Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1899-10-29 / 44. szám

Nagybánya, 1899. Október 29. 44. szám. XXV. évfolyam. y ' TÁRSADALMI HETILAP. i;:A; NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 3^ce<3-tei_,E3stxk: XvXixtidext Tr^.s-áui2isr^i.i=. > y Előfizetési Ál e t\ Egész évre 4 frt. Fél évre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Előfizetései jklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 245-ik szám alá Nyilttér soronként ÍO Ver. küldendők. Az alispáni jelentés. Nagy László alispán félévi jelentései mindig oly lartalomdúsak, hogy őszintén sajnáljuk azon körülményt, miszerint a vármegye 300 ezer lakosa közül rendesen csak az a pár száz bizottsági tag vehet róla részletes tudomást, kinek a jelentést megküldik. Épp ezért sohasem mulasztjuk el. hogy legalább részben ne közöljük az alispánnak nagy szakértelemmel és kiváló pontossággal egybegyüjLölt adatait. A jelentés bevezető sorai ezúttal a Peló'fi- ünnepnek és a kegyeletnek vannak szánva. Ezenkívül alább hozzuk a közegészségügyről szóló s mindnyájunkat közelről érdeklő rész­letei. A bevezetés maga igy hangzik: A lefolyt félév legjelentőségteljesebb mozza­nata a szeptember hó 24-én Nagykárolyban lefolyt Petőfi-ünnepély volt, mely Petőfit, a költőt ünnepelte 50 évvel halála után. — Az ünnepély rendezését a Pelőfi-Társaság s a nagykárolyi Kölcsey-Egyesülel vezették. Az utóbb nevezett egyesül t a vármegyéhez inté­zett beadványában felkérte a vármegye közön­ségét, hogy az ünnepély rendezéséhez adja erkölcsi támogatását s ez állal ez ünnepélyt tegye országos ünneppé. A vái megye közigaz­gatási bizottsága 2564—1899. sz. határozatával e kérelmet teljesitelte s annak anyagi támoga­tására 300 frtot szavazott meg a közművelődési alapból. Az ünnepélyre megbivattak a törvény­hatóságok, a szomszéd vármegyék közművelődési egyesületei, a debreczeni kir. ítélő tábla s a szatmári kir. törvényszék, a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy-Társaság, az Ujságirók- Egyesülete stb. Az idő rövidsége miatt a meg­hívottak egy része nem jelenhetett meg, de a meghívottak közül oly számosán vetlek részt, hogy az ünnepély méltó volt a költő emlékéhez s büszkén tekinlhelünk e napra, mely ismét megmutatta, hogy úgy az ország, mint vár­megyénk közönsége kebeléből nem halt ki az igaz lelkesedés azon tiszla lángja, mely nemzeti életünket a múltban annyiszor beragyogta. Az ünnepély leírása annyival inkább helyén kívül való lenne ill, mert mindenki emlékében él még ezen alig múlt ünnepély emlékezete, az utókor számára pedig meg van örökítve a fő­városi napilapok s a helyi újságok hasábjain. Van szerencsém továbbá felhívni a lek. közgyűlés figyelmét a nagykárolyi Kölcsey- Egyesület beadványára, melyben kéri a vár­megye közönségét, hogy levéltárában állítson fel egy Kölcsey-szobát, melyben a Kölcsey Ferenczre vonatkozó emlékek összegyüjtetnének. Az egyesület azt hiszi, hogy e czél csak úgy éretnék el teljesen, ha az ereklyék nem magán-egyesület felügyelete alatt gyüjtctnének össze, hanem a vármegye vállalna erkölcsi felelősséget arra, hogy ma az egyesek tulajdo­nában még meglevő ereklyék híven és méltóan fognak őriztetni s az utókornak átadatni s nem tétetnek egy esetleg feloszló egyesület tulaj­donaivá, a midőn a feloszláskor az ily creklye- gyüjteménynek sorsa nagyon kétes. Félévi jelentéseim szomorú része azok neveinek bejelentése, kik a vármegyei köz­életünkre veszteséget képeznek s e tekintetben vármegyei közéletünket, e lefolyj félévben súlyos veszteségek érték. A vármegyét s különösen Nagybánya szab. kir. városát súlyos veszteség érte Turman Olivér kir tanácsos polgármester halálával, ki Löbb mint 10 évi polgármestersége alatt, a város történetében maradandó nevet vivőit ki magának. Azon mindinkább gyérebben előforduló egyének közé tartozott, kik hangzatos beszédek, divatos jelszavak helyett a magok helyes gazdálkodási elveiket érvényesítették a polgármesteri széken s inig egyrészt a város korszerű haladása tekintetében a szükséges újításokat megtelte, másrészt a város vagyoni ügyeinek kérdéseit tisztázta, rendezte és sok nehéz kérdéseit a vá os javára oldotta meg. Tiszta kezelésével, józan politikájával elérte azt, hogy halálakor a város teljesen rendezeti anyagi helyzetben, községi pótadó nélkül ment át az uj polgármester kezébe s bár el kell ismernem, hogy halálát a város közönsége mélyen érezte, meg vagyok győződve, hogy a múló évek érdemeit nem kisebbíteni, hanem igazi értékükben fogják megvilágítani. Képessy Gyula halálában a vármegye egyik olyan tagját vesztette el, ki a vármegye közön­ségének megbízatásai elől nem csak ki nem tért, hanem a megbízatásokat mindig a leg­lelkiismeretesebb pontossággal teljesítette. Alig volt kiküldetés, melyben részt ne vett volna s azon ritka egyének közé tartozott, kinek szol­gálatára a vármegye minden időben számít­hatott s úgy a társadalmi életben, mint a köz­ügyek terén előzékenysége és áldozatkészsége, buzgósága által mindenkinek becsülését sze­rezte meg. Kovács József halálával a vármegye s kü­lönösen Nagykároly városa szenvedett veszte­séget s mindazon ügyekben, melyek Nagy­károly városát érdekelték, a vármegye és Nagykároly város biztosan számíthattak az ő munkálkodására. Az alispán azután rátér fejezetek szerint a vármegyei adatok részletezésére. Közegészségügy a vármegyében. 1899. évi április hó 1-től szeptember hó 1-ig. A közegészségügyi állapot a törvényhatóság terü­letén az 1899. évi április hó 1-től az ugyanez évi szeptember hó 1-ig terjedő időben általában kedvező volt részint mert úgy a megbetegedések, mint a halá­lozások számaránya csökkent, részint pedig mert az előzőleg igen nagy kiterjedést nyert vörheny és mo­csárláz megbetegedések száma tetemesen alábbhagyott. A hevenyfertőző bániadnak közül nagyobb kiterjedést csupán a többnyire szelid lefolyással végződő kanyaró tüntetett fel és a nagykárolyi járás négy községében nagy számmal mutatkozott hökhurut. A beérkezett havi jelentések szerint gyógykezelt beteg 7 éven alul elhalt: 827; 7 éven felül: 814; összesen: 1641. Nem gyógykezelt beteg elhalt 7 éven A „NAGYBANYA ES VIDÉKÉ” tárczája. Levelek Boszniából. ii. Ilidzse, okt. 18. Ez az a kedves kis park, a melyik 50 év múlva lehet csak számottevő modern fürdő. Kállay Béniné, a kormányzó felesége csodálatos szeretettel gondozza, öltözteti: egyik szép, kastélyszerü hotel a másik nyo­mában épül, a park kiváló gondozásban van, de hiába az erdő, a fák csak sok-sok esztendő múlva szoktak annyira megnőni, hogy enyhülést adó zöld sátort bo- rilsanak az üdülni akarók fölé. Nagyon az elejép van még Ilidzse annak, a minek az örömeit mi már nem élvezzük, hacsak nem a gyerekeink. Kénes vize kitűnő gyógyító erejű, de európai ember oda fürdő-kúrára menni nem fog, ezt a deficit is mutalja. Az ezeregy éjszaka meséire emlélkeztető szép, Ilidzse az embert már előre is valami csodás, tündérkertbe varázsolja, annál érzékenyebb a kiábrándulás. Ha avval a pol­gártársammal mentem volna megnézni Ilidzsét, a kinek sikerült mondásai az egészségesen, egyenesen gondolkozó magyar típusra jellemzők, Ilidzsére is azt mondta volna: »Jó, jó, de hadd nőjjön még a gye­rek.« Külön vasalja van Serajevóval és nyáron nagyon is látogatják, fél napra, egy délutánra; de sok állandó fürdővendége nincs. Boszna-Bród Boszniának határállomása. Impozáns, két emelet magas, tiszta arab stílben épült indulóháza páratlan, 600,000 ropogós azaz inkább pengős tallérba került. Minden helyisége boltozatos (kupolás) remek arab rajzokkal, minden bútora, lámpája iiszta arab sülben készüli. Meglepi az embert az öles, kék ruhás, fezzes portás és mindjárt utánna az összes berende­zés. A bosnyák vasút keskeny sinii. a kocsik elegán­sak, kényelmesek és egész személyzete igen udvarias. Elég igyekezettel czipelt minket a kis masina keresztül azokon az ősimért nevű helyeken, a hol ezelőt 21 évvel annyi derék magyar fiúnak ömlött a vére a közös ügyért, Doboj, Magláj, Dolni-Tuzla még sokakban keltenek fel szomorú emlékeket. Maglájnál majd kipotyogtam nézés közben a kocsiból, mert mintha láttam volna a deli huszárszázadot élén gróf Chorinskival, a fess főhadnagygyal, a mint a faluba érve ledöntöttek hátuk mögött a bosnyákok a már jóelőre elfűrészelt szálfákat. Ezekkel elzárták a két sziklafal közt menő u te rät és a minden oldalról és felülről lövöldöző, kőguritó besnyák, török, férfi, asz- szony és gyerek iszonyúan legyilkolta a hires huszár- századot úgy, hogy alig maradt hírmondójuk. Még a tetemeket is össze-vissza csonkították. Ma a bosnyák nagyon is jámbor, a svábák (ide­gen, német) pénzt hoznak, nekik keresetet adnak és most már mind békés és boldog a maga módja sze­rint. Olyan vasúti bakterek vannak köztük mint a pinty, ki fezzel, ki turbánnal. Az állomásokon esetlen kis bosnyákok árulják »ancsiktá,« »áncziktá,« kiabálással a már meg­bélyegzett képes levelező lapokat, közben egy-egy vén bosnyák cigarettázva kinálgatja a IV. osztály utasainak a piszkos kosár szélére kőrülnyujtóztatott rettenetes szinü és formájú kecskehust, jól megtapogatja, forgatja, ha olyik utas drágálja. A mi téfelkostolgató hölgye­inkre gondoltam; körülbelül egyre is megy, itt ben- ragad, ott meg ráragad: kedves egészségünkre. Selam alájkum. A vasúti állomásokon is akadunk elég szity­tyára, ezek egy boldogabb jövő reményében hagyták el az édes hazát és mint vendéglős vagy pinezér ter­jesztik a civ.ilizátiót. Bosznia hegyei még zöldek, de Herczegovinának magas bérczeit már réges régen lekopasztották a ten­ger felől — tehát könnyebben hozzáférő ősök. Nagyon érdekes a Serajevo —: Mostari utazás, mert mig Bosznia-Herczegovina határáig minden lépés újabb szépségeit tárja elénk a csodás, szép hegyvidéknek, már a határon túl, Herezegovinában a vé^ső itélel hidegrázós körképében gyönyörködünk. Na, köszönöm szépen az ilyen gyönyörködést, a mikor egyenesen a pokol szörnyű etablisementi vonulnak el fátyolosodó szemeink előtt s hozzá még az egész ut ezen a vidéken egy kényszer utazás, akár a fer- nezelyi kecske első nagybányai útja: elől húzzál:, hátul meg biztatják. Itt is elől hátul masina van be­fogva a vasúton; köhög, prüszköl a kis jószág, elöl sóhajt, gyengül, hátulról zakatol, lohog, egy-egy pilla­natra meg-meg áll az egész karaván, aztán egy ol­dalba lökés tőlem túl, hogy majd letérdelek, most meg erőszakos rángatás elölről : jaj, mikor lesz már vége ennek. A mikor a bosnyák-herczegov határhoz ér a vasút, előttünk áll az Iván tunnel. „Ablakokat betenni, fejet ki nem dugni.u Én bizony nem dugom, most vettem egy uj kalapot, ki viselje, ha az Iván-tunnel- ben hagyom a golyóbist. Végre nagysokára kijutunk. Visszanézek. 5 perczig tartott, mig az Iván-tunnelben hagyott rengeteg füst kiomlolt, de már utói nem ért. Itt kezdődik a csodák felvonulása. Először is némi bátorság és sziverősitő önbiztatások, azután le- tekintés 400—500 méteres szakadásokba, a hol a te­henet báránynak constatálom, koczka-kövekből össze- rakolt meredek felépítések, szemben 2—3 hóval

Next

/
Oldalképek
Tartalom