Református főgimnázium, Nagykőrös, 1929
II állomásra d. e. 10 órakor érkeztünk, hol Stublay Lajos polg. isk. igazgató úr s Istráb tanár úr fogadott bennünket igazi magyaros vendégszeretettel. Szives kalauzolásuk mellett a délutáni órákban megtekintettük a Sió-csatornát, a zsi- ^ lipeket, a halásztelepct, hol a halpikkely kivonattal hamisított gyöngy készítését elmagyarázták. Láttunk úszó dokk-s móló-épitést; de ami legjobban tét- ¥ szett ifjainknak, a polg. isk. cserkészcsapat két csónakján sétacsónakáztunk. Az ekkor már kihalt Siófokról 27-én reggel gőzhajón mentünk át a még mindig eleven életet élő Balatonfüredre. Útközben a Balaton fehér pillangói, a vitorlás hajók egész seregében gyönyörködtek fiaink. Pisztel Alfréd polg isk. tanár úr várt s kisért szives barátsággal a páratlanul szép s üde sétány útain „Kies Fürednek“ nevezetességeihez s azon kiválóságok emlékműveihez, kiknek a magyar irodalom s szinmüvésset oly sokat köszönhet. Az ízletes ebéd elköltése, majd az Ibusz hajógyárának megtekintése után motorcsónakon rándultunk ki Tihanyba, itt a biológiai intézet, a templom a kolostorral, Endre király sírja, IV. Károly utolsó magyarországi tartózkodási helye kötötte le tanulóink figyelmét; a félsziget legmagasabb pontjáról csodálták meg a keletre s nyugatra elterülő tavat, de csalódtak az egykor oly hires visszhangban. 28-án hajnalban Keszthelyre vonatoztunk, onnan autókon Hévízre mentünk, csapatunk nagyobb része meg is fürdőit az Isten áldotta hőforrásban. Még elég idejében tértünk vissza a városba, hogy rövid séta keretében megtekintsük Keszthelyt, majd a déli órában Badacsony felé vettük útunkat. Tapolcát elhagyva a vonatból gyönyörködtünk a csodálatos vulkáni alakulatokban s a formás kúpok ormát koronázó, Kisfaludy regéiből közismert várromokban. Kora délután érkeztünk Badacsonytomajba, ebéd után a kőfejtő r. t. mellénk adott vezetőjével s a helybeli tanító úrral turista kirándulásban kerestük fel a bazaltbányát, ahol Dr. Jánossy tanár úr a vulkánikus kőzetekről, a vulkáni működésről tartott magvas előadást. A hegy koronájának tövéből } élveztük a leírhatatlan szép kilátást, majd lefelé útbaejtettük Kisfaludy S. egykori szőlőjét s házát, valamint Szegedy Róza hajlékát. D. u. 6 órakor hazafelé indultunk, kedves emlékekkel s a jól töltött három nap tanulságaival megrakodva csodáltuk az ősziesen hanyatló nap sugaraiban elszunnyadó táj megkapó szépségét. Kirándulásunk sikerét elősegítette az egész útunk alatt tartó, csaknem nyárias napsütés, de nem kevésbbé az a meleg, jóságtól áthatott vendégszeretet, melyben mindenütt részesültünk. Megragadjuk az alkalmat s e helyen is hálánkat s köszönetünket fejezzük ki szívességükért, hogy segítségünkre jöttek. Isten áldja meg jóságukat. Ezen kivűl kisebb kirándulást is rendeztünk. — Összes növendékeinkkel megtekintettük a városunkban rendezett gazdasági kiállítást, az V. o. tanulói pedig a szaktanár vezetése mellett botanikai kiránduláson voltak.