Református főgimnázium, Nagykőrös, 1903
16 két a protestánsokkal szemben különösen Kollonics, Szelepcsényi prímás és a jezsuiták magoknak megengedtek. Azt már föntebb említettem, hogy a protestáns templomok és iskolák elvétele — mondhatni — napi renden volt. Ez az eljárás azonban nem hozta meg a kellő eredményt, mert ha a prot. papok és tanítók megmaradtak a nép közt, az hitében állhatatosan megmaradt. Az üldözés tárgyai tehát most a papok és tanítók lettek. 1673. szept. 25-éré Szelepcsényi prímás három felsővidéki megye lelkészeit Pozsonyba idézte az elnöklete alatt működő bíróság elé. A megjelent 32 lelkész közül egy református, a többi ágostai evangélikus volt. Miután elzárták őket, a legsúlyosabb vádakkal u. m. hűtlenség és felségsértéssel illették őket. Azután rájuk fogták, hogy sértették a kath. egyházat és annak minden követőjét a királlyal együtt. A legsúlyosabb büntetéssel, fej- és jószágvesztéssel fenyegették őket, melytől csak áttérés, az országból való távozás, vagy azon Ígéret menti meg őket, hogy többé nem gyakorolják hivatalukat. A megrettent emberek csakugyan eltántorod- tak. Egy részük lemondott lelkészi hivataláról, másik részük önkéntes száműzetésbe ment, egy pedig áttért a kath. vallásra.* Az első kísérlettel a kath. főpapok czélt érvén, sokkal nagyobbra vállalkoztak. 1674. márcz. 5-ére az összes protestáns papokat, tanítókat, kántorokat a pozsonyi rendkívüli törvényszék elé idézte Szelepcsényi, hogy feleljenek, vájjon „ők is részesek-e a múlt évek folytában ő felsége ellen, némely gonosz emberektől indított utálatos lázadásban“.** A megidézettek előre láthatták sorsukat, hisz mindnyájan bűnösök voltak abban, hogy az evangélium szerint megtisztított vallásnak merészkedtek papjai, tanítói lenni. Mert hogy ez volt a főbűnük, abból is kitűnik, hogy a meghívók nem névre szóltak, hanem bárhol tartózkodó prot. lelkésznek kézbesíteni kellett. Az ekként megidézettek száma több volt 700-nál, de csak 300—400 közt volt a megjelentek száma, mig a többi elbujdosás- ban keresett menekülést. A vádak ugyanolyanok voltak, minőkkel az első csoportot illették s az Ítélet ápril 4-én halálra és jószágvesztésre szólt. A halálbüntetéstől való félelem ismét sokat eltántorított, a kik a reversalis aláírása után, mely szerint nem fognak ezentúl tanítani, elbocsáttattak, 93-ra pedig kimondották a halálos Ítéletet, melyet azonban Lipót nem erősített meg. Csak most indultak ezek igazán a szenvedés kálváriájára. Miután Pozsonyban nem sikerült * Kocsi Csergő Bálint: Kősziklán épült ház ostroma. Lipcse, 1866. 19. 1. ** Katona : XXXIV. 166.
