Református főgimnázium, Nagykőrös, 1934
Sánta Béla. (1846-1935) Kegyeletes emlékezet illeti meg lelkemet, mikor e sorokat irom. Kegyeletes emlékek fakadnak sok körösi öreg diák szivében, mikor Sánta Béla tanár nevét a szellő el-elviszi egy-egy község paróchiájára, rektóriájára, udvarházába, hol már őszbe csavarodott emberek élik a szomorú magyar jelent s méla búval emlegetik a hajdani boldog diák éveket. A „találkozókra“ hozzánk érkezők el nem mulasztották volna őt fölkeresni; az Alma Mater mellett milyen benső meleg hála lengte körül azt a Patay-utcai házat, ahol az öreg tanár lakott. Végig-végig nézte az egykori tanítványokat, bizony megváltoztak a hosszú évek alatt, később már nem is látta őket, mert szemei meghomályosultak, csak a hangra emlékezett, mely az iskolából vissza-visszajárt hozzá s liz évről—tíz évre összedobbantotta tanár és tanítvány szivét. így mennek, igy tűnnek el az élet utján öreg tanár, öreg diák egymásután, csak az öreg templom és iskola lelke, szelleme jár-kel élők és holtak, öregek és ifjak tűnő és megújuló, újra meg újra élő serege között. Haj pedig a mi tanár urunk be erős volt egykor. 30 esztendőn át tanított a gimnáziumban- Nemzedékek hosszú sora jött ki oktató és nevelő munkájának hatása alatt. Úgy néztünk reá, mint a férfi erő megtestesülésére. Tudtuk, hallottuk, hogy a debreceni kollégium „nagybotosa" volt s egyéb legendás virtusok is zsongottak fülünkbe mindent legyőző erejéről, később már csak kemény kézszoritására emlékeztünk, mely alatt megropogtak a gyenge csontok. Nemcsak imponáló erejével volt tekintély az ifjúság előtt, de mint tanárunkat, szerettük is. A történelmet tanította, egyikét azoknak a tárgyaknak, melyeken keresztül az ifjúságra leginkább lehet hatni. És ő nagy hatással tanította a Magister vitae-t. Szónoki mű volt minden előadása. Különösen a felsőbb osztályokban, mikor Magyarország históriájára, a nemzeti múltra került a sor. Nem is ült egy helyen, legtöbbször sétált, vagy egy helyen állt, kezét a zsebébe tette, hogy gesztusait fékezze, de hangjában ott vibrált, ott kesergett a nemzetnek minden küzdelme, gyásza, elnyomatása, De ott izott mint a láva, mint a pünkösdi lélek, a nemzeti öntudatnak, a szabadságnak és önállóságnak, a nemzet történelmi hivatásának fenséges érzése és megéreztetése. A
