Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-24 / 52. szám
Nagybánya, 1899 Deczember 24, 52. szám. XXV. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNVE, MEGJELEnXTIE: 3^ZlSriDE]^T Előfizetési Ál f í: Egész évre 4 frt. Fél évre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Előfizetései Jdamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. A/.. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 246-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként ÍO lcr. Megjöttél hát, itt vagy ismét, te nagy, te szent ünnep, karácson ünnepe! örvendező szivvel várt a gyermeksereg, a felnőttek boldogan üdvözölnek; lelki nyugalmat, édes vigasztalást adsz te a véneknek; szent békességet áraszt megérkezésed az egész keresztény világra. Mert annak születését hirdeted te nékünk, a ki Isten létére emberi alakban jelent meg a bűnös emberiség megváltására; a ki szenvedett érettünk, hogy minket boldogságra vezéreljen; a ki meghalt, hogy mi éljünk s feltámadott, hogy minékünk halhatatlanságot biztosítson. Hogyne üdvözölne hát tégedet igaz lelkesedéssel a szivünk, hogyne várt volna hát téged repeső örömmel minden boldog ember, édes reménynyel a bol ogtalan?! ★ Kérditek tán: mégis, miért e nagy vigasság? Mit hozott nekünk az első karácson, hogy emlékére ma, tizenkilencz század múlva is felbuzdul örömmel szinültig telt szivünk. Testvért hozott, a kiben, a ki által Isten atyjává lett a bűnös porfiának. Kérditek újra: hát volt oly idő, midőn Isién nem volt atyja az emberiségnek, midőn a Teremtő nem ösmerte emberteremtményeit ? Bizony nem volt s nem lesz soha ilyen idő! De volt idő, midőn a teremtmény nem ösmerte Teremtőjét, mert a gyermek elfordult atyjától. Ösmeritek a kort, melyben a népek fogalommal sem birnak a mi Istenünkről; midőn az oly művelt nemietek, mint a görögök és rómaiak is, benépesítették a természetet ezer meg ezer istenséggel, melyek csak képzeletükben léteznek, midőn a népek tévelygő képzelete, mely fába, barlangba, napba, holdba, csillagokba megannyi magasabb erőt helyezett — nem birt fölemelkedni a minden látható teremtett dolgok Teremtőjéhez, a menny egyetlen, láthatatlan királyához ★ És jöttek uj idők. Midőn a bálványimádás rabságában nyögő nyomorult embervilág öntudatlanul is epekedett valamely szabaditó után; midőn az egész teremtett mindenség vágyakozva tekintett az égre; midőn a hideg bölcsészet okoskodásai által ki nem elégített lélek látható bizonyság után sóhajtott. És ez a bizonyság emberi formában megjelent a földön. Óh véghetetlen irgalom, mely a hálátlanságot ekként bünteted! De a természetben, valamint a történelemben ugrás nii csen. A gyarló emberi természet egy szempillantásban átalakulni nem képes. Itt volt már a várt szabaditó, de nem akarták megösmerni; a kik látták »Ót: mily kevesen követték nyomdokait! Azonban másfelől lehetetlen volt az isteni kegyelmes tanácsvégzésnek meghiúsulni az emberek mákacsságán. -r- Alig tért vissza mennybe a fiú, mennyből hozott tudománya lassankint, de folyton folyvást s ellenállhatatlanul hódított a világon. És az ő általa alapított ország ma is és minden nappal terjed. A keresztről való tudomány ezreket és milliókat tesz ezután is boldoggá; ^ mígnem mindenek megtérnek ő hozzá s 0 általa az Atyához. * Ha talán, a mai kor müveit fiai, fel sem tudják fogni azt a hatást, a melyet Ó a maga idejében élt emberekre gyakorolt, a mély hatást érzik legközvetlenebbül ma is a hozzá megtért pogány népek. Valami csodálatosan uj volt mindaz, a mit 0 hirdetett, Hogy egy Urunk van, a ki nem kegyetlen zsarnokunk, hanem szerető édes Atyánk. A ki elől nem kell rettegéssel menekülnünk, hanem vidám szivvel kereshetjük fel őt. A ki elnéző fogyatkozásaink iránt és bőséges az Ő jutalma az Ötét kedvelőkhöz. A kinek jóindulatát nem áldozatokkal, magunk sanyargatásával, hanem hittel tesszük magunkévá. És ezekkel a felséges igazságokkal Ó táplál minket ma is, kit szeretetből bocsátott el az Atya s ki szeretetből adta magát érettünk. * Az az ideális világ pedig, melynek gondolata a mester lelkében élt: még ma is csak reménység tárgya. Még jó, ha az S ha szabad kivetkeztetnünk az erkölcsi világban az elmúlt 19-ik század alatt elért eredményekből az emberiség jövőjére: a Krisztus által kitűzött ideál még mindig az örökkévalóság beláthatatlan távolában lebeg előttünk. Tehát a karácson örök jogokkal biró ünnepe a reménységnek. Üdvözlégv te rragy, te szent ünnep, hogy visszavarázsolván a szent hajdankor isteni férfiát lékünknek, ha csak egy pár napra is, belátást engedsz amaz általa kijelölt és oly elérhetetlennek látszó ideális jövőbe! Soltész Elemér. Kedves Szerkesztő barátom! Lussinpiccoló 189Ö. decz 8. ígéretem szívesen váltom be s örömmel írok az itt látottakról, ha ugyan meg nem sokallod a dolgot s nem dobod tűzbe a hosszú levelet; ámbár azt kell hinnem, hogy ha most nem is ér oda levelem vasárnapig, majd csak oda ér karácsonra, a mikor az ünnepi számok valamelyik mellékletén kaphat helyet levelem. Mennyire örvendenék, ha az olvasó közönségben kedvet ébreszthetnék e szép téli üdülőhely közelebbi megismerése iránt. A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tárczája. Válasz. — L. I.-ke legközelebb hozzám intézet levelére. — Kedvesem ! Levele melynek minden sora hozzám való bizalmáról tanúskodik, annyira lekötelezett, hogy nyíltan és nem egy privátlevél szűk keretében válaszolok. Magácska mint ki »első szerelmében« csalódott, lelkének, szivének minden keserűségét önti ki előttem s tőlem vár vigasztalást fájó sebére melyet, e csalódás szerető szivecskéjén ejtett. A szív kedvesem hunczut kis jószág, nem csak hogy ő kormányozza egész testszervezetünket, hanem még érzelem világunk felett is uralkodni akar, vagy legalább is akarna. Csakhogy nem kell ám mindenben utána engedni. Ha én a szememnek tudok parancsolni, hogy oda a hova én nem akarom ne nézzen, a lábamnak megjelölöm az irányt, hogy hova vigyen; ha a kezemnek megtudom parancsolni, hogy ne lopjon, a számnak, hogy ne pletykáljon (az igaz, hogy ez jó nehéz) s a fülemnek, hogy ne hallja meg a mi nem neki való; miért ne tudnék a szivemnek is törvényt szabni, hogy olyanért ne dobogjon, a ki azt meg nem érdemli. Dehogy nem, dehogy nem, ha magam nem tudok vele boldogulni, segítségül hívom azt, a mi mindennél erősebb és igy le is győz mindent: a női lélek önérzetét. Ez aztán mikor ő kigyelme elkezd nyugtalanul dörömbölni, vergődni, szép csöndesen megszólal, figyelmezteti arra, hogy az a bizonyos másik szív, melynek dobbanásával ők ketten egyet tennének — igazán nagyon haszontalan kvártélyban lakik, nem érdemes érette patvarkodni —_akkor aztán igy agyon argumentálva ő kigyelme szépen °sszehuzza a sátorfát és mindennap allább hagy nyugtalankodásából. Magácska még ifjú leány, csaknem gyermek : abban a korban van, mikor a női lélek szerelme tárgyát félistenné illuziálja s azt hiszi, hogy csak az a valódi, az igaz szerelme. Pedig, pedig . . . A múltkoriban volt nállam egy csomó szines kép. Bözsivel ellenkedtem a kisebbik szöszke lányommal, a hátam mögül mutogatva nekik a képeket. Mikor az elsőt meglátta, a kék szeméből csakúgy ragyogott a lelkesedés el is kapta tőllem: ez kell nekem ez a legszebb ! és boldog örömmel szortotta arczocskájához a képet. No de meglátta a másodkat, harmadikat, negyediket aztán a többit s az első felém nyújtotta. Anyuskám én csak hittem, hogy ez az első a szebb, pedig a többi még szebb, ezt vissza adom cseréljük mással. Azt hisszük, hogy csak az első szerelem boldogít; hisz ha ez igy volna az emberiségnek fele őrülten futkosna, másik fele öngyilkossá lenre szerelme miatt. Mert bizony nagyon sokan vannak e siralom völgyében, kik »első szerelmükre« mint «füst be ment tervre« gondolnak ! Nem csak egyesek, de nemzetek is megsiratták — ama bizonyos »első szerelmet« — mert ha a törrténelem lapjain a sorok között is olvasunk sok uralkodónak és vezér-férfiuaak »első szerelmi» vallomásaira lett visszhang — harczizaj és milliók keserves jajgatása. Szerintem az ifjú lányoknál az első szerelem egy szükséges rossz, ez a női lélek kohója vagy szétolvad benne és megsemmisül, vagy megszilárdulás fényesen kerül ki belőle és világitó csillagként fog tündökölni. Semmi körülmények között se veszítse el önérzetét. Egy nőnek ez ad értéket saját maga és a világ előtt... A hűtlent feledje el - - hisz ebben a korban a naiv lélek egy jó könyvnek — egy illatos virágnak — egy szép kis csinos blúznak is nagyon tud örülni — s nincs szerintem olyan »nagy bánat« — melyet a sok apró öröm el nem tudna feledtetni. Aztán ha lelkének ezt a rettenetes nagy bánatát kiheveri — mihamar legyen megint szerelmes— higyje el, hogy ez lelkének többet használ, mint gondolná! Az ilyen nevezetes helyzetben jelentkező »résztvevő« barátnőket kerülje -— inkább hasonlatosan Midász király borbélyához — ne a sárba, hanem egy kis könyvecskébe jegyezgesse fel mostani keserveit s bizony, bizony lesz idő mikor nagyokat fog mosolyogni azon — a mi felett most olyan nagyokat kesergett. Lássa kedvesem, én magam is azok közzül való vagyok — aki nem lett az »első szereimé«-é — és bizony-bizony hálát adok a gondviselésnek, a miért igy történt és nem »ugy«. Remélem, hogy mielőbb feledni fog — s szivemből kívánom, hogy ugy legyen. Üdvözli Ida nénije. Kalácson ünnepén.
