Református főgimnázium, Nagykőrös, 1886
Tartalom
9 Ez isk. évben nvilt meg örökösödési joga egyházunknak a Bihari Mihály s Keresztúri Zsuzsánna házastálsak hagyománya iránt is; mely Kara-Jenő határában fekvő ingatlan jövedelmének y4-része egyik kedves fia, nh. „Dr. Bihari Zsigmond emléke“ czimén a hivatali korra nézve legidősb tanár rendes fizetésén felül leendő javadalmazására, i/g-része pedig másik kedves fia, nh. „Dr. Bihari László emlék“ czimén két helybeli gymnasiumi tanuló segélyezésére lesz fordítandó. Ugyancsak e tanévben érte el az „Arany János emlék“ a hálás tanítványok által 1883. évben itteni megjelenésük alkalmával együttesen és ünnepélyesen meghatározót 1000 forint összeget. Melynek ezentúl — mint jelenben is — kamata egy VIII., vagy esetleg egy VII. és VIII. g. o. növendék ösztöndíjára fordittátik. Egos Tomory Anasztáz úr, m. kir. tud. akadémia tag, egykor tanárunk, ez évben is kegyeskedett növendékeink részére a 3 drb aranyat megküldeni; egyszersmind önkényt megígérni, hogy ez évi összeg tőkéjének örök időkre leendő biztosításáról vagy végrendeletében fog gondoskodni, vagy még előbb átadja amaz összeget. Az egyházker. tanári gyámegyletre a f. évi január 8-án az ifjúság által a tanári szék engedélve és felügyelete alatt rendezett bál tiszta jövedelméből befolyt 153 fit 57 kr; tdő Fejes Sándor luzsoki ev. ref. lelkész ur ajándéka 2 fit 50 kr. II. Igazgató-tanács. Elnökei: főtiszt. Filó Lajos lelkész s I.-Farkas Elek egyházi főgondnok. Tagjai: a) a presbyterium által választva: Ádám László, Beretvás Farkas, Beretvás Zsigmond, Dömötör Bál, Gubody Gedeon, Kalocsa Balázs, Kovács Lajos, Magyar Pál, Molnár Gedeon, Papp Imre, Szeless Pál, Tóth József, h) a tanári testület által választott Szalay Gyula és Dr. Joó Imre tanár urak — és c) az igazgató: Ádám Gerzson, hivatalból.