Református főgimnázium, Nagykőrös, 1891

Tartalom

37 nézve kötelességüket és jogukat átruházzák, a kikhez ennélfogva az igazgatóság gyermekeik érdekében fordulhat. Az iskolai minden dij elölegesen, és pedig első fele szeptenv bér és másik fele január hó 15-ig fizetendő. Egy elégtelen osztályzat kijavítását a tanáriszék, kettőt fele­kezeti főhatóságunk, ennek képviselője főtiszt. Szász Károly püspök úr ö méltósága — engedélyezheti. Kettőnél több elégtelen tanjegy- gyel osztályismétlésre utasittatik a növendék. Vidéki tanulók az igazgatóság tudta nélkül szállást nem fo­gadhatnak s nem változtathatnak. S ha az igazgatóság a helyiséget akár az egészség, akár a gondviselés és ellátás, akár egyéb kö­rülmények miatt alkalmasnak nem tartja, joga és kötelessége a czélszerübb intézkedés. A szülék érdeke követeli, hogy a gyerme­kek elhelyezésére kiváló gondot fordítsanak s a szerződést, mint polgári cselekményt vállalkozó lakos társainkkal maguk kössék, vagy beszéljék meg. Tankönyvek a helybeli könyvárusnál kaphatók s csak épek használhatók. Szegénysorsu s jóigyekezetü tanulók a kölcsön könyv­tárból segédtankönyveket kaphatnak használatra. A tandijakat következőleg állapította meg nt. és tek. egyház­tanácsunk : A) Helybeli illetőségű I—IV, oszt. a) ev. ref. vallású növendék fizet 4 frt. b) más keresztyén 6 frt, c) izraelita 8 frt. V—VIII. o. a) ev. ref. 6 frt, b) más keresztyén 12 frt, c) izraelita 16 frt, b) vidéki illetőségű: a) ev. ref. 12 frt; b) más keresztyén 16 frt ; s c) izraelita 20 forintot. E szerint tandíj fizetésre különb­ség nélkül minden tanuló köteleztetik. Megjegyeztetik, hogy azok, kik bár helyben, vagy a község határában birtokot bírnak, de más helyen laknak, a fent jelzett megkülönböztetés szerint a vidékiekkel egyenlő tekintet alá esnek s velők egyenlő tandíj fizetésére köteleztetnek. A beirási dij, mely egyszer mindenkorra fizettetik, 2 frt 10 kr. Az egyházker. tanári gyámegyleti dij a) prot. tanulók után 40 kr, b) más vallásnak és magánvizsgások után 1 frt 20 kr. Ezen kívül az önkényt vállalkozók az önképzőkörre 2 frt, — az olvasdára 60 kr: zongora használásáért 3 frtot fizetnek. A franczia nyelvet szívességből tanítja Szalay Gyula tanár úr. A tandij fizetés alól való felmentés, vagy a tápintézet jótéte- ményesei közé való felvételért a beiratkozáskor lehet folyamodni. Az elsőért az ev. ref. egyháztanácshoz, a másodikért a tápintézeti választmányhoz czimzendő a kérvény, benyújtható pedig az igazga­tónál is. Mindkét rendű folyamodványhoz csatolandók a növendék aj jó erkölcsét s jó előmenetelét, b) a szüle szegénységét igazoló

Next

/
Oldalképek
Tartalom