Református főgimnázium, Nagykőrös, 1864

Tartalom

5

ség léteiének fölfogására képesebb, s szive az ahoz való ragaszkodásra fogékonyabb, vallástalan lenni. A tiszta vallásosság ugyan néha később szokott az emberben megszilárdulni, ide nem számítva az olyanokat, kik miután éltükön át istennel és leikökkel keveset gondoltak, késő vénségökben válnak vallásosokká, a mikor aztán mindennapi templomba járásuk, szün- teleni fohászkodásuk, fukar kezekkel gyűjtögetett kincseiknek néha minden meggondolás nélkül szétosztása által igyekeznek az Istent kiengesztelni, s magoknak megnyerni, jól tudván, hogy a megtérés mindig kedves Isten előtt; de azért a vallásosságot mégis az ifjúban, kinek szive minden szépre és jóra legfogékonyabb, kell meggyökereztetni. A mely ifjúban a vallásosság gyökeret vert, megmarad az benne egész életén át, s belőle azt a világnak minden csábjai sem képesek kiirtani; nyugodt lélekkel vándorol át az életen, s a bölcs elmefuttatásait és természettudós materiális tanait közönyösen veszi, a nélkül, hogy vallásosságában legkevésbbé is ingadozzék. Ez lelkesíti öt leginkább a jóra, s a megpróbáltatás és szenvedés napjaiban legfőbb vigasztalást ebben talál. Hogy a vallásos ifjúnak gyakran kell fohászkodnia Istenhez, kitol küzdelmeiben a segedelmet várhatja, s vallásosságát a szent helyek gyakori és szívből való látogatása, tiszteletben tartása s a vallás szertartásainak áhitatos gyakorlása által külsőleg is ki kell mutatnia, magában értetődik. Jaj annak, ki a vallásból gúnyt csinál, mert azt a hatalmas Isten büntető keze előbb utóbb eléri.

Második kötelessége az embernek az, melylyel embertársai iránt tartozik, de a melyet a vallásosság kifolyásának lehet tekinteni, miután a szülék, elöljárók és főbbek iránti tiszteletet, felebarátok iránti szeretetet és törvények iránti engedelmességet Isten rendeli. Ezen kötelességek teljesítését már az ifjúnak meg kell szoknia, hogy azt az életben is egész odaadással folytathassa.

A mi az embernek maga iránti kötelességeit illeti, ez a fentebb mondottak teljesítése mellett legfökép abban áll, hogy emberi méltóságáról soha meg ne felejtkezzék. Az ifjúnak sem szabad megfelejtkezni magáról, s a nélkül, hogy elbizakodottnak láttassék, önbecsét érző nemes büszkének, önzés vagy fukarkodás színezete nélkül takarékosnak s minden elaljaso- dástól ovakodónak kell lennie.

Az embernek e küzdelemteljes életben gyakran megpróbáltatásokon is kell keresztül mennie, melyek örömeit sokképen megzavarják; de a tiszta lelkű és erős kitartású ember ezeket is nemesen kiállja, s hitét és reményét a legnagyobb megpróbáltatás végperczében, midőn tetteiről számolni az igazságos Isten itélöszéke elébe idéztetik, sem veszti el. A tanulónak is vannak, tanfolyama mint ennek egyes évei alatt, megpróbáltatásai, még pedig az év folytában úgy, mint annak végével; de a vallásos érzelmektől áthatott s kötelességeit híven teljesítő ifjú, bátran és nyugodt lélekkel viseli magát ezek alatt is, s tiszta lelkiismerettel számol eljárásáról.

íme, tisztelt gyülekezet! a nagy világi életnek egy kis vázlatát adván elő, s azt a tanulói élettel összehasonlítván, most már nincs egyéb hátra, mint az, hogy a tanuló ifjúságot nehány szóban jó tanácsim elfogadására s követésére intsem és kérjem.

Kedves ifjak! Kik intő szavaim czélzását megértettétek, újból a vallásosságot kötöm mindenekelőtt szíveitekre. Forduljatok minden dolgaitokban Istenhez, kinek segedelme nélkül minden fáradozástok sikertelen, s törvényeit, melyek titeket tiszta és józan életre vezérelnek, teljesítsétek. Ezekből folyólag tiszteljétek szüléiteket, kiknek létetöket s fejlödéstöket Isten