Református főgimnázium, Nagykőrös, 1910

9

zaja Sebenicóban. Egy jó félóra alatt összenéztük az egész várost, mert nem is igen volt rajta sok nézni való. Mint minden dalmát városnak, úgy ennek is legszebb, legrégibb épülete temploma. Az eső is esni kezdett s mi visszatértünk hajónkra, mely nemsokára elindult, hogy tómét kikössön Trauban.

Már messziről feltűnik hatalmas, ősrégi bástyája közvetlenül a tengerparton. Olyan igazán az egész város, mint „egy valódi középkor a XX. században.“ Ódon kinézésű, igen szép vidéken fekvő város s dómja talán a legöregebb a dalmát városoké között.

Sebenicóban és Trauban, mint kisebb városokban, szemlélhettük teljés érdekességében az igazi dalmatáknak festői öltözékét, melyben egyedül az volt a hiba mindenütt, hogy borzasztó piszkos volt, mert ezek a tisztasággal és ruháikkal talán legkevésbé törődnek, Felül bő, alól összefogott nadrágot, bőrbocskort, vastag ingok felett újjatlan, a mellényre emlékeztető, de egészen más szabású ruhadarabot, fejükön pedig oly kis, kerek, a mi hálósapkánkhoz hasonló, hímzett, többnyire vörös színű süveget hordanak, mely tar- kójoknak talán egy harmadát sem födi be s melyet, hogy le ne essék, zsineggel erősítenek meg hátul.

Néni is kell talán említenem, hogy Traut elhagyva, ismét a vidék szemlélésébe merültünk el. A tengeren erős délnyugoti szél fútt s midőn egyszerre jobbra megpillantjuk, először tengeri utunkban, a nyílt tengert, meglepetésünkben szinte felkiáltottunk. Jobbra, ameddig a szem ellát s még tovább is, nincs más, csak víz, haragos sötétzöld víz, mely a horizont szélén az éggel összefolyik. S ezen a hatalmas, beláthatatlan vízfelületen most a szél bodor hullámokat hány s színe is mindig változik ; hol sötétebb, hol világosabb.

Végre a távolban egy fehér csík tűnik fel, mely szinte ragyog a rátűző napfényben : az ott Spalató. A fehér sáv mindig nagyobb és nagyobb lesz, végre kivehető egy, majd két és több torony, a magasabb épületek s lassan befutunk a kikötőbe, hol már vár reánk magyar vezetőnk, Nagy Miklós úr.

Spalató rendkívül érdekes város. Két részből áll, u. m. ó- és újvárosból. Az óváros Diocletián római császár óriás kiterjedésű palotája helyén épült, még pedig oly formán, hogy a lakosok a megmaradt falak és oszlopok között új falakat húztak s így majdnem erőszakkal foglalták el és a szó legszorosabb értelmében beépítették ez értékes és rendkívül érdekes maradványait a régi hatalmas római császárságnak. Most már csak a falak között lehet látni a megmaradt oszlopokat két, három emelet magasságban ; a tengerparton