Református főgimnázium, Nagykőrös, 1906
6 De míg egy felől így intézetünk jövőjének biztosításán munkálkodott, másfelől kegyelettel ragaszkodott a múlt hagyományaihoz és emlékeihez s egyházunk és főgimnáziumunk múltjának kiválóbb eseményeit igyekezett megörökíteni s ily irányú sok cikket irt a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapba, Vasárnapi Újságba, a Századokba, majd megírta főgimnáziumunk történetét Nagykőrös váios monográfiájában, majd önállóan is dr. Joó Imre kartársával, végül mint nyugalmazott tanár „Nagykőrösi Athenás“-ában a nagykőrösi íróknak állított emléket s e mellett mások, különösen tanártársai hasonirányu működését is a legnagyobb készséggel és szívességgel támogatta. Iskoláink és egyházunk iránt szerzett érdemei a legszélesebb körben találtak teljes elismerést. Már 1881-ik évi febr. 22-én, tanárságának 25 éves jubileumára tanártársai és tanítványai széleskörű ünnepélyt rendeztek s ez alkalommal volt tanítványai hálájuk kifejezéséül szeretett tanáruk nevére alapítványt tettek, tanártársai diszalbummal, akkori tanítványai értékes emléktárgygyal s a helybeli izraelita hitközség díszes ezüst serleggel tisztelték meg. Ez utóbbi különösen azon érdeméért, hogy tanítványaival szemben felekezeti kiilömbség nélkül gyakorolta éveken át a jótékonyság erényét. A dunamelléki egyházkerület már 1875-ben a tanitóképez- dei igazgatótanács és a tanitóképesitő bizottság tagjává, 1897-ben pedig egyházkerületi tanácsbiróvá választotta s 1900-ban ő Felsége a magas kormány előterjesztésére királyi tanácsosi címmel tüntette ki. Megadatott nékie az is, hogy szeretett intézetét az ódon falak közül ő vezette be a díszes új palotába, a melynek létesítése körül neki oly kiváló érdeme van. Midőn 1902. évben 46 évi tanárkodás után nyugalomba vonult: nemcsak tanártársai és tanítványai, a tanügyi körök, egyházmegyénk és egyházkerületünk, hanem városunk egész társadalmának szeretete is impozáns módon nyilvánult meg iránta. És csak alig pár hónappal ezelőtt, midőn a halálos kór már csaknem elemésztette a törhetetlennek látszott szívós életerőt, már elgyengült testtel, de nem lankadó buzgósággal sietett helyt állani, midőn szükség volt rá, hogy szeretett intézetében az érettségi vizsgálatot, mint hetyettes elnök vezesse. Iskolánk iránt érzett ezen meleg sze- retetét megőrizte egész végpercéig s ezen intézet tanári kara épen ezért mindig csak a legmélyebb hálával és tisztelettel gondolhat reá. Emléke közöttünk örökké él.“
