Református főgimnázium, Nagykőrös, 1933
7 felénk tekint, melegen megsimogat és megáld. — A fokozott munka alatt végre elfárad az ember. Elfáradt ő is. Már évek óta készülődött, mint a költöző madár. Mi marasztottuk. De ő a férfi komoly meggyőződésével hangoztatta, hogy iskolájának mindig szolgálni akart, most azzal szolgálja, ha helyét fiatalabb erőnek engedi át. S a folyó hó 1-vel nyugalomba vonult. Meghatóban búcsúztunk tőle. Búcsúzunk most is. És még búcsúzni fogunk többször. Sokszor. A kaiserswerthi diakónisszák ünnepesti házaiban virágosak az ablakok. Benn a falak között zsoltárok és dicséretek hangzanak. A kis szobákban egy-egy munkás életnek áldott emléke és még áldottabb reménysége vonja fénybe az arcokat. Legyen az a Mizsei-utcai kedves ház is ilyen ! Legyenek áldottak a benne élők! Legyen pihenésük ideje hosszú és boldog! A tanítványok, tanártársak, jó barátok nagy seregének imádságai, mint megannyi fehér galambok, repkedjék őket körül ! Legyenek virágosak az ablakok ! Zendüljenek zsoltárdallamok! Azok szárnyain készüljenek a lelkek langyos alkonyatban, boldog szárnyalással haza felé! Gödé Lajos, ref. lelkész a gimn. igazgatótanács elnöke.
