Református főgimnázium, Nagykőrös, 1938
4 biztosítva látta, kissé derűsebb, gondtalanabb, de azért még mindig felhőkkel borított korszaka következett be életének. A debreceni professzorok jó és megértő lelke átsegítette őt életének ezen a szakán is. Kitűnő oklevelének megszerzését követte a summa cum laude doktorátus megszerzése, s ezt a kormányzó gyűrűvel való avatás. Hargitai Zoltán intézetünknek — tudomásunk szerint — első növendéke, akinek kezét országépítő Horthy Miklós gyűrűje ékesíti. Hadd álljon az ő élete példaként iskolánk jövő nemzedéke előtt, s hadd hirdesse ennek az Évkönyvnek elején díszlő neve az örök igazságot, hogy a becsületes munka előbb-utóbb elnyeri jutalmát. Hadd iktassam ide azokat a sorokat, amelyekben életének mozgalmas éveiről az igazgató felhívására maga beszámol. „1912 aug. 7-én születtem Mezősámsondon. (Ez a kis falucska a Mezőség egyhangú dimbes-dombos tájában tűnik el, én nem ismerhettem meg, mert 2 éves koromban apámat, — aki ott csendőr volt — elhelyezték innen.) Szüleim egyszerű emberek voltak, küzdelmes életük engem is korán komollyá tett. Elemi iskoláimat Erdélyben kezdtem meg (Csimpa, Dés, Alparét) és miután kimenekültünk, Dunántúlon (Mány) fejeztem be. 1924-ben apám a nagykőrösi ref. Arany János gimnáziumba vitt. (Hogy miért éppen ide? Hiszen Mányhoz (Fejér vm. egy kis községe) több iskola volt közelebb, ennek az a magyarázata, hogy az iskola jóhírneve, erős kálvinista nevelése idáig is kisugárzott. Az ottani pap és tanító is nagykőrösi diákok voltak.) A nagykőrösi gimnáziumban eltöltött évek (1924—1932) rám nézve döntő jelentőségűek voltak. Ennek a tősgyökeres alföldi városnak erős magyarságú levegőjében tanultam ezt a földet megszeretni, a nagymúltú irodalmi hagyományok, emlékek árnyékában tárultak fel előttem népünk szellemi kincsei, a város szélén sötétlő Nagyerdő homokbuckáin találkoztam az „ezerarcú Alfölddel*, a homok pompás virágkincseivel. Felejthetetlen tanáraimban nemcsak nevelőket, hanem emberbaráti érzésű támogatókat kaptam, akik előbb ösztöndíjakkal, később, miután szüléimét elvesztettem, örök hálára kötelező anyagi támogatással egyengették utamat. 1932-ben szereztem meg kitüntetéssel az érettségi bizonyítványt és ugyanez évben a debreceni M. Kir. Tisza István Tudomány Egyetem bölcsészeti fakultására iratkoztam, ahol természetrajzi, kémiai és földrajzi előadásokat hallgattam. Legnagyobb érdeklődéssel a botanika felé vonzódtam és a nyári szünidőkben már elkezdtem tanulmányozni a nagykőrösi határ vegetációját, aminek eredményeit a doktori disszertációm alapjául szántam. 1937-ben szereztem kitűnő eredménnyel a középiskolai tanári oklevelet. Egyetemi éveim alatt a debreceni Ref. Kollégium Tanárképző Intézetének voltam a tagja, 1935-ben az egyetem botanikai pályadiját megnyertem és munkámat az egyetem emlékplakettal, a Tudományos Akadémia könyvjutalommal tüntette ki; az egyetem bölcsészeti fakultatásának Turul Bajtársi Egyesületében több tisztséget, végül
