Református főgimnázium, Nagykőrös, 1935
Paczolay György, az uj lelkipásztor. Patonay Dezső lelkész úr nyugalombavonulása után, — aki egykor maga is intézetünk tanítványa volt, — az ifjú Paczolay Györgyöt hívta meg az egyház egyhangú bizalma a lelkipásztori székbe. Alig egy évtizeddel ezelőtt került ki ő is Arany János gimnáziumának féltő, melengető szárnyai alól és az Alma Mater meleg szeretettel és büszkeséggel tekint rá most is, mint saját szellemi gyermekére. 1916. szeptemberében jött hozzánk Tápiószeléről, szülőfalujából, mint szegény szülők tehetséges gyermeke, aki nemsokára édesapját is elvesztve még nehezebb viszonyok közé került. De iskolánk éber figyelemmel őrködött fölötte, s amikor csak lehetett, feléje nyújtotta segítő kezét. Elsős korától fogva — mikor már a legnagyobb emlékű körösi pap, Filó Lajos emlékére alapított ösztöndíjat kapja (nomen-omen ?) — egész sorát nyeri a jutalmaknak. Nem hiába mondta Patonay Dezső lelkészünk a szülői ház után sóvárgó kisdiáknak: „Ne félj, mert aki megérdemli, azon rajta tartja az Alma Mater a szemét!“ És ő valóban megérdemelte: kezdettől fogva felkeltette tanárai figyelmét tehetségével, szorgalmával, becsületes jellemével, sőt hamarosan művészi hajlamaival, képességeivel is. 1916—17. évi Értesítőnkben az I. osztályban éppenúgy színjeles, mint a Vili.-ban, amikor már az intézet büszkesége, s tanulóifjúságunknak képviselőjeként, mint az önképzőkör elnöke, vezető szerepet visz. A cserkészetben, a belmissziós körben a legtevékenyebb munkásságot fejti ki, s amellett buzgón segít már maga is a tanításban: megértéssel rajzol szemléltető képeket az iskolának, melyeket ma is őrzünk; gyakran helyettesit betegeskedő tanárokat. Mire érettségire kerül, valósággal kibontakoznak az érett ember körvonalai, előttünk áll a leendő egyéniség... Eltávozása után elkísérte figyelmünk az élet útjára is. Mint maga elismeri, a mi indításunk erősítette meg abban a vágyában, hogy papi pályára lépjen. A budapesti theológián is hamarosan az élre szökkent, s mikor visszakerült segédlelkésznek a nagytekintélyű körösi gyülekezetbe, örömmel szemléltük egyre izmosodó szellemi szárnyalását, fényes szónoki készségét. Alig szerezte meg a lelkészi oklevelet, már szülőfaluja hívta meg lelkipásztorának, s ime most, alig 30 éves korában az ország egyik legfontosabb református őrhelyére került! Szerettük mint diákot, szerettük mint embert, szeretetünk kíséri most is a lelkipásztorság új ösvényein, és kívánjuk Isten gazdag áldását munkásságára.
