Református főgimnázium, Nagykőrös, 1940

15

hem pusztán helyi érdek, hanem nemzeterősítő kötelesség, hogy az értéküket vesztett alapok és alapítványok újból refundálandók és hogy a vidéki tanulók gondozására jó internátusokat kell létesíteni. Az ö érdeme továbbá, hogy „a nagy Graduál küldőjének, 1-ső Rákóczi György és halhatatlan dédunokája, a vezérlő fejedelem emlékére“ u. n. Rákóczi alapot teremthettünk s hogy iskolánk egy-egy kiválóbb professzorának, jótevőjének, vagy tanítványának szellemi arcképét végre valahára felújíthatjuk. Amint tette Ő, egyik kedves tanáráéval, a Sántha Béláéval s volt iskolatársáéval, sírig hű barátjáéval: a Benkó Imréével. Bár sikerült volna ezeket a beszédeit mind hiánytalanul megőrizni s majdan a Szövetség történetével együtt közzétenni

*

És most, Mélyen tisztelt Közönség, amint a Boldogult nemes alakjától búcsúzni készülök, érzem, hogy a szelleme valóban itt van közöttünk. Mindnyájunk szívében és e drága falak között, amelynek díszét megjelenésével és bölcs tanításaival annyiszor emelte... Szép, sudár alakja 80 év terhével is olyan imponáló jelenség volt közöttünk, mint egykor, amint hittel-reménnyel gazdagon indult neki az életútnak, hogy meghódítsa: faja, nemzete s egyháza javára, amelyek boldogitásért küzdött lankadatlanul egész pályáján keresztül.

Derűs, kék szemeiből mennyi szellem és jóság sugárzott felénk, finom metszésű ajkáról milyen meggyőzően ömlöttek a szavak: emelve és oktatva, vagy bírálva és korholva, ha kellett, amikor különben nyúgodt és meleg tekintete, emlékezhetünk rá, szinte prófétai hévvel pirult föl. Mert a haladásnak és az igazságnak volt fanatikusa egész lénye szerint, aminthogy a törvénynek sem a betűjét, hanem a szellemét hirdette folytonosan. A jogi tételek alkalmazásában meg az erkölcsi motívumokat! Hányszor hangsúlyozta, hogy ép a legfelsőbb elhatározásokban, az u. n. „döntésekben“ milyen fokozottan lelkiismereteseknek kell lennünk, mert alsó