Református főgimnázium, Nagykőrös, 1868

IV. Népiskolák. A reform, egyház népiskolái: 1)'központi fiiskoia 6 osztálylyal, u. m. kezdő iskola I. II. III. IV. V. osztály, az első osztály két mellékosztályra van elkülönítve. 2) Külső városi fiiskoia nyáron 3, télen 2 osztálylyal. 3) Öt leányiskola négy-négy osztálylyal. 4) Az egyház és város párt­fogása alatt keletkezett egy tanyai magániskola, vallásfelekezeti különbség nélkül. Létszám: a fiúké a vasárnapi iskolát is ide értve 811, leányoké 873, összesen 1684. A kér. segélyzö egylet ez évben is ellátta a szegény sorsú tanuló gyermekeket a szük­séges tankönyvekkel és tanszerekkel, a vizsgákon jutalomkönyveket osztogatott ki a kitünőbb növen­dékeknek. Szíves köszönet érette a tanügy és szegények nevében! A városi népnevelés ügyére vonatkozólag mint említésre méltó eseményt jegyezhetjük ide egy több mint 500 tagból álló „nőegylet“-uek ez évben történt megalakulását ; mely nőegylet , több nemes czélok mellett kiválóan e város népnevelési ügye emelését tűzte ki magának feladatul. LTdvös munkálkodását már megkezdette s nemes törekvései már eddig sincsenek gyümölcsözés nélkül. A népiskolai választmány tagjai: Elnökök: Filó Lajos és t. Mészáros Zsigmond urak. Tagok: t Faragó József, Fitos Ambrus, Fitos Ferencz, Harnócz József, ifjú Kecskés Pál, Nagy László, Szeles Pál, Ugró Balázs, Vajkó János, Warga János urak. A tanácskozásokban részt vesznek a népiskolák tanítói is. Tanítói személyzet: fitanítók: Varga József, Hajdú László, Szabó Gyula, Gvörfi László, Máté József, Kovács László, Nyikos László. Leánytanítók: Szabó Sándor, Szinok Sándor, Varga István, Homonnai István, Tóth Ferencz, A vasárnapi iskolában tanítnak a helybeli segédlelkész, Varga József, Győr fi László, Szabó Gyula. Nagy Jjásxló j a tanitóképezde és a városi reform, népiskolák igazgatója. Képezdei tanulók névsora Harmadévesek. Garzó Pál, Kecskemét. Haraszti Károly, Tass. 10. Kaszap Lőrincz , N.-Kőrös. Arany Mihály, Aha. Bori Mihály, N.-Kőrös. Császi Ferencz, N.-Kőrös. Cseh Lajos, K.-Komárom. Kis Zsigmond, D.-Pataj. Kovács Sándor, Kecskemét. Nagy Károly, N.-Kőrös. 5. Cseh Imre, N.-Kőrös. Csete Lajos, N.-Kőrös. Csoó Zsigmond, Kecskemét. Németh Lajos, Szentes. 15. Nyikos Lajos, N.-Kőrös Szabó Balázs, N.-Kőrös. 17. Varjas Pál, Miszla.

Next

/
Oldalképek
Tartalom