Református főgimnázium, Nagykőrös, 1870

4 A tantárgyak az egyházker. tanterv értelmében osztattak be s kezeltettek azon eltéréssel, hogy a reál-gymn. irány valósíthatása érdekéből, a kísérleti természet- tan a felgymn. V. —VI. osztályaiból az algymn. III. és IV. osztályaiba tétetett át, míg amoda jövő tanévtől kezdve a rendszeres természetrajz fog át vitetni. Melléktantárgyaink ez évben ismét szaporodtak egygyel. Ugyanis egyháztaná­csunk fölhasználva azon alkalmat, hogy a közokt. minisztérium múlt nyáron Pesten gyorsírászati tanfolyamot nyittatott a középtanodai tanárok számára, intézetünk rajztanárát külön költségen felküldé e tanfolyamra. S az áldozat megtenné gyümölcsét; mert a gyorsír ászát anynyira meghonosult ez évben iskolánkban, hogy belőle úgy az első, mint a második félév bevégeztekor sikeres vizsgákat láthattunk. Az ifjúság szorgalma s erkölcsi magaviseleté általában törvényszerű volt; csu­pán egy hanyag tanulót volt kénytelen az elöljáróság cons, abeundival eltávolítani. Tanítványaink önképzésének két nevezetesb eszköze vala. Egyik a felsőbb osztályok növendékeiből ez évben is alakult „Önképzö-társulat“ Hoff er Endre tanár elnöklete alatt; másik az ez évben célirányosan rendezett ,,Ifjúsági könyvtár“ a hat alsóbb osztálybeliek számára Király Pál tanár felügyelete alatt. E könyvtárban levő müvek (főleg ifjúsági iratok s az illetők fejlettségéhez, valamint tantárgyaihoz való szépirodalmi s egyéb termékek) a főkönyvtárból válogattalak s bocsátattak a lyceumi iskolai szék által, nagyon mérsékelt olvasási díj mellett, az ifjúság rendelkezésére. Nemkülönben mód volt nyújtva a vállalkozó növendékeknek, hogy magukat a francia nyelvben és zenében képezhessék. Említendő mozzanat iskolánk történetében, hogy a velünk 11 évig egy épület­ben létezett tanító-képezde, a téli félév végeztével egyházunktól nyert, külön díszes helyi­ségébe költözött át, minek következtében az isk. épület emeleti része egészen a lyceum rendelkezése alá jutott. Vajha lehetővé tennék a körülmények, hogy a még itt levő nép­iskolai osztályok is külön épületbe tétethetnének át! Iskolai évünk berekesztése előtt tanári karunkban ismét változás történt, a mennyiben Király Pál tanártársunk, ki négy évig működött velünk, a főt. egyházkerü­let által egyik megüresedett tanító-képezdei tanszékre választatott el. A mily őszintén sajnáljuk tanárkarunkból való távozását, ép’ oly melegen kívánunk neki jövöjéhez szeren­csét. Távozó kartársunk helyére egyháztanácsunk helybeli reform, s. lelkész t. Bélák Imre urat választá meg r. tanárul. Reméljük, hogy e választás szerencsésnek fog bizo­nyulni. A közvizsgák a téli félévben Febr. 12—25 napjain tartattak, és pedig követ­kező renddel: 12—18 magán, 19—23 rendes közvizsgák, továbbá 22—23 Írásbeli, 25-én pedig szóbeli érettségi vizsgák. Érettnek nyilváníttatott hat egyén. A nyári félévet záró vizsgák f. évi Julius 17—29 napjain tartattak, kővetkező rendben: 17—22 magán, javító és pótvizsgák, 21—22 Írásbeli érettségi vizsgák, 23-án ének, zene, rajz, szép- és gyorsírászati rvalamint tornavizsgák, 25—26 szóbeli érettségi vizsgák, végre 26—29 közvizsgák. Érettségi vizsgára jelentkezett 36 egyén, visszalépett 1, megbukott 3, érett­nek nyilváníttatott 32. Végül kellemes kötelességünk kővetkező adományokért köszönetét mondani. A felsőbb tanuló iíjak rendeztek egy táncvigalmat, a II., III. és IV. gymn. oszt. több növendéke pedig egy színi előadást tartott, melyeknek tiszta jövedelme — elébbié 53, utóbbié 12 frt. o. é. — tornaiskolánk javára ajándékoztatok. Iskolánk javára befolyt: a sz.-lászlói reform, egyháztól 40 kr., — a haraszti reform, egyháztól is 40 kr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom