet, ha érdekei úgy kívánják, de ha nemcsak Bécsben uralkodik fejetlenség, hanem nálunk is egy gyönge kormány és egy önmagával meghasonlott parlament korszaka köszöntene be, akkor a monarchia teljesen képtelen volna kedvező helyzetét kihasználni. (Úgy van, helyes!) 1900. szeptember 2. De erős kormányra és munkaképes parlamentre van szükségünk mindazon ügyek szempontjából is, melyeket Ausztriával közösen vagy legalább egyetértőleg kell intéznünk. Az ottani politikai ziláltság mellett, fajdalom, nagyon is megvan arra a hajlandóság, hogy az egyes pártok a gazdasági téren és pedig a mi rovásunkra keressenek kárpótlást. Ezt megakadályozni csak erős, öntudatos és egységes párt képes. De végre szükségünk van egy erős pártra a nagy belügyi kérdések szempontjából is. A szenvedélyes pártharezok és az osztrák zavarok háttérbe szoríthatták egy időre a nagy belügyi alkotásokat, de a szükség, alkotmányunkat igazi népies irányban kiépíteni, mind kiméletlenebbül kopogtat ajtainkon. Amidőn a nemzetiségi és főleg felekezeti harezosok újból föl akarnak támadni, lehetetlen lesz a közigazgatás államosítását tovább halogatni. A nagy gazdasági átalakulás mellett, midőn az alsóbb osztályok eddig kevébbé védett érdeke mindinkább előtérbe kerül, ugyancsak mindinkább halaszthatatlan lesz az egyenes adók reformja, hogy egyenletesebbé és könynyebbé tegyük azt a terhet, melyet államháztartásunk rendezése érdekében a fogyasztási adókban főleg az alsóbb osztályokra róttunk. Minél előbbre haladunk az általános műveltség mezején, annál kétségtelenebbé válik, hogy a nagy magyar Alföld legalsóbb és legszámosabb néposztálya nehéz válsággal küzd. Az a nagy népréteg, mely ennek az államnak nemzeti jellegét adja, az a nagy néposztály, mely eddig fölöslegével az államnak nemcsak számbeli erejét, de magyar nemzeti színezetét is folyton emelte, kezd meggyengülni. Itt gyors és átfogó segítségre van szükség, mert minden pereznyi késedelem nagyon keservesen megboszulhatja magát. A gazdasági termelés két főága, a mezőgazdaság közt egyrészt s az ipar és kereskedelem közt másrészt mindinkább szaporodnak az érdekek összeütközései. Az ipart és kereskedelmet fejleszteni és emellett a mezőgazdaság érdekeit is előmozdítani nemcsak mindig sürgősebb, de egyszersmind mindig kényesebb feladattá válik. A felekezeíek közt a mesterségesen felzaklatott féltékenységet lecsillapítani és közöttök a békét és egyetértést megizmositani hasonlóképen mindig nehezebb és mellözhetetlenebb lesz. (Helyes, éljen!) Mindezen nagy és szép, de egyszersmind nehéz és sok veszedelemmel fenyegető feladatokat csak egy egységes nagy párt oldhatja meg. S ha meggondoljuk, hogy a jelen országgyűlés mandátuma lejártához közeleg és legkésőbb egy év múlva a választások fognak a képviselőház uj alakulása felett dönteni, akkor kétszeresen kell óhajtanunk, hogy ebben a nagy pártban minden ellentét elsimuljon és összhangzó egységbe olvadjon, mert csak egy ily párt léphet öntudatosan a választók elé, csak egy ily párt nyerheti meg a választók bizalmát, amire a jövőben nagyobb szükség lesz, mint bármikor eddig. íme, uraim, mennyi nagy érdek fűződik a szabadelvű j árt egységéhez és összetartásához és azért erős hitem és meggyőződésem, hogy a szabadelvüpárt vezetó-férfiai nagy erkölcsi felelősségök öntudatában híven és lelkiismeretesen végre fogják hajtani azt, amre az uj pártalakulásnál minden részről nem kis áildozatok árán vállalkoztak. Bármit mondanak is a szabadelvüpárt ellenségei, a párt bölcs és tapintatos vezérének szerencsés vezetése mellett egységesen fog annak idején a választók itélöszéke előtt megjelenni és bizonynyal csak megerősödve fog abból a közös erővel, vállvetett munkával folytatott választási harczból kikerülni. És ebben látom én a jövő nagy feladatai szerencsés megoldásának legnagyobb biztosítékát. (Hosz- szan tartó zajos éljenzés.) azért, ha modelt ül, mégis csak jó lesz, ha becsukja a száját.) Olt amaz a másik teljesen elvonul a többitől, rettentőn drámainak látszik a hangulata. Vagy igen, a korrigáláskor azt mondta neki a Mester, hogy nem rajzolja meg a csontokat. Semmi anatómiai érzéke nincs ! Ez hangzik még ma is a fülében, ezer varia- czióban és véges-végig gondol az egész élete során, össze rajzolt koponyákon. Eszébe jut, mikor messzi hazájában mindegyre azzal vádolták, hogy azért van a sok halál-eset a famíliában, mert Ő egyebet sem teszen, mint naphosszant koponyákat rajzol, hol fehér, hol fekete alapra. Borzadt a padlásra menni a ház-nép, a melyiknek egyik sarkában halommal áltak a ko- ponya-skitzek. Nagyot sóhajt! s keserűen gondol tovább arra az örökségre, a melyikből kitagadta volt Nagynénje; mivel megtudta, hogy egész nap koponyákat és csontokat preparál s a szekrénye félig »haláüejekkel« van telirakva. Azután tovább arra a sok fagyos téli napra, mikor ott az internátus természetrajz-termében rajzolta, minden kigondolható oldalról azt, a sárgadróttal összeállított skeletet; bele merült tanulmányozásába napestig, ott érte bizony a holdvilág — félig megfagyott körmökkel — de hányszor. Hát még az a kirándulás, oda az uj telephez, a hol találtak vagy egy szekér csontot s koponyát; s ott a társaságnak a földön, mint rakta össze egy-ketAz ezredéves kiállítás orvosi juryje a tőre, a lambda és nyilvarratu falcsontoktól kezdve le egész a láb-ujj percekig az egész »embert.« Kijelentve — a doktor és tanár urak bámulatára — hogy négy csont hiányzik még: A fej-gyám a hetedik nyak, a hatodik háti csigolya s a 12-ik borda. Eszébe jutott az is, hogy vallatta egyszer két hiú hölgy azon, hogy mit nézett rajtuk ma, vagy egy egész órán át, ott a zenénél ? S ő együgyüen, mint vallotta be: néztem, hogy a te felső álcsontod a mennyivel szélesebb, az övé annyival kurtább; neki a járom-ive túl fejlett, neked pedig a halánték-pikkely melletti »ik« csontod áll kissé killebb a »szép« rovására. Ö, aki úgy beszél: megütöttem a karom »sing- kapóját« (nem festhetek.) Az álvánv mellett rendesen elfárad a bokám köb, ik és sajka csontja, (ha nem kedvem szerinti a model). Fáj a szegy-csontom’ kard nyujtványa, már any- nyit köhögtem, (hogy nézzen erre!) Igen, nézzünk mi is tovább hagyjuk Őt a csontjaival. De ni, ez is szomorkodik. Hogyne, a legutóbbi korektúrakor neki meg azt vetette szemére a Mester, hogy nem tud természett után rajzolni! Pedig egész életében nem tett mást. Fejből is megrajzolta volt már minden ismerősét ; nevető, siró, hangulatban ; karrikaturázva, idealizálva. Megrajzolt egy regiment katonatisztet, egy zárda apáczát. Az intézet összes növendékét, minden kigondolható pózban. Hogy vonulnak most is előtte végig, azok az üde gyerek-arezok; szinte mosolyog rájuk. És most, most jönnek a marezona arczu kemény bakák. Mikor azon a téli délelőttön ott járt közöttük. Újra hallja a vigyázz! jobbra nézz ! balra nézz ! harsogását. Látja a jóképű ezredest, aki mosolyogva gyönyörködik az ő model-kémszemléjén s hamiskásan les, vállán keresztül a noteszébe, hogy mily rendnek jegyezte fel már a nevét, a »jó pofát« vágni, igyekező ficzkók közül. Hát az a sok-sok öreg koldus, a kikkel annyit, de annyit kínlódott! Istenem ! és ez mind hiába, Ő ma sem tud rajzolni! Te édes (és sokszor keserű) közönség ! eltudod-e képzelni, mit kell tanulni, tudni, szenvedni és fáradni, egy szegény festőnek!? Hogy kell, folyton . leikével dolgoznia, a leikével látni; mint semmi más életpályásnak . . . Hogy égeti ő — alkotásaiért — egyaránt, mindig; azt a legdrágább világosságát, az életét, a lelkét. Eltudjátok-é képzelni, hogy az a kopott, festé- kes mondúr, sokszor milyen agyon fényesített, agyon finomított lelket takar? Érzitek-é ! ? Látjátok-é 1 ? Ennyi mély sóhajtás után idegesen kell fel helyFerencz József keseriiviznek valamennyi hasonnemü viz között, egyedül ítélte a nagy Milleniumi- Érmet, továbbá egyedül tiszteltetett meg 0 Felsége által egy legmagasabb kitüntetéssel, A Ferenncz József keserüvizböl, mint rendszeres adag, egy boros pohárral reggel éhgyomorra véve elégséges Nagybani raktár: Harácsek Vilmos utódai czégnél Nagybányán.
