Református főgimnázium, Nagykőrös, 1860, 1861, 1862

33 legyőzött sok nehézségeket, hanem az iskolák beléletében érezhető s szembetűnő előhaladást is eszközölt. A népiskolák berendezésében a 4 egyházkerület által megállapított „Népiskolai tanterv“ van mintául véve, de nem szolgailag s betű szerint, hanem a helybeli körülmények és szüksé­gek kívánalmaihoz alkalmazva. A tudományok mind fel vannak ölelve, melyek ama „tanterv­ben“ kijelölvék. A tudományok beosztása kevés eltéréssel ugyanaz. Az egyes tantárgyak taní­tásában a tanítói eljárások leginkább az ott kimondott vezérelveken alapulnak. A népiskolai idő tartamára nézve az egyház szinte a „Népiskolai tantervben“ megállapított berendezést követi. E szerint itt a fi-iskolákban a gyermekek az iskolai év második fele kezdetén, tavasz- szal adatnak az iskolába. Ez a kezdő, iskolai élethez szoktató osztály. Innen lépnek az iskolai év kezdetén (october) az első osztályba, s négy évi tanfolyamot bevégezvén mennek át az ötödik, de már csak félévig tartó téli félévi tanfolyamra, mely az egyházkerületek tervezete szerinti úgynevezett „ismétlő iskola“ fogalmának felelne meg, de még czélszerűbb berendezésre vár. A leányiskolákban a tanfolyam 4 évet tesz. A nagykőrösi reform, egyháznak van jelenleg egy központi népiskolája 6 osztálylyal (az I-ső osztály két parallel osztályra van elkülönítve), ugyan annyi tanítóval. Egy külvá­rosi fi-iskolája, télen két, nyáron három osztálylyal, egy tanítóval. Öt leányiskolája ugyan annyi tanítóval. Egy három osztályú vasárnapi iskolája, hol mesterinasok taníttatnak több népiskolatanitók által. Ezen iskolai évben a népiskolákba járó figyermekek száma volt 1049, leányoké 906, mindkét nembelieké összesen 1955. Vasárnapi iskola növendékei 137. így a népiskolák növendékei összes létszáma: 2092. A 12 népiskolában 12 tanító működik, ú. m.: Gazdag Sándor, Győrfi László, Hajdú László, Karai Balázs, Kovács János, Szabó Gyula, Varga József fitanitók; — Homonnai István, Szabó Sándor, Szinok Sándor, Tömösközi József, Varga István leánytanitók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom