Református főgimnázium, Nagykőrös, 1863

Tartalom

érdemelhetjük ki továbbra is bizalmát, becsülését a nagy közönségnek, melynek éber figyelme régóta iskolánkra van függesztve.

Különösen szivetekre kötöm, nemes ifjak! úgy viseljétek magatokat, bogy a „nemes“ epitbetont mindenkor megérdemeljétek. Említsétek mindenütt kegyelettel e nemes várost, mely számotokra e szép tanintézetet állította, s évenként annyi áldozattal tartja fenn; viseltessetek tisztelettel ennek Elöljárói, pártfogói, — szeretettel s miveit tanulókhoz illő szelídséggel polgárai iránt.

Érzem, nehéz időben történt rám nézve az igazgatósággal lett megtiszteltetés; úgy tetszik, mintha látnám előre azon hullámokat, melyek gyenge sajkám elé szegülni fognak, melyekkel férfiasán s becsülettel meg kell küzdenem. Oh de bátorít engem egy részről a nagytiszteletű s tekintetű egyházi s világi Elöljáróságnak, más részről szeretve tisztelt tanártársaimnak irányomban évek során tanúsított jó indulata, mely engem tiszta, közjóra irányzott törekvésemben minden bizonynyal támogatni fog. Azonban a küzdelem nem ismeretlen már én előttem — korán tanultam küzdeni a sorssal, korán a rósz akaratú emberekkel, s egy kedves vigasztaló meggyőződésre jutottam, hogy — a költő szavai szerint:

„A ki tiszta öntudattal Jár az élet útain,

Arra békefény világít Felhőn, ég villámain;

Annak lenge csolnakát Isten-kéz vezérli át!“

Ezen erős, Istenbe vetett hittel kezdem meg uj pályámat. Az emberek, a szülék véleménye különböző; egyik túl-szigorúságot, másik túl-gyengédséget igényel fia irányában ; — de mindennek tetszeni lehetetlen, akarni — kábaság lenne. Azon leszek , hogy a bírói szigorúságot — mig lehet — atyai szelídséggel, jó indulattal párosítsam, s az iskolai törvények iránt tiszteletet szerezzek s azokat híven megtartassam. Szóval: oda fogok törekedni, hogy pályám végén számot vetvén magammal, bárkik irányában nyugodt lélekkel elmondhassam az apostol szavait: „Én keveset gondolok azzal, ha ti tőletek, vagy emberi Ítélettel Ítéltetem; mert semmivel nem vádol az én lelkem; — az Ur az, ki engemet megítél.“

Losoiiczy László.

I. Lyceum.

Történeti jegyzetek a tanintézet életéből.

Az 1863/4-iki tanév, ha iskolánk akár kül-, akár belállapotát tekintem, kedves emlékezettel tölti el lelkemet, s egynek mondhatom intézetünk életének legszerencsésebb, sok tekintetben nevezetes évei közül. Megkezdetett szokás szerint a Sz. lélek segítségül hivá-