Református főgimnázium, Nagykőrös, 1903
80 Adatok a főgymnasium 1903-4 évi történetéhez. Az iskolai évet megkezdtük 1903 szeptember 1-én. Már az előző napon, augusztus 31-én megtartottuk a javító vizsgálatokat; szeptember 1—-4 voltak a beiratások, a felvételi és magánvizsgálatok. Szeptember 5-én volt a tanév ünnepélyes megnyitása a tanítóképző-intézettel közösen, a mikor Dr. Kovács Lajos, a történelem tanára, kit a nt. és tek. egyháztanács egy évi ideiglenesség után állandósított, megtartotta székfoglaló értekezését, mely az értesítő elején olvasható. A tanári személyzetben ez állandósításon kívül csak az a változás történt, hogy Olasz József, Danóczy Antal és Huszár György helyettes tanárok a szakvizsgálatot letették, továbbá, hogy az egyháztanács szervezte az iskola orvosi állást s erre vonatkozólag a pályázatot kihirdette, úgy hogy 1904 szeptember 1-től fogva rendes orvosa lesz az intézetnek, a ki hetenként egy órán az egészségtant is elő fogja adni a két felsőbb osztályú növendékeknek. Érettségi vizsgálat e tanév folyamán háromszor volt intézetünkben, a mennyiben az egyházkerületben lévő négy ref. főgymnasium (budapesti, halasi, kecskeméti, nagykőrösi) tanulói részére a javító- és pótló érettségi vizsgálatok ez évben tanintézetünkben tartattak. Első Ízben szeptember hó 14—15, másod Ízben deczember hó 18-ik napján. Végül az év végi rendes érettségi vizsgálatok junius 20—23. napjain. Az erre vonatkozó részletes kimutatást lásd az illető rovatban. A tanítást megkezdtük szeptember 7-én. Az egyházkerületi közgyűlés 1903 október 24-én 40-ik szám alatt hozott határozata értelmében értesítőt már csak egyszer adtunk a növendékeknek, január hó utolsó napján, azonban az ellenőrző értekezleteket október hó utolsó hetében, továbbá deczember és márczius közepén, úgyszintén május első hetében megtartottuk, a hanyag tanulókat figyelmeztettük s szüleiket hanyagságokról értesítettük. XIV,