Református főgimnázium, Nagykőrös, 1925
3 és tettel — az élet könyvébe az ő élte hármas evangéliumát: Kötelességtudás, vallásosság és hazaszeretet! S ezekben vitézkedjetek, mert nagy és szent feladatra hivott el benneteket az isteni kegyelem: nektek kell az uj/« honfoglalóknak lennetek. Horváth József. I. Iskolánk múltja. Intézetünket Nagykörös város segítségével a nagykőrösi ref. egyház község alapította, de alapítása évét pontosan megállapítani nem tudjuk s csak annyi kétségtelen, hogy az a XVI. század második felére esik. 1630-tól kezdve ismerjük a tanároknak csaknem hézag nélküli névsorát, 1632-től pedig rendelkezésünkre állnak a tanulók beirási anyakönyvei. Iskolánk legrégibb tantervére s az osztályok számára vonatkozólag keveset tudunk. Az 1693.-ki iskolai törvények a tanuló legfőbb kötelességének azt tartják, hogy az Istenről szóló tudományt, a szépmüvészetet és az egyházakban használandó nyelvet megtanulják. Az első rendszeres tantervet a helyi hatóság 1792-ben állapítja meg, amidőn a quinta, quarta, tertia clas- sisban, továbbá a syntaxisban és a prímában, vagy a tógátus deákok das- sisában részletesen felsorolja a tantárgyakat, sőt a használandó kézikönyveket is. 1828-ban az egyházi főhatóság uj tantervet léptetett életbe a dunán- inneni superintendentia gimnáziumaiban, miáltal intézetünk is hét osztályúvá fejlődött. Az egyházkerületi főhatóság 1837-ben a filozófia mellett még a pedagógiai és a gazdasági tudományok tanítását is elrendeli és ezen szervezete intézetünknek megmaradt az önkényuralomig, amikor az Organisations Entwurf rendelkezése szerint iskolánk nyolc osztályúvá fejlődött. Az érettségi vizsgálat jogát intézetünk az 1853. augusztus hó 8-án kelt 7008. sz. miniszteri rendelettel nyerte meg s az első érettségi vizsgálatot 1854. julius havában tartották meg 34 tanulóval. 1854. óta a jelen iskolai évig 2410 tanuló jelentkezett érettségi vizsgálatra s közülük 2117 tette le sikerrel a vizsgálatot. Az alapítástól a jelen korig 168 tanára volt intézetünknek. A tanárok aránylag csekély számát az a körülmény magyarázza, hogy a XIX. század elejéig mindig csak egy-egy rectora volt intézetünknek, aki a tógátus deákokat tanította, mig az alsóbb osztályok tanításával a íógátusok sorából alkalmazott publicus praeceptorok foglalkoztak. Iskolánk nevezetesebb rectorai és tanárai voltak: Veresmarti Mihály, Losonczy István, Nánási Fodor Gerzson, Szigeti Warga János, Galgóczy Károly, Mentovich Ferenc, Szász Károly, Arany János, Szilágyi Sándor, Losonczy László, Salamon Ferenc, Szabó Károly, Ballagi Károly, Király Pál, Öreg János dr., Ádám Gerzson.