Református főgimnázium, Nagykőrös, 1859
Tartalom
18 példát a történet, különösen vallásos és politicus ábrándozókban, bőven mutat fel. Ezért a képzelem, hogy kórságossá ne fajuljon, hogy eszményei (ideal) bálványokká (idolum) ne fajuljanak, az értelemmel mindig karöltve járjon, s tapasztalati adatok által szabályoztas- sék. (Lásd Neveléstanom 68. §.) §. 59. A képzelem jelességei. 1) Az eredetiség, mely az anyagnak is mint olyannak föltalálásában, de különösen az alak újságában áll. Ez a természet ajándéka ugyan, azonban lehet ezt szorgalom által is gyarapítani; nemcsak az anyag föltalálására vonatkozólag, de az alakításra nézve is; pl. Trója veszélyének megismerése alkalmid szolgált Homérnak Ilias és Odyssea nevű eredeti műveinek létesítésére. 2) Az élénkség, mely mind az anyag mind az alak világos és tiszta jelenítésében, vagy az eszmék oly alakításában áll, miszerint mind az egész, mind az egyes eszmék világosan és tisztán tükröztetnek vissza s nyomatnak ki. 3) Gyorsaság vagy tüzesség, mely lángként lobban fól és játszva minden fáradság nélkül működik. Ez is eredeti sajátsága az egyénnek; pl. alapul az idegrendszerben, de azért gyakorlás által is gyarapítható. — 4) . Termékenység, ez a képek bövségében s az eszmék gazdagságában áll. A képzelem termékenysége természeti adomány mellett annál nagyobb, minél gazdagabb ismeretünk gyűjteménye. §. 60. A képzetek jelelése, s a beszéd előállása. Lelkünk a benne történő érzeteket és érzelmeket, képzeteket és fogalmakat, mihelyt benne fogamszanak, képzelő erejénél fogva bizonyos jelek által törekszik kifejezni. Ha egyébbel nem fejezheti ki az ember érzeteit és képzeteit, tagmozgás által nyilvánítja azokat. A beteg, a gyermek, a néma fejcsóválással tagad , s fejhajtással állít valamit. Minden jel, legyen az látható vagy hallható, mint érzéki kép, bizonyos képzetet, fogalmat vagy eszmét ábrázol; pl. sírkő, szobor, érdemjel, korona stb. A képzelő erő, a jel mint külső alak közt, és a jelzett, mint belső képzet, fogalom és eszme közt, közelebbi vagy távolabbi hasonlóságot talál. Ha nincs hasonlóság a jel és jelzett közt, azon esetben alkotja azt; pl. mérleg és igazságkiszolgáltatás; ezégér és bormérés; gyalúforgács és sereladás közt stb. Az oly jelölést, hol a hasonlóság jel és jelzett közt szembeötlöbb, s inkább föltalálható, nevezik jelvénynek (symboíum). A képzelő erő a jel és jelzett közti hasonlóság szerint hozta létre nemcsak a szavakat, hanem a betűket is, még pedig nem pusztán alakját a betűknek, hanem hangjokat is azoknak; itt alapul a nyelvérzet, mire sokan és méltán is oly sokat helyhetnek; pl. ezen szavakban : csőr, tör, pör, zör, dob, zuh, váj stb. azon képzetek, miket alatta értünk, a legmegfelelőbb hang- alakban vannak kifejezve. Ugyan ily képzeteket rejtenek az egyes betűknek hangja és téri alakja is, melyek habár bizonyos képzetet és fogalmat teljesen nem fejeznek is ki, de mind a magánhangzó, mind a mássalhangzó betűknek hangjai a beszédműszer mozgásához vannak kötve; tehát az izomrendszer homályos szemléletéhez, pl. az o hangnál a beszédmüszer gömbölyű alakot vesz; az e hangjánál elszélesedik, u-nál mintegy szögletet képez; ez történik a több magánhangzóknál is kisebb s nagyobb módosulással; a b,p, m, v, j ajakbetűknél kiválólag az ajak idomulása nyilván van; a g, h, k nyelvgyöki vagy torokhangoknál a torok módosulása szerepel; a d, t, s, sz, z, n, l, r,j, zs nyelvhegyi betűknél pedig különösen a nyelv hegye vesz föl különböző idomulást. A szavaknak nemcsak hangja vagy időbeli alakja felel meg kisebb vagy nagyobb mértékben és világosságban a szemléletnek és képzetnek, hanem a betűk térbeli alakja is; jelesül a betűk eredeti alakja mindig valamely szemléletet kifejező szó első hangjától
