Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1899-06-11 / 24. szám

1899. Junius 11. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE. 24 szám. (3) Nagybánya sz. kir. város népiskoláiban az év­záró vizsgálatokat következő sorrendben tartják. Ju­nius l<S-án d. e. 10 órakor az ág. hitv. evang. nö­vendékek hittan vizsgálata, saját templomukban. Jun. 19-én d. e. 8 órától a róm. kath. fiú- s ezekkel egy­idejűleg a veresvizi iskola róm. kath. úgy fiú, mint leány növendékei a IV7. és V. fiúosztály tantermében Ugyanekkor az összes ev. ref. fiú növendékek hittan­vizsgálata, az I. fiúosztály tantermében. Ugyanezen napon d. e. 8 órától a központi iskolába járó izraelita növendékek hittan vizsgálata, a közp. iskola I. leány osztályában. Június 20-án d. e. 8 órától a róm. kath. leánynövendékek, s ugyanezekkel egyidejűleg a ke­reszthegyi iskola róm. kath. mindkétnemű növendé- *keinek hittan vizsgálata, a közp. iskola III. leányosz­tály tantermében. Ugyanekkor a közp. iskola IV. leányosztály tantermében az összes ev. ref. leány­növendékek vizsgálata. Ugyanezen napon d. e. 9 órá­tól az I. 1. osztály tantermében az összes gör. kath. leánynövendékek vizsgálata. Június 21-en a II. fiúosz­tály vizsgálata. Elnök dr. Weisz Ignácz. Junius 22-én délelőtt az össezs leányosztályok és junius 23-án délelőtt az összes fiúosztályok vizsgálata. Elnökök: az I. leányosztályban Gergely Károly, a II. leányosz­tályban Molnár Mihály, a 111. leányosztálvbán Révész János a IV. leányosztályban Torday Imre. Az I. fiú­osztályban Thurzó Ferencz, a III. a) fiúosztályban Homola Gyula, a III. b) fiúosztályban Szabó Adolf, a IV—V. fiúosztályban Stoll Gábor. Ugyancsak junius 23-án d. u. 3 órától a veresvízi és 24-én d. e. 9 órá­tól a kereszthegyi iskolák vizsgálata. Elnök mindkét helyen Bittsánszky Ede min. tan., helyettes Doroghy Ignácz igazgató. Junius 25-én d. u. 2 órától a bor­pataki iskola hazafias ünnepélylvel egybekötött vizs­gálata. Elnökök: Tordai I., Bálint I., és Doroghy Ignácz. Junius 26-án tantestületi gyűlés, a kiosztandó jutal­mazások megállapítása czéljából. E gyűlésre a hitok­tató urak is meghivatnak. Junius 27-én, d. u. 6 órá­tól a leány és junius 28-án ugyancsak d. u. 6 órától a fiúosztályok torna vizsgálata, melyre az isk. szék t. tagjai s az érdekelt szülők is tisztelettel meghivatnak. Junius 29-én reggel 8 órakor a különböző hitfele- kezetek templomaiban hálaadó istentiszteletek, a ju­talmak, értesítők és. isk. bizonyítványok kiosztása s a tanév ünnepélyes bezárása. Az osztályvizsgálatok a központi iskolában d. e. 8 órakor veendik kezdetüket. ; Ezen vizsgálatokra a í. szüléket és tanügy barátokat szives készséggel meghívja: a községi iskola igaz- igatósága. A Temes-szépfalusi kosárgyár készítményeit, mely t háziipar vállalat az ottani legszegényebb néposztály- nak az év legnagyobb részében állandó s tetemes keresetet nyújt, a hazai ipar előmozdítása czéljából a |legmelegebben ajánljuk fi olvasóink szives figyelmébe s pártolásába. Köszönetnyilvánítás. Rosenberger "Mór helybeli szobafestő szives volt a nagybányai iparos ifjak ön- képző egyesületének czjmtábláját díjmentesen csinos és Ízléses kivilelben kifesteni, melyért köszönetét i mond az elnökség. Zazar községet Nagybányához csatolták. Eddig ; tudvalevőleg a Nagybánya város tőszomszédságában fekvő Zazar község a 30 kilométernyi távolságban levő Nagysomkuthoz tartozott bírósági szempontból s • igy az ügyesbajos feleknek Zazarról a nagybányai helyett a nagysomkuti kir. járásbírósághoz kellett mászkálniok. Ezt a régi. anomáliát —. mint illetékes forrásból értesülünk — az igazságügyminiszter helye­sen megszüntette a napokban kelt rendeletével, mely­ben a közigazgatásilag a nélkül is a nagybányai já- rásba tartozó Zazar községet igazságügyi beosztás szempontjából is Nagybányához csatolta. Így aztán * a nagybányai kir, járásbíróság teendői fel fognak sza­porodni, de a zazariak bizonyára örülni fognak ez újí­tásnak, a melytől különben a nagybányai forgalom is élénkül. Legtöbb hasznot ezen reformból bizonyára a 1 nagybányai fiskálisok fogják huzni. Köszönetnyilvánítás. A helybeli részvénytakarék­pénztár nagyérdemű igazgatósága, mely már annyi jelét adta az elnökségem alatt álló nőegyesület iránt való kedves figyelmének és áldozatkészségének, f. évi május 28-iki kelettel meleghangú sorok kíséretében ismét 100 koronát küldött; hozzám, hogy azt mint jótékony adományt fogadjam és az egyesület fedezésére fordít­sam. Egyesületünk minden legkisebb jótéteményt hálás köszönettel fogad, még akkor is, ha ezt nyilvánosság­ra nem hozza; de az a szives érdeklődés, melyet ne­vezett igazgatóság egyesületünk működése iránt foly­tonosan tanúsít: kedves kötelességemmé teszi, hogy nagylelkűségét itt nyilvánosan is elismerjem és leg-' utóbbi szives - adományáért úgy a magam részéről, mint az egész egyesület nevében őszintén s legben­sőbb köszönetemet nyilvánítom. Kiváló tisztelettel Nagybányán, 1899. jun. 7-én Sváiczer Ilka n. e. elnök. A helybeli állami főgimnázium f. é junius 8-án az 1867-iki királykoronázás évfordulóján díszes iskolai ünnepélyt! rendezett7 áz összes hit felekezetű templo­mokban megtartott istentiszteUtek után. Ezen iskolai ünnepélyen, mely Jókai Király hymnusának eléneklé- sével kezdődött s Kölcsey Hymnusával végződött dr. Káplány Antal r. tanár tartotta a beszédet. Ez ünnepi szónok beszédében a koronázás történetét vázolta az ó-kortól a legújabb korig. Különösen kiemelte azon lényeges különbséget, mely a külföld fejedelmeinek és hazánk királyainak koronázása között létezik, mig ugyanis a külföldi fejedelmek, kevés kivétellel, csupán az egyház érdekeinek megvédésére és hü támogatá­sára tesznek fogadalmat, addig nálunk az alkotmány megtartására is esküt tesz, midőn kiadja a koronázási hitlevelet. A koronázás alkotmányjogi fontosságának fejtegetése közben rámutatott az eddigi törvényhozás abbeli mulasztására is, hogy eddigelé még aug. 15-ét, mint az első koronázás évfordulóját nem iktatta a nemzeti ünnepek közé, holott a poroszok a saját koro­názásuk évfordulóját, jan. 22-ét nemzeti ünnepül már régen törvénybe iktatták. Ezután junius 8-ikát, mint a kibékülés és az alkotmányos szabadság visszaállí­tásának kettős jelentőségű ünnepét méltányolva, beszé­dét a király éltetésével fejezte be. Erre Vida Aladár igazgató lépett az emelvényre és rövid befejező sza­vakban szónoki lelkesedéssel emelkedett hangulattal mutatott rá az 1867-iki kiegyezés nagy alkotójára, a haza bölcsére, ki nemzetünket az ígéret földjére ve­zette. Kiemelte felszólalásában Deák Ferencz elévül- hetlen érdemeit s kiváló erényét, melyeket az ifjú­ságnak követendő példákul ajánlott. Szavait a haza s király éltetésével végezte. Népbolonditó. Tegnap elfogott a rendőrség egy látszólag előkelő kinézésű gazembert, ki egy jámbor czipészt és egy fuvarost azkal a hallatlan Ígérettel csapott be, hogy ő a királynak ismerőse, és az osz- tálysorsjátéknül a szám kihúzásánál van alkalmazva. Miután pedig ő a szegény népen segíteni akar, azért hajlandó közreműködni ahho'z, hogy a czipész és fu­varos egy általuk megjelölendő összeget nyerjenek. A czipész naivul kijelentette, hogy neki harmincz ezer forintra volna szüksége, a fuvaros pedig kijelentette, hogy ő egy negyvenezer forintos nyereményre reflek­tál. Mire a tiszteletre méltó úri ember kijelentette, hogy az esetre, ha a kihúzandó nyereményből a czi­pész 300, a fuvaros pedig 400 Irtot igér neki, ő ki­húzza az ő számaikat. Ezt a' két reménybeli főnye- reményes boldogan megigérté, mire a szédelgő a czi- pészlől 10 frt, a fuvarostól 15 frt előleget kért, mit azok kevés habozás után meg is fizettek, s ezek fejében a szédelgő kis értékű sorsjegyet adott át nekik. Már éppen tovább akart illanni az élelmes csaló, de a redőr- ség letartóztatta őt, ki áliitólag Budapestről került ide. Az ügyet és az élelmes ügynököt a járásbíróság elé tették át lapunk zártakor. A „szeplőidényhez“. Azon szép olvasónőinket, a kik az arezbőr ezen szépséghibájában szenvednek, arra figyelmeztetjük, hogy az egyedüli hatható szer ez ellen dr. Spitzer arczkehőcse és szappana, mely csakis akkor valódi, hogyha minden darab dr. Spitzer- nek zöld ezédulán levő aláírásával van ellátva. A főgimnáziumban az évvégi nyilvános vizsgá­latok a következő sorrendben fognak megtartatni : Junius 14. Vallástani vizsgálatok. Junius 15. VI. oszt. Természetrajz. V. oszt. Görög ny. Görögpótló irod. VI. oszt. Magyar ny. Német ny. Görögpótló irod. VII. oszt Malhematika. Phyzika Junius 19. III. oszt. Latin ny. Német ny. IV. oszt. Magyar ny. Latin ny. V. oszt.. Latin ny Történelem VII. oszt. Magyar ny. Német ny. Junius 20. VI. oszt. Természetrajz. Malhematika. görögpótló rajz. Junius 21. IV. oszt. Történelem. Né­met ny. (9—-121/2) V. oszt. Malhematika Természetrajz. Görögpótló rajz. VI. oszt Történelem. VII. Görögpótló, irod. Görögpótló rajz. Junius 22. I. oszt. Magyar ny. Latin ny. Földrajz. II. oszt. Mathematika. Rajz. Geom. III. oszt Magyar ny. Történelem Junius 21. III. oszt. Mathematika. Phys. Földrajz. Rajz geom. IV. oszt. Mathematika R^jz geom. V. oszt. Magyar ny. Német ny. VI. oszt. Latin ny. Görög ny, VII. oszt. Latin ny. Görög ny. Junius 25. d. u. 5—7-ig intézeti tornaver­seny az I II. V. VII. osztályokkal. Énekkar. Junius 25. és 26-án rajzkiái 1 itás. Junius 26. I. II. oszt. Szép­írás. VI. VII. oszt. gyorsírás, d. u. 5—7-ig intézeti tornaverseny a II. IV, VI. osztályokkal. Junius §7. I. oszt. Ének elemei. III. VI oszt. Franczia ny. Junius- 28. II. VII. 0. rom. ny. Junius 29..8 órakor »Te deum« Jun. 13-án a magán vizsgálatok Írásbeli, jun. 14-én szóbeli része. Jun 15, 16 és 17-én szóbeli éretségi vizsgálatok. A nyilvános osztály vizsgálatokra a szüléket s a tan­ügy iránt érdeklődőket tisztelettel meghívja Nagybá­nyán, 1899. jun hó 10-én Vida Aladár állami főgym. igazgató. ( Házasulok kihirdetése. Kihirdetés alatt állanak. 1. Ebert Rudolf Rezső kabolapojáni és Homola Irma Sarolta Júlia nagybányai, 2. Marosán József és Papp Mária Magdolna nagybányai, 3. Szaszarán Gábor és Marosán Anna, özv. Muntyán László nagybánya bor- pataktelepi lakosok. Az áll. polgári leányiskola szintén megünnepelte a király-koronázás emléknapját. Az ünnepély ‘/4 10 órakor kezdődőit. A növendékek Rácz Anna vezetése alatt Erkel (Jókai) király-himnuszát énekelték. Degré Etelka tanítónő ragyogó stilban megirt s igen szépen előadott történelmi tanulmányt olvasott fel Magyar- ország legutóbbi 50 évéről, melynek hazafias hangu­lata valóban lélekemelő volt. Jamiilc Etelka IV. o. növendék Lugossy Józsefnek az ötvenes években irt »Hiszekegy« czimü remek költeményét szavalta kellő hangsulyozáss .1 s igaz érzelemmel. Qei-e Erzsébet IV. o. növendék pedig Bartók Lajosnak szabadság virágát szavalta el hatással. A szép ünnepély a szózat elének- iésével záródott be. Az E. K. E. fürdője. Az Erdélyi Kárpát-Egyesü­let hivatásának megfelelőleg, Erdélyben, a legszebb helyen főrdőt létesített. Radna-Borberek (Besztercze- Naszódmegye) ez a fürdő, mely fenyvesek közölt, gyö­nyörű erdős környezetben, 700 m magasan fekszik. A völgy, a hol. a fürdő van, őserdők örökzöldjétől csodás szépségű. Az itt felbuzogó Széchenyi-viz orvosi tapasztalat szerint a sápadtság, vérszegénység, gyen­geség és vérszegénységen alapuló idegbetegségek ese teiben, női betegségekben, úgyszintén hosszan tartó betegségek után mutatkozott rendkívül jó hatásúnak. Gyógyító tényezők még: a meleg és hideg fürdő s a kitűnő levegő. Vérszegényeknél páratlan hatású. Kolozs­vártól Beszterczéig vasúton, Beszterczétől kocsin lehet ide jutni. (Felkérésre kocsiról Beszterczén Jungsz József E. K. E. ügyvivő gondoskodik.) Szobák ára mér­sékelt. Az E. K, E vendéglőjében kaphatók kényelmes berendezésű szobák. A magas fekvés, a pompás hegyi utak, a fenyvesek kigőzölgésétől fűszeres, friss, tiszta levegő, a kitűnő viz, az érdekes kiránduló helyek: elsőrangú klimatikus gyógyitóhelylyé tették a fürdőt. Fürdőszak jun. 15-től szept. 15-ig. A fürdőre nézve felvilágosításokkal szolgál az Erdélyi Kárpát-Egyesü­let ügyvivősége (dr. Hunyady Imre főszolgabíró) Ö-Rad- nán. Az elnökség. Az állami polgári leányiskolában a záróvizsgála­tok a következő sorrendben fognak megtartatni: Jun. hó 16-án délelőtt 8—11 óráig összes hitfelekezetek vallásvizsgálata, jun. hó 17-én délelőtt a magántanu­lók Írásbeli vizsgálata, jun. hó 17-én délután 2—5 óráig a magántanulók szóbeli vizsgálata, jun. hó 19-én délelőtt 8—12 óráig az I. Jun. hó 20 án délelőtt 8—12 óráig a II. jun. hó 21-én délelőtt 8—12 óráig a III. jun. hó 23-án délelőtt 8—12 óráig a IV. osz­tály vizsgálata minden tantárgyból, jun. hó 23-án délelőtt 8 órakor hálaadó isteni tisztelet, utánna 9 órakor évzáró ünnepély, jutalmak és bizonyítványok kiosztása. A vizsgálatok ideje alatt a tanulók Írásbeli dolgozatai, rajzai és kézimunkái közszemlére lesznek kitéve. Fent elsorolt nyilvános záróvizsgálatokra a tanulók szüleit és a tanitásügy iránt érdeklődőket tisztelettel meghívja : Waigand Anna az áll. polg. le­ányiskola igazgatója. Elhaltak. 152. Junius 7. Simonka Ilona, ev. ref. 17 napos, czipéijz gyermeke, bélhurut. — 153. Junius 9. Czincze György, gör. kath. 47 éves, szőlőbeit vin- czellér, tüdőgümő. Felelős szerkesztő: Révész János. Kiadótulajdonos: Molnár Mihály. 288—1899. sz. _ Árverési hirdetmény Alólirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagysomkuti kir. járásbiróság 5502. számú végzése következtében Zsibó és vidéke takarékpénztára javára Jugeny Zsigmond berkeszi lakos ellen 189 frt s jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 677 frtra becsült lábasjószágok, bútorok és szénából álló ingóságok nyilvános árverésen el­adatnak. Mely árverésnek a nagysomkuti kir. jbiróság V. 79/3 —1897. számú végzése folytán 189 frt tőke- követelés és járulékai erejéig Berkeszen, alperes lakásán leendő eszközlésére 1899. évi julius hó I. napjának délutáni 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivat­nak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek becsáron alól is el fog­nak adatni. Kelt Nagysomkuton, 1899. évi május 31-én. Dévai Lajos, kir. bir. végrehajtó 1967. szám. Pályázat. A nagybányai tn kir. bányaigazgatóság kerüle­téhez tartozó Felsőkapnikon lemondás folytán meg­üresedett kincstári szülésznői állomásra, — melylyel évi 85 frtnyi fizetés van egybekötve — ezennel pályázat hirdettetik. Felhivatnak mindazok, kik ezen állomást elnyerni óhajtják, hogy 50 kros bélyeggel ellátott kérvényüket, a szülésznői oklevél, erkölcsi bizonyítvány, egészségről tanúskodó orvosi bizonyitvány és keresztlevél csato­lása mellett legkésőbb folyó évi julius hó 15-ig alant­irt bányaigazgatósághoz nyújtsák be. M. kir. bányaigazgatóság. Nagybányán, 1899. évi május hó 31-én. 1334—99 tk. Árverési hirdetmény. A nagybányai kir járásbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Lord és Társa Erdőszá- dai ezég végrehajtatónak Brán Simon végrehajtást szenvedő elleni 10 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében az oláhujfalusi 43 sz. tkjvbeti felvett I. 1-7 sorsz. alatti birtokra, és 40 sorsz. házra az árverést 618 frtban ezennel megállapított ki­kiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1899. évi junius hó 30-ik napján d. e. 9 órakor Oláhujfalu községházánál megtartandó nyil­vános árrverésen a megállap kikiáltási áron alul is ela­datni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/„-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt. igazság­ügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. § a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabály­szerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Nagybányán, 1899. évi április hó 29-ik napján. A nagybányai kir. jbiróság, mint tkvi hatóság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom