Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-16 / 16. szám
(2) 16. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE. 1899. Április 16. Szieber Ede főigazgató jubileuma. Tizenöt középiskola képviseletében mintegy másfél száz tanár gyűlt össze e hó 9-én a nyolcz megyére kiterjedő kassai tankerületből Kassán Szieber Ede kir. tanácsos, tankerületi kir. főigazgató üdvözlésére, abból az alkalomból, hogy a köztiszteletben és közszeretetben álló főigazgató tanügyi pályájának 40-ik esztendejét betöltötte. Negyven év, már magában véve is szép idő, átlagos számítás szerint egy egész emberélet; hátha még valaki ezt a hossza időt folytonos, testet, lelket emésztő munkában, az ifjúság erkölcsi és szellemi kiképzésének nemes, de fáradságos munkájában tölti. Korántsem akarjuk más pályájának érdemeit kicsinyelni, de annyit minden részlehajlás, minden nagyítás nélkül mondhatunk, hogy a magyar faj megerősödése, a tiszta hazaszeretet folytonos ébrentartása érdekében egy pályán sem lehet annyit tenni, annyit áldozni, mint azon a pályán, melynek örömeit és terheit, rózsáit és töviseit a jubiláns főigazgató immár negyven éve élvezi. És hogy ő ennek a pályának minden előnyét, hosszú hivataloskodásának minden perczét felhasználta, hogy hazájának hasznos szolgálatokat tegyen, ez iránt semmi kétségük nem lehet azoknak, kik őt ismerik. Hisz ő még ma is, midőn tisztes fején már a tél hava fehérük, ifjú hévvel, ernyedetlen lelkesedéssel teljesiti nehéz állása kötelességeit, ugv hogy példája még ma is buzdít; lelkesít, milyen tevékenységet fejthetett ki tehát akkor, midőn az élet terhei mellett nem volt kénytelen még az évek súlyát is érezni! ? A tankerület tanárai összejöttek Felső-Magyar- ország metropolisában, hogy megünnepeljék őt. Elmondhatjuk, hogy ez az ünnep, nem a rideg formalitások, hanem a szeretet ünnepe volt. Az egybesereg- lett tanárokon meglátszott, hogy őket nem a puszta udvariasság vagy épen a hideg kötelességteljesités, hanem a főigazgató személye iránt való igaz tisztelet és ragaszkodás vezette a tankerület székhelyére, hogy az igazi érdem előtt meghajtsák az elismerés lobogóját. Maga az ünnepély Vasárnap d. e 10 órakor hálaadó istentisztelettel vette kezdetét, melyet a premontreiek templomában a kassai kir. kath. főgymna- sium igazgatója tartott s melyen a tankerület tanártestületein kívül jelen volt Kassa város egész intelligens közönsége, élén Bubics Zsigmond püspökkel és Péchujfalusi Péchy Zsigmond főispánnal. A istentisztelet után a közönség a kir. kath. főgymnasium dísztermébe vonult, hol egyszerű ünnepélyesség mellett, de igazi bensőséggel folyt le az ünnepély első része. A zsúfolásig megtöltött terembe küldöttség vezette be a főigazgatót, kit a tanárok és igazgatók nevében Hó- doly László ez. főigazgató remek beszéddel üdvözölt. Beszéde végén átadta neki a tanárok ajándékát, egy művészi kötésű és vörös bársony-tokba zárt díszes emlékalbumot, melybe már előzőleg a tankerület ösz- szes tanárai beírták nevüket. A magas szárnyalásu és sok megkapó részlettel bővelkedő beszédre az ünnepelt főigazgató a tőle megszokott ékesszólással válaszolt s válaszának minden passzusa mély hatást gyakorolt a jelenlevőkre. Elmondotta, hogy közoktatás- ügyünk az alatt a negyven év alatt, melyet ő a tanári pályán eltöltöltt, sokat változott, sokat emelkedett s ebben az emelkedésben legörvendetesebb az, hogy első sorban nemzetivé lesz. Boldognak érzi magát, hogy ott lehetett ennek a nemzeties irányban életre kelt s fokozatosan fejlődő oly fontos ügynek alapvető munkásai között, hogy egy sorban dolgozhatott azokkal, kik mindenkor legszentebb kötelességüknek tartották a hamisítatlan, szeplőtelenül tiszta hazaszeretet tüzét ápolgatni a haza reményeinek szivében. A tanárok ajándékát, az emlékalbumot a szeretet könyvének nevezte s örömmel jelentette ki, hogy mint ilyent fogja azt e szép nap kedves emlékéül megőrizni egész életén keresztül. Zugó éljenzés és taps követte a főigazgató lelkes szavait, mely csak akkor ért véget, mikor az ünnepelt a teremből eltávozott. — Micsoda nagysád ? förmedt rá a visszatérő apa, hiszen rokonok volnátok, vagy mi ? Majd meg- nagyságollak én mindjárt. Tegezni fogjátok egymást és punktum. Erzsiké, kezd meg mindjárt. •Erzsiké megkövültén bámult apjára, majd felül kerekedvén pajkos természete, az egyik szélsőségből hirtelen átcsapott a másikba. — Jer Géza, monda karját az övébe öltve — megmutatom neked (hangsúlyozva a »neked« szót) a virágaimat. — Ezt már szeretem - szólt az apa — jó rokonokhoz igy is illik. — Ezzel a fiatalok lementek a tornáczról. A fogultság, mely az ismerkedés kezdetén elfogta őket, teljesen elenyészett, amint tovább beszélgettek. Erzsiké úgy tapasztalta, hogy ennek a városi Gézának csodálatos finom lelke van, mennyire ismeri Tompa virágregéit s hogy el tud mindenféléről beszélni, szívesen elhallgatná napestig. Géza pedig csodálatos változást érzett bensejében, amint az egészséges, erőteljes falusi leánykát vezette karján. Erzsiké egész lényéből valami balzsamos melegség sugárzott felé, ami gyönyörrel tölté el, hallgatta hizelgő, csacska hangját, amint mutogatta virágait, beszélt hozzá, olykor-olykor rá függesztve tiszta, fényes fekete szemeit. így járták be a kertet karöltve, egymáshoz simulva, hallgatva a madárdalt, érezve a langyos nyári szellőt, elnézve a leáldozó nap biborfényében tánezoló szunyogsereget. ök maguk mindig kevesebbet beszéltek, utoljára egéhogy a főgymnasiumi igazgató lakásán a külömböző küldöttségek tisztelgéseit fogadja. Délután 1 órakor családias jellegű ebéd volt a főigazgató tiszteletére a Schalkház nagy termében, melyen csakis tanférfiak s kevés kivétellel csakis a tankerület tanárai vettek részt. Itt a tanárság érzelmeit Schlott Gyula eperjesi kir. kath főgymnasiumi igazgató tolmácsolta, ki klasszikus beszédében úgy tüntette föl a főigazgatót, mint a lelkes, kitartó munkában követendő példaképet, kire a magyar tanár mindig örömmel és büszkeséggel tekint. Azután egy bril- liántokkal ékesített gyűrűt adott át, szintén, mint a tanárok ajándékát s kérte a főigazgatót, hogy legyen ez a gyűrű előtte az ő munkatársai ragaszkodásának szimbóluma, melynek köveiből az igazi szeretet tün- döklik feléje. A főigazgató meghatottan mondott köszönetét e nem várt meglepetésért s kérte a tanárokat, hogy ezt a mai nap folyamán kifejezésre juttatott szeretetet őrizzék meg iránta továbbra is. Most egymásután állottak fel szólásra Málonyai István mármarosszigeti igazgató, Néyyesy László az orsz. tanáregyesület főtitkára, Imre Lorincz kir. tanácsos, nyugalmazott kir. tanfelügyelő, Géresy Kálmán debre- czeni főigazgató, .'Takács Menyhért a kassai kir. kath. főgymnasium igazgatója, Ratkovszky Pál Borsos Benő szatmári igazgatók stb. stb. és szebbnél szebb felköszöntőkben méltatták a fődirektor négy évtizedes pályájának érdemeit. Különösen megható volt a korra nézve öreg, de lélekben fiatal Imre Lőrincz felköszöntője, ki egykori tanítványát üdvözölte a jubilánsban s ki ékes szavakban érdekes reminiszczencziákat elevenített föl azokból a szomorú időkből, midőn ők — mester és tanítvány »egy iskolába jártak« s a hatalom birtokában levő idegen elemek befolyása miatt csak titokban ápolgathatták a nemzeti szellemet. Az ebéd vége felé Szántó Soma volt nagybányai, jelenleg munkácsi áll. főgymnasiumi tanár egy általa ezen alkalomra irt ódát szavalt el nagy hatással. A változatokban gazdag ünnepélynek legkiemelkedőbb pontja mindenesetre az a 300 teritékü bankett volt, mely ugyancsak a Schalk-ház nagytermében este 8 órakor vette kezdetét s melyen a tanártestületek tagjain kívül Kassa városának és Abauj-Torna vármegyének csaknem egész értelmisége megjelent. Itt az első felköszöntőt Péchy Zsigmond főispán mondotta a királyra, melyet a jelenvoltak állva hallgattak végig. Nyomban utána fölszólalt a tanárok ünnepi szónoka, Vida Aladár nagybányai állami főgymnasiumi igazgató, ki lelkes s többször zajos éljenzésekkel félbeszakított beszédben köszöntötte föl a fődirectort. Beszédjét egész terjedelmében itt közöljük : Nagyságos kir. tanácsos, kir. főigazgató Ur! Mélyen tisztelt Uraim ! Ünnepies érzés sziveinkben; ünnepies emelkedett hangulat lelkeinkben! A nagyérdemű tanár és igazgató, a tiszteletreméltó főigazgató előtt őszintén és melegen fejezték ki mai napon a tankerület középiskoláinak összes tanárai nagyrabecsülésüket és ragaszkodásukat s ezt ezen ünnepélyes pillanatban tanártársaim nevében és megbízásából újólag megismétlem, hiszen Nagy ságod igazi példányképe a tanárságnak, s valódi atyja, ki egyik legdrágább kincsét: a nevelés-tanítás sikerét egyedül biztositó szeretetet az ifjúság iránt át tudja lehelni hű munkatársaiba s velünk együtt neveli a hon arany-ifjúságát aczél-ifjusággá. A polgári erényekben kimagasló férfiú előtt pedig, ki ékes tulajdonánál, szép leikénél fogva minden igaz, magasztos és jó iránt melegen érdeklődik, Kassa sz. kir. városa hazánk alkotmányát, szabadságát korábban is hősiesen védő polgárainak derék unokái, kik oly szép számban gyűltek össze Nagyságod tiszteletére, hajtják meg ime az elismerés lobogóját, mely kitüntetéshez egy szivvel-lélekkel csatlakozik a tankerület összes tanársága. A lelkes, tántoríthatatlan hazafinak azonban nemszen elhallgattak, csak jártak-keltek a kert utjain, mint az alvajárók. — Gyerekék! Merre vagytok! szólalt meg az apa mély hangja. Erzsikében ismét felébredt a dévajság démona. — Tudsz-e futni? kérdé. — Hogyne tudnék! feleié mosolyogva Géza, hirtelen nem tudva elképzelni, miért kérdi ezt ez az eredeti kis lány. — Hát akkor érj utói, kiáltja Erzsiké s azonnal rohant előre tüskén-bokron keresztül, Géza pedig mit tehetett volna egyebet, mint követte. Utói is érte, de már csak a tornáczon, s ott találta az apa óriás alakján függve, ki szeretettel simogatá meg pihegő leánykáját. — No hát megbarátkoztatok már, te kis kengyelfutó? Igen? No ezt szeretem. Azzal mindhárman vacsorához ültek. Az apa elkérdezett mindenfélét az otthoniakról, a nagyvárosról, figyelemmel hallgatta Gézát s mérlegelte szavait. Néha elégedetten bóüntgatott magában. Jól esett észlelnie, hogy Géza a nagyvárosi tartózkodás daczára megtartotta az ifjúi kebel romlatlanságát. — Apuska, szólt Erzsiké, szabad Gézát a kapuig kisérni ? — Szabad leánykám, feleié az apa mosolyogva, aztán ilyen jó barátok fogtok-e maradni mindig? — Oh mindig! felelik mindketten bensőséggel. Lassan haladtak a kapu felé! Szivük hallhatóan dobogott. Mikor a kapuhoz értek, Géza megfogta Ercsak e kerület, de az egész ország nyújtja a hála és köszönet babérkoszorúját. És méltán! Mert Nagyságod oly időben kezdte tanférfiui mü- dését, midőn a hősi ellenállás néma türelemben nyilvánult, midőn megdöbbentő szélcsend uralkodott, midőn az általános levertség és elcsüggedés ólomsulya alatt a magyarság éltető lelke az iró, költő s a tanár volt, kik egyrészről képletesen Írva melengették a magyarság szellemét, másrészről az ókori szabad népek történeteire s más világrészek intézményeire, viszonyaira utalva élesztgették, szították a fiatal nemzedékben a hazaszeretet Vesta tüzét; mert Nagyságod fáradhatatlanul, lankadatlanul folytatta áldásos tanférfiui működését, midőn a »haza bölcse« szerint kötelességeink, föladataink közé tartozott »az egész nemzet szuny- nyadó erejét fölkelteni, uj életet adni a forgalomnak« s igy virágzásra emelni a hazát; mert Nagyságod most tisztes ősz fejjel, de fiatal lelkesedéssel — mint e kerület fenkölt szellemű tanügyi vezére, — hévvel s férfias erővel működik és buzgólkodik a nemzeti értelem lehető legnagyobb kifejtésén, mert a »legnagyobb magyarral« meg van arról lelkében győződve, hogy ez »azon nemző ok, melyből honszeretet, köziélek, polgári erény, becsületesség, bözboldogság s nemzeti dicsőség fakad.« Ezen nemes erényeinél fogva van már most is Nagyságodnak, a lelkes magyar hazafinak s tanfér- fiunak aranyemléke: a szinaranyból való közérzülés, melyen sem szerszám, sem fegyver, sem rozsda nem fog. Azt hiszem, hogy szeretett kartársaim igazi érzelmeinek adok kifejezést, midőn — poharamat emelve arra kérem a Mindenhatói, hogy ezen szinarany emléket sohse engedje elenyészni, hogy ezen aranyemléken ott díszelegjen mindig e név: Szieber Ede, a lelkes magyar hazafi és tanférfiu; hogy ezen szinaranyemlék- ben Nagyságod soká, igen soká boldogan gyönyörködhessék továbbra is hévvel s lelkesedéssel munkálva s bölcsen irányítva imádott magyar hazánk legszentebb ügyét: az ifjúságnak igazi erkölcsi alapon nyugvó nevelését és tanítását! Éljen Szieber Ede, a nagyérdemű főigazgató ! Az éljenzések lecsillapultával felállott a jubiláns s ismételten köszönetét fejezte ki egyrészt a tanároknak, másrészt a nagy közönségnek azért a megható és lélekemelő ünn epélyért, melyet 40 évi tanári szolgálata jubileumára rendeztek. Ä kitüntetés édes súlya alatt — úgymond — csaknem összeroskad. A jóindulatú, pazarul feldicsért érdemekkel szemben csak híven és hazafiasán teljesített munkálkodására és a tanári testületek iránt érzett forró szeretetére hivat- kozhatik. Büszkén vallja magát a magyar tanárság tagjának, a mely tanárságnak oly szent és magasztos hivatása van, mint az ifjúság nevelése. Hangoztatja, hogy e nevelés csak úgy eredményes, ha valláserkölcsi és erős nemzeti alapon történik. Nem képes e nagy napon érzelmeinek kellő kifejezést adni és csak egyszerű. keresetlen, de szívhez szóló hangon ad kifejezést köszönetének a tanárokkal szemben. Élteti munkatársait és kívánja, hogy a magyar tanárság szive egész melegével ápolja továbbra is a szent hazasze- retetet. Az óriási lelkesedést keltett beszéd után Ratkovszky Pál szatmári kir. kath. főgymn. igazgató, a magyar közoktatásügynek fenkölt szellemű vezérét, Wlassics Gyula minisztert köszöntötte fel. Ezután Argalács Márk a jászói premontrei rend nevében, Négyessy László az orsz. tanáregyesület nevében, Klekner Alajos jogakadémiai igazgató a kassai összes tanintézetek nevében, Miinstner Tivadar polgármester a város nevében, Ratkovszky Endre alispán a vármegye közönsége nevében s Matasovszky Béla sárosmegyei tanfelügyelő a volt tanítványok nevében éltették az ünnepeltet, kiknek Szieber Ede egy másik, szintén gyönyörűen sikerült toasztban fejezte ki köszönetét. Hogy mily tisztelet és szeretet környezi az egész országban a jubilánst, ezt semmi sem bizonyítja inkább, mint az a körülbelül 120 üdvözlő sürgöny és zsike kis kezét. Olyan különösen érezték magukat mindketten, mint még soha. — Te Erzsiké! szólt elfogulva Géza, mindig jó barátok maradunk ugy-e? — Mindig. — Én mindig igy foglak szeretni, mint ahogy ma megszerettelek, folytatá Géza mélyen belenézve a kis leány szemeibe. Hát te szeretsz-e engem ? Erzsiké mélyen elpirult, keze észrevehetőig remegett a fiúéban. — Igen! feleié halkan. — Érzéd-e ? — Érzem ! . —Esküszöl? kérdé Géza. A leányka felemelé fejét. — Esköszöm! felelte szilárdan — Esküszöm én is, hogy csak téged foglak szeretni mindig-mindig. Ezzel magához vonta a leánykát, szempilláik lecsukódtak, ajkaik egymásra tapadtak. . . . Erzsiké kiszakitá magát a fiú karjaiból. — Holnap jere el, kiáltá s azzal futott teljes erejéből vissza a házba. Sebtiben kívánt jó éjt apjának, aztán sietett szobájába s megnézte magát a tükörben, látszik-e a csók helye. Megnyugodva látta, hogy semmi nyoma annak, azzal diadalmasan húzott elő zsebéből egy darabka czeruzát, mit Géza ejtett el véletlenül, csókokkal halmozta el, miközben folyton suttogá : — Ez az én édes, egyetlen Gézámé! Gontrán.
