Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-02 / 14. szám

(4) 14. szám.

vonás van. Mezőgazdasága, bányász ipara és kereskedése egy és ugyanaz. A külömbség csak az, hogy egyik vagy másik művelési ág terjedelmére nézve intenzivebb és magasabb fokon áll az egyiknél, mint a másiknál lakosságát, társadalmát is hasonló alkotó elemek alkotják. Ezekért a közös vonásokért és a földrajzi közelfekvésért nevezik e két várost testvér-városnak.

E két testvérváros évszázadok hosszú során keresztül sok jó és sok rossz napokat látott, melyeknek örömében ép úgy, mint bánatában testvériesen osztozkodott.

A legutóbbi évtizedek azonban az által, hogy a phylloxera szőllőinket elpusztította, továbbá, hogy bányáinkban a nemes érczek telérei részint elvékonyodtak, részint teljesen eltűntek : szomorú viszonyokat teremtettek mind a két város életében, a melyek megtámadták közgazdasági és pénzügyi erejét és lehangoló hatással voltak társadalmi szellemére is.

Nagybánya mindazonáltal' az anyagi és szellemi fejlődés utján haladt tovább. Felsőbánya azonban a hanyatlás lejtőjére jutott s annak már-már legalsó fokain vergődött. Társadalmából az a szellem, mely addig éltette, vezette, csaknem teljesen kihalt. Legalább is már-már nem adott életjelt magáról.

' A múlt idők Geniusa, mely lethargikus álmaink felett szomorúan virrasztóit, kezében immár lefordított fáklyával állott tátongó sírunk szélén.

A gnomok előtűntek rejtek helyeikből ás rejtélyes hangon susogták egymásnak társadalmunk szelleméről a mit Schiller mond: eltűnt, többé vissza nem tér.

Azonban fordult az idők kereke. Az uj idők uj embereket támasztottak közénk. A haladó kor szelleme szárnyának csattogásával, mint egy varázsvessző érintése felébresztett delejes álmunkból. Fülünkbe súgta a kor intő szózatát: hass, alkoss, gyarapits, a haza fényre derül. Az uj kor szelleme világiló fáklyát gyújtott előttünk. Megjelölte a munkát, az eszközöket, melyeknek segélyével hanyatló városunkat anyagilag és szellemileg felvirágoztatnunk lehet és kell. Ez a szellem megtermékenyítette agyunkat, szivünket, kezünket az összhangzó, czéltudatos munkára. Ez a szellem elűzte azt a sötét szellemet, a mely e város visszafejlődését, nagy községgé való degradálását czélozza. Az uj kor szelleme megértette velünk, hogy Felsőbánya városnak, mint itt e vidék védővárának és politikai őr állomásának fenn kell maradnia, hogy a magyar állameszmét szolgálhassa s azt a kultur missiót teljesíthesse, a melyet eddig is hazafias kötelességből kifolyólag szívvel, lélekkel teljesített. E szellem megértette velünk, hogy a városnak, melyet a terjeszkedő szomszéd nemzetiség hullámgyürüje immár erősen érint mint a Magyarság ellenálló védő bástyájának és hullámoktól vert szigetének, mint a Magyarság várának mind az időknek végéig élnie és virulnia kell.

Ez a szellem íftegértette velünk, hogy összes erőinket, melyek bennünk rejlenek, ki kell fejtenünk és egyesítenünk a reánk váró munkában. Fel vagyunk ébresztve, ki vagyunk bontakozva a tespedés ölő karjai közül. Újra élünk. Az eggyetértés az összetartás szelleme lebeg közöttünk és hat át, nincs széthúzás, nincs versengés közöttünk többé, csak verseny, városunk anyagi és szellemi felvirágoztatására czélzó. ama verseny, mely szerint kiki a rája váró munkából önzetlen lelkesedéssel vesz részt. Igen, újra élünk. Tudomást vesz rólunk a testvér város is; élénk érdeklődéssel viseltetik irántunk; erkölcsileg támogat törekvéseinkben ; részt vesz társas életünk egyes mozzanataiban és együtérez velünk. Avagy kell-e eklatán- sabb tanúbizonysága az együttérzésnek, mint a mai, a midőn a testvér város intelligentiájáf körünkben ily szép számban üdvözölhetem, Qröm árasztja el szivemet, hogy konstatálhatom, hogy az a testvéries jó viszony, mely atyáinkat a múlt időkben egvgyé fűzte, melynek összekötő kapcsa az utóbbi évtizedek alatt meglazult, újabb összeköttetést, szorosabb kapcsot nyer a fiákban.

Az a nagy bányahegy, mely városunkat dominálja, a mely évszázadok hosszú során keresztül az anyagi jólét és megelégedés ölében látta e várost, az a nagy hegy, mely előtt mai napság gyakran sürü ködfátyol úszik szemfedő gyanánt, hogy ne lássa e város ütött kopott falait, melyekről a szegénység és nyomor sir mint bukott nagyság felett az emlékezel, az a;,nagy hegy, melynek belsején úgy mint külsején a szorgalmas kéz több évszázados munkája tükröződik vissza: nem terem, nem rejt már magában — legalább nekünk nem — több aranyat és ezüstöt, s keserű rázignáczióval mondhatjuk a népdallal: Se aranyunk, se ezüstünk nincs nekünk . . , De — mégis van valamink! Van szivünkbe zárva egy Láng, a ki azzal a varázserővel bir, hogy a két testvér város szivét egyszerre hevíti fel, dobogtatja meg s gyújtja lángra, kiért egy választókerület lángol: a ki nem szalma láng, hanem nekünk lángoszlop balsorsunk sötét éjjelén, vezetőnk, támaszunk, világitó fáklyánk.

Azt mondám, hogy nincs aranyunk, se ezüstünk már! De van mégis még egy ékkövünk. Szivünk fenekén megmaradt egy aranynál és ezüstnél sokkal többet érő kövünk: a magyart jellemző őszinte vendég- szeretet gyémántköve, melynek kisugárzó hevével midőn városunk nevében a testvérváros intelligenti- áját, kedves vendégeinket szívből üdvözölni szerencsém van: egyúttal azon meleg óhajtásnak adok kifejezést, hogy a két testvérvárost összekötő és szorító kapocs mindenkoron ápoltassák köztünk és ne lazuljon meg soha! Éljen Láng Lajos, éljen Nagybánya sokáig!*

Hat óra tájban már visszaérkezett Felsőbányáról képviselőnk, hogy sietve még nehány látogatást tegyen

NAGYBÁNYA.ÉS VIDÉKE.

Nagybányán, bár ezeket nagy sajnálatára mind elvégezni, a nagyon is tömör programra miatt nem lehetett.

Szeretett volna e miatt még egy napot itt tölteni, azonban sürgönyt kapott Budapestről, melyben hazautazását siettették s mivel még Nagykárolyba is kiszállni óhajtott, ezér^ az itt maradásról ezúttal le kellett mondania.

8 órakor, a polgári kör vacsorája fejezte be méltóan az ünnepségeket. Azért mondjuk méltóan, mert itt a város intelligencziájának, vezető elemeinek, polgárságának oly szép vendégkoszoruját láttuk együtt, a mint azt csak kiváló alkalom képes összehozni, s a hangulat, az egész estély szelleme oly vonzó volt, oly magas fokon állott, hogy a jelenvoltakat örömmel és megelégedéssel töltötte el.

Láng Lajost érkezésekor Dr. Lovrich Gyula a kör érdemes elnöke üdvözölte s ugyan ő köszöntötte is fel az első tósztban meleg hangon, szokott magyaros modorával.

Láng hosszabb beszédben, finom élczelődéssel, kedélyes reminescentiákkal fűszerezve vázolta eddigi nagybányai szereplését, tetszés-zajtól. viharos tapsoktól kisérve. Szót emelt Gergely Károly, Turman Olivér két izben is, Stoll Béla, Stoll Gábor, Révész János, Bálint Imre, Kovács Géza, Sipos Géza, Bányai József Fábián Lajos és mások, kiknek ha neveit itt mind elő nem soroljuk, ezer bocsánatot kérünk.

Polgári körről lévén szó, hozzuk itt mégis egyik nagybányai iparos polgárnak Kupás Mihálynak szépen átgondolt és kellő hangsúlyozással csinosan előadott köszöntőjét, szó szerint:

Kegyelmes uram!

Mélyen tisztelt polgártársak!

Az iparos osztály az állam azon osztálya, a mely ennek egyik erős oszlopát képezi. Mégis ez az osztály az, a melyet vezető államférfiaink legjobban elhanyagolnak. Régen Hollós Mátyás idejében fejlett volt, s talán az összes európai államok iparánál fejlettebb volt Magyarország ipara, mert még akkor nem voltunk sógorságban a némettel és az ország akkori kormánya élén a nagy királylyal több jó akarattal, nagyobb tevékenységgel működtek közre az iparfejlesztés nagy munkájában, mint napjainkban. Sajnos! a török uralom s a magyar nemzetnek ezen uralommal folytatott folytonos küzdelme, közel 200 évig vetett gátot a magyaripar akkori hatalmas fejlődésének. Ez az idő meg szomszédainknak éppen elegendő volt arra, hogy megelőzzenek és elhagyjanak bennünket. Az a korszak ami ezután következett, az az osztrák uralom nehéz korszaka volt, a melynek lidércz nyomását még most is a nyakunkon érezzük! A közelmúltban az iparfejlődés nagy hátránya az volt, hogy saját vérünkből való török-basák uralkodtak felettünk Tisza és BáníYy személyében, akik busáskodásukban Bécs és az osztrák érdekek szolgálatában nem értek reá velünk is, kisiparosokkal foglalkozni, mert jelszavuk volt minden áron a hatalom birtokossal lenni. így lettünk mi továbbra is a hazának mostoha gyermekei I Az eredmény az, hogy itt Magyarországon őseinknek ezen igéretföldén az elhagyatottak egy nagy tömegének rémes jelszava lett: »Nincs Isten és nincs haza!«

Ámde az utóbbi események megtanítottak bennünket arra, hogy ne csüggedjünk 1 Mert még nincs minden elveszve. A gondviselés nekünk is küldött Mózeseket, hogy az elhagyatoltság nagy pusztájából kivezessenek bennünket egy jobb korszak felé, a munka, a törvény^ jog és igazság korszaka felé, ahol talán a mi egünk is ki fog derülni !

És a midőn tisztelt polgártársak, ezen ujabb-kori Mózesek közt a mi i szeretve tisztelt képviselőnket is üdvözölhetjük éslszerény körünkben látjuk, csak hazafiui kötelességet teljesítek akkor, a midőn az iparos osztály nevében is poharamat ürítve azt kívánom, hogy őt a haza javára a magyarok Istene igen sokáig éltesse 1

A kegyelmes úr több izben szót emelt s ki- éreztük szavaiból, hogy1 daczára 3 nap fáradalmának, jól érzi magát a körbeü.

Jóska czigány ropogós zenéje, a kör jó borai mellett sokan talán reggelig is elkvaíerkáztak, Láng azonban éjfélkor bocsánatot kérve pihenésre tért, mert másnap korán reggel el kellett utaznia, búcsúbeszédében ismételve kijelentette rendkívüli sajnálatát a felett, hogy tervbe vett látogatásait mind be nem fejezhette. ;

— Talán majd nyáron, ha viszontlátjuk egymást!

Láng L. itt tartózkodása alatt belépett 50 frttal

a nőegylet alapitó tagjai közzé s az elnöknőnek külön 10 frtot adott át a szegények közt leendő kiosztás végett.

Felsőbányán Süssner Ferencznének 50 frt adott, át a csipkeverő ipar számára.

Érdekes megemlítenünk, hogy itt időzése alatt érkezett Lukács pénzügyminiszter leirata Turman Olivér polgármesterhez, melyben kilátásba kelyezi a felmérési felügyelőség itt maradását. Fölkéri ugyanis a polgármestert, hogy :

»8 nap alatt nyilatkozzék arra nézve, vájjon a város az eddig birt alkalmatlan helyiség helyett képes-e és hajlandó-e más alkalmas irodahelyiséget a jelenlegi bérleti feltételek mellett biztosítani, esetleg rendelkezésre bocsátani. Igenlő esetben az erre vonatkozó kötelező nyilatkozatot is terjeszsze elő.«

Midőn Láng ideérkezett, a polgármester megkérdezte, hogy áll a kataszter ügye sa kegyelmes ur igy válaszolt :

— Pár nap alatt érintkezésbe lép veled a pénzügy- miniszter e tárgyban.

1899. április 2.

Érdekes, hogy a leirat éppen Láng itt tartózko- J dása alkalmával érkezett le.

Kedden reggel a 6 órai vonal tál távozott el vá rosunkból nagynevű képviselőnk fiával együtt, a vonathoz többen ki kisérték, sőt a vonaton is. Nagybányáról többen utaztak vele együtt, igy Schönherr Antal főkapitány, Dienes Dezső főszolgabíró, Kováts Géza, Révész János, Molnár Mihály Útközben, Nagy- Károlyban látogatást telt az alispánnál s szerdán reggel érkezett haza Budapestre.

Nagybánya e napok alatt megmutatta, hogyan tudja fogadni, megtisztelni, ünnepelni azt a kit szeret s Lángnak ezen látogatása, úgy hisszük, nagyban hozzájárult kerületében az iránta „való bizalomnak megszilárdításához.

A kétágú kapa.

Pár szó tisztelt gazd itársaimhoz.

Köztudomású dolog, hogy a földmivelö gazdának első és szigorú kötelessége, az általa megművelendő földnek, a lehelő legjobb minőségűvé tétele. Nevezetesen, annak felporhanyitása, megtrágyázása. Mert csak igy érheti el azt! hogy fáradságát és kiadásait kellő siker koronázza.

Ezen eljárás szükséges ugyan ugy-a hüvelyes, valamint: a kalászos veteményeknél egyaránt, de különösen szükséges a szőllőmüvelésnél, és gyümölcstermelésnél. Azzal azonban, hogy földünket jól trágyázzuk; nem értünk el mindent, mert azt is tudnunk kell, hogy a gyakori és jó kapállás van leginkább döntő befolyással, nem csak a gyümölcs hozamára, hanem úgy a gyümölcs, valamint; a szól lő megérésére egy aránt.

Az általam jelzett eljárás nem újság ugyan gazdatársaim előtt, nem is czélom oktatást adni ezen a téren. Hanem a mire fel akarom hívni a gazda közönség figyelmét, az maga a kapa! mert kapa és kapa között: nagy a különbség!

Tudomásom volt arról, hogy Pozsony vidél<én a kétágú kapát használják, még pedig igen jó sikerrel. De eddig a mi vidékünkön nem volt található, most már abban a szerencsés helyzetben vagyunk hogy helyben gyártják.

Múlt évben felhívtam a figyelmét, Frits Sámuel urnák mint vashámorosnak, arra hogy az általam elő irt forma és nagyság szerint, készíttessen villás vagyis kétágú kapát részemre, a mit én rövid idő alatt meg is kaptam.

Alig vártam, hogy czélszerüségéről, avagy az ellenkezőről meg győződhessem és a próba fényesen bevált; mindjárt az első órákban meg győződtem, nem csak a jóságáról, hanem a hasznosságáról is. Nevezetesen : a kapás: a ki a kétágú kapát' has'Zíüiltá,'ugyan az idő alatt; mint a többi kapás, a régi táblás kapával, éppen két akkora területet kapált föl, és a föld jobban meg művelve került ki a kétágú kapa alól. Tehát ezen próba után elhatároztam, hogy ezentúl a sorok között csak kizárólag kétágú kapát használok. Mert a mesgyék rendben tartásához, a régi széles kapa használandó ezentúl is.

A midőn tehát felhívom gazdatársaim figyelmét a kétágú kapának használatára. Egyszersmind különösen, szol lő művelésnél, mint hasznos gazdasági szerszámot a legőszintébben ajánlom.

Nagybánya 1899. márczius 29.

Szerencsi/ József.

Heti krónika.

Ha az a sok beszéd és köszöntő, a mi Nagybányán a héten elhangzott mind csengő aranynyá változnék, egy huszárt lovastól be lehetne vele aranyozni.

Ha azokat mind papírra vetné, és arczképekkel illusztrálva kiadná valaki, egy vaskos kötet kitelne belőlle apróra kitöltve.

Valóságos nagy manőver volt ez, melynek bárom napja alatt talpon és készenlétben állott minden hangadó nagybányai ember.

Emlékezetes is marad, a mig csak élünk. Kiemelni belőle egy-egy mozzanatot nem tudunk. Örömnap, ünnepnap vott mind a bárom.

S az ünnep után ünnep következett. A nagy hét a maga komoly, megható szertartásaival.

Az ócska torony harangjai elnémultak, a nép oda zarándokolt a Jézus koporsójához s megtöltötte a templomokat ige után vágyva.

Csak azt nem bírjuk soha szó nélkül hagyni, hogy nagypénteken országos vásár szokott lenni városunkban.

Részemről sok helyt megfordultam. Magyarország nem egy vidékét bejártam, de ezt egyedül csak Nagybányán tapasztaltam.

Mikor az istenember legnagyobb áldozatát meghozta híveiért, mikor még a föld is meghasadt bánatában s az ég kárpitja megrendült, a bányai ember akkor jkalmárkodik s profanizálja a szomorú nap nagy jelentőségét.

Fájdalom! ebbe már, úgy látszik, bele kell nyugodnunk. Megszoktuk s nincs annál nagyobb baj, mikor az ember a visszaélést, a roszat, a nem szépet nagyon megszokja, akkor azt hiszi, hogy neki van igaza s finom érzéke könnyen elvész.

Még az ég is megharagudott e felületes szellemre s támasztott olyan fergeteget, hogy a hó, miut villám száguldott az utczákon keresztül.

Falb nehány hét előtt megjósolta, hogy márczi-