Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-24 / 39. szám
1899. Október 8. nagybánya és vidéke 41. szám. (3) Aranylopás. Eddigelé az volt a divat, hogy az arany tolvajok a bányák mélységeit keresték föl s életveszélylyel onnan csenték el a drága port, most azonban egy elmés kompánia a kidolgozott s kénesővel összefogott kész zuzdaaranyat lopta el. A napokban ugyanis a veresvizi m. kir. bányamüvezetőség hivatalos helyiségébe éjjel ismeretlen tettesek behatoltak az iroda ablakán keresztül, onnan 2 és */* métermázsa súlya vertvasból készült s kettős zárral ellátott vasládát a benne levő 10 drb 2 avagy 3 kg. súlyú higanyos nyers aranynyal együtt az ablakon keresztül elvitték. A nyomozás a tetteseket eddig ki nem derítette, a. feltört vasládát azonban még az nap megtalálták a szőlőhegyek felé vezető egyik utón a tett szinhelyétől mintegy 80 méternyire. A kár 2—3 ezer forintra tehető. A rendőrség az ellopott tárgyak esetleg eladására vagy beváltására körözvények által a fővárosi és több vidéki rendőri hatóságok ügyeimét felhívta, ugyanekkor a kir. járásbírósághoz jelentést tett. Ellenőrzési szemlék. A népfelkelőkre nézve Nagybányán e hó 15-én d. e. 9 órától a városházán, a közös hadseregbeliekre nézve okt. 19-én szintén a városházán. Elveszett e hó 3-án estefelé a Hid-utczán a községi iskola előtt egy világos szürke linóin kendő. A szives megtaláló, vagy a ki e részben némi útbaigazítással szolgálhat kegyeskedjék özv. Czelder Mártonné- hoz fordulni. (Lakása: Rák-uícza saját ház.) Gyászlap. Alulírottak sajgó fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legjobb, felejthetetlen édesanya, nagyanya és hőn szeretett rokon özv. Franko- vils Flóriánná szül Jerzsabek Terézia folyó évi okt. 1-én reggel 5 órakor életének 76-ik évében, hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után jobbléfre szenderült. A megboldogult földi maradványai folyó évi okt. 3-án délután 4 órakor fognak a róni. kath. egyház szertartása szerint örök nyugalomra tétetni. Áz engesztelő szentmise-áldozat folyó hó 4-én délelőtt 9 órakor fog a rom. kath. plébánia templomban az Egek Urának bemutattatni. A béke angyala lebegjen drága hamvai felett! Nagybányán, 1899. évi október hó 1-én. Rónai Gézáné sz Fran- kovits Terézia leánya. Borsay Sámuel, Rónai Géza vejei. Rorsay Sándor, Mariska, Rónai Géza, Mariska, Ferencz, Tériké unokái. Felsőbányán a vörheny és kanyaró járvány terjedőben van, az előfordult esetek száma mai napig 16. Költöző hivatalok. A helybeli szolgab íróság azzal lepte meg a világot, hogy egy szép reggelen összes aktáival a Gellért-nlczába, a Szász-féle házba költözött s most már okt. 1. óta ott méri az igazságot. A kataszteri felmérési felügyel éiség meg a Rózsa-féle. házba a Vár-utcza elejére jött, hol az emeleten talált kényelmes elhelyezést. A m. kir. posta jövő tavasszal a Vár- utczai Sipos-féle házba fog átköltözni, hol a modern kivánalmaknak megfelelő uj épületet emel a háztulajdonos : Sipos Géza ügyvéd. A szerződés ez iránt már megköttetett. Helyesbítés Lapunk legutóbbi számának homlokán okt. 1 helyett szept. 24—ike szerepel, innen eshetett az a tévedés, hogy számosán fordultak hozzánk megkeresésekkel, mintha a legutóbbi számot nem kapták volna meg. Tudatjuk, hogy a lapot mindenkinek elküldőt tűk, a ki számot tarthat reá, ha azonban ennek daczára nem érkezett volna meg rendeltetési helyére tessék levelező-lapon hozzánk fordulni s azonnal intézkedünk. Tisztelettel a kiadóhivatal A lap 25-éves jubileuma alkalmából Molnár Mihály kiadó szept. 30-án az összes nyomdai személyzetet megvendégelte. A polgári körben adott ezen estélyen jelenvolt Révész János szerkesztő és Molnár Mihály kiadó is, kiket a személyzet nevében Feldmár Sz tárd művezető köszöntött fel. Figyelmeztetés, 1883/899. szám Tapasztal tat ván, hogy a külömböző áruk vételével foglalkozó kereskedők, a vétel alkalmával az áruk kifizetése előtt a vett dolgokat, már a kifizetett, tehát megvett árukkal zavarják össze miáltal az eladók anyagi érdekei veszélyeztetnek. Figyelmeztetik ennélfogva Czim, hogy a vett áruk csak akkor tekintetnek megvétetteknek, ha azok mar teljesen kifizeUettek, s továbbá, hogy az áruk csak azok kifizetése után vegyithetők össze, ellenesetben panasztétel alkalmával az eladók kijelentései fognak a hivatal által tekintetbe vétetni. Nagybánya, 1899. okt. 3-án Schönherr Antal főkapitány. Öngyilkosság. Hrabóczki, Istvánná helybeli lakos e hó 6-án foszfor gyufa oldatott ivott, bevallott ön- gyilkosságból s az éjjel meg is halt. A főorvos véleménye az orvosrendőri bonczolást nem tartotta szükségesnek. Idegen borok ellenőrzése. A helybei kapitányi hivatal a borellenőrző bizottság felszóllitására ez év junius 16-án, Tisza Lajos soproni bor nagykereskedő állal Goldstein Adolf helybeli elárusító részére érkezett 16 nagy hordó fehér bort megvizsgáltatott s miután hamisnak találta, a mintákat felküldte a bpesti állandó borvizsgáló szakértő bizottságnak, a mely is szept. 16-án 150/6 sz. a. kelt szakvéleményével a 16 hordó bort kifogástalannak jelentette ki. Sokszorosan kitüntetett gyár A folyó év szept- havában Szegeden megtartott mezőgazdasági országos kiállítás alkalmával, az ismeretes több mint 400 éremmel kitüntetett Mayfarth Ph. és társa czég cs. kir. kiz. szab. mezőgazdasági gépgyárak Bécs II, szőlőpréseit, szőlőbogyózóit, szőlőzúzóit, önműködő szabadalmazott permetező-, szegecs- és repcsényirtó fecskendőit á magyar országos gazdasági egyesület Budapesten a legmagasabb kitüntetéssel a nagy aranyéremmel jutalmazta. A helybeli községi elemi iskolába Doroghy Ignácz ; igazgatónak hozzánk küldött adatai szerint beiratkoz- J tak összesen 622-en (múlt évben 619) és pedig fiuk j I. 55. II. 61. III. 82 IV. 61. V. 20. VI. 1. összesen 280. Leányok J. 51. II. 60. III. 43. IV. 37. összesen 192. Veresvizen 60. Kereszthegyen 51. Borpatakon 39. Vallás szerint az össes iskolákban van r. kath. 297 g. k. 164. g. kel. 1. ev, ref. 119. ág. ev. 13 izr. 28. Nemzetiség szerint a központban magyar 422., német 2., román 48. A telepeken magyar 128, román 48. Illetőség szerint az összes iskolában helybeli 574, vidéki 48. a vas ember. Dumitrói János gardánfalvi lakos a napokban a helybeli hetivásárra igyekezett, a hagy- másláposi révben pihenőre dőlt hogy a hidas átviszi s e közben elaludt. A hidas e közben átjutott s több szekér hajtott ki belőle; a nagy éjeii sötétben nem vette észre a kocsis, hegy valaki a földön fekszik s bátran hajtott arra hol Dumitrán feküdt, a 10 méter- j mázsával terhelt szekér keresztül hatolt rajta anélkül, j hogy nagyobb sérülést szenvedett volna, bár a helybeli kórházba felvétett gyógykezelés végett, honnan azonban teljesen gyógyulva távozott Népmozgalmi adatok. A folyó évi szeptember havában házasság köttetett 4, szüléiéit 32, elhalt 23. A f. év elejétől, szeptember hó végéig volt a házasság kötések száma 80, a születéseké 281, az elhaltaké 233. Hasonlítva az előző év hason időszakával akkor volt a házasság kötések száma 70, most 80, több 10, a születések száma 312, most 281, kevesebb 31, az , elhaltak száma 206, most 233, több 27. Párisi Divat. Most közeledik befejezéséhez az V. évfolyam. Ez idő elég volt arra, hogy a magyar divat- !j lapok hölgyközönségével megismertesse azt az óriási ji különbséget, mely a valódi, hamisítatlan elegancziáju j párisi izlés és a Berlinen, Bécsben keresztül hozzánk j importált dolgok között van. A »Párisi Divat« olvasói í nálunk, a vidéken is úgy tudnak öltözni, mint a valódi »parisienne«, vagyis választékosán, előnyösen, finom ízléssel, eredetien és mindezt kevés költekezéssel, amire szintén a »Párisi Divat« segíti reá olvasóit. Hogy ez igy van, annak bizonyságul elég, ha csak röviden fölsoroljuk ázon előnyöket, melyeket a »Páris Divat« nyújt olvasóinak: fénykép után készült ábrák a párisi első czégek mintaruháiról, ezekhez bő magyarázat, szabásrajzok a párisi szabóktól, divalsürgönyök londoni és párisi levelezők tollából, ábrák a kézimunka, bútorzat asztalterités, lakásdiszilés köréből. Az összes czikeken kívül a szerkesztői posta is azt a czélt szolgálja, hogy a hölgyeknek mindenre nézve megadható legyen a legteljesebb föl világositás.Minden Számhoz regénymelléklet. A »Párisi Divat« előfizetési ára egész évre 8 írt. félévre 4 írt, negyedévre 2 írt. A »Pesti IIirlap«-pal napilappal együtt egész évre 18 frt, félévre 9 frt, negyedévre 4 frt 50 kr. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal. (Budapest, V., Váczi-körut 78.) A napilapok újdonságai közt már vagy négy hét óta hosszú számsorozatok olvashatók, az osztálysorsjáték nyereményszámai. Most folyik ugyanis a negyedik osztalysorsjáték főosztályának húzása, a mely harminczezer sorsjegynek juttat nyereményt. Azok a számsorok a közöség legkedvesebb olvasmánya. Az a nagy érdeklődés, a melylyel országszerte várják, azt bizonyítja, hogy az osztálysorsjáték milyen népszerű úgy mondhatjuk, hogy megállapodott intézménynyé lett. Mindenféle nyereményekről s a szerencsés nyerőkről beszélnek. Ök most a közérdeklődés tárgyai. Hogy a nevük imitt-amott nyilvánosságra kerül, annak nem is a sorsjegyelárusitók az okai. Az ismerősök adják tovább a szerencsés neveket, ők terjesztik az igazzá lett legendát. A negyedik sorsjáték főhuzása október 11-vel véget ér, a harminczezer nyerő a maga nyereményét fölveszi és megkezdődhetik az ötödik osztálysorsjáték campagne-ja- Ennek az első osztályra szóló sorsjegyei már e napokban piaczra kerülnek. Érdekes sorsolás tervét legközelebb e helyen közölni fogjuk. Előre is fölhívjuk rá a közönség figyelmét. Selyem damaszt 45 krtói 14 frt 65 kr-ig méterenként — valamint fekete, fehér és szines »Henneberg selyem« 45 krtói 14 frt 65 krig méterenként, —- a legdivatosabb szövés, szin és mintázatban Privát-fogyasztóknak póstabér és vámmentesen valamint házhoz szállítva — mintákat pedig pósta- fordultáva! küldenek Henneberg G. selyemgyárai (cs. és k. udvari szállító) Zürichben. Magyar levelezés. Svájczba kétszeres levélbélyeg ragasztandó. Házasulok kihirdetése. Kihirdetés alatt állanak, 1., Martoncsán Zsigmond szász-régeni és Otves Zsuzsanna magyar-régeni. 2. Dávid József és Kis Emma nagybányai. 3. Szarvadi János és Bagosi Mária nagybányai lakosok. Elhaltak. 234., okt. 1. Jerzsabek Teréz, özvegy Frankovics Flóriánná, róm. kath. 76 éves, kisbirtokos agykór. 235., okt. 8. Zilahi István róro. kath. 19 napos, bányász gyermeke, görcsök. 236., okt. 6. Luschek Mária férjezett Klimkó Antalné róm. kath 66 éves, nyugbéres kohó kezelő neje, agyhüdés. Felelős szerkesztő: Révész János. Kiadótulajdonos: Molnár Mihály. Nyilttér*) Sokak állal kérdeztetvén, hogy vájjon csakugyan Felsőbányára megyek-e főorvosnak, szükségesnek láttam köztudomásra hozni, hogy ezen állásra én egyáltalában nem is pályáztam. Nagybányán, 1899. október 5. Dr. Olsavszky Viktor. *) E rovat alatt közűitekért nem felelős a Szerk. Hirdetmény. A helybeli munkás-személyzet részére 1900. évben f. év december hótól kezdőleg évenként 600—680 métermázsa 6-os és 7-es kenyérliszt fog beszereztetni. Ezen mennyiségből minden második hóban az esetről-esetre a czég által küldendő mustrák és elő- leges megrendelés alapján 100—UO2 liszt fog átvétetni a helybeli magtárnál. Az esedékes pénzösszeg mindenkor az átvételt követő hóban folyosittatik. Az ajánlatok mustrákkal együtt közvetlenül alólirt hivatalhoz küldendők. M. kir. bánya- és kohóhivatal Oláhláposbányán. A főtéren a 8-ik számú ház üzlethelyisége kiadó, 'll Értekezhetni : özv. Simay Tivadarnéval. Eladó szöllotermés. Méltóságos gróf Károlyi Lajos ur misztótfaluti szöllőjében mintegy 130 hectoliter mennyiségű szöllőtermését, akár mint szöllőt vagy mustot mindjárt szüretkori átvétel mellett szabadkézből eladja. Bővebb értesítést ad: Rébay Dezső urad. intéző Erdődön és Szimon Béla főerdész Sikárlón. gazdasági egylet telepén friss, nagyszemü Tinói TI kapható kilónként 30 lllCTlllCT krjávnl. — Megrendelhető edény beküldésével Molnár Antal g. e. pénztárosnál vagy a telepen. Van szerencsém a nagyérdemű hölgyközönség b. tudomására hozni, hogy a m. kir. tudományos egyetemen szülésznői oklevelet nyervén és l‘/a évig a Kézmárszky egyetemi tanár vezetése alatt levő l.oszt. női klinikán alkalmazva lévén, helyben, felsőbányái utcza 44. sz. alatt letelepedtem. Tisztelettel felajánlom szolgálatomat szülési eseteknél és mindazon női betegségeknél, a hol egy a mai kor kényesebb igényeinek megfelelőleg képzett szülésznő és gyakorolt ápolónő segíteni hivatva van. Szükségesnek tartom még kiemelni, hogy a masszírozásban is kiképeztetést nyertem és azt a hygieniai követelményeknek megfelelőleg elvégezni képes vagyok. — A n. é. helybeli és vidéki hölgyközönség b. pártfogását kérve, vagyok mindenkor szolgálatra kész H. Kömley Hermin oki. szülésznő. .....— Szegényeknek ingyen. ’ K ia cié lakás. Háromszobás lakás, előszobával és hozzá tartozó mellékhelyiségekkel 1. októbertől kiadó. — Értekezhetni: özv. Simát/ Tivadarnéval. 2581/99. Szatmárvármegye alispánja Hirdetmény. Közhírré tétetik, hogy a Nagyméltóságu m. kir kereskedelemügyi miniszter urnák f. évi szeptember 9-én 59571. sz. a. kelt rendelete folytán a Zsibó n-.bányai h. é. vasút építési czéljaira Puszta-Hidegkut, Hosszufalu és Nagy-Nyires községek határaiban szükségelt, s a leküldött kisajátítási tervek és összeírások, illetve egyéni kimutatásokban részletezett földterületek kisajátítási eljárásának az 1881. XLI. t.-cz. értelmében leendő foganatosítására határidőkül, és pedig Puszta-Hidegkut községre nézve ezen községházához f. évi október 16-ik napjának d.e. 10 órája, Hosszufalu községre nézve ezen községházához f. évi október 16-ik, esetleg következő napjának d. e. 10 órája, Nagy-Nyires községre nézve ezen községházához f. évi október hó 19-ik, esetleg következő napjának d. e. 10 órája kitüzettek, a kisajátítási eljárásokra Gőnyey István vármegyei biz. tag elnöklete alatt ifj. Böszörményi Sándor és Tóth Móricz biz. tagokból és Mauga Béla jegyzőből álló bizottság küldetett ki az e tárgyban hozott 2581/99. kb. sz. határozattal egyidejűleg a kisajátítási tervek és összeírások, illetve egyéni kimutatások egy-egy vonatkozó példányai Puszta-Hidegkut, Hosszufalu és Nagy-Nyires községek elöljáróságainak az 1881. évi XLI. t.-cz. 36. §-ai értelmében oly utasítással adatik ki, hogy azokat a tárgyalást megelőzőleg az illető községek községházánál 15 napi közszemlére tegyék ki, s erről valamint a tárgyalások határidejéről az érdekelteket a helyi szokásokhoz képest megfelelően értesítsék. Miről az érdekelteket ezúton is az 1881. évi XLI. t.-cz. 36. §. értelmében azon figyelmeztetéssel értesit- tetnek. hogy a kisajátítási tárgyalás alkalmával az eljáró küldöttség akkor is érdemileg fog határozni, ha érdekeltek közül a tárgyaláson senki sem jelenik is meg; végül megjegyeztetik, hogy a megjelenés el mulasztása miatt igazolásnak helye nincsen. N.-Károly, 1899. szeptember 2. Nagy alispán, mint a közig. biz. h.