Református főgimnázium, Nagykőrös, 1934
12 azt, de szolgálta a tekintélyuralmat is, mivel szükségesnek tartotta és Brutustól Augusztushoz pártolt anélkül, hogy komolyan lehetne vádolni hitehagyással vagy túlzott becsvággyal. A kortársak marasztaló Ítélete azokat sújtja különösen, akik forradalmi időkben éltek, s később frontot változtattak. Ez történt Horatiussal is. Az utókor azonban belátó és szenvedélymentes; megérti, ha valaki megtagadja korábbi véleményét, és ezért nem tekinti apostatának. Sapi- entis est consilium mature in melius. Horatiust is megértette az utókor és igazságosabb volt vele szemben, mint kortársai voltak, mikor megállapította, hogy a költő csak akkor nyugodott bele a császárságba, mikor a köztársaságot idejét múltnak, elveszettnek látta; ekkor alakult ki benne a meggyőződés, hogy ha viszaadja Augusztus a meggyötört Itáliának a békét, letiporja a barbárokat, tiszteletben tartja a törvényeket, ha megbocsájt ellenfeleinek és eltörli a múlt bűneit, pironkodás nélkül, sőt boldogan énekelhet a császár nagyságáról és Róma boldogságáról. Mikor a haza életbevágó, fontos érdekei forognak kockán, a nemzet öntudatos s hű fiai ma sem tehetnek másként, mint ahogy Horatius cselekedett, aki e magatartása miatt megítélésünk szerint sem költői dicsőségében, sem egyéni becsületében nem szenvedett csorbát. Nem szabad ugyanis feledni, hogy Horatius csak fenntartással lépett Augusztus híveinek táborába, és a változott helyzet iránt érzett jóindulata mellett megőrizte hűséges tiszteletét a múlt iránt is. Ezért sohasem került függőségi viszonyba a császárral, részint szerénységből, részint nyugalma és függetlensége megóvása céljából, és elhárított magától mindon olyan hivatalt, mely alkalmat adott volna neki a közügyekbe való beavatkozásra; még a császár személyi titkára sem akart lenni. Korunkban nagyon kevés emberpéldány akadna, aki Horatius nyomdokait e téren is követné !...' A költő egyéniségének legjellegzetesebb vonásait dióhéjban igy összefoglalván, most költészetének alapvető eszméit kísérlem meg rövid szemlélet szűk keretében összesűriteni. Horátius három költői műfajban alkotott maradandót: az ódában, költői levélben és szatírában. Ódái közül azok az igazi mesterművek, melyeket korának eseményei sugalltak, annak a kornak eseményei, mely költő- fiát hallatlan bűnöknek, hősies tetteknek, fanatikus köztársasági érzületnek és szabad- ságtipró szenvedélyeknek tette tanújává. Élete oly időben folyt le, midőn a legszigorúbb erkölcsiség elvei állottak szembeszökő ellentétben a legféktelenebb szabadossággal, midőn hazája oly mélyre sülyedt, s egyben a dicsőségnek, hatalomnak és boldogulásnak oly magas fokára emelkedett. Azokban az ódákban, melyekben Horatius
