Református főgimnázium, Nagykőrös, 1930
25 Lajosné felügyelőnő irányítása mellett a leánytanulók által készített kézimunkából kiállítást rendezett. Az Ízléses tervezési gyakorlatok, a magyaros minták és arcképek, valamint a sok szép magyar motívumot képviselő kézimunkák nagy elismerést váltottak ki úgy a szakemberek, mint az érdeklődő közönség körében. 7. Cserkészel. Intézető ík 216. számú Arany János csapatának munkája ebben az évben is Szalay László csapatparancsnok vezetése mellett a megállapodott mederben nyugodtan haladt tovább. A cserkészesztendő legnagyobb és legjobban várt eseménye, a táborozás julius 9—31 -e között zajlott le a Balaton partján, Csopak község határában Ezalatt a három hét alatt kiélveztük a balatoni élet minden gyönyörűségét. Táborunk fent volt a hegyek között egy árnyas erdőben. Fölöttünk fenyőfák illatoztak, alattunk egy kristálytiszta hüsvizű patak csobogott, mely ellátta táborunkat ivóvízzel Innen jártunk le minden délután a Balatonra fürödni és csónakázni, mig a délelőtt kemény tábori munkában telt el. Táborunkat meg- togatta Eőry Vilmos, a III. cserkészkerület intézőbizottságának tagja, továbbá több szülő és érdeklődő hazulról s valamennyit mélyen meghatotta a tábor szelleme és hangulata. Örsi kirándulások keretében bebarangoltuk táborunk egész környékét, azonkívül két nagyobb egésznapos kirándulást is tettünk az egész csapattal. Az egyiket a Bakonyba Zircen át s innen gyalog a Cuha- patak völgyén fel a történelmi nevezetességű Csesznek várához. Visszafelé jövet kiszálltunk Veszprémben és megnéztük a város nevezetességeit. A másik kirándulásunkat a Balatonra rendeztük hajón. Megnéztük Balatonfüreden a hajógyárat, a szanatóriumot, Tihanyban a biológiai intézetet, az apátsági templomot I. Endre király sírjával s a rendházban IV. Károly király szobáját, amelyben utoljára tartózkodott Magyarországon ; Siófokon megfürödtünk, megnéztük a halásztelepet és a Sió-csatornát a zsilipekkel, ahonnan sok értékes tapasztalattal megrakodva tértünk vissza táborunkba. Pár nap múlva már indulnunk is kellett hazafelé. A három hét gyorsan elröppent s mi elfogódott lélekkel vettünk búcsút utolsó tábortüzünk alkalmával táborhelyünktől, ahol annyi szépet és nemeset kaptunk s a falu kedves lakóitól, akik valamennyien, különösen pedig a balatonkövesdi ref. lelkész, nt. Szüts Károly és az igazgató-tanitó Pamotyay Lajos olyan nagy pártfogó jóindulattal viseltettek velünk szemben egész ottlétünk tartama alatt. Fogadják érte az egész csapat háláját! Nagy köszönettel tartozunk még Olasz Imre gimn. tanár úrnak, aki számunkra ezt a kedves táborhelyet megszerezte és ott tartózkodásunk ideje alatt mindenben segítségünkre volt. Julius 31.-én értünk haza mindnyájan megerősödve, egészségesen, sok gyakorlati tudással gyarapodva. Az ősz folyamán a csapatmunka ismét kezdetét vette a szeptemberben tartott megalakulással. A hangsúly továbbra is az őrsi munkán volt s az őrsi rendszert igyekeztünk fejleszteni, Mint minden év elején kisebb átszervezéseket