Református főgimnázium, Nagykőrös, 1874

Tartalom

5 Az ifjúság egészségi állapota a hosszú tél s a gyorsan váltakozó idő­járás mellett is olyan volt, hogy egy komolyabb betegségi eset sem for­dult elő. Dr. Bakos Miklós városi főorvos az igazgatóság felkérésére szi­ves készséggel gyógykezelte a betegeket. A tanulóifjúság közül egy jóreményü ifjú, Deutsch Géza, VII. g. o. lett a halál áldozata, ki régóta mellében hordozta a gyógyithatatlan kóranyagot. Az első félévi szigorlatok febr. 14—27-ig folytak, az érettségi vizs­gálat 19., 20. és 22. főt. Dobos János superintendensi helyettes úr elnök­lete alatt tartatott. Ez éretts. vizsgára két egyén jelentkezett, kik érettek­nek Ítéltettek. A második félévi vizsgálat jul. 8—22-ig ment végbe; az érettség írásbeli része jul. 12. s 13-án, szóbeli része 16. és 17-én nt. Fördős La­jos úr superintendensi helyettes elnöklete alatt. Érettségire jelentkezett 33 növendék, kik közöl miután egy oda nem bocsáttatott, megvizsgáltatott 22. E 32 ifjú közöl 5 dicsérettel, 5 jól, 21 kielégitőleg érettnek, egy pedig még nem érettnek ítéltetett. A tanártestület a főkönyvtár használása mellett, a hazai és külföldi irodalommal s nevelésügygyel tüzetesebben megismerkedni óhajtva, a maga kebelében saját költségén olvasdát tart fenn. Mely czélra nt. Filó Lajos lelkész úr jelentékeny ajándékkal járult Tanintézetünknek ez évben egy nagy halottja volt. F. é. január 10. hunyt el Szigeti Warga János, a 41 éves tanár, több éven át igazgató, a m. tud. akadémia, a cs. k. földtani társulat tagja, a kecskeméti egyház­megye, a dunamell. egyh. kér. tanácsbirája s a pestmegyei iskolaszék tagja. Sz. Warga János született Kovács-Vágáson, Abaújmegyében 1804. január 8-án. Tanulói pályáját S.-Patakon bevégezve 1833-ban a n.-kőrösi lyceumba választatott meg tanárnak. De mielőtt ez állomását elfoglalta volna, a külföldi egyetemeket látogatta meg s különösen Berlinben hallgatta azon kor legkitűnőbb tanárait s onnan hozta be hégeli bölcsészeti irányát, mely mellett a honi bölcsészekkel tudományos vitába bocsátkozott. A honába visszatérő ifjú tanárt 100 drb. arany jutalom várta, a m. tud. academia által egy mathematical dolgozatért kitűzött pályadij. Még háromszor pályá­zott az academiánál s mindenkor sikerrel. O szervezé újra népiskoláinkat, a főgymnasiumot s teremte tanitóké- pezdét. Nemcsak létesité pedig ezeket, hanem élteté is, részint kormányzói bölcsesége, részint tankönyvei által. Tankönyveiben, melyek hazaszerte használatban vannak, az elemi osztályok tananyagán kezdve a gymnasiumi majd minden tárgyat, a classical s reál irányban, feldolgozott s adott át a tanirodalomnak. Az ő élete s munkája a legszorosabban van összefüződve tanintézeteink történetével. Bár a tanári szolgálattól gyengélkedése követ­keztében a m. őszszel vissza- és nyugalomba lépett, mindamellett a mikor

Next

/
Oldalképek
Tartalom