Református főgimnázium, Nagykőrös, 1873

Tartalom

Az első félévi érettségi vizsgálat február 24 és 25 napjain tartatott. Három ifjú vizsgáltatott, ezek közül is kettő félévre volt nálunk visszavetve, egy pedig ugyanakkor önként visszalépett. Tehát sajátlag egy uj sem volt köztük, minthogy nehány és pedig jelentékeny számú újonnan jelentkezőt komolyan visszautasítottunk, mint olyakat, kik rendetlen és törvénytelen téren valának. Igazgató azon nemes Ígéretét, mit megnyitó beszédében tett vala, csak folyó hó április 13. napjáig teljesitheté, mikor részint az életkor, részint a csak itt helyben 41 évet betöltött tanári hivatal terhe alatt annyira elgyengült, mi­szerint belátván azt, hogy hivatalát pontosan nem viselheti, május 2. napján hivataláról lemondott, (Lásd „Prot. Egyh. és Isk. lap“ 1874. 19. sz.) egyedül ez évi igazgatói hivatalának bevégezheté.sét kérte a gymnasiumot fenntartó testület­től úgy, hogy mellé helyettes igazgató engedtessék, s ez Adám Gerzson sze­mélyében megadva Ion. Ezen kívül tanártársai tantárgyait maguk közt a leg- szivélyesebbeu megoszták. Azonban a jobb idők beáltával junius 1-ső napján tan­tárgyai közül a bölcsészetieket az év végéig tanitá, s azokból közvizsgálatot is adott. A második félévi vizsgálatok tartattak julius 18—25, és pedig átalán véve jó eredménynyel, az érettségiek 11—12 és 15—16 napjain. A tanulmányokban történt ezen előterjesztés után, a gymnasium e r- k tö lesi állapotát teljesen kielégítőnek nyilvánítjuk. Az önképző-társúlat Mészöly Gáspár tanár buzgó vezetése mellett szép sikerrel működött. így oktatás és nevelés, nevelés és oktatás lehető öszhangzatban lőnek vezetve. Iskolaszék. Elnökök : Filó Lajos lelkész, Mészáros Zsigmond, főgondnok, Tagok: Ádám László, Beretvás Albert hely. főgondnok, Beretvás Farkas, Beretvás János, Farkas Elek, Kalocsa Balázs, Kovács Lajos lelkész, Magyar Pál, Papp Imre, Sánta Lajos, K. Faragó József, Vajkó Antal presbyterek, és a tanári kar. Jegyző: Bonis Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom